Elköltöztem ...

Ávárti. Átköltöztem.

Két szoba, a nappali kb. fele az előzőnek, zsúfoltabb, de valahogy melegebb. A már idejövő kliensemet megkérdezem, hogy milyen. Azt mondja, ez jobb. A háló másfélszerese az előzőnek, egyelőre nem tudom használni, egy szekrény alkatrészei veszik el a teret. Mondtam a tulajdonosnak, hogy nekem nem kell a szekrény, vitesse el. A fürdőszoba kicsi, zsúfoltan van benne a WC, mosdó, zuhany függönnyel elválasztva, viszont van hely mosógépnek, ezt megvettem, holnap hozzák. Az éjszakai szoba északi, sötét, egy pálmafa lenyúló ágai takarják el a mögötte lévő hatalmas irodaépületet. A nappaliból északra kb. 3-4 nm-es erkély, keletre ablak, ami egy nagyon közeli ronda épületre néz. Ugyanide néz a fürdőszoba és a konyha. Ezek világosak.

Már két szomszéddal találkoztam a háromból az emeleten, Lea és Eli, mindketten felajánlották, hogy ha valamire szükségem van, szóljak. 

Bár ma legalább tizenkét órát aludtam, még mindig olyan fáradt vagyok, hogy alig látok ki a fejemből. Amikor Lea áthozta a pótkulcsot, ami nála volt, mert itt szomszédok szoktak egymásnak adni pótkulcsot, hogy ha véletlenül kizárnák magukat, akkor be tudjanak menni, szóval amikor áthozta a nála lévő kulcsot, akkor alig tudtam beszélni. Már kiment a szombat, pakolásztam, mondta, hogy hallotta a zajt, előtte gondolta, hogy alszom, nem akart felébreszteni.

A héten kétszer olyan kimerült voltam, hogy a rosszullét kerülgetett. Mindkétszer várt rám egy terápiás ülés, és egy beszélgetés az előző lakás tulajdonosával, ezt mindjárt elmesélem, de előbb az egyik terápiás ülést.

Szóval kimerült voltam, megérkezett a kliensem, ez még a régi lakásban történt. Izraeli férfi, táncos, mégis folyamatosan agyal, és amikor ketten agyalunk, akkor konfrontál, „ez nem Gestalt, ugye?” Töméntelen feszültség árad belőle, a gesztusai erőteljesek, szinte ijesztőek. Valószínűleg tudja, mert időnként megkérdezi, hogy ez most félelmetes volt-e. Úgyhogy minden ülésen megérintem, hogy kevesebbet agyaljunk. Már az előző ülésen is a mellkasára tettem a kezem, ő feküdt, én mellette ültem, és hallgattunk. Időnként megrándult az egész teste, olyankor a kezem picit megrebbent, aztán visszatettem egész súlyával. Kérdezte, hogy félelmetes-e. Mondom határozottan, hogy nem, aztán megint csöndben ülünk. Illetve ő fekszik, én mellette ülök.

Amikor a mostani ülésre érkezik, mintha több nyugalmat árasztana. Felidézi az előző ülésen a helyzetet, amikor a mellkasára tettem a kezem. Kérdezem, hogy ez most emlékezés vagy kérés. Nevet, és már helyezkedik is el. Ülök mellette csöndben csukott szemmel, a teste most kevesebbet és kisebbeket rándul. Nem akarom siettetni, tovább marad, mint a megszokott idő. Amikor elmegy, pihentnek érzem magam, elmúlt a kimerültségem.

Bonyolult dolog egy ilyen költözés az ügyintézésekkel, költöztető szervezésével, dobozszerzésekkel, pénzfelvétellel, hiányzó kellékek beszerzésével, takarítással, bepakolással, kipakolással, internet szervezésével. Bonyolult és fárasztó, de most már érdektelen.

Maríja jön takarítani. Úgy írom a nevét, ahogyan mondjuk. Ukrán nő, felnőtt gyerekei vannak, a fia katona volt ebben a legutóbbi ukrajnai háborúban, a lánya orvos, ami pénzt Maríja itt keres takarítással, küldi haza az orvos lányának, hogy az lakást tudjon venni Ukrajnában. Maríja mint a gép dolgozik, és közben folyamatosan beszél. Inkább elmegyek otthonról, most nincs erőm végighallgatni. Mire visszajövök, letakarítja az évek alatt a konyhaszekrényre kövesedett barna zsírréteget. Már bejön a szombat, mire befejezi. Nem tudok sem főzni, sem hajat mosni. Sebaj, estére meghívtak a szokott szefárd családhoz, szombat délre meghívatom magamat Yaelékhez.

Szombaton 10-kor ébredek, iszom egy kávét, és részben új utakon elmegyek Tel Avivba, a zsinagógába. Nincs nálam óra, érzésre negyed órával kevesebbet gyalogolok, mint eddig. Éppen vége az imának, amikor odaérek 11 után. Csak a gyerekek játszanak már a zsinagóga részben, elmondom a smone eszrét, aztán felmegyek a kidusra. Itt megreggelizem, smúzolok, örülök, hogy itt vagyok, és hogy ehetek, és beszélgethetek emberekkel. Egy kedves, fiatal, amerikai származású sráccal beszélgetek, kérdezem, hogy nem akar-e mégis Amerikában élni, de azt mondja, hogy nem, bár a legtöbb rokona ott él, mégis neki ez a hazája. A rabbi kicsi, tündér feleségével is beszélgetek, meséli, hogy amíg a rabbi Angliában volt, ő és a gyerekek a szüleinél voltak Jeruzsálemben, és a kislánya mondta, hogy ez téli vakáció volt. Mondja, hogy ugyan a szüleivel vannak súrlódások, mégis most pihentebb, mint előzőleg.

Visszaindulok a ragyogó napsütésben, 20-25 fok lehet, a kiduson feltöltöttem a műanyag palackomat vízzel, közben ezt iszogatom, és hihetetlenül boldog vagyok. Az elmúlt héten nem futottam, nem mozogtam, ez a kétszer egyórás séta jólesik a testemnek és a lelkemnek.

Yaelék nincsenek otthon. Ugyan van kulcsom, nem megyek be, szombat révén nem akarom nyomogatni a riasztót. Várok a lépcsőházban, a sötétben, közben hallom a lépcsőház tetején lévő ablakon, hogy kopog, majd zuhog az eső, majdnem elalszom. Egyszercsak rájövök, hogy ez a szombati ebédötlet több sebből vérzik. Ahogy megmozdulok a lépcsőházban, felkapcsolódik a villany, és ha megérkeznek, és Yael nekilát az ebédfőzésnek, ezzel zsidót dolgoztatok, hiába, hogy nem tart szombatot, begyújtja a gázt és főz, ez nem oké nekem. Inkább hazamegyek. Eszem jóllakásig lazacot, pitát, padlizsánkrémet, iszom pezsgőt, amit az ideköltözésemkor nyitottam ki, és teát, aztán bencsolok, és lefekszem aludni. Már egy órája kiment a szombat, amikor felébredek. Szédelgek, alig térek magamhoz, nekiállok pakolni. Ekkor jön Lea.

Írtam korábban, hogy az előző tulajdonossal volt még két beszélgetésem. A hátam közepére sem kívántam. Két apró ütközés lett belőle. Felhívtam, hogy mi legyen a heverővel. Éles hangon válaszolta, „ az ÉN heverőm? Marad.” Mondom: bszeder, rendben van. Ő, már lágyabb hangon: „szükséged van rá?” Én: „nincs”. Csönd. Szerintem rájön, hogy hülyeség volt olyan hirtelen reagálni, mondhatta volna, hogy az én költségemen vitessem vissza hozzá, de most már nehéz lenne ezt mondani.

Aztán, amikor elköltöztem, este a lakásban találkozunk, mindent megnéz, előzőleg feltakarítottam a költöztetők nyomait, úgyhogy semmit nem talál, amit kifogásolhatna. Viszont elfelejtette Yael húsz ezer sékeles csekkét elhozni. Megbeszéljük, hogy másnap elmegyek hozzá a fodrászatba. Nem örülök neki, másnap péntek, nálam még szinte minden dobozban vagy zsákban, de mindegy, elmegyek. Mondja, hogy nem találja. Én: „semmi baj, írjál egy húszezer sékeles csekket Yaelnak.” Ő: „ma pitom??” Ez valami olyasmit jelent, hogy mégis, mit gondolok. Én: „Addig nem adom oda a kulcsot, amíg nem kapom meg a csekket.” Keresgéli, én elég türelmetlen vagyok, nincs kedvem itt tölteni az időt, miközben annyi dolgom van. Végül megtalálja, mindketten fellélegzünk. Búcsúzásként mondja, hogy minden jót kíván, sok szerencsét, nagyszerű ember vagyok. Hozzáteszi, hogy ugye, ő is. Én is minden jót kívánok neki.

Elmegyek a régi lakásba, mert nem kaptam meg az újságot. Éppen ott vannak az új bérlők, fiatal pár, a nő kérdezi, hogy miért mentem el, és hogy szerintem a tulajdonosnő „bszeder”-e, rendben van-e. Mondom, hogy ha elég asszertív vagy, akkor igen. Az első kérdést elengedem a fülem mellett.

Ez az átköltözésem története.