Párterápia - Cape Cod módon

Diával csináltam párterápiát. A fiú jelentkezett nálam, kérdeztem, hogy hogyan jutott el hozzám. Mondta, hogy látott egy videot rólam korábban („Mi van, ha nincs?”), és most megnézték együtt, és arra jutottak, hogy van bizalmuk hozzám. Kiderült, hogy Diának utánanéztek a Facebookon, és mivel az ő lánya is Waldorfba jár, ezért a bizalmat ő is megkapta.

Nagyon nyitottak voltak. Ezt betudom a Waldorfnak. A lány először félt a módszertől, ami a Cape Cod módszer, de azt mondta, hogy belevágnak. A végén azt mondta, hogy örül, hogy belevágtak, mert nagyon biztonságos volt. A fiú a végén azt mondta, hogy békét érez, bár ilyenkor nem szokott. Annyira jó volt ezeket hallani, hogy most, napok múlván is eszembe jutnak.

A módszerben az a folyamat leegyszerűsítve, hogy hagyjuk a párt/csoportot beszélgetni, aztán leállítjuk, és akkor a két terapeuta/tanácsadó beszéli meg a látottakat, hallottakat a kliensek előtt. Aztán megint a kliensek, aztán megint a terapeuták. Az első terapeuta-megbeszélésnél a rendszer – az fontos, hogy a rendszerről, és nem egyes emberekről van szó – erősségeiről beszélünk, a második megállításkor a hiányosságokat emeljük ki, és ha van javaslatunk kísérletre, akkor azt mondjuk.

Itt ebben az esetben a visszajelzés emelkedett nekem ki, és hogy egyikőjük sem hallja meg igazán a másikat. Ezért azt javasoltam, hogy felváltva mondjanak a másiknak egy visszajelzést, az saját szavaival mondja vissza, aztán ő mondhat. Ezt így mehet három körben.

Eszembe jutott, amikor először tanultam ezt a módszert Joseph Zinkertől és a feleségétől Londonban. Amikor gyakoroltunk, nekem egy olyan pár jutott, akit senki nem akart választani. Én az előző modulon nem voltam ott, ezért nekem senkivel kapcsolatban nem volt előítéletem.

A terápia idején a párom annyira zaklatott lett, hogy azt mondta, hogy nem akar az ügyfeleinkkel tovább dolgozni. Én nem értettem ezt a nagy zaklatottságot, ezért úgy döntöttem, hogy folytatom a munkát egyedül. Folytattam, és Zinker mögém állt, és tanácsokat adott. Így végigcsináltam a folyamatot.

Zinker a végén azt mondta, hogy egy terapeuta nem léphet így ki egy folyamatból, és értékelte, hogy én a folytatás mellett döntöttem. Ez egy nehéz helyzet volt. Azóta nem sokat használtam ezt a módszertant, korábban Tücsivel egy kisvállalkozás csoportjában, és akkor is jól ment. De ez a mostani, ez valami egészen fantasztikus volt!

Aktuális

Eddig az European Association of Gestalt Therapy magyar összekötője voltam, A kollégát felhívtam, aki eddig helyettesített, amíg beteg voltam, és mondani akartam, hogy most már megyek én Hollandiába, ahol lesz a féléves megbeszélés. Kiderült, hogy már nem én vagyok az összekötő. Dühömben írtam az Egyesület elnökségének egy levelet, de előtte átküldtem Diának, hogy jó-e a levél. Azt mondta, hogy az utolsó bekezdést hagyjam el, az túl durva, és hagyjuk meg a párbeszéd lehetőségét. Elhagytam, elküldtem a maradékot. Az elnök meg egy elnökségi tag felhívott, hogy először velem akartak beszélni, addig nem is akarták nyilvánosságra hozni, de akit megbíztak két hónappal ezelőtt, az nem vette fel velem a kapcsolatot időben, és így véletlenül tudtam meg, hogy volt egy ilyen döntés. Megértettem a szempontjaikat, mondtam, hogy akkor lemondok, és békében váltunk el.

Ma megbeszélés volt nálam a tréningekről. Négyen a norvégoknál végeztek, másodmagammal az angoloknál. A norvég rendszert vesszük át. Ők nem ülnek be a résztvevők közé, és nem is tartják jónak a beülést, és szerepjátszást. Én meg abban a kiscsoportban, ahol voltam, terapeuta is voltam, nemcsak megfigyelő. Ez volt, akinek nem tetszett. Nekem nincs problémám ezzel. Volt egy pont, amikor azt mondtam, hogy én a jövőben is be fogok ülni, és terapeutát alakítani, és ha nem tetszik, akkor ne válasszanak engem trénertársnak. Ha meg lehet tenni ezt az egész csoport előtt, meg tudom tenni két ember előtt is. Az illető azt mondta, hogy szerencse, hogy ezt nem ultimátumként mondom. De, mondtam, ez ultimátum.

Aztán elszomorodtam. Nem tudom, miért lettem szomorú, de nagyon szomorú lettem.

Most örülök, hogy mindkét esetben kifejeztem azokat az érdekeket, amiket tudok követni. A szomorúságom most sem múlt el maradéktalanul, de elégedett vagyok, azzal amit tettem. Visszajön a régi agresszióm. Azt tanultam, hogy az agresszió az életerő. Akkor ezek szerint jön vissza az életerőm.

Most, hogy nem festem a hajam, többször előfordul, hogy fiatalabbak átadják a helyet a tömegközlekedésen. Amikor bizonytalanul megkérdik, hogy átadják-e a helyet, megköszönöm, és leülök.

Izraelben kinéztem az ablakon a buszokból, néztem a külvilágot, itthon lehúnyom a szemem, és félálomban utazom. Nincs a zöld környezet, amit nézzek, a pusztaságot nincs kedvem nézni.

Ma elégedett vagyok.

Ma elégedett vagyok. Egyrészt a politikus ügyfelemmel találkoztam, és azt mondta, hogy a múltkor megkérdőjeleztem a vezetői mivoltát, amivel akkor egyetértett, azóta sokat gondolkodott ezen, és rájött, hogy mégis vezető, csak nem abban, amilyen pozíciója van. Annyira örült a felfedezésének, hogy megölelt engem.

Délután elmentem ebédelni, és csak kártyát vittem magammal. Útközben egy nő kért tőlem pénzt, mondván, hogy éhes. Mondtam, hogy nincs nálam készpénz. Azt javasolta, hogy menjünk el a Tescoba, és vegyek neki élelmiszert. Elmentünk, közben kiderült, hogy kikapcsolták náluk az áramot, és hogy két hónapja nem fizetik az albérletet. Vettünk élelmiszert, mosószert, összesen 6 ezer forintért. Nagyon hálás volt. A mai napját bearanyoztam.

Aztán találkoztam egy férfival, aki kért pénzt, mondván, hogy tegnap óta nem evett. Javasoltam, hogy menjünk a Tescoba, veszek neki élelmiszert. Mondta, hogy nagyon fáj a dereka. Mondtam, hogy sajnálom, ennyit tudtam volna tenni. Amikor a lámpánál vártam, hogy zöldre váltson, hallottam, hogy utánam szólt, hogy mégis jönne velem a Tescoba. Elmentünk, közben kiderült, hogy a Nyugatiban alszik. Vettem neki paradicsomot, kenyeret és szalámit. Két napra vagy többre ő is el volt látva.

Nem oldottam meg a szegénység kérdését, csak egy-két napra két embernek jót tettem. Ha ugyan … Ez egy napra való elégedettséghez elég.