2013. augusztus 18., vasárnap

hűtőszekrényes kalandok

Az ingyen kapott hűtőszekrény annyira kicsi volt, hogy a meleg miatt szombatra csak levest főztem, mert több minden nemigen fért volna be. Így is inkább folyt, mint hűtött. Belül mindig állt a víz, kívül néha. Szóval úgy döntöttem, ez nem állapot, kell egy másik. 

Megnéztem az Agora nevű honlapot, ahol ingyen adnak dolgokat, csak vigyem el. Aztán a Másodkézből honlapot, ahol használt dolgokat lehet venni. Yael segített, felhívta az egyik hirdetőt, megbeszélte vele, hogy másnap elmegyünk megnézni a hűtőt, meg mivel költöznek és mindentől meg akarnak szabadulni, a mosógépet is. A pasi mondta, hogy fogja Yaelt hívni, hogy pontosan mikor. Nem hívta, Yael félóránként hívta őt, "csöngött, csöngött, és bumm", azaz kinyomta a hívást. 

Odamentem Yaelhez, azt javasolta, hogy ne szarakodjunk, vegyünk hűtőt garanciával. Elvitt a givatajimi bevásárló központba, az elektromos cikkek osztályára. Eladónak mondja, hogy kis hűtőt keresünk. Az kérdi, hogy mennyire kicsit. Mondom, kis közepest. Erre mutat egy hatalmasat. Látva az árát, mondom, túl nagy. Mutat egy másikat, majd egy harmadikat, amelyik kisebb, mint az előzők, bár még mindig sokkal nagyobb, mint amire szükségem van. 

Ügyes ez a közel-keleti metódus. Mutatsz két olyat, ami biztos nem kell a vevőnek, a harmadikra már megpuhult. A mintázatot felismerem, már nem először találkozom vele, mégis hat. A harmadikba beleszerettem. Nem gondoltam volna, hogy egy hűtőszekrényt szépnek találok, pedig igen. Talán azért, mert nem fehér, hanem fémszínű, talán másért, de már nem tudok ellenállni. 2400 sékel, ez kb. 150 ezer forint, viszont havonta 100 sékelt vonnak le a bankszámlámról, kamat nincs. Yael is rábeszél, megveszem. 

Hívnak, hogy ma hozzák a hűtőt. Megkérdezem, mennyit kell a szállításért fizetnem, mondják, semennyit. Azért előkészítek 50 sékel borravalót. Hív a szállító, kérdezi, hanyadik emelet és van-e lift. Mondom, harmadik és nincs. Nem baj, válaszolja. Megérkezik, kérdem, akarja-e a régit. Mondja, rendben. Majd amikor az újat beállítja, a régit leviszi, mondja, hogy fizessek 150 sékelt, és szoktak borravalót is adni. 

Először nem jön ki hang a torkomon, aztán mondom, hogy itt van 50 sékel a borravalóra, oszt ennyi. Ő ragaszkodik ahhoz, hogy fizessek még legalább 100 sékelt. Begurulok, annyira dühös leszek, hogy keverem a hébert angollal, mondván, nekem azt mondták, nem kell fizetnem, és ha ő mondta volna, hogy a régi elviteléért kell fizetnem, akkor nem vitetem el. De pedig így van, a régi leviteléért az utcára kell fizetnem. Akkor inkább hozza vissza, nem akarok többet fizetni. Alkudni kezd, akkor még adjak 50 sékelt a felajánlott 50 mellé. 

Továbbra is hebegek-habogok, de nem engedek. Mondom, hogy sajnálom, de nincs több pénzem. Erre ő: ja, ha nincs, akkor jó. Megköszöni és elmegy. 

Ez túl sok volt, egyébként is éjszaka csak öt órát aludtam, délután ledőlök. Az első gondolatom elalvás előtt, hogy mi lesz, ha költözöm, és megkarcolják a szépséges új hűtőmet. Ez az aggódás annyira baromságnak tűnik, hogy inkább elalszom. Mire félóra múlva felébredek, már elmúlik az aggodalmam. 

2013. augusztus 15., csütörtök

Egy élet ...

Újra tanulok hétközben a zsinagógában. Egyik este a levélből úgy veszem ki, hogy fél 9-kor kezdődik az óra, de mire odaérek, már rég hevesen vitatkoznak valamin. Félóra múlva vége, akkor kezdődik valami más, de azon már nem maradtam. Lefelé menet látom, hogy az előtérben egy idős hölgy botra támaszkodva nézegeti a kitett hirdetéseket. Kérdezi, hogy volt-e tanulás, beszélgetni kezdünk. Ahogy megyünk elfelé a zsinagógától, meghív egy kávéra. Rendben, miért is ne. Közben mesélni kezd, és mesél és mesél. 92 éves, egyedül él, van egy fia, aki sérülten született, mert egy német katona megütötte őt, de hatvan év fizioterápia és beszédterápia megtette a hatását. Ő annak idején megszökött a varsói gettóból, nem látszott zsidónak, egy lengyel lány papírjaival élt, kenyeret árult az utcán, ami tilos volt, mert jegyrendszer volt, naponta tíz kilométert gyalogolt, ötöt a kenyérért, ötöt a kenyérrel, amit eladott az utcán, nem tudta, hogy mi van a szüleivel. Háború után férjhez ment, az apjának gyára volt, az egyik mérnökhöz, aki tizenhárom évvel volt nála idősebb, és ez az apjának nem tetszett. 

Miközben megyünk és mesél, néha mintha megbillenne, ilyenkor megijedek, hogy elesik, de nem, helyrebillen és folytatja a járást is, a mesélést is. Átmegyünk az Ibn Gvirolon, ez kétszer három sávos út, középen füves és pálmás járdával, nem a zebrán megyünk, az messze lenne, hanem egyenesen átvágunk. Ha az átvágás gyorsaságot is jelent, akkor más szót kellene használnom, hiszen a botjára támaszkodva csak igen lassan halad, így lassan haladunk. Körül sem néz, úgy lép le a járdáról, nem merem megszakítani, megyek vele, közben figyelem az autókat. A lámpától éppen elindultak, a második, harmadik sávban lelassítanak, hogy át tudjunk érni. Senki nem dudál.

A füves részen megállunk, ő közben tovább mesél, én tanácstalanul körülnézek, majd éppen, amikor az autók a lámpától elindulnak, ő is lelép a járdáról, úgyhogy megyek vele. A középső sávban vagyunk, amikor egy autó ki akar kerülni úgy, hogy előttünk, a szélső sávban megy el, de aztán bölcsen úgy dönt, hogy inkább megvárja, míg elmegyünk előtte. Talán érzékelte, talán ismeri az izraeli öregasszonyokat, hogy nem néznek semerre, csak mennek a maguk tempójában, és biztonságosabbnak látta megvárni, míg elcsoszogunk előtte. 

A hölgy, igen, hölgy, szépen kontyba fésülve a haja, finom kezén sötétbarna foltok, de manikűrözött és vörösre festett körmökkel, kopottan, de valahogy mégis igényesen felöltözve, szóval Celia most inkább saját magához hív meg. Miért is ne, megyünk együtt tovább. Kis utcában lakik, a harmadik emeleten, a lift kulccsal nyílik. A lakásban megy a légkondi, minden ablak zárva. A falakon festmények, főként tájképek, a fia festette. A fia, mint mondja, most jobban tud mozogni, mint ő, hála a sok éves terápiának. Az ő élete azzal telt, hogy a fiát gyógyíttatta.  

Leülünk a konyhában, ad nekem narancslét, és nagy bögre őszibarack kompótot. Eszegetem a kompótot, ő közben fényképalbumokat hoz, és mesél tovább. A képekről fiatal szőke, pisze nő nevet vissza, valóban kinézhetett katolikus lengyelnek. Az öccse egy keresztény nőt vett feleségül, mutatja az asszony fényképét, szép, szőke nő, nagy kereszttel a nyakában. Aztán még a háborúban az öccse egyszer kiment a kapun, és soha többet nem jött vissza, azóta sem tudja, mi történt vele. A háború után a szüleivel találkozott, ők is túlélték a háborút. Mutatja az apja képét, és többször elmondja, milyen szép ember volt. Nagyon szerethették egymást. 

A férje korán meghalt, ő aztán Izraelbe költözött, majd férjhez ment egy amerikaihoz, és milliomos életet élt Floridában, mígnem ez a férje is meghalt korán, és mivel a családja nem fogadta őt be, ismét szegény lett, és visszaköltözött Izraelbe. 

Itt ismét férjhez ment, de ez a férje is korán meghalt. Azt mondja, most nincs senkije, bár mutat képeket rokonokról Ausztráliában, Kanadában, de ők eltávolodtak a zsidóságtól, és nem akarnak kapcsolatot tartani Izraelben élő rokonnal. Csak a fia maradt, akivel minden szombaton találkoznak. A fiú soha nem nősült meg, talán a mozgás- és beszédnehézsége miatt nemigen tudott kapcsolatokat építeni. Most fogyatékos gyerekekkel foglalkozik. Mutat is képeket, ahol a fia van, és néhány Down kóros fiatal. Kiváncsi lettem rá, de nem tudom, hogyan mondjam.  

Mondom, hogy mennem kell, ő hálás, hogy meghallgattam, én hálás vagyok, hogy beszélt az életéről, egy levélről letépi a címzést, és mondja, hogy írjak neki. Nála hagyok egy névjegykártyát, és mondom, hogy hívjon. Lekísér, kulccsal nyitja a liftet, az előkertben elköszönünk. Baktatok hazafelé. 

2013. augusztus 11., vasárnap

Cím nélkül ...

Megérkezett a válasz a kérdésemre. Az erőszaktevő, amellyel szemben a kicsi tehetetlen, a fáradtságom. Ez ragad meg két oldalról, és vonszol visszafelé, miközben elsötétül a kedélyem és a reménykedésem. De az eszméletemet nem veszítem el közben. Lehet, kívülről nagyon mondvacsinált magyarázatnak tűnik, de nekem elég jó. 

Szombatra virradó éjjel tizenegy órát aludtam, a zsinagógába menet árnyékból árnyékba szökkelltem, és felszabadult könnyedséget éreztem. Pénteken csak levest főztem, nemigen férne el több minden a hűtőben, egyébként is ilyen melegben nem is tudnék sokat enni. Délután megint aludtam két órát, aztán vissza a zsinagógába tanulni. 

A rabbinak mondtam, hogy ha nagyon bután nézek, az azért van, mert nem mindent értek héberül. Mondta, pedig az övét könnyű érteni, mert az nem egy igazi izraelié, hanem ahogyan egy angol gondolkodik. Hát, nekem még ez sem elég lebutított. A kérdésére, hogy milyen nyelven értek, válaszoltam, hogy angolul és magyarul. Az angolt választotta.

Fura módon innen kezdve jobban értettem. Ő meg néha, amikor rám nézett, beszúrt egy-egy angol szót, félmondatot. 

Ma volt az első nap, hogy még akkor ébredtem, amikor hosszúak az árnyékok, és így elmentem kocogni. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy a zebrán átmenve körül sem néztem. Amikor egy gyorsan közeledő autó csikorogva fékezett, rémületemben megálltam az út közepén. Felnéztem, a sofőr a kezét felemelve kért bocsánatot. Azért ez nem rossz, lássuk be!

Este elmentem a zsinagógába tanulni. A sátoros ünnep négy kellékének esztétikuma a téma, ma az etroggal foglalkoztunk. Az összes lehetséges tökéletlenséget végigvettük, amelyek rontják az esztétikumát, kinövés, karcolás, tüske belefúródás, formai hiba. Nem vagyok biztos benne, de úgy értettem, hogy ezek miatt nem kóserré válik. Így már érthető, miért kerül olyan sokba. Egyet felvágtunk, a héját meg is kóstoltam, ízlik. 

Egy reprezentatív felmérés szerint Lapidról, a hirtelen befutott pénzügyminiszterről a megkérdezettek több mint 70 %-a úgy gondolja, hogy nem jól végzi a munkáját, és több mint 80 %-a alkalmatlannak tartja a miniszterelnöki szerepre. Eddig tartott a dicsőség. Bibiről nem olvastam ilyen adatot. 

2013. augusztus 8., csütörtök

Erőszak

Azt álmodtam, hogy délben kimentem a házból, és egyre sötétebb lett. Felkiáltottam, mi ez, Napfogyatkozás? Addigra esti sötétség lett. Ebben a pillanatban ketten előlről megragadtak, és vonszoltak. Arra ébredtem, hogy a testem mint egy rongybabáé, összeomlott.

Ezelőtti nap három élményem volt, amelyeket ehhez az álomhoz tudok kapcsolni. 

Bné Brákban útkereszteződésben zöldre váltott a lámpa, én és egy nő, babakocsit tolva, egy nagyobb lány két kisebb gyerek kezét fogva indultunk a középen lévő járdaszigetre. Velünk szemben egy fiatal nő és fiatal férfi jött, a férfi annyira magyarázott valamit, hogy az egyik kisebb gyereknek nekiment, annak leesett a kipája. A gyerek lehajolt érte, a nővére húzta, a gyerek a járdaszigetre érve térdre esett. Mire feltápászkodott, a lámpa pirosra váltott, az anya a babakocsival a túloldalon, a nagyobbacska lány a két gyerekkel és én középen. A lányka láthatóan tipródott, majd elindult a pirosban. Velük mentem, köztük és az autók között. Szerencsésen átértünk. 

Este a híradó nagy része azzal foglalkozik, hogy egy neves és karizmatikus rabbi megerőszakolt tanítványokat. Hosszan mutatnak képet arról, hogy a rabbi hívei körében énekel, az egyik résztvevő felszólal, hogy ugyan nagy ember, de ... nem tudja folytatni, mert erőszakkal kivezetik a teremből, miközben a rabbi és hívei hangosabban énekelnek, így nem lehet hallani, mit mond.

Évácska a Facebookon feltett egy cikket, amit lefekvés előtt olvastam. http://www.vice.com/read/the-ghost-rapes-of-bolivia-000300-v20n8?Contentpage=-1%3Futm_source%3Dvicefbus
Bolíviában egy vallásos közösségben felnőtt nők és gyereklányok fájdalomra és arra ébredtek, hogy vér és ondó van körülöttük. A közösség hisztériának gondolta, majd kiderült, hogy egy banda behatolt a házakba, állatoknak szánt bódítószerrel elkábította és megerőszakolta őket . A zárt közösség négy évig nem tett semmit a kislányok, kisfiúk, nők érdekében. Azóta többeket börtönbe zártak, a gyakorlat azonban kisebb mértékben, de máig folytatódik. 

Egyelőre nem tudom, miért jön szembe az, hogy az erő, hatalom, legyen az karizmatikus vagy figyelmetlen, származzon közömbösségből, fanatizmusból, letarolja a gyengét, kicsit.

2013. augusztus 6., kedd

Baba

Most csak ennyi!

Hőség

Nehézség. Budapesten a kicsi lány, aki, ha kellően kitartó vagyok, elfekszik rajtam, ellazul, nincs a világgal kapcsolata, csak létezik. És a céljaim. Befutni, sikeresnek lenni Izraelben. Cél és létezés. Vagy az egyik vagy a másik. Ha a kicsi lányt választom, az Magyarország. Innen menekülnék. Nem az aktuális politikai helyzet miatt, vagy nem csak emiatt. 

A négyes villamos helyett buszok közlekednek. Felszállok a végállomáson. A busz régi, nincs rajta légkondi, iszonyúan meleg van. Még senki, csak a sofőr és én. Előremegyek, megkérdezem, hogyan bírja ezt a meleget. Beszélgetünk. Mondja, hogy fél 7-től fél 4-ig jár oda-vissza, már kérték a BKV-t, hogy szereljenek be légkondit és fűtést, de a tűzveszély miatt nem szerelnek. Mondom, hogy a döntéshozók nem utaznak BKV-val. Nem válaszol, és értem is. Neki ez a megélhetése. Amikor leszállok, elköszönök tőle. 

Elönt a feladathalom, amit magamra veszek. 

Egyszer Laci mondta, hogy az idő összesűrűsödik. Ezt élem meg a szupervíziós csoportban. Mindig úgy megyek oda, hogy most hazamegyek, pihenek. Aztán olyan intenzív történések vannak, amitől a végén egyáltalán nem pihenésnek élem meg. Most legutóbb is sírások voltak. Egy dühös, valaki támadásnak élte meg, ahogy a csoport az egyik témában nekiment valakinek, akivel azonosult, azzal, ahogyan az védte magát. Egy elégedett sírás, akinek a témáját nem választotta a csoport, mégis választ kapott a kérdéseire. Valami egészen különleges, ami ilyenkor zajlik. Valaki azt mondja, hogy olvasva a blogomat, még mindig nem tudja, hogy mit csinálok. Én sem egészen. 

Ügyfelemmel dolgozom, annyira kimerültnek érzem magam, hogy felállok, mozgok. Utóbb mondja, hogy depressziós volt mostanában. Ettől helyükre kerülnek a dolgok, már nem érzem annyira fáradtnak magam, leteszem, ami nem az enyém. A végén mondja, hogy megkönnyebbült. 

A HR-es hív, hogy beszéljünk az ügyfelemről. Kezelési útmutatót adok hozzá. Nem viseli el a nem egyenrangú kapcsolatot. Ha segíteni akarnak rajta, az kiveri a biztosítékot. De ha érzi az erőt, és azt, hogy védem a saját területemet, azt tiszteli. A HR-es hálás, megértett eddigi jelenségeket. 

Másik ügyfelemmel lezárjuk a folyamatot. Mondja, hogy biztos jobb vezető lett, mert simábban mennek a dolgok, de amit nagyon lát, az az, hogy a magánéletében jobban kezeli a kapcsolatokat, és ezt mások is jobban veszik. Meghatottnak látom, ahogy lezárjuk, megöleljük egymást. 

Ketten dühösek rám. Nem egyszerre, nem is ismerik egymást. Azt hiszem, féltékenyek, hogy mással állok össze arra, amire szükségem van, közben tudják, hogy mert tőlük nem kaptam meg.

Valaki kioktat, hogy jogok és kötelességek egyaránt vannak. Nem válaszolok, mosolygok, még nem ismer eléggé. Pár évvel ezelőtt dühösen reagáltam volna erre, de most is, ha megint előkerül ez a téma, fogom neki mondani, hogy nézzük meg, milyen jogokkal éltem, milyen kötelezettséget nem teljesítettem, és mik a következmények. Nem hagyom magam zsarolni. 

Jó hazaérni. Valahogy ez a ragacsos meleg most jól esik. A lakásban 30 fok van, mégsem szenvedek tőle. Mindent kinyitok, enyhe légáramlatban ülök. Hazajöttem pihenni.