2012. március 10., szombat

Szomorúság

K. beszélni akart velem. A tulajdoni arányokat akarja megváltoztatni. Én nem teljesítem a szokásost, enyémet csökkenteni akarja. Értem, elfogadom. Mondja, hogy A. nem akarja, hogy 4 %-ról 3-ra csökkenjen az enyém, akkor inkább felet a magáéból odaad. A. nő, fontosak vagyunk egymásnak. K. mondja, X. és Y. az alapítók, ők K-val egyidős férfiak. Amikor az egészet létrehozta, akkor ők nem voltak benne, szemben két másik férfival, akik azóta már kívül vannak. A. és én akkor is itt voltunk, de nem voltunk felkérve alapítónak. Az alapítói tulajdonom 1 % lesz, egyenlő C-ével, aki később kapcsolódott be. Elszomorodom. Annyira, hogy a könnyeimmel küzdök. Nem értem, az érzés van, az agyamban semmi. Csak kimondom, amit érzek. És hogy ha odaállít C-ét és engem középre, és mindenki választhat, ki mellé áll, kit szeret jobban, hozzám fognak többen állni. K. mondja, hogy nemcsak aszerint, hogy kit szeretnek jobban, hanem aszerint is, hogy szakmailag ki ad többet. És ha szomorúság van, akkor újragondolja. És hogy meg akar tartani. Mondtam, hogy a szavai és a számai nincsenek összhangban.

Purimkor megyek a felújítás alatt álló zsinagógába. A felső szinten van a szertartás, belépek a női ajtón, ami rögtön a WC-k mellett van. A két ajtót nem lehet egyszerre használni, az egyiknek be kell csukni az ajtót, és elmenni, hogy a másik bemehessen, ahova akar. A terem nagy, az elválasztó jobb oldalán a férfiak része, tágas, levegős, a férfiak elszórva ülnek itt-ott, kissé unott arccal. A tóraolvasó ennek a térnek a közepén. Az elválasztó baloldalán a terem harmadában ugyanannyi nő zsúfolódik, és még vagy tíz gyerek, nagy nyüzsgés. Amott a tér, emitt az élet.

Most szombaton a férfi bejáraton megyek be. Nincs kedvem a WC mellett bemenni a terembe, ami egyébként már jobban néz ki. Mindkét részben több pad, a nőknél zsúfoltan ötven hely, a férfiaknál levegősen kétszer ennyi. Az elválasztó és a padok elhelyezése lehetetlenné teszi, hogy a nőknél körbehordják a Tórát. De erre itt nincs is igény. A lévi az ő Tóraolvasása után a férfiakra egyenként, személy szerint áldást kér, a végén hozzáteszik az áldást egységesen a jelenlévő nőkre. Az utolsó olvasásnál bemondják a nőket is egyenként, név szerint. Talán P. ragaszkodhatott ehhez.

Lassan megérkezik a szomorúság értelme. Mindkét helyen férfiklubban vagyok. Már majdnem belül érzem magam, amikor egy apró jelzés helyretesz. Én itt nőként nem rendes jogú tag vagyok, csak támogató lehetek. Fontos, mint lakásban a dekoráció. Anélkül is funkcionális, vele esztétikusabb. Már nincs kedvem küzdeni, inkább keresem azt a helyet, ahol a nők hangja publikusan is érvényesülhet.

7 megjegyzés:

  1. A nők név szerinti áldását Z. kérte most is, és teszi ezt minden alkalommal. Bár én is teljesen egyetértek a dologgal, nem akarom ezt kisajátítani :)

    Szerintem a mienk nem férfiklub. Legalábbis a többség szerint nem. És úgy gondolom, hogy mindenhol vannak olyan hangok, vélemények, amik nem egyeznek az általánossal. Akkor sem, ha hangosak, néha hangosabbak mint a többi.

    Ami kényelmetlen, azt meg ki kell igazítani. És ebben sosem maradsz egyedül. Amúgy szerintem az ilyen butaságok oka a legtöbb esetben nem rosszindulat, hanem figyelmetlenség. Persze az is idegesítő. Nekem is.

    Nem örülök, hogy szomorú vagy. Szerintem pár nap múlva, ha jobb kedved lesz, gondold végig újra ugyanazeket az eseményeket, hátha akkor más érzéseket ébresztenek.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem önmagában nem baj, ha kisebb a női rész, de ha a nők általában legalább ugyanannyian vannak, mint a férfiak, de inkább többen, akkor tényleg olyan érzés, mintha csak asszisztálnánk a férfiak bulijához. Ez már az előző felállásban is így volt a földszinten. (Sokszor sajnos a nők is így állnak hozzá, nem imádkoznak, csak hallgatják a férfiakat.) A Tóra körbevitelére valóban nincs igény a nőknél, de arra igen, hogy valaki közelhozza és megcsókolhassuk.
    Ami engem a legjobban zavar, hogy a férfiak (néhányan)azt hiszik, hogy meg kell menteniük minket, és enyhíteniük kell a körülményeken, mert olyan rossz nekünk. Ezért nem ér magasabbra a mehice, és ezért átlátszó a teteje, hiába kértük többen, hogy legalább egy részen ne így legyen. (Mert minket (is) zavar, ha nem vagyunk eléggé elválasztva) Ez az a rész szerintem, ahol a szavak és a számok nem stimmelnek.
    Izraelben pedig azért vannak a férfiakkal a gyerekek (szerintem), mert ott mindenki imádkozni megy a zsinagógába, nem pedig dumálni és játszani, és a gyerekeknek is ezt akarják megtanítani. A nők meg sokszor otthon vannak a kisebbekkel.

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy reagáltatok.

    Ha a nőknek jó, akkor mennek. Ha nem, akkor "fáradtak" zsinagógába menni. Nem véletlenül nincsenek nők a nagyon ortodox zsinagógában. Vagy ha mennek is, inkább a társasági élet kedvéért, és akkor nem az imateremben vannak, hanem ahol beszélgetni lehet.

    Igen, a rendszert sokféleképpen lehet alkalmazni, és a közösséget jellemzi, hogy hogyan alkalmazzák. A tel avivi zsinagógában is kb. kétszer annyi férfi van, mint nő, de péntek este van kb. 70 nő, szombat de. kb. 40. A mehice két méter magas, függönyös, amit a rabbi beszédénél felhajtanak. Itt eléggé ragaszkodnak a csöndhöz, amikor ima van. A tel avivi zsinagógában nem érzem a másodrendűséget.

    VálaszTörlés
  4. Hát ezek nehéz ügyek........ Fú hányszor éreztem ezt a férfiklub-dolgot a régi cégnél, ahol dolgoztam- sokszor egyedül női trénerként....... Megértelek nagyon. Dehát mindig rá kell jönnünk, hogy a ffiklub az elmegyenge, ha nem engedi be a női bölcsességet. REndes jogaid vannak, csak ezt néha elfelejtik......... Dehogy vagy te dekor, pusztán támogató...! Elképesztően macsó a magyar közgondolkodás, na. A helykeresés jó stratégia, mert ezek lehetnek jelzések, hogy léteznek még jobb helyek számodra:)
    A másik ügy: A legközelebbi zsinagóga itt másfél óra kocsival, nagyon kedvesek, egyebek, és van néha gyerekőrzés is, dehát nem tudok úgy figyelni- mint gyerekek nélkül. Ez van. Érdekes egyébként, hogy ez konzervativ zsini- nem ortodox és nem reform- de a nőket felhivják a tórához, és sokan kipát hordanak. Elég progresszív.

    VálaszTörlés
  5. Egyébként pont ez az, ami nem tetszik a progresszív irányzatokban, hogy azt gondolják, hogy a nők attól lesznek egyenjogúak/egyenrangúak a férfiakkal, ha pont ugyanazt csinálják, mint ők. Ezzel szerintem pont, hogy elismerik, hogy a nők (női szerepek, feladatok stb) amúgy kevesebbek. Ahova én jártam Jeruzsálemben, a nők kb ugyanannyian voltak, mint a férfiak, és az volt a különbség a két oldal között, hogy a másikon volt a bima. Ezt úgy értem, hogy a nők ugyanúgy imádkoztak, mint a férfiak, nem pedig őket lesték vagy sopánkodtak, hogy kimaradnak valamiből. Az ember a saját imájából nem tud kimaradni, vagy legalábbis nem azért, mert van mellette egy függöny. Szóval igen, azt hiszem, egyrészt minden a közösségen múlik, mindkét felén. Másrészt a megoldás tényleg az, hogy csinálunk egy másik klubot.

    VálaszTörlés
  6. Judit, igaz is, meg nem is. Asszem Karinthy írta "annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.. Vagy József Attila: “Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat”.

    Úgy módosítanám csi-t: az egyéb szerepeinket az életben a másiktól függetlenül IS éljük meg.

    A tel avivi rabbim mondta az egyik beszédében, hogy ahol a nőket nem hallgatják meg, ott a világ felét elhallgattatják, és felére csökkentik a gazdagságot.

    VálaszTörlés