Érzem, valami alakul ...

אני לא יכולה לכתוב את הבלוג שלי, כי אין לי זמן רק לשבת ולחשוב.

Ha nem tudod elolvasni a mondatot, pedig szeretnéd, akkor kb. van arról sejtésed, milyen érzésem van itt időnként. 

Pistit meglepte a saját arroganciámtól való félelmemről szóló mondat. Az ő meglepetése gondolkodásra késztetett, és rájöttem, hogy nem is igaz, amit írtam. Nem félek már sem az arroganciámtól, sem attól, hogy mások annak ítélik, ahogy viselkedem. Ez még a régi énem. Érdekes ezzel szembesülni. 

A bp-i háziorvosomnak mondtam, hogy mindig fáradt vagyok. Azt válaszolta, hogy futni kell. Először öt percet, és szenvedni fogok, majd egyre többet, és egyre kevesebbet szenvedek. Na most én akkor futottam utoljára, amikor tesiórán a tanár futtatott, vagy az utcán valaki molesztálni akart. De egyik sem most volt. Ehhez képest másnap reggel felvettem a tornacipőt, elloholtam a közeli parkba, ott futottam, lihegtem, sétáltam, futottam, lihegtem, sétáltam. A most szenvedünk, de majd jó lesz nem az én életfilozófiám. Csak a lelki szenvedésben vagyok hajlandó bennemaradni, a fizikaiban nem. 

Azóta minden nap csinálom ezt, futás után a szabadtéri edzőteremben edzek, és nagyon élvezem, ráadásul nem is vagyok olyan fáradt, meg ráadásul korábban fekszem le, hogy még a nagy meleg előtt kint legyek az utcán. 

A szabadtéri edzőteremben vallásos zsidókkal is találkozom. Átjönnek a szomszédos Bné Brákból edzeni. Van egy figura, ősz hajú, ősz szakállú, aki a fekvő biciklit tekeri, közben olvas. Legalább félórán keresztül, ahogy megfigyeltem, miközben én megyek az egyik szerről a másikra. Egyik reggel egy nagyon öreg néni tipegett be, kisérővel, aki felsegítette az egyik szerre, majd félrevonult. A néni lógott a szeren, majd lemászott róla, odatipegett az ősz hajú, ősz szakállúhoz, mondott neki valamit, mire az abbahagyta az olvasást, felállt, átment egy másik szerre, a néni pedig beült a helyére, és tekert. Imádom ezeket a mozogni alig tudó vénasszonyokat, akik átrendezik a világot. Ők a minta nekem.

Nem tudom, írtam-e, de rájöttem, hogy ha Bp-en is pörgök, meg itt is, az nem jó nekem. Úgyhogy itt tudatosan lassítok. Egy napra kitűzök öt munkafeladatot, ha abból megcsinálok hármat, már jó. Volt, hogy csak egyet. Közben olyat is csinálok, amit nem írok fel, de nem basztatom magam, hogy mi mindent nem csináltam meg. Majd meglesz. Ha nem, nem.

Ma a tengerhez mentem futni. Akkora dugó volt, hogy egy órába telt, mire leértem. A cuccomat felakasztottam egy szögre, két velem egykorú beszélgető férfi közelébe. Amikor elindultam a palackommal, azt gondolták, hogy vízért megyek, és mondták, hol a legközelebbi csap. Vettem ott vizet, majd mentem tovább, futottam, hol a járdán, hol a homokban, a tenger mellett, a hullámok zúgását hallgatva. Visszafelé még edzettem a helyi gépeken, aztán levetkőztem, és besétáltam a vízbe. Így izzadtan hideg a víz, lassan haladtam befelé. Befeküdni a vízbe, háton úszni, közben nézni az eget, kevés ennél jobb élmény van. Amikor kijöttem, összeszedtem a cuccomat, és elköszöntem az uraktól, az egyik mondta, hogy máskor szóljak nekik, amikor elmegyek, hogy vigyázzanak a cuccaimra, mert mindenféle ember jár erre, és ki tudja, mit akarnak. 

Úgy döntöttem, hogy coacholni akarok magatartászavaros kamaszokat héberül. Hívtam E-t, az iskola igazgatóját, nem vette fel, nem hívott vissza. Mondtam a szüleinek, hogy mi van. Visszahívott. Megbeszéltük, hogy amikor visszajövök Mo-ról, hívom. Hívtam, nem vette fel, nem hívott vissza. Hagytam üzenetet. Visszahívott, mondta, hogy beszél a főnökével, és majd hív. Nem hívott. Hagytam üzenetet, hogy akkor holnap megyek, csak nem tudom, hova. Hívott, megadta a címet, de azt nem tudja, hogy tömegközlekedéssel hogyan lehet odajutni. Semmi baj, majd én utánajárok. 

Elmentem, beleszagoltam a levegőbe, tetszett. E. bemutatott S-nek, az iskolapszichológusnak, figyelmeztetett, hogy biztosan tudom-e, hogy egy vezérigazgató és egy magatartászavaros kamasz nem ugyanolyan, majd magunkra hagyott. S-sel jót beszélgettünk, szerinte egy olyan 17 éves lánnyal kellene dolgoznom, aki nem jár iskolába, mert nincs kedve. Fogalmam sincs, mit lehet egy ilyen gyerekkel tenni, de nagyon ráizgultam, hogy dolgozzak ott. Meglátjuk, jövő kedden megyek megint. 

Egy dolgot már biztosan tudok, érzem. Ha elszánt vagyok, nem tudnak megállítani. Olyan ez, mint a zsidóságba való betérésről vallott közhiedelem, hogy háromszor elutasítanak, és ha negyedszer is visszamész, foglalkoznak veled. Ez lehet, hogy ott nem pont így van, de itt ha kitartó vagy, elérsz valamit. Lehet, hogy nem pont azt, amit eredetileg gondoltál, de valamit, amivel elégedett leszel.