Mit is írjak?

Hmmm. Mit is írjak? 

Kérdezik, hogy hogy vagyok. Néha kihallom a kívánságot, hogy azt mondjam, jól. Olyankor azt mondom, jól. Ha nem jön ez a kívánság ilyen erővel, akkor azt mondom, amit éppen érzek vagy gondolok. Ez többnyire nem az, hogy jól. 

Bár ez fifikás, mert amikor valakivel beszélgetek, nem vagyok egyedül, attól már jobban érzem magam. 

Rájöttem, hogy attól szorongok, hogy hogyan fogom lezárni az izraeli életemet. Lehet, hogy valójában jól is lennék, ha nem szoronganék. Már a felismerés is örömet okoz, talán még azt is tudni vélem, hogy mit kell tegyek. Amikor aktív vagyok, akkor az aktivitást érzem, nem az energiahiányt. 

Sokat vagyok egyedül, és ez most nem jó nekem. Amikor van velem valaki, az jobb. 

Már megszoktam a gondolatot, hogy visszaköltözöm. Egyelőre nem hiányzik Izrael, bár amikor fázom, akkor igen. Még szerencse, hogy olyan melegek vannak.

N. még mindig nem talált állást, mióta visszajött. Úgy van ő ezzel, mint én a férjkereséssel, nagyon akarja, de amikor szembejön egy, garantáltan nem elég jó. Ez felvidít. Ő sem nyugtalankodik emiatt, én sem. Ő biztos benne, hogy fog találni, én meg abban, hogy elég jó az életem férj nélkül is ahhoz, hogy ne kössem össze magam olyannal, aki nem emeli az életem színvonalát, hanem rontja.

Személyes

László kérdezi, hogy miért nem írok. Mert nincs kedvem. Sokkal inkább befelé vagyok, nincs igényem kapcsolatra a külvilággal úgy általában. Kevés emberrel igen.

Az is az írás ellen hangol, hogy rájöttem, azokat a bejegyzéseket olvassák sokan, amelyikben Izraelről írok, kevesebben, amit magamról. Izraelről csak akkor írok, ha valami történik, amiről tudok, és ami érzelmileg érint. De nem akarok azért írni, hogy többen olvassák.

Akárkinek mondom, hogy még mi nem olyan mint régen, várják, hogy mondjam, mit teszek ez ellen. Magyarázkodom, hogy nem akarom, nem tudom felgyorsítani azt, ami zajlik, abban bízom, hogy kijön belőle valami. Tudom, hogy kijön belőle valami, nincs bennem türelmetlenség.

Szóval nincs kedvem írni és nincs kedvem dolgozni. Szerencsére most kevés munkám van. Így aztán a rengeteg időmben - ami persze hamar elmegy - rendezgetek. Olyan dolgokat, amelyeket már legalább hónapok óta rendbe akarok tenni. 

Azért még mindig úgy ébredek, hogy nincs kedvem felkelni. Mégis mindig felkelek, és amikor teszem a dolgom, háttérbe szorul a kedvetlenség. Estére aztán derűs leszek. Akkor is, amikor a gyerekeimmel vagy a Réka-gyerekkel vagyok. 

A nyaralás során feministák és nem feministák ütköztünk az ártatlan többséggel. Pali megszervezett egy beszélgetést. Kiderült - amit már eddig is észleltem -, hogy az általunk szexistának ítélt megjegyzéseket tevőknek fogalmuk nincs arról, hogy a megjegyzésük sértő is lehet. Az is világossá vált, hogy ha egyenlő lehetőség van a megszólalásra, akkor mennyire lehengerlőek tudunk lenni. A szexistáknak ilyenkor esélyük nincs arra, hogy megvédjék magukat. 

Butulok ...

... már a fejlövés előtt, aztán tovább. Az interneten a Lumosity értékeim 5 %-kal alacsonyabbak, mint a legmagasabb érték. Ez nem tűnik soknak, de mégis. Megállt a csökkenés, annak ellenére, hogy úgy döntöttem, nem erőlködöm. Most nagyjából egyhelyben állok. 

A magyar háziorvosom azt mondja, hogy ha a 180-as IQ-mból csökkent 20-szal, senki nem veszi észre. Igaza van, bár a 180-as szám erős túlzás. 

Amikor úgy döntöttem, hogy nem erőlködöm, akkor az volt bennem, hogy nem az eszem számít. Most ki fog derülni, hogy kinek az számít, kinek nem. Vajon ki szeret/tisztel akkor is, ha nem vagyok olyan bazi okos. Olvasom a Pszichoterápiát, és azt veszem észre, hogy nem érdekelnek az elméletileg jól felépített tanulmányok. Az érdekel, ami megérint.

Azt veszem észre, hogy a korábbinál is érdektelenebb vagyok az udvariassági köröknél, vagy amikor valaki ismételget valamit. Ilyenkor hallgatok, kivárom, hogy abbahagyja. 

Az itteni háziorvostól megkérdeztem, hogy böjtölhetek-e. A válasza szerint ő liberális a böjt tekintetében, aki akar, az böjtöljön. Említettem, hogy az egészségügyiek azt mondták, napi két-három liter vizet kell innom. Erre ő: igyál két litert böjt előtt, három litert utána. Ebből kiderült, hogy ő is egyike azon vallástalanoknak, akik idegesek lesznek vallási elkötelezettségtől. Aztán finomított, mondván, ha fájni kezd a fejem, igyak. 

Megkérdeztem a rabbit is. Megerősítette, amit az orvos mondott, hogy igyak. Ő még liberálisabb, mert mondta, hogy egyek is, ha arra van szükségem, és ne érezzem ettől rosszul magam. 

Ma megtudtam Micikétől, hogy ha el van tolva a böjt, mint most is, mert pont szombatra esett volna, akkor mindenféle engedmények vannak, aki állapotos, beteg vagy szoptat, azoknak nem is kell böjtölni. Elégedett vagyok azzal, amit tettem. 

Egyébként is most rájöttem, hogy nem a nagy szenvedés a lényege a Tisa Beávnak. Ha nagyon szenvedek, akkor nem is tudok másra gondolni, mint a saját testi szenvedésemre. Csak annyi kell, hogy kilássak belőle. Na most én nem látok ki. A túlélésért küzdök. Most látom, mennyire erős az élniakarás bennem. Nem az, hogy adjak a világnak, csak az, hogy éljek. Van ebben valami megnyugtató. Valami, ami nem a külvilágnak megfelelés. Közben néha rettegek, hogy lesz-e fejlövésem akkor, amikor senki nincs a környéken. Pedig nem valószínű, eddig mindhárom akkor volt, amikor volt körülöttem valaki. Valahogy pont akkor történtek.

A nappaliban tönkrement a légkondi. Ez nagyon gáz, 30 fok van bent. Hívtam a tulajt, ki volt kapcsolva. Hívtam a feleségét, mondta, hogy szól a tulajnak. Amíg nem lesz megcsinálva, minden nap hívom őt.

A telepesek és én

A zöld vonal mögött volt magyar találkozó. Zoli kérdezte őket, hogy engem miért nem hívtak meg. A válasz szerint én nem megyek a zöld vonal mögé. Csakhogy én ilyet nem mondtam. Voltam is a zöld vonal mögött, és ha hívnak, megyek is. De lakni nem mennék oda. 

Ezek szerint elért az izraeli társadalom kettéosztottsága. A telepesek és a telepeket ellenzők nem beszélnek egymással. Pedig szívesen elmentem volna, ha hívnak és éppen itt vagyok. Érdekelnek. 

... és utána

Az orvos be akart szereztetni velem valami mágnest, hogy ha elállítódik a fejemben a szelep, ne kelljen újra kinyitni. Mármint a fejemet. Mágnesem nincs, nem volt raktáron, a szelep egyelőre működik. 

Nem tudom, miért akartam annyira gyorsan visszajönni. Talán hogy megint normális embernek érezzem magam. Ehhez képest akkor jöttem rá, hogy mennyire magányosnak érzem magam, amikor Pisti felhívott, és ez nagyon jól esett.

A betegségnek az a hatalmas előnye, hogy megmutatja, kire miben számíthatsz. Micike, amikor megtudta, mi van, elkérte a címemet, a fiaim telefonszámát, és mondta, hogy minden nap hívjam fel. Tiszta, nyers praktikusság. Semmi spirituális izé, csak életmentő gyakorlatiasság. 

Nincs kedvem dolgozni. Most afelé hajlok, hogy visszaköltözöm. Nem akarok azért sokat dolgozni, hogy fenntartsam ezt az állapotot. Senki nem tart itt. Az ünnepeket arra fogom használni, hogy el tudjam dönteni.

A zseniális Netanjahu nem tudta elérni, hogy ne legyen egyezség. Miért is tudta volna. Egyébként is Iránnak nem Izrael ellen kell az atombomba, hanem hogy újra nagyhatalom lehessen. Perzsa birodalom, szemben a szaud-arábiakkal. Izraellel nem kezd ki, az Amerikát jelentené ellenségként. 

Ma dolgoztam az izraeli ügyfelemmel. Megint kóstolgatott, hátha a műtétem miatt nincs elég erőm, de nem hagytam. jó volt, szerencsére sokkal jobb állapotban van, mint legutóbb.

Vasárnap találkozom az angol gestaltossal. 

Fejlövés

Nem, nem estem össze az utcán. Ki sem jutottam az utcára. 

Hétfőn még dolgoztam. Ebből mára semmi nem maradt az emlékezetemben. Az egyik ügyfélnél jegyzeteltem, a jegyzeteim megvannak, értelmes és összefüggő. A másikat utólag megkérdeztem, hogy dolgoztunk-e, és min. Amikor olvastam a leírását, visszatértek az emlékeim.

Amikor Kata aznap kérdezte, hogy mi a válaszom a kérdésére, fogalmam nem volt, mi volt a kérdése, bár tudtam, hogy korábban már felfogtam. 

Barbi kérdi, hogy mi az első emlékem. A fejem és a lábam mellett két ember megfogja a lepedőt, összegyűri, hogy nagyobb részt fogjon fel vele, majd áthajít mint egy hullát az ágyról a hordozó kocsira. Ez megismétlődik, csak  a kocsiról az ágyra. Vidámak voltak és lendületesek. 

Most csönd van és magány. Jött az a mondat, hogy "mi a fasznak ugrálok?" Csak a mondat volt, nem tudtam egészen, mit jelent. Most érkezik a mondat értelme. Az életemről szól. Vannak hosszú távú céljaim, és vannak emberek, akiknek a közreműködése szükséges a célok megvalósításához. Ők teszik is, amit tudnak, de az néha nem elég. Akkor igyekszem, törekszem, aktív vagyok, többet teljesítek, mint amire ... nem tudom, hogyan fejezzem be. 

Ez a mi a fasznak ugrálok. Nem tudom, hogy szükség van-e az ugrálásra, de ki akarom próbálni a nem ugrálást, nem teljesítést, nem megfelelést. Ha a tanítványaim tanulni akarnak tőlem, akkor most itt az ideje, hogy ezt tanulják. Ha ez nem érdekli őket, akkor így jártunk. 

Ha nem dolgozom, nem lesz pénzem a kettős életre. Fontos következményei lesznek egy ilyen döntésnek. 

Kliensem ...

Kliensem vidéki, ezért vasárnap dolgozunk, ilyenkor van Bp-en. Most csak ezért jött, amúgy nem jött volna. Vidám, minden rendben, jól zajlanak a dolgai, mindazonáltal van egy listája arról, amiről beszélni akar. Megállok, mi van? Jó, de mégsem? Elmúlik a vidámságom, valami itt van. 

Ahogy beszél, kezdek rájönni, hogyan kerüli el, hogy nehéz, mély témákba menjünk. Elkomolyodom, nem engedem tovább vidámkodni. Hallgatunk. Nehéz súly ereszkedik rám. Elálmosodom. Kérdem, hogy mit érez. Mondja, hogy nehézséget. Maradunk ebben. 

Hallgatunk. Amikor nézem, fáj a homlokom, annyira koncentrálok rá. Ezért néha behúnyom a szemem, ekkor könnyebb. Ránézek, és látom, hogy egy könnycsepp csorog le az arcán. Aztán egy másik. Nem szólok semmit. Megérkezett. Nincs semmi álságos, nincs semmi mesterkélt. Ő van, és én. 

Amikor elmegy, mondja, hogy nagyon fáradt. Én is. Nehéz csak "lenni" nem "tenni". 

Újabb izraeli ...

Ma megint megnéztem egy izraeli filmet, az a címe, hogy "Alma a pusztából" (תפוח ממדבר). Egy ortodox családban az apa férjhez akarja adni a kiskorúként kezelt 19 éves lányát egy özvegyemberhez három gyerekkel. Amikor a lány tiltakozik, rácsukja a szobaajtót, és mondja, hogy addig nem jöhet ki, amíg nem egyezik bele. A lány kimászik az ablakon és megszökik. Egy kedves ismerős ateista fiúval egy ateista kibucban köt ki. Mintha egy másik országba költözne. A többit nem mondom el, nézzétek majd meg. 

A lakástulajnak mondom, hogy javítsa meg az erkély takarólapjait, a WC ülőkéjét. Ezt már hónapok óta mondom, mindig megígéri, de valahogy soha nem jut el ide. Most már ideges vagyok, nem érdekel, hogy ki nyer abban, hogy ki betegebb, a felesége vagy ő. Eddig mindig valamelyikük beteg volt. Ráadásul a nappaliban a légkondi nem hűt, csak keveri a levegőt. 

Talán hallja, hogy vége a türelmemnek, jön. De nem az arab sráccal, akivel korábban jött, amikor valamit javítani kellett, hanem egy középkorú pocakos, kipás emberrel. Bszeder, nekem mindegy, kivel jön, csak csinálják meg, amit kell. 

A tulaj dolgozik, a kipás munkása cigarettázik és nekem udvarol. Azt mondja, gyönyörű vagyok, és hogyhogy nincs párom, és menjek ki vele cigarettázni az erkélyre. Nem megyek bele a részletekbe, viszont nem megyek ki hozzá az erkélyre, mondván, elérhető akarok lenni, ha a tulajd akar valamit. 

Ilyet még nem láttam. A tulaj dolgozik, a munkása nem. Nem nekem kellett volna neki mondani, hogy elérhető akarok lenni annak, aki dolgozik, hanem ha véletlenül én hívtam volna cigarettázni, akkor neki kellett volna mondania nekem.

A tulaj térdel a WC mellett, és szereli az új ülőkét. A régi mozgott, emiatt morogtam. Kérdezem tőle, hogy mi van az arab sráccal. Azt válaszolja, hogy nem dolgozik. Kérdem, a határ miatt? Néha a zöld vonal mögül nem tudnak az arabok átjönni dolgozni, mert túl szűk a keresztmetszet, és ahhoz képest túl sokan állnak sorban a határon. A tulaj válaszolja, hogy "nem, máshol dolgozik". Olyan erővel mondja, hogy elhallgatok, nem faggatom tovább. Van itt valami, amire kiváncsi vagyok, de nem tartozik rám.

Amikor elmennek, a kipás kérdez valamit, amit nem értek, de rávágom, hogy nem. Szerintem próbálkozott még egyet, hogy legyen köztünk kapcsolat. Elköszön, elmegy, én meg bezárom az ajtót mögötte, biztos ami biztos.

A prof ad egy telefonszámot, az egyetem lelki klinikájáét, de nevet nem tud mondani hozzá. Felhívom, női hang veszi fel, kedves, megbeszéljük kedd reggel 8-ra a találkozót. Ez nekem nagyon korai, de ez van. Kedd reggel odamegyek, egy nőt találok ott, akinek fogalma sincs, mit keresek ott, éppen az íróasztalát takarítgatja. Megkér, hogy várjak a folyosón. Ülök a levegőtlen, ablak nélküli helyiségben, és megy el a kedvem az egésztől. Aztán hív, úgy látszik letakarította az asztalát, és beszélgetünk. Még mindig nem érti, hogy mit keresek ott, mondja, hogy lehet, hogy a szomszédos részbe akartam menni. Innen kezdve már menekülnék, de az udvariasság visszatart. Végül lezárjuk a beszélgetést, és rohanok a szomszédba. 

Ott két nagyon kedves férfi fogad, elmondom, hogy valakivel beszéltem, nőnemet használva, de nem kérdeztem meg a nevét. Találgatnak, hogy ki lehetett az, van éppen bent egy nő, de pont dolgozik valakivel. Ahogy beszélgetünk, egy ajtón kijön egy férfi, neki is elmondom, ki vagyok, mondja, hogy vele beszéltem. Kínos. Bemegyünk a szobájába, elmondom, mi járatban vagyok itt. Gestalt terapeuta vagyok, szeretnék valamit csinálni. Nagyon kedves, érdeklődő, aztán megegyezünk, hogy küldök önéletrajzot, és meglátjuk. Ez a hely sokkal kellemesebb, mint a másik.

Izraeli ügyfelem beszámol arról, hogy egy párterapeuta szétválasztja az ő igazi és nem igazi énjét. Igazi énjének azt tekinti, amikor kedves, és amikor indulatos, azt nem. Baromság. Ugyanaz az energia van benne, amikor lelkesedik valamiért, és amikor agresszív. Megkérdezi, voltam-e valamikor vad. Elmondok két dolgot az életemből, meghökken. Nem gondolta volna. Nem csodálom, amilyen komolyan tudok ülni a terápiás székben, én sem nézném ki magamból, hogy esendő ember vagyok. 

Megint megyek Micikéhez tanulni. Rájövök, hogy már hiányzott a tanulás vele.

Izraeli történések és gondolatok kicsit talán össze-vissza

Megnéztem a Kedves szavak c. izraeli filmet. Kedves és izraeli. Egyszerre szomorú és derűs. Amikor meghal az anya, akkoriban derül ki, hogy az apa terméketlen, nem lehet ő az apa. A három felnőtt gyerek először azt hiszi, az apa szórakozik, de azért csak elkezdenek utánajárni a dolognak. Az anyának volt egy arab szerelme, akitől a szülei elválasztották. Nem mesélem el, nem is annyira a történet érdekes, hanem a nagyon finom utalások a különböző izraeli felfogásokra. 

Iskolás lányok háborodtak fel azon a rendeleten, hogy nem hordhatnak az iskolában sortot. Szemben a fiúkkal, akikről nem szól a rendelet, így diszkriminatívnak ítélik. Amikor azzal próbálták lenyugtatni őket, hogy az ő érdekükben van, hogy ne erőszakolják meg őket, még inkább felháborodtak, mondván, ez áldozat-hibáztatás. 14 évesek. Ez tetszik! Amikor én középiskolás voltam, a lányoknak köpenyt kellett hordaniuk. Protestáltam, nem hordtam. Amikor számon kérték, mondtam, hogy mert a fiúknak nem kell, és ez nem igazságos. Az általam egyébként mélységesen tisztelt osztályfőnököm valami olyasmit mondott, hogy hát, ez van. Magamra maradtam, az osztálytásaimat sem érdekelte a dolog. Most itt az oktatásügy miniszter állítólag azt mondta, megkérdezi a rabbikat. Ezt nem egészen értem, állami, nem vallási iskolákról van szó.

Parlamenti bizottságnak első alkalommal van, hogy arab nő a vezetője. Aida Touma-Suliman a neve, a nők helyzete nevű bizottságot vezeti. Régóta a nők jogaival foglalkozik, a "Nők az erőszak ellen" nevű szervezetet vezeti.

Valaki úgy definiálta a sikeres embert, hogy jobb állapotban hagyja itt a világot, mint amilyenben találta. Tetszik, de mégsem. Az tetszik benne, hogy kitágítja a siker fogalmát, nem korlátozza az elismerések vagy anyagi javak mennyiségére. De végülis miért is fontos a sikeresség definíciója?  

Mi, akik idegen országba költöztünk, kísérletezünk. A kísérlet akkor sikeres, ha tanulunk belőle, függetlenül attól, hogy az jön-e ki a végén, amit az elején beleláttunk. Nem az eredménytől függ a sikeresség, hanem az úttól. Ezért aztán semmi értelme azt mondani, hogy az alijázást X jobban csinálja, mint Y, mert Y visszamegy, X meg nem. 

Korábban azon filozofálgattam, hogy a szerelem érzéséhez nem kell feltétlenül valaki, de mivel azt gondoljuk, hogy igen, ezért keresünk eleven tárgyat az érzéshez. Én Izraelt találtam ilyen 'tárgynak'. Még most is így gondolom, de már nem vagyok szerelmes Izraelbe. Most más a viszonyom hozzá. Talán kiegyensúlyozottabb a harag és a szeretet. Meglátjuk, merre megy. Érdekes egyszerre érezni és figyelni. 

A zsidó vallásnak van az emberies változata és a kényszeres változata. Az előbbire nekem példa Yehoshua felfogása, akinek az interjúját lefordítottam, ehhez áll közel az én felfogásom, ahogyan én értelmezem a tanultakat, bár az enyém nem annyira nyitott, mint az övé. 

Az utóbbira nekem példák azok a harediek, akiknek a külsőségek és a szabályok fontosabbak, mint azok lényege. Fura módon nekem ott akadt meg a csont a torkomon, hogy úgy kellene öltöznöm, hogy a kulcs-csontom el legyen takarva. Az, hogy a térdem és a könyököm el legyen takarva, belefér. Az, hogy olyan magas nyakú ruhát hordjak, hogy a kulcs-csontom is el legyen takarva, nem fér bele. Ha ez a feltétel, akkor nem leszek haredi. Ez talán onnan jön, hogy nem viselek el semmit, ami a nyakamhoz ér, hacsak nem habkönnyű hernyóselyem. 

Állatok és én

Csótányok

Visszaérkezve, három halott csótány jön szembe a lakásban. Vége, cselekszem!

A rákövetkező első munkanapon felhívom a közös képviselőt. Kedves női hang válaszol, kérdezi, mi a gondom, elmondom, ki vagyok, hol lakom, és csótányt akarok írtani. Kérdezi: sürgős? "Sürgős" - visítom bele a telefonba. Mondja, hogy vissza fognak hívni. 

Egy óra múlva a közös képviselő hív. Vele már angolul beszélek, korábban rájött, hogy így egyszerűbb mindkettőnknek. Küldi az embert. 

Egy óra múlva az ember felhív. Ő is angolra vált, gondolom a közös képviselő javasolta neki. 

Egy óra múlva megérkezik az exterminátor. Ez van a számlájára írva. Jóképű, jó külsejű negyvenes férfi. Kikérdez, merre járnak, kipakoltatja a konyhaszekrényt, aztán maszkot vesz fel a szemére, orrára, és pumpás szerkentyűvel végigjárja a lakást. Majd számlát ad, egy éves garanciával a csótányok ellen, féléves garanciával a hangyák ellen, vagy fordítva. Fizetek, adok 50 sékel borravalót, kétszer megkérdezi, hogy biztos vagyok-e benne. Amikor másodszor kérdezi, már nem vagyok annyira biztos benne, de azért azt mondom, hogy igen. Elköszönésként mondom neki, hogy remélem, egy évig nem látom. Azt válaszolja, hogy ő is reméli. 

Galambok

A hálószoba falán kívül van egy négyszög alakú üreg, amit csak egy farostlemez választ el a szobától. Fogalmam sincs, minek a helye lehet. Odaköltözött egy galambpár. Először el akarom őket kergetni, de aztán rájövök, hogy jó helyen vannak. Csak amikor kora reggel arra ébredek, hogy a fejem fölött burukkolnak, akkor kopogtatok a farostlemezen, hogy csönd legyen már. Ilyenkor elrepülnek, és vissza tudok aludni. 

Verebek

Az erkélyről kiáll két vasrúd, ezek tartják a szárítóköteleket. Reggelente egy-egy veréb rááll a szélére és csipog. Nagyon hangosak, eleinte elzavartam őket, de most ha éppen az erkélyen vagyok, akkor figyelem, hogy meg tudom-e őket különböztetni. Nevet is adok nekik. Az elsőt Jánosnak neveztem, a másodikat Ferinek, a harmadikat Petinek. János testes, rendezett tollú, Feri kövér, borzas, Peti vékony és kecses. 

A hangyák ugyanannyian vannak, mint a verebek, de nem olyan hangosak, és ez a mennyiség hangya-mértékileg elhanyagolható. 

Visszaút

A repülőtéren a biztonsági ellenőrzés gyors sávjában pakolom ki a számítógépet, mobilt, amit kell. Mögöttem egyetlen férfi, nem tudja kivárni, amíg pakolászom, elém rakja a cuccait. Persze, neki is ki kell pakolni, közben végzek. Mondom neki, hogy előbb voltam itt. Igen, de soká tart... Közben mutatja, hogy menjek elé. Meg kéne kerülnöm, vinnem mindhárom dobozt, amibe pakoltam. Kérdem, "maga nem izraeli?". Mondja, hogy amerikai, és hozzáteszi "egykutya", majd elveszi a cuccait és előre enged. 

A zsinagógában találkozom azzal az amerikaival, aki korábban hihetetlenül ellenszenves volt. Pénzügyi szakértő, és amikor beszélgettünk, akkor dühös volt, hogy az izraelieknek hiába mondja, hogy rosszul csinálják a dolgaikat, hallgassanak rá. Aztán egy következő alkalommal, amikor találkoztunk, nem nézett rám. Egy rákövetkező alkalommal köszöntünk egymásnak. 

Most azt mondja, hogy még mindig idegennek érzi itt magát. Kérdezem, hogy Amerikában nem érezte idegennek magát? Mondja, hogy nem. Nézünk egymás szemébe. Most meglátom benne az embert, a sebezhetőt, a magányost. Már nem ellenszenves. 

Interjú Yehoshua Engelmannal

Ez most hosszú lesz. Ezt az interjút fordítottam héberből, két online szótárral, aztán az egy hét múlva megkapott angol változatból ellenőriztem le a fordítás helyességét. Mindazonáltal ez nyers-fordítás. A végén a héber változat linkje.

Ha csak egy dolog megérint belőle, már jó. 

Interjú Yehoshua Engelmannal

Rabbi és pszichoterapeuta (tanár és zenész), 

54 éves, 3 gyereke van

(Ayelet Shani)

·         Rabbi vagy. Hogyan kezdtél pszichoterápiával foglalkozni?

Jesivákban tanultam és tanítottam. Tanultam Gestalt terápiát, és rabbiként azt éreztem, hogy többet kell tanulnom, hogy segíteni tudjak embereknek, és így tanultam pszichoterápiát. Mindig inkább arra volt késztetésem, hogy kérdezzek, kevésbé, hogy válaszoljak.

·         Főként vallásosokkal foglalkozik?

Nem.

·         A pszichodinamikai elméletek alapján dolgozik. Hogyan egyezteti ezt a hittel? Freudnál nincs Isten.

Ugyanabban az istenben, amelyben Freud nem hisz – én sem hiszek. Ez az isten parancsol, szabályokat szab. A keresés az, ami közös a pszichoanalízisben és vallásban. Maga a keresés isteni. A Tóra maga kereső-motor. A pszichoanalitikus fogalmak eszközként szolgálnak ahhoz, hogy az ember az egyedi történetét megismerje, mint ahogy minden tórai elemnek eszköznek kellene lennie ahhoz, hogy az ember megismerje a lelkét, amely isteni, végtelen, egyedi.

·         De a pszichodinamikai elméletekben nincs spirituális vagy transzcendens dimenzió. Freud durva dolgokat írt a vallásról.

Mert látta a vallás hatását az emberekre, ahogyan korlátozza őket. A vallások többsége, beleértve a judaizmust is eltorzítja az embereket, minták követésére kényszeríti, hamis élethez vezeti őket, amit olyan szabályok irányítanak, amelyek nem teszik lehetővé, hogy valóban megismerje önmagát. Freud a konfliktusokkal foglalkozott. A judaizmus mélységében is vannak konfliktusok – a rossz ösztön és jó ösztön között, vagy a test és a lélek között. aközött, hogy Isten irgalmas és megbocsátó, és ugyanabban a mondatban, hogy ’nem tisztít, az apák bűneit a fiakon kéri számon’. Minden emberben megvannak ezek a dolgok. Freud azt mondta az embereknek, hogy találkozzatok a rossz oldalatokkal, ne nyomjátok el őket. A Talmud azt mondja, ne azt mondd, hogy nem tudok disznóhúst enni, éppen ellenkezőleg, mondhasd, hogy akarok disznóhúst enni, meghalok, hogy disznóhúst ehessek, de nekem tilos. Nézz szembe ezzel a konfliktussal, és egészségesebb leszel. Aki azt mondja, hogy nincs vágya semmire, hogy csak imádkozhasson reggel, délben, este, az hazudik.

·         Nem elismerni a konfliktust, nem foglalkozni vele, ez olyan hit, amely nem élő. Nincs benne feszültség

Freud találkozott emberekkel, akiknek minden tudásuk az volt, hogy kell, kellene, kell. Lehetséges, hogy ha egy szefárddal találkozik, aki azt mondja neki, hogy bizony élvezi azt, hogy reggel négykor felkel a szlichot imákhoz, az egész felfogása a vallásról más lett volna. A legtöbb vallásos ember, engem is beleértve így nőtt fel, mondták, hogy tedd ezt, és ne tedd azt. Ha jó leszel, minden rendben lesz, és ha valami nem jót teszel, érezd a lelkifurdalást. És vannak fokozatok abban, hogy mi van rendben, mi nincs. A terápia kétségbe vonja ezt. Ha valaki terápiába jön, mert frusztrált attól, hogy nem sikerül neki a legjobb teniszezővé válni, akkor megkérdezik tőle, hogy miért gondolja, hogy jó teniszezőnek kellene lennie, lehet, hogy inkább hegedűművésznek termett. De a vallásos embert arra tanítják, hogy vallásosnak kell lenned, cádiknak kell lenned, ahelyett, hogy azt mondanák, itt vannak azok az eszközök, amelyekkel kutathatsz.

·         Parancsolatok és szabályok mint az ön-keresés eszközei

igen. A parancsolatok és szabályok pusztán eddig visznek el. Egy szó mint száz, senki nem tudja neked megmondani, hogy rendben vagy-e, és a fontos az, hogy megpróbáld és legyenek a szándékaid jók. „Amikor eltakartad az arcod, rettegtem.” – mondja Dávid király. Isten arcának eltakarása, ez akkor van, amikor érzem, hogy rossz vagyok – ez nem külső valami. Sokan hagyják el Istent, nem azért, mert borzalmakról hallanak a világban, hanem amikor velük történik valami rossz, amikor egyszercsak megértik, hogy képesek gyűlölni, dühödtnek lenni és ellenségesnek, és neheztelni.

·         Akkor hogyan határozná meg a hitet?

Lehetetlen valójában meghatározni a hitet. Ez olyan, mint madár a kézben – ha erősen tartom, túl erősen, akkor megfullad, ha lazán, akkor elmenekül. Az egész életünket azzal töltjük, hogy keressük, mi is ez valójában, és maga ez a keresés az, ami meghatározza az embert. Nem a válasz. Az eljövendő világ majd megmutatja. Az ember önmaga előtt áll. Önmagát ítéli meg. Amikor meg fogják kérdezni őt, hogy vajon hisz-e, akkor majd magára kell néznie, a saját szemébe, és kérdezni – van hitem? Ez nehéz kérdés. Isten nem adja meg a válaszokat. Nincs a végén értékelő lap.

·         Talán kissé romantikus a részemről, de mindig úgy kapaszkodtam a hitbe, mint biztonsági hálóba.

Nem. Jó esetben erőt ad az embernek együtt élni a kérdésekkel. Szenvedés és megpróbáltatások mindig lesznek az életben.

·         Buddha mondta ezt.

És a Tóra is. „Ami volt, az lesz is.” Kohelet. A Midrásban: Mésztől és vetett téglától jönnek, mészhez és vetett téglához mennek. (בטיט ובלבנים הן עומדים, ולטיט ולבנים הן הולכים ) Azaz az élet nehéz, nehéz volt, és nehéz lesz. Látszólag minden vallás reményt nyújt, de minden hívő ember tudja, hogy a vallás semmilyen reményt nem nyújt, sem nem biztonságot. Isten nem ad biztonságot, és nem is mondja, hogy biztonságot ad. Ezek azok az emberek, akik akarják és keresik a biztonságot.

·         Akkor mondjuk, hogy a vallás nem nyújt biztonságot. Biztos, hogy jelentést nyújt. Nagyon egyértelmű, fenntartandó határokat és kereteket.

Azt gondolom, hogy az emberek többsége összetéveszti a jelentést a keretekkel. Mindnyájan szeretjük a keretet, de ez nem ad értelmet, jelentést. Az igazi vallási gondolkodók káoszban éltek. A lélek sötét éjszakájában. Megélték ezt, és tudták, hogy ebből nincs menekvés. Hogy a jelentés az a valami, amit állandóan keresnek, és nincs rá meghatározott válasz, csak lehetővé teszi az embernek, hogy folytassa a keresést. A hit erő, lehetőség, hogy szembenézzünk a kétséggel, az ismeretlennel, a félelemmel mindentől.

·         Együtt élni a kétséggel – ez az ideálod?

Igen. És nehéz így élni, mert nehéz arra emlékezni, hogy Isten sem nem irgalmas, sem nem könyörületes, nem nem késedelmeskedik a haragja, hanem ezek az élményünket, a kivetítésünket leíró ismeretelméleti fogalmak.

Valójában lehetetlen bármi jót elmondani az Istenről. Nem él nem létezik nem akar és nem bölcs. Majmonidész forradalma elrepült a vallásosok többségének a feje felett. A buddhisták nagyon tudnak azonosulni ezekkel a dolgokkal. A valóságot lehetetlen szavakba foglalni.

·         Mostanában sokat beszélnek Izraelben az identitásokról és megfeleltetésükről: ki az igazi cionista. Ki az igazi zsidó. Ki az igazi izraeli.

Már a kérdés maga arra utal, hogy a társadalmunk beteg. Nem találkoztam még olyan franciával, aki megkérdezné, hogy ki az igazi francia, vagy olyan skandinávval, aki megkérdezi, hogy ki a skandináv. Nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Derrida mondja, hogy az a zsidó, aki megkérdezi, hogy ki a zsidó. Fura azzal a témával foglalkozni, hogy ki izraeli. Ennek nyilvánvalónak kell lennie, és ebben a tekintetben a jobb és a baloldal ugyanazt a hibát követi el. Mindkettő a kirekesztés, gyűlölet és ellenségesség nyelvét beszélik. Egyik fél sem kérdezi meg magától, honnan ered a szükséglete, hogy úgy érezze, ő jobb, mint valaki más.

·         Mindkét fél negatívan határozza meg magát. Talán mert elvesztettük a közös nevezőt.

Így van, és így lehet, hogy pont a vallási vízió tud működni – az a vízió, amely szerint nem a múlt alapján határozzuk meg magunkat, hanem társadalom vagyunk, amely céljaival vagy eszméivel határozza meg magát. Lehet, hogy meg lehet találni a közös nevezőt a társadalom részei között a jó lelkűség és irgalom értékei melletti elköteleződéssel – igen, tudom, hogy ez utópisztikusnak tűnik, azonban éppen emiatt választotta Isten Ábrahámot. Egy új társadalom létrehozásához fajtól és nemtől függetlenül, egészséges emberek létrehozásához, akik a jó által határozzák meg magukat, és nem negatívumokkal.

·         Ez lehet vallási jövőkép, de biztosan nem vallási diskurzus.

Nem. Ez senkinek nem diskurzusa.

·         De azt gondolod, hogy ez lehetne vallási diskurzus

Így van. Az a vallási diskurzus, amely szerint olyan társadalmat akarunk építeni, amelyben az emberek jók egymáshoz, és az egész világ jó lesz. Hogyan lehet az, hogy emberek ne akarnák, hogy másik embernek jó legyen? Hogyan lehet nem akarni, hogy jó legyen például az araboknak?

·         Láthatóan lehetséges. Tény. Ha valami van, akkor pont a fordítottja. A történelem során a vallás szolgáltat érveket gyűlöletre a másik ellen és elüldözésére

Talán mert fenyegetettségben él. Azt hiszi, hogy ha másoknak jó lesz, neki nem lesz jó. De az kell, hogy a cél legyen, hogy a világban minden embernek jó legyen. Ha ez nem így van, nem lesz megváltás/felszabadulás. Soha semmi jó nem származik a háborúból. Ha az ember úgy fog gondolkodni, hogy minden embernek jót akarjon, a muszlimnak, a zsidónak, a kereszténynek – a világban Isten közelsége lesz.

·         Egyetlen irányzat sem mondja ezt.

Például a szufik beszéltek az együttérzésről.

·         Úgy értem, a zsidóságban

A haszidizmus beszélt róla.

·         Ezek az elvek elvesztek a politika nyelvére fordításban. Ha már valamit, akkor azt láthatjuk, hogy a zsidóság egyre rasszistábbá válik.

Az az érzés, hogy jobbak vagyunk, egyszerűen elkúr minket. Nincs más szó erre. Belülről rombolja a zsidóságot. Olyan zsidóságot hoz létre, amelyben ténylegesen nem kell emberként fejlődnöm. Pedig minden vallásban ez a közös ideológiai alap, hogy az ember törekedjék arra, hogy egyre jobb legyen.

Van az a majdnem csak rasszista felfogás, amely szerint ’zsidónak születtem, így minden oké velem’, ennél többre már nincs is szükség. Így gondolkodik nagyon sok ember. Hogy ez elég. Azt gondolom, hogy ennek másként kell lennie. Abban a tudatban, hogy csak akkor vagyok kiválasztott, ha én is választok, és ha a kérdésem minden pillanatban az, hogy szeretek-e eléggé.

Nincs annak értelme, hogy szeretem Istent, ha nem szeretem az emberi lényt. Hinni Istenben és nem hinni az emberekben, ez nem valódi hit. A rasszizmus súlyos baj, ma az országban az egyik legkomolyabb. És beleivódott a génjeinkbe. A zsidó felsőbbrendűség érzése.

·         Mert ’titeket választottalak minden nép közül’.

Igen, de mit jelent, hogy titeket választottalak? Mi is választottunk. Amikor Istent választom, akkor választ ő engem. Szereted a lányodat, függetlenül attól, hogy mit mond vagy tesz. Ez minden ember szükséglete, szeretve lenni, és elkötelezettnek lenni. Amikor valaki szeret egy nőt, akkor nem mondja, ’szeretlek, de van, aki szebb nálad.’ Nem lát mást. És ha valaki azt mondja neki, hogy ’van szebb nő’, ez egyáltalán nem érdekli őt. Ami Istent illeti, nincs olyan, hogy ő engem választ, ha én nem választom őt. Ez nárcisztikus, tisztán nárcizmus, hogy valaki pusztán élvezi Isten szeretetét.

·         Tehát a nárcizmus téríti el a zsidókat?

Igen. Az az igény, hogy valaki azt érezze, ő jobb másoknál, ahelyett, hogy megértené, hogy egyenesen állni és a valódi önazonosság abból fakad, hogy ő egy ember, aki szeret. Az a gondolat, hogy jobb vagyok másoknál, mert Isten 3000 évvel ezelőtt mondott valamit, ez nagyon rossz. Azok az emberek boldogok, akik összhangban vannak azzal, amit csinálnak. A vallás és a pszichológia ebbe az irányba próbálja őket mozdítani. Amikor valaki olyannal foglalkozik, ami kiteljesíti őt, akkor nem esik a nárcizmusba, nem kezd összehasonlításba. Álmodom a kétség nyelvéről, az alázatéról.

·         Ez mit jelent?

Mi történne, ha egy politikus azt mondaná, hogy nem tudom, ezek a lehetőségek, és ezek közül kell választani. Igazi erő van abban, ha mondja ’nem tudom’. A Talmudban van, hogy meg kell tanulni azt mondani, hogy nem tudom. Egyszer megkérdezték a dalai lámát, mit gondol a halálról, és az egyetlen lehetséges intelligens választ adta, ’kíváncsi vagyok’. Senki nem tudja, mi történik aztán. Aki biztos abban, hogy van azután élet, az gyáva, és aki biztos abban, hogy nincs utána élet, az gyáva. Az egyetlen lehetőség kíváncsinak lenni. Az igazi vezetőnek képesnek kell arra lennie, hogy beismerje, hogy nem tudja. 

·         Ez a judaizmus, ahogy Te látod, utópisztikus. Ez még csak lazán sem kapcsolódik ahhoz, ami zajlik a Földön.

A judaizmus utópisztikus. Ez tény. Mi ez a hit a Messiásban? Ez utópia. Ez nem hit, hogy valaki jöjjön és minden legyen rendben. Ez azt mondja, hogy jobb tud lenni, és még jobb. A Messiás nem a vég. Ő az a dinamikus fogalom, amely állandóan fejlődik. A próféták egy jobb világról beszélnek. Nincs értelme a zsidóságnak anélkül az akarat nélkül, hogy minden jobb legyen.

·         Mi tehát a megoldás? Mi az a legnagyobb kihívás, amellyel ma a judaizmus, annak minden ága szembenéz?

A nyelv és a célok radikális változása. Pontosan mit is keresünk micva-teljesítés közben? Az uralkodó ortodoxia felfogása az, hogy az ember egy gépezet, és a micvák a működési kézikönyv. Ez lekezeli Isten képét. Nem gondolhatom azt, hogy zsidó vagyok, mert a nagyapám zsidó volt. Ez nem releváns. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy mivel nagyapám egy golfklub tagja volt, nekem is oda kell tartoznom. Kell, hogy legyen célunk. Lehet, hogy nem értünk egyet az út tekintetében, de a célok közösek kell, hogy legyenek.

·         Mik legyenek ezek a célok? Ezek az értékek?

Szeretetteli gondoskodás (חסד), jog, jótékonyság. Együttérzés. Annak megértése, hogy van isteni, de nincs Isten. Annak az embernek a szívében található Isten, aki jót tesz. Mindenki megválaszthatja az útját az együttérzéshez. Van, akinek elég, hogy vegetáriánus, de nem kell azt hinnie, hogy abban kevesebb az együttérzés, aki húst eszik. Nem eszem húst – és nem tulajdonítok magamnak jó lelket csak ezért. Lehet, hogy van valaki, aki nálam sokkal jobb lelkű, és eszik húst? Lehet, hogy sokkal tudatosabb, érzékenyebb, mint én annak ellenére, hogy nem tart szombatot? Mindnyájan találkozunk fantasztikus emberekkel, akik a jó felé törekszenek – micvatartókkal és micva nem tartókkal. Az a közös bennük, hogy jelen van bennük mindaz, amiről a próféták beszélnek. Szeretetteli gondoskodás, jog, jótékonyság, együttérzés.

·         Gondolod, hogy a vallást és az államot szét kell választani?

Azt hiszem, hogy a legtöbb dolognak ez csak jót tenne. Az embereknek akkor választaniuk kell majd. Az ortodoxia aszerint határozza meg az embereket, hogy mit tesznek, és nem a lényegük szerint. Lehetséges, hogy sokkal több ember fog elmenni imára, pontosan amiatt, hogy az nem intézményesített. A zsinagógámban, Tel Avivban sokan jöttek nem szombattartók a szombati imákra, mert megértették, hogy nem akarunk belőlük megtérőket csinálni, és nem nézzük, hogy ki vallásos és ki nem, és hogy érezhetik, hogy odatartoznak. Ez a szétválasztás teszi lehetővé a valódi választást, és a választás a leglényegesebb dolog. Zsidó csak az, aki állandóan választ. Ha úgy definiáljuk a zsidóságot, mint ami valami sokkal nagyobbra vágyik, ez más lesz. A legtöbb ember, aki nem tartja a micvákat, sodródik a lázadással és nem jó játékot játszik, ahelyett, hogy azt mondaná: nagyobb zsidóságot akarunk, magasabbat és fenségesebbet. A cionista gondolkodóknak utópisztikus jövőképük volt – mindenki növelheti a tudását és a jót, ez kell, hogy az álmunk legyen.

http://www.haaretz.co.il/magazine/ayelet-shani/.premium-1.2625336

Szakmai cuccok

Az izraeli Gestalt terápia tréning végzős résztvevői közül az egyik felhív, és meghív egy összejövetelre. Kérdezem, hogy oké-e az, ha jövök. Mondja, nemhogy oké, hanem biztos, hogy jöjjek. 

Rosszul mérem fel az időt, késem. Azt hittem, kötetlen összejövetel, de mire odaérek, körben ülnek, és beszélgetnek. Örömömre a többséget ismerem, ott van kolléga, ügyfél, szupervízor. Próbálom felvenni a szálat, de beletelik némi időbe, mire rájövök, hogy ez egy diplomaosztó. Mindenkinek meg kell szólalni, a tréning vezetője, aki egyébként a szupervízorom, és akivel az európai szervezet vezetésében együtt ülünk évente kétszer, megszólít, hogy örül, hogy én is itt vagyok, és ha már tudom, hol vagyok, mondjak én is valamit. 

Fején találta a szöget, abban a pillanatban még mindig csak találgattam, mibe is csöppentem bele. Aztán mondom héberül, hogy igaza van, olyan, mintha álmodnék, itt is vagyok, meg nem is, és ez ugyanaz az érzés, amit mindig is éreztem a csoportban, mindaddig, amíg nem kezdtem el valakivel dolgozni, mert akkor már ott voltam. És hogy remélem, hogy lesz következő csoport. 

Amikor ügyfelem megszólal, minden jelenlévő tanerőről elmondja, hogy mit tanult tőle, aztán hozzámér, és mondja büszkén, hogy én vagyok a terepautója, és tőlem azt hallja, hogy "jó, de mit érzel?" Ez igaz, amikor sokat agyal, akkor valami ilyesmivel szakítom meg. 

A következő héten találkozunk, és valahogy sokkal meghittebb a kapcsolatunk. Ő kevésbé lázad, valahogy egyenrangúbbak lettünk. Kérdezi, hogy a múltkor azt mondtam, hogy amikor nem látom, akkor szeretnék kimenekülni a kapcsolatból, ez van-e még. Mondom, hogy már nincs. Kérdi, hogy mi változott. Mondom, hogy otthonosabb most vele, kevésbé érzem, hogy vizsgáztat.

A másik itteni ügyfelem felszabadult és boldog. Amikor másfél évvel ezelőtt dolgozni kezdtünk, mélyponton volt, nem hitt magában, nem hitt semmiben. Most elégedett, azt csinálja, amit szeret, ezért pénzt is kap, noha nem sokat. Mondom, akkor most nincs mit tovább tennünk. Egyetértünk. Örülök, hogy jól van, és persze ez azt is jelenti, hogy nincs már rám szüksége. Eggyel kevesebb ügyfelem van itt.

A prof izgatottan felhív, hogy kapott a hallgatóktól visszajelzést, és mind az öt kérdésre rosszabb pontszámot kapott, mint az átlag. Zaklatott, és foglalkozni akar vele  a következő órán. Mondom, hogy jövök, és támogatom, hogy foglalkozzék vele. 

A hallgatók összegyűjtik, mit szeretnek a kurzusban, és milyen javaslataik vannak. Miközben ezen dolgoznak, a prof és én kint beszélgetünk. Próbálja az ő angol tudásuk hiányosságaival magyarázni a kritikus visszajelzést, de ebbe nem megyek bele. Kérdezem tőle, hogy tudatában van-e annak, hogy nem néz rájuk. Mondja, hogy most valóban nem tudott rájuk nézni. Mondom, hogy nemcsak most, általában sem. Nincs velük kontaktusa. Személyes kontaktus nélkül nem tud semmit átadni, legyen az bármilyen jó. 

Visszamegyünk, a hallgatók elmondják, milyen változásokat szeretnének, aztán a prof be akar mutatni egy interjút Gordon Wheelerrel, de nem tudja összerakni rendesen a számítógépben a hangot és a képet. Annyira ideges leszek ettől, hogy inkább a mobilomon nézem az emailjeimet. Nagyon nehezen kapcsolódom az interjúhoz, de aztán szerencsére elég érdekes ahhoz, hogy odafigyeljek. 

Utána beszélünk. Amikor újra visszatér a hallgatókhoz, megint mondom, hogy most érzem a jelenlétét, máskor nem, és addig nem tud semmilyen zseniális dolgot bemutatni nekik, amíg nincs személyes kontaktusuk. Nem engedem, hogy kitérjen, hogy másról beszéljen, így egy idő után megérkezik. 

Fordítok egy interjút. A Jakar Tel Aviv korábbi rabbijával készült, a HaArecben jelent meg. Magyarra fordítom, amikor kész leszek vele, beteszem a blogba. Nagyon izgalmas, de már szeretném befejezni. Napok óta ezzel foglalkozom. Két online szótárt használok, lassan haladok.

Tüntetés

Elmentem Julihoz babázni. Sikerült elaltatni arra az időre, amíg velük lehettem. Aztán felébredt. Én meg megyek tovább Alízhoz. Gerincműtétje volt, megígértem neki, hogy meglátogatom. 

Sokkal nyugodtabb, mint előtte. Korábban már elviselhetetlen volt. A mozgása is könnyedebb. Felmegyünk az emeletre, ki az erkélyre. Gyönyörű a lakása. Beszélgetünk, ő a Nappal szemben, én óvom magamat a Naptól, háttal ülök. Kellemes szellő van, nincs nagyon meleg. Amikor felhő takarja el a Napot, bemegyünk a nappaliba. Öt óra körül elindulnék, de mondja, hogy ő csak 6 után iszik bort, maradjak. Még Yaelékhez is el akartam menni, és ma még alig dolgoztam. Némi gondolkodás után maradok. 

Fél hét körül indulok. Gyalog a pályaudvarhoz, onnan mennek a buszok hozzám. A kereszteződésben állnak az autók, buszok, akadályozva egymást a továbbhaladásban. Feketék mennek az Arlozorov irányába az úttesten. Néhány napja etiópiak tüntettek, valószínűleg most is ez van. 

A buszmegállóban állok, de elég nyilvánvaló, hogy itt nem fog egyhamar busz érkezni. Megyek az etiópiak után, a hazafelé úthoz képest ellenkező irányban. Az autók állnak, az etiópiak az út közepén mennek, beállnak az autók elé. Megyek utánuk. Az arcuk kissé zavart, nem született tüntetők. Azonban van egy, akinek az arcából semmit nem látni, fehér anyagba burkolta, csak a szeménél van csík, ő láthatóan balhézni akar, üti az autókat. Egy buszsofőr, talán szintén etiópiai, kiszól, hogy ha szolidaritást akartok, ne csináljatok balhét. 

Elérünk a Rabin térre. Itt gyülekeznek a túntetők. Látok táblákat, azt hiszem értem, de azért megkérem az egyik tüntetőt, hogy mondja el angolul, mi van a táblára írva. Válaszol: a rossz rendőröket meg kell büntetni. 

A tüntetés-sorozatot egy rendőri akció váltotta ki. Két rendőr azt állította egy etióp származású katonáról, hogy megtámadta őket. Aztán a szociális médiában megjelent egy videó, amiből kiderült, hogy egy rendőr lökdösni kezdte a fiút, aki a biciklijével nem mozdult elég gyorsan. A rendőr egy veszélyes tárgy miatt akarta a helyszínt kiüríteni. Majd jött egy másik rendőr, és verték a földre esett fiút. Amikor ő egy követ vett fel, akkor az első rendőr elővette a pisztolyát. Az interjúban a fiú azt mondta, hogy a bőre színe miatt támadták meg a rendőrök. 

A Rabin téren, amikor megjelennek a rendőrök, úgy döntök, hogy elhúzok innen. Az 55-ös busz vonalán haladok, de mivel áll a forgalom, esély nincs arra, hogy buszra szálljak. Darabig állok a megállóban, és hallgatom a vitatkozó utasokat. Az egyik fehérbőrű nő mondja, hogy ezek nem is akarnak dolgozni. Mintha Mo-on hallanám a cigányokról a fehérbőrűeket. Megyek tovább. 

Eljutok oda, ahonnan elindultam, a központi pályaudvarhoz. Rengeteg ember, busz sehol. Közben András hív, hogy beszéljünk skype-on. Mondom, hogy talán félóra múlva otthon leszek, de akkor a kicsi Réka már lehet, hogy alszik. Most kezdek ideges lenni. Próbálok taxit fogni, de taxi nem jön, viszont sor áll a következő taxiért. 

Jön két 61-es busz, a másodikra feltolakodom. A sofőr hajt mint állat. Közben hív Tali, hogy megbeszéljük, mi legyen a program, amikor jön Mo-ra. azt javaslom, hogy folytassuk, amikor hazaérek. 

Otthon próbálom Andrást hívni, nem érem el. Hívom Talit. Beszélünk, közben a gyerekek is bejelentkeznek. Mondom Talinak, hogy visszahívom. Rékával csevegünk, végignézem, ahogy tesz-vesz, aztán elköszönünk. Bekapcsolom a TV-t, minden csatorna a tüntetésről szól, már könnygázt és vízágyút is bevetnek. Közben beszélek Talival.

Még valakivel kellene találkoznom, de ez már nem jön össze. A mai napra elég volt.

Dzsukim

Közelharcot folytatok a dzsukokkal, magyarul csótányokkal. Az előző lakó rámhagyott csomó megkövesedett zsíros koszfoltot, csótányokat és egy csótányírtót, amit nem szívesen használok, mert erős méregnek vélek. 

A csótányok itt barnák, becslésem szerint négycentisek, és repülni is tudnak. Természetüket tekintve nem kedvelik a társaságot, de lehet, hogy csak az én társaságomat nem kedvelik. Ezt onnan gondolom, hogy amikor megjelenek, mozdulatlanná dermednek. Mondjuk, megértem őket, mert amint meglátom a legújabb behatolót, dühödt harci kiáltás kíséretében gyilkos szándékkal megtámadom. 

Szonjától kaptam egy hatalmas húsvágó kést, nehéz fanyéllel, ez az egyik fegyverem. Megfogom a kés élét, miközben tartok tőle, hogy elvágom a kezem, de ennek semmi esélye, mert elég életlen, és a nehéz fanyéllel ütlegelem a hívatlan vendéget. 

A minap nagyon trükkösen vizet eresztettem a mosogató dézsába, ahol éppen engem meglátva álldogált dermedten az áldozatom, és aztán leöntöttem a WC-be, több menetben vizet eresztve utána, mivelhogy nem voltam biztos, hogy nem tud víz alatt úszni. 

A reformboltban, ahol bio sárgarépát szoktam venni, láttam két bio-csótány-írtót. Nyilván a csótány is bio, de az őket írtó folyadékok is. Az egyik 54, a másik 100 sékel. Megvettem az olcsóbbikat, ez Holt-tengeri vízből, és még vagy húsz másik összetevőből áll, köztük citrom és menta. Nagyon elégedett voltam a vásárlással, közben elhatároztam ,hogy ha ez nem működik, akkor megveszem a drágábbikat is. Nagyon elszánt vagyok.

Megyek a fürdőszobába, hát látom, hogy egy felnőtt csótány öregesen ballag befelé az ablakon. A második emeleten lakom. Ahogy felkapcsolom a villanyt, ugyanolyan megfontoltan megfordul, és gyalogol kifelé. Nem bíztam a véletlenre, rohantam az újonnan megszerzett bioírtóért, és kispricceltem, majd bespricceltem az összes ablakszélt. 

Lehet, hogy nem annyira izgalmas a csótányok természetrajzáról olvasni, mint az izraeli politikai eseményekről, de ahogyan a Gestaltban mondják: a zavaró tényezőknek elsőbbségük van, hát nálam ezek a csótányok. Nem is beszélve arról, hogy inkább van olyan érzetem, hogy ezügyben tudok valamit tenni, mint az izraeli politikai helyzet tekintetében. 

Nepál

A hírek többsége a nepáli katasztrófával kapcsolatos. Háttérbe szorul az, hogy kilenc nap múlva fel kell állnia a kormánynak. Most mindenhonnan ez jön. A hírekből, a belga gestaltosoktól, akik közül hárman rendszeresen járnak Kathmanduba tanítani, pont a földrengés előtt mentek haza, és kezdték írni a beszámolójukat. Aztán a földrengésről hallva keresték a kapcsolatot a tanítványaikkal, majdnem mindenkivel sikerült, néhányukkal még nem. 

Izraelben sok nepáli dolgozik. Főleg gondozók öregek, mozgássérültek mellett. Asszonyok, odahagyva a férjüket, gyerekeiket, pénzt keresnek itt gondozással, és küldik haza a pénzt. Most aggódnak, hogy mi van velük, nem mindenkinek sikerül telefonálni, 

Az újságban az egyik asszony azt nyilatkozta, hogy kilenc éve dolgozik itt, az itt keresett pénzből házat építettek Kathmanduban, biztosítás nincs rajta, ha összedőlt, minden odaveszett. Nem tudnak enni, aludni, hallva, hogy  Nepálban nincs áram, víz, élelmiszer, az utcán alszanak, mert félnek a házakba bemenni.

A hadsereg küld mentőalakulatokat és mobil kórházat felszereléssel, orvosokkal. Kétszázötven izraeliről nem tudnak semmit. 

Az izraeli pároknak, mióta Indiában és Thaiföldön betiltották a béranyaságot, nepáli asszonyok hordják ki a gyerekeiket. Egy meleg pár éppen ott volt, mert jött a szülés ideje. A baba megszületett, sok segítséggel el tudták hozni. Ez a második gyerekük, a nagyobbik egy kétéves-forma kislány, ő is velük utazott. 

A belügyminiszter kiadta, hogy gyorsított eljárással a terhességük második felében lévő béranyák Izraelbe jöhessenek, itt kihordani és megszülni a gyereket. 

Nemrég olvastam egy arab-izraeli szervezetről, akik békét akarnak, ilyen programokra gyűjtenek pénzt. Most szerintem le fog lassulni a pénzgyűjtésük, a nepáliak segítése került előtérbe. Mindenhol erre gyűjtenek. Egy szervezet tiszta vízre és mobil WC-kre specializálta magát, hogy megelőzzék a járványokat. Ez a honlapjuk: http://www.oxfam.org.uk/what-we-do/emergency-response/nepal-earthquake

Amikor természeti katasztrófa van, az felülírja a politikai ellentéteket. 

Kón és Grün

Ma két és fél órán keresztül segített valaki, és nem jutottunk a végére. 

Még nem adtam fel, hogy a Cellcom ellen panaszt tegyek. A fogyasztóvédelem honlapján akartam a panaszt beadni, de panaszt nem lehet angolul beadni, csak héberül, és nem boldogultam a kitöltésekkel. Avivit segít. Ő a telefon egyik végén, én a másikon. 

Együtt töltjük, és amikor már nem tud követni, küldöm neki a képernyő képét, onnan leolvassa, ami írva van, és mondja, hogy mit csináljak. Két és fél óra után, amikor már majdnem vége, éjjel fél 11-kor eljutunk egy kérdőívhez, és megállapodunk, hogy két nap múlva folytatjuk. 

Eddig mindig azt mondtam, hogy szeretem az izraeli kultúrát, na most ennek vége. Nem elég, hogy a Cellcomnál azt mondják, én értettem félre, amit mondtak, még a fogyasztóvédelemnél is meg kell adnom a családi állapotomat, jövedelmemet, különben nem tudom folytatni a kitöltést, de ráadásul még így sem tudok a végére jutni. Mondják, hogy nagy a bürokrácia, eddig ez nem tűnt fel, de most értem. 

Ha ez sem működik, van még egy lehetőség, vagy kipróbálom, vagy hagyom az egészet. Majd akkor eldöntöm. 

Olvasom a Haarecet angolul, és nem bírom befogadni azt a sok igazságtalanságot, ami jön belőle. Izraelben is, máshol is. Eszembe jut a vicc, amikor Kón kérdi Grüntől, hogy miért antiszemita lapokat olvas. Grün mondja, hogy a zsidó újságokból csak a szenvedést látja, az antiszemita lapokból meg azt, hogy a zsidók a világ urai. Hát, nem jobb ezt olvasni?

Omerszámlálás

Pészach a fizikai megtisztulás időszaka. Eltakarítunk minden erjedőt, és hét napig nem esszük ezeket. Aztán omerszámlálás, a lelki megtisztulás időszaka. "Csak" esténként számláljuk a napokat. Az előzővel egyre jobban boldogulok, az utóbbival nem. Talán az, hogy csak számlálni kell, nincs program, terv, hogy mikor mit csinálok, ez nem megy. Mindig elfelejtem. Nem tudok eljutni az ötvenedik napra a felemelkedéshez. Maradok a földön. 

Akkor vannak a legkülönlegesebb terápiás üléseim, amikor holtfáradt vagyok. Ügyfelem ostorozza magát, hogy kisurran a tényleges problémái elől, helyettük könnyen kielégíthető igényeivel foglalkozik. Nem látom ezt olyan elitélendőnek, mint ő, mondom is neki, de nem hat rá. Olyanok vagyunk, mint akik két külön jégtáblán állnak, a hangok átjutnak a másikhoz, de közben eloszlanak. 

Egyszercsak azt veszem észre, hogy a fogam fáj, alig fáj, mégis befelé figyelek, ő csak a környezetem. A fogam apró, finom fájdalma van előtérben, ő a háttérben. Elmondom neki ezt az élményemet. Lassabban beszélek most, a hangom mélyül, mint aki inkább befelé figyel. Mély, sűrű csend lesz. Valami zajlik. Aztán mondja, hogy ettől a mondatomtól adott engedélyt magának, hogy ne ítélje meg magát. Nem sokkal ez után befejezzük az ülést, elmegy, és nem tudom, mi fog történni. 

A coaching iskolában az egyik résztvevő a második modulra egészen megváltozva érkezett. Elengedte a "mutassátok meg, hogy érdemes volt nekem idejönni" hozzáállást, helyette többet figyel befelé, hogy milyen is ő, és milyen hatással van másokra. Nem tudom, mi történt, de valami csoda-szerű történt. 

Foglalkoztat, hogy mi fáraszt ki. Mo-on alig foglalkozom Izraellel, de Izraelben a figyelmem és munkám nagy része Mo. Ha a jobb oldalam Izrael, a bal oldalam Mo, akkor ez úgy néz ki, hogy a bal kezemmel kissé jobbra nyúlok, a jobbomat erősen bal felé húzom. Összeszorul a tüdőm, nem kapok elég oxigént. 

Vigyáztam Rékára. Talált a földön egy bogyót, kérdezi, mi ez. Mondom, a fáról hullott le. Megpróbálja visszaragasztani a fára. Megjelenik egy idegen, felém fordul, mondja, hogy "anya". Mondom, hogy anya dolgozik, most én vigyázok rá, és gyöngéden körülfogom, hogy biztonságban érezze magát, de ne korlátozza a mozgásban. Elfordítja a fejét az idegentől, de néha kiles, hogy ott van-e még. Aztán a kedvenc kutyusa leesik a babakocsiról a földre. Felveszi, megrázogatja, majd ledobja. Felveszi, megrázogatja, majd ledobja. Ötször ismétli, aztán magához szorítja, mondja, hogy szegény. Gyakorolja a tikun olám-ot, a világ jobbítását. 

Peszachi történetek

Még soha nem takarítottam olyan gondosan Peszach előtt, mint most. Szinte kényszeresen kergettem az összes megkövesedett zsírfoltot, amit elődöm itt hagyott. Csütörtökön hat órát dolgoztam csak a konyhán, abból hármat a tűzhelyen, a sütőn, mert bár Peszachkor biztosan nem fogom a sütőt használni, de mégis azt akartam, hogy elég tiszta legyen. Egy tepsit vagy húsz percig vakargattam, aztán úgy döntöttem, hogy kidobom. Tizenegykor fejeztem be a takarítást. Elégedett vagyok az eredménnyel. 

Széder estére hivatalos vagyok a szefárd családhoz. A házigazda szól, hogy ebédeljek rendesen, mert a rokonok biztosan késni fognak. A lánya is felhív, hogy biztosan sok kaja lesz, de egyek, mert a rokonok késnek, és nem érdekli őket, hogy mi éhesek vagyunk. 

Valóban, a megbeszélt időhöz képest egy órával később jönnek az első rokonok, másfél órával a többiek. Mindenki rokon, én vagyok az egyetlen nem rokon. Két asztal van összetolva, én a háziasszony mellett ülök, mi vagyunk a felső falu, a másik asztal az alsó falu. A Hagada felolvasása úgy zajlik, hogy bekezdésenként más olvassa, az első három körnél még bevállalom az olvasást, bár nagyon nehezen megy. Az némileg megnyugtat, hogy az arámi szöveggel mások is nehezen boldogulnak. Mondjuk, én a héberrel is nehezen boldogulnék. Megragad az a mondat, hogy nemcsak őseink szabadultak meg Egyiptomból, mi mindnyájan most megéljük a megszabadulást. Most, én, itt. Mi az én megszabadulásom?

Miközben a  felső falubeliek olvasnak, az alsó falubeliek smúzolnak. A háziasszony többször rájuk szól, de ez nem korlátozza őket semmiben. 

Most ez viszonylag kevéssé zavar. Mindig is azt gondoltam, hogy Izraelben azért érzik otthon magukat a látogatók, mert olyan, mint egy óvoda. Most találkoztam az óvodásokkal. Kedves emberek, mindig megkérdezik, hogy vagy, de úgy viselkednek, mint az ovisok kiscsoportban, azt csinálják, ami jólesik, nem engedik korlátozni magukat. 

Mivel a szefárdok esznek kitniotot, figyelnem kell, hogy mit eszem. Az édességből egyáltalán nem eszem, minden dobozra az van írva, hogy kóser Peszachra, kizárólag kitniot evőknek. Így is degeszre eszem magam. 

Éjjel fél kettőkor én vagyok az első, aki feláll és hazaindul. 

Mire szombaton a tel avivi zsinagógába érek, éppen véget ér a Tóra olvasás. Viszem a Julitól kapott peszachi machzort, abban sokkal könnyebb eligazodni, mint egy normál imakönyvben. Egy kedves régi ismerős a zsinagógában elkéri a könyvet, hogy megkeresse nekem, hol tartanak. Kétszer mondom neki, hogy ez peszachi, de nem hallja. Keresgél, nem találja, azt javasolja, hogy kérdezzem meg Daliát. Dalia Alzheimeres, a nevemre egyáltalán nem emlékszik, de a Tórát és a Talmudot fejből tudja. Mondom, nem kérdezem, mondja, de, kérdezzem, a második ilyen körnél mutatom neki a címoldalol a 'Peszach' feliratot. A kézmozdulata 'ja, az más!' mondatot fejezi ki. 

Kicsit később egy másik nő is segíteni akar. Most már felkészültebb vagyok a mindenáron segítőkkel szemben, rögtön mutatom a címoldali 'Peszach' feliratot. A kézmozdulata a 'hacsak úgy nem' mondatot fejezi ki. Szerencsére többen nem akarnak segíteni, így nyugodtan elmerülhetek a könyvben, éppen ott, ahol tartunk. 

Jolán ugyanebbe a zsinagógába jár. Negyvenes évei végén vagy ötvenes évei elején lehet, fehér bőrű, fekete hajú nő, huszonöt évvel ezelőtt alijázott, filmes. Van egy kétéves kislánya, nem tudom eldönteni, hogy örökbe fogadta-e vagy maga szülte, valahogy hasonlít rá a kislány, bár szőke, és soha nem láttam őt állapotosan. 

Jolán meghív magához kidusra. Mondja, hogy nincsen sok étel, de szívesen lát. Én szívesen megyek. Mióta megvan a kislány, nem kapcsolja be a platát, úgyhogy szombaton hidegen eszik az ételt. Sebaj, mondom, ez nekem nem gond. 

Útközben érdeklődik arról, hogy mi az a Gestalt. Mondom, hogy leginkább a jelennel foglalkozunk, és azzal, hogy kitegyük az asztalra, ami rejtetten mérgezi a kapcsolatot. Rögtön érti, hogy miről beszélek, és elkezd mesélni a családi konfliktusról. Anyja és nővére, akik nem alijáztak, nem tudják neki megbocsátani, hogy nem hajlandó elárulni, ki a gyerek apja. A nővére azóta sem hajlandó a kislányhoz szólni, ha találkoznak. 

Mesél, közben többször említi, hogy lelkifurdalása van, hogy szombaton dolgoztat. Mondom, hogy nekem megtisztelő, hogy beszél az életéről, ez megnyugtatja. Valóban érdekel, és valóban megdöbbent, hogy mennyire nem elfogadóak a legközelebbi rokonai. A terhesség során kiderült, hogy rákja van, szerencsére elég későn ahhoz, hogy ne legyen téma, hogy elveszik a gyereket. Megszülte, aztán volt kemoterápián és sugárterápián. Amikor elmondta a rokonainak, hogy rákos, azt válaszolták, hogy mindenkinek van rákja, és nem jöttek segíteni. Egyedül és barátokkal csinálta végig a kezdeteket, azt mondja, mindig a kellő időben kapott segítséget.  

Megesszük a hideg ebédet, közben a kislány flörtöl velem, gyakorolja a nevemet, és amikor az anyja valamit nem enged neki, próbálja tőlem megszerezni, amit akar. Tündéri, okos kis teremtés, egy áldás az anyjának, aki most sokkal szabadabbnak tűnik vele, mint volt korábban nélküle. Ez az ő megszabadulása Egyiptomból.

Politika

Az izraeli választási rendszer nagyon különbözik a magyartól. Egyetlen egy cédulácskát kell betenni a borítékba, azért a pártét, amelyre leadom a szavazatomat. Aztán az elnök dönti el, hogy kit kér fel kormányzásra. Lehet, hogy nincs sok választása, de mind a tíz párttal leül tárgyalni, megkérdezi, hogy ki legyen a kormányfő, majd dönt. Rivlin, az elnök nemzeti kormányt akart, vagyis hogy minden párt benne legyen a kormányban. Erre valójában nem volt esély. Ő és Bibi nem bírják egymást. Még amikor felkérte Bibit, akkor is mondta, hogy aki attól tart, hogy a választópolgárok élnek a választói jogukkal, az azt kapja, hogy az utcán köveket dobálnak. 

Ez arra volt reakció, hogy a mi szeretett kormányfőnk a jobboldali szavazókat arra bíztatta, hogy menjenek szavazni, mert arab hordákat busszal fuvaroz a baloldal a szavazóhelyiségekbe. 

Most zajlik a verekedés a kormányzati helyekért. Bibi vissza akarja emelni 24 főre a miniszterek számát, amit Lapid az előző szakaszban lecsökkentett 18-ra. Azért akarja vissza emelni, hogy mindenkinek betömje a száját, aki miniszteri széket akar. A Likudban azt mondják, nem lehet mást tenni, és ez csak néhány millió sékel. Lapid szerint néhány százmillió. Mivel a baloldal ellenzékben lesz, most Kahlonban lehet bízni, hogy meghúzza a határokat. Kahlon a pénzügyi tárcát akarja, semmi mást, és amikor Bibi azt odaígérte Libermannak is, üzent neki, hogy nehogy azt higgye, hogy a zsebében van. 

Bibinek szüksége van Kahlonra, ő az egyetlen, aki enyhíti a tisztán jobboldali kormányt, és ezzel nemzetközileg elfogadhatóvá teszi. Bibinek a választási hajszában mondott mondata, hogy szó nem lehet két államról, kiverte a biztosítékot nyugaton. A palesztinok most mondhatják, és mondják is, hogy Izraelben nincs kivel tárgyalniuk, és ezért tovább folytatják a nemzetközi fórumokon az elfogadtatásukat. 

Bibi most magyarázkodik, de ezt a mondatát veszik komolyan, és a németek is, a franciák is támogatásukat fejezték ki a palesztinok nemzetközi fellépése mellett. Amerika is kevésbé elkötelezett Izrael mellett, eddig mindig vétózta az Izrael-ellenes határozatokat, ez most bizonytalanná vált.

Izgalmas időket élünk. Lehullanak a maszkok pár percre.

A-ék visszamennek Mo-ra. Amikor beszéltünk, örültem, hogy nyugodtnak hallottam a hangját, mint aki meghozta a döntését, és ettől ez a jó döntés. Amikor letettem a telefont, rámtört a fáradtság és a szomorúság. Mintha fogyna a levegő körülöttem. Ritkán találkoztunk, de jó volt tudni, hogy a közelben vannak. Másnap reggel mégis derűsen ébredek. A fene tudja, mi ez.