Dolgozgatás egy-kettő-három

Ma volt egy terápiás ülésem. Nem vártam, nekem jövő szerdára volt beírva. Ez az utolsó. Kérdeztem, hogy milyen, bár már korábban mondta, hogy szomorú emiatt. Most mondta, hogy tanulni akar ebből, és még nem tudja, mit.

Mondtam neki, hogy túl hamar a feladaton gondolkodik, nem engedi át magát a szomorúságnak. mondta, hogy ez igaz. Ahogy beszélt, elsírta magát. Én még a szomorúságnál tartottam, mert nagyon megszerettem, és nehéz elengedni. Különlegesen nehéz, nem szokott ez ilyen nehézséget okozni. Ezt mondtam is neki. Amikor elment, szorosan megöleltük egymást, nagyon szorosan. Mintha nem is akarnánk elengedni egymást többet. Ez az egész helyzet nagyon jó volt a szomorúságával együtt. Még amikor elment, akkor is ebben maradtam egy ideig, még most is érzem a nyomait.

Két hét múlva tanítok az osztályomban. Már lassan készülök, de mivel elég korán elkezdtem, nem sietek. Pakolásztam itthon és főztem. Megnéztem, hogy állunk a szmoggal, és elmentem futni. A nyílt edzésnél találkoztam a kínai férfival, akivel elég jól összehaverkodtam. Nagyon figyelmes volt, amikor azt a sportszert akartam használni, amin ő is volt, átengedte nekem a helyet.

Tegnap jött meg, és ma jön hozzám R., az amerikai barátom. Keddtől csütörtökig tanítani fog egy másik kollégával együtt. Mind a ketten idejönnek, hogy megbeszéljük a dolgokat. Nem nagyon tudom, hogy mit kell hármunknak megbeszélni, de ő akarta, hát legyen. Én úgyis meg akartam mutatni a felújított lakásom, lehet hogy éppen ezért ajánlotta fel, hogy nálam találkozzunk.

Voltunk hárman egy szupervízión. Amikor én voltam, és angolul kellett beszélnem, elég lassan beszéltem, mert keresnem kellett a szavakat. Ez még a műtétem óta van, és nem igazán javult. Azt vettem észre, hogy az egyik kollégám a mobilját nézte közben. Gondolom, zavarta, hogy olyan lassan beszélek. Hát, ez van.

Szomorú -- vidám

A villamoson a minap egy férfi szidta a hajléktalanokat. Hogy van elég hely a szállókon, és mégsem akarnak bemenni megszállni ott. Nekem egyre keményebbek lettek a vonásaim, ahogyan hallgattam őt. Nem tudtam volna mit mondani, mert nem ismerem a tényleges helyzetet, csak bántott, ahogyan ez a férfi a hajléktalanokról beszélt.

Szerencsére a mellettem ülő középkorú hölgy megszólalt, mondván ő egy ilyen helyen dolgozik, és látja, hogy lopások és erőszak van a hajléktalanszállókon, és megérti, hogy nem akarnak a szállókra bemenni az emberek. A férfi elhallgatott. Én megkönnyebbülten hallgattam, amíg le nem szálltam.

Meghalt egy taníítványom. 10-15 évvel volt fiatalabb nálam, kamaszkorú gyerekei vannak. A temetésre a meghívóba azt írták, hogy mik voltak a kedvenc színei, és hogy abba öltözzünk. Ez jól esett. Valahogy ünnepségnek hatott a meghívó.

A ravatalozónál sokan voltak. Beálltam a sorba. Nem is tudom, miért. Amikor a lányaihoz értem, mondtam, hogy tanítottam az anyjukat. Ott volt az apjuk is, neki felderült az arca, mondta, hogy tudja, ki vagyok, és odahajolt, megpuszilt. Ez jól esett. Aztán a búcsúztató beszédek jöttek, mind nagyon kedves volt. Elkezdtek potyogni a könnyeim, megállíthatatlanul. Nem neki kellett volna meghalnia. Amikor vége volt a temetésnek, elköszöntem az ismerőseimtől, és gyorsan hazaindultam. Megláttam a férjét, mondtam neki valamit, de már nem emlékszem, mit. Aztán odahajoltam, megpusziltam, és sarkon fordultam, elindultam.

Még másnap is ezzel a szomorúsággal voltam egész nap. Azt fantáziáltam, hogy fázik a sírban. És akkor azt gondoltam, hogy megölelem. És felmelegedett.

A reggel néztem a Nyomorultakat. A filmben megalázzák a szegény nőt, aki eladja magát utcalányként, és 20 évre elzárják azt, aki éhségében betör egy pékségbe. Ma hallottam, hogy Csepelen a biztonságiak megalázták a hajléktalanokat. Nem tudom a részleteket, csak feltűnt a hasonlóság a kétszáz évvel ezelőtt történtek és a maiak között.

Volt, ill. van egy ügyfelem, aki azt mondta, hogy amikor megismert, akkor keménynek gondolt. De aztán a felesége is ismert, és ő azt mondta, hogy nem vagyok kemény. Aztán eldöntötte, hogy jár hozzám terápiába. Már előttem is volt másnál, azt nem tudom, hogy miért hagyta őt ott.

Azért írtam, hogy még van, mert tanítani fogom, és ezért abba kell hagynunk a terápiás munkát, de nem akarja, és némi töprengés után adtam neki egy hónap haladékot.