Bar Ilan - visszajelzés 2.

Itt a második írás. A szerzője a következő héten odajött hozzám, és mondta, hogy a múltkor elakadást érzett. Mondtam, én is, és nagyon örülök, hogy ilyen tisztán tudja érezni, ami van. Mindig elámulok, milyen pontosan megérzik az emberek, ami van, ha teret engednek ennek, és nem fegyelmezik magukat. Továbbra is nyers a fordítás.


"A héten rövid lesz az írás, mert a gyakorlás rövid volt a múlt héten.

Mivelhogy a lányok többsége nem érkezett meg - egybevontak két csoportot, és két vezetővel voltunk - Sz. és Ilona.

Már a csoportok összevonásának oldaláról is éreztem, hogy kis “sérülés” lett a folyamat kezdetén.

Vártunk a lányokra, akik elmentek a szünetben vásárolni, és eközben Ilona váratlanul azt a megjegyzést tette, hogy az egyetem itt nagyon különbözik attól, ami Magyarországon van. Az elhangzott megjegyzés kellemes volt, és válaszképpen megkérdeztem: a babák miatt? Elnevette magát, és azt válaszolta, hogy igen. Ettől a beszélgetéstől megindult a beszélgetés köztem és a másik vezető Sz. között, benne azt éreztem, hogy nagyon kritikus velem amiatt, hogy a kisbabámmal jöttem.

Azt mondta, hogy egyáltalán nem gondolja, hogy lehetséges az órán a dolgokban benne lenni így. Nem értettem egyet a szavaival, és kellemetlen érzés alakult ki bennem. Aztán elkezdtük a gyakorlást, és ennek megfelelően éreztem nem fejlődtek a dolgok, és a lányok megosztották az rossz érzéseiket: csalódottság, zavarodottság, és ilyenek.

Azt éreztem, hogy ez a műhely  indításának hatására történt. Ráadásul - azt éreztem, hogy az az elvárás tőlünk, hogy hozzuk be magunkat bizonyos módon, összezavaró és nyomulós volt. Egy idő múlva Ilona a haladás hiányában fordulatot hozott - egy érzés, egy gondolat, egy …, és ebben sikerült nekünk behozni magunkat, és megtanulni kiemelni kizárólag egyetlen dolgot. Ez a fordulat kicsit javított az érzésen.

Összefoglalva: a műhely ez alkalommal csalódottságot okozott nekem, és nem éreztem azt, hogy teljesen kihozta volna, ami benne van."

Bar Ilan - visszajelzés

Több dolgozatot írtak a velem való munkáról a Bar Ilan egyetemen. Azt gondoltam, nemcsak megpróbálom elolvasni, hanem le is fordítom, hogy gyakoroljam az olvasást, fordítást. Ez az alábbi az első, amit nagy nehezen lefordítottam. Nagyon részletesen leírja, hogyan dolgozom, így erről nem nekem kell írni. Magáról az eseményről annyi, hogy megengedem, hogy héberül dolgozzanak, így alig értek valamit. Még szerencse, hogy a Gestalt irányzat szerint dolgozom, és nem analitikusan. Az óra végén mondtam valamit, amire összemosolyogtak. Kérdeztem, hogy mi ez a mosoly, akkor említették a délelőtti élményüket. Csak annyit fogtam fel, hogy valami azonos volt, másvalami nagyon különböző. Most értem, hogy miért nem értettem. A fordítás házi használatra készült, nincs stilizálva.

"A kurzus utolsó találkozója mély benyomást tett rám. Elkápráztatva értem haza, lelkesen a műhelyen feltárult szakmaiságtól és pontosságtól. Még mielőtt megismertem volna őt a műhelyen - már a szemekben megmutatkozott - ez a nő vonzóvá vált nekem. Egyszerűséget és tisztaságot sugároz mélységgel és jó lélekkel együtt. Van benne valami egyenes, ami egy pillanat alatt megragad a maga kedves formájában.

Együtt jöttem a kisbabámmal, és az első pillanatban kissé kényelmetlenül éreztem magam. Ahogy észrevett engem, rám mosolygott, és kedves melegséget sugárzott felém.

A gyakorlás kellemes légkörben kezdődött. Észrevettem, hogy mindenre, amit Ilona csinálni akar velünk, javaslatot tesz, és körülnéz, hogy összhang van-e a mi és az ő szándékai között. Ilona mindegyikünket megkért, hogy osszuk meg, hol van az energiája. Ez után azt javasolta, hogy gyakoroljunk, amikor az egyik lány a tanácsadó, a másik az ügyfél. Ilona időnként megállította a beszélgetést, és egyenként elmondtuk, mit gondolunk, merre folytatnánk ezt a beszélgetést. Minden megállításnál az ügyfél választott, ahol ő érezte az energiáját, és folytatta a beszélgetést azzal, aki a gondolatot mondta. A beszélgetés izgalmas volt. Sokat tanultam a csoporttársaimtól is, és a gyakorlat vezetőjének rövid és ütős megjegyzéseiből is.

Nagyon érdekes volt látni, ahogyan ugyanabban a pontban különböző szempontok léteznek. A lányok mindegyike különböző érzéseket osztott meg, és különböző gondolatokat javasolt a folytatásra. A beszélgetés tovább zajlott addig, ameddigre a csoport minden tagja váltotta egymást a nézeteivel és elmosolyodott.

Erre az ok ahhoz a tényhez kötődött, hogy mindegyikünk (kivéve a gyakorlat vezetőjét) ugyanazon nap délelőttjén részt vett egy kurzuson, amely nem keltett bennünk kellemes érzéseket, mivelhogy negatív élményeken mentünk át. Befejezetlen ügy (unfinished business)!

Csodálatos módon lehetett beszélni erről a dologról, de más megközelítésben. Szinte a csodával határos módon irányította Ilona a beszélgetést ebbe az irányba, és így kibeszéltük ezt az élményt anélkül, hogy egyáltalán említeni kellett volna. A teremben a felszabadultság és nyitottság érzése volt. Azt éreztem, hogy lágyan simogatják a lelkem. Ugyanazon nap egész lázadása és szomorúsága elszállt, és új dolgoknak adott helyet.

A gyakorlás végén Ilona kérte, mondjuk el, mit tanultunk a gyakorlásból. Mondtam, hogy ámulva látom, ahogy a dolgok maguktól megtörténnek, amikor megadják nekik, hogy megtörténhessenek. Az erőfeszítés és a feszültség, hogy bizonyos helyre elérjünk, megakadályozza, hogy a dolgok egyszerűen megtörténjenek. Valójában a természetes, nyugodt, lehetővé tevő hely az, ami kinyitotta a dolgokat, és engedett el minket nagy mosollyal."

Back home ...

Szerdán visszaérek. Este Julival elmegyünk kávézni az Art of Cake nevű kóser cukrászdába. Annyira fáradt vagyok, hogy a falhoz támaszkodom. A prof hív, hogy másnap, az utolsó tanítási napon csinálok-e valami gyakorlatot. Mondom, persze, hogyne, közben gondolom, hogy hülye vagyok, azt sem tudom, hogy a salom szón kívül eszembe jut-e bármi héberül. Könnyedén elmesélem, mit tervezek. Mondja, hogy Sarah és Zohár is készül valamivel.

Másnap a nagycsoportban a prof azt javasolja, hogy csak az én gyakorlatomat csináljuk, mert kevés az idő, és az enyém jó lezárásra. Nekiállok, vegyesen héberül és angolul adom ki a feladatot. Először azt kérdem, mit tanultak magukról, a Gestaltról, a terápiáról, ez három csoport lenne, de nehezen választanak. A prof be akar avatkozni, és beosztani őket csoportokba, de leállítom. Végül két csoport alakul, a mit tanultam magamról, és a mit tanultam a Gestaltról. A hallgatók lassan melegszenek bele, de egyre lelkesebben csinálják. Aztán amikor megkérdezem, hogy mit találtak túl kevésnek, túl soknak, vagy nem annak, mint amire számítottak, a prof megijed, hogy csak kritika fog elhangzani. Sarah és én megnyugtatjuk, hogy már volt elismerés, de mivel a hallgatók egy része is hiányolja, azzal fejezem be, hogy ha van valami, amit el akarnak ismerni, mondják. Utána Sarah mondja, hogy nagyon tetszett, amit csináltam. 

Amikor nála vacsorázom szombat este, szóba hozza megint, hogy mennyire tetszett neki. Kérdezem, hogy mi tetszett. Azt válaszolja, hogy annyira kicsi volt a jelenlétem, hogy ez nagy hatású volt. Meglep a válasza, nem erre számítottam, de mégis összhangban van azzal a visszajelzéssel, hogy nálam beszéltek a hallgatók a legtöbbet.  

Ragacsos meleg az este. Nincs szellő, ami enyhítené. Eszembe jut Woody Allen vicce, hogy a szex gusztustalan. W.A. válasza: de csak ha jól csinálják. Melegem van, ragadok, de élvezem.

Idős férfi jár minden vasárnap Yaelékhez. Ott tölti az estét, néha politizálnak, egyébként csöndes. Kicsi, törékeny, halk ember, most 88 éves. Hazafelé Yael fuvaroz, először őt teszi ki, aztán engem. Tőlem nem messze lakik. Éppen kérdezném, hogy nem unalmas-e neki ez az ember, amikor elmeséli, hogy sok évvel ezelőtt Dél-Afrikából alijázott, megvett egy egész házat, és kiadta a lakásokat. Az egyikben lakott egy házaspár, a nő a szeretője lett. A férj tudta, így éltek, férj, feleség, szerető ötven évig. Most már a nő is nyolcvanon felül van, már nem tud felkaptatni a harmadik emeletre, ahol a régi szeretője lakik, úgyhogy az látogatja őt meg, és támogatja anyagilag. Micsoda sorsok!

Budapesten felismerésre jutottam. Az ottani zsinagóga és a munkahelyi környezetem fiú-játszótér. A nők egy része - köztük én is - egy ideig küzd, hogy bejusson a fiúk homokozójába, elfogadja a férfi-szabályokat, aztán többségük - köztük én is - feladja. Inkább valamelyik férfit támogatja, ha ketten ugyanazt, akkor verseny alakul ki köztük, és ellenfelekké, időnként ellenségekké válnak. A férfiak vagy összetartanak, vagy nem, a nők inkább nem. A "mások a szavak, mint a számok", a férfiak között is vezető férfi mondja, hogy azt akarja, hogy visszaköltözzek, és ott legyek. Most már tudom, hogy nem akarok visszamenni, inkább építem a saját játszóteremet a saját játékszabályaimmal. Itt, Izraelben. Ezt neki is meg fogom mondani. 

Budapesten

Három napja vagyok Bp-en, és ma olyan fáradt voltam, mintha naponta nyolc órát kapálnék. Na jó, nem tudom, milyen napi nyolc órát kapálni, de ma kivoltam. Aztán rájöttem, hogy nem annyira attól, amit csináltam, hanem ami még várt rám. 

Dolgoztam egy ügyféllel, az összes indulatát rám öntötte. Fel kellett állnom, különben azt éreztem, benyom az indulatáradás a székbe. Kérdeztem, volt-e eddig bármi eredménye a munkánknak. Azt mondta, most rámnyomja az indulatát, de már nem a kollégáira. Nemigen hittem. Mondtam neki, nagyon elfáradtam. Utána dolgoztam a csoporttal, amelyikben ő is benne van. A legutóbbi alkalommal nem voltam elég kipihent, és alig bírtam a munkát velük. Előjött egy konfliktus, és kiabáltak egymással, nem tudtam, meddig engedhetem el őket, mikor avatkozzak be. Zajlott, engedtem, beavatkoztam, a teljes bizonytalanságban működtem. Ők mintha energizálódtak volna, én meg majd belehaltam. Utána nekik is írtam, a HR-esnek is mondtam, hogy csak akkor folytassuk a munkát együtt, ha ők valóban akarnak dolgozni. Nem akarok helyettük dolgozni. HR-es visszaírt, hogy folytassuk. Most féltem, mi lesz. 

Éltek, dolgoztak. Mintha egy gennyes pattanás fakadt volna ki a múltkor. Indulatos ügyfelem tudta kezelni az indulatát, a lefojtott többiek előbújtak. Ámulok, már máskor is volt ilyen élményem, hogy amikor már kezdem feladni, hogy bármit tudnék segíteni, valami csoda történik. 

Este a coaching school előkészítésére Nyílt est. A céges csoporttól taxival pont ötre érek oda, mindenkivel kezet fogok, és mondom, hogy szükségem van még öt percre, hogy átzsilipeljek. Elszívok egy cigit, és közben érzem, hogy még mindig zsizsegek, nyugtalan vagyok, nem vagyok még igazán itt. Jó, hogy itt van Laci, egy korábbi tanítványom, és Andris. Az ő jelenlétük nyugtatóan hat rám. 

Kérdezem, hogy akváriumgyakorlat legyen, vagy információ-átadás. Akváriumgyakorlatot akarnak. Ki lenne ügyfél. Valaki jelentkezik, nem emlékszem a nevére, elkezdünk dolgozni. Mondja, mondja, nem nagyon tudom követni, de észreveszem, hogy a felsőteste szinte táncol, deréktól lefelé merev. Mondom is, és belemegyek ugyanabba a testhelyzetbe, hogy érezzem. Az jön gondolatként, hogy a nemiszervemhez nehogy bárki is hozzáférjen. Utólag kiderül, hogy fizikai erőszak áldozata az ügyfelem. Mindig megdöbbent, ahogy megjelenik az igazi téma, függetlenül attól, hogy miről beszél az ügyfél.

Andris hazahoz, ez jó. Elégedett vagyok, eldöntöm, hogy iszom konyakot, és mára ennyi.