Agresszió

Az egyik hallgató egy hónapos babája

Carol elutazott 10 napra Németországba. Élvezem az egyedüllétet. Most meg is fojthatnám a helyi cicát, akit felelősnek tartok a vendégcica elüldözéséért. Ehelyett etetem, itatom, tisztogatom az alomját. Pedig amikor elővettem a marhasonkát, nyávogva odajött, annyira nem tudott ellenállni a szagnak, hogy a szokott óvatosságát is félretette. 

Ma megint voltam az egyetemen. Végighallgattam héberül az előadást, aztán a szünet után, mivel a hallgatók vizsgára készülve sokkal kevesebben voltak, mint máskor, a francia nővel vezettem egy csoportot. Én ajánlottam őt be a profnak még tavaly, amikor mondta, hogy szeretne valami szakmai munkát is csinálni. Valamiért mégsem bírom őt. Ez ritkán van, hogy valaki zsigerből egyre ellenszenvesebb legyen, úgy hogy nem tudom, miért. Érzem, ahogy egyre jobban utálom. Gáz, de mégis. A múltkor, amikor együtt mentünk a buszhoz, panaszkodni kezdett, hogy a hallgatóknak nincs gyakorlata a gyakorlásban. Mondtam, ezért vannak itt. Erre elhallgatott. Ma bejelentette, hogy Örömről Sugárzásra változtatja a nevét. Ez jogos, mert örömet aztán igazán nem sugároz, de valamit igen. Nagyon kifinomult, elegáns, nekem túlságosan tökéletes, modoros. Az angolján nem is hallani, hogy francia. Három éve van itt, és folyékonyan beszél héberül. Eddig azt gondoltam, hogy a jelenlétével beindul a versenyszellem bennem, ezt alá is támasztotta, hogy amikor az előző órán a prof. felolvastatta a hallgatómmal a dolgozatát a velem való munkáról, akkor az ő hallgatója mondta, hogy ezt ő is csinálta velük. Tehát valami megjelenik a rendszerben a mi versengésünkből.

Ma valamivel közelebb kerültem a megértéshez. Együtt vagyunk a csoportban, a hallgatók csordogálnak, az egyik a kicsi babájával jön. Lefényképezem. Mikor már eléggé együtt vagyunk, elkezdjük. Javasolok valami kezdést, de mielőtt elkezdenénk, Örömről-Sugárzásra javasol valami mást. Hagyom, ne legyen két dudás egy csárdában. Kiadja azt a feladatot, hogy amit érzékelnek, éreznek vagy gondolnak, mondják ki. A hallgatók érthető módon mondják a gondolataikat, de az nem elég jó neki, az érzékelésüket akarja hallani.Magyaráz, valami fojtottságot érzek, nem kapok rendesen levegőt. Ahogy beszél, a mondatok végét alig hallhatóan mondja. Nő bennem az indulat. Azt gondolom, hogy bazdmeg, ne nekem kelljen már extra erőfeszítést tennem, hogy meg is halljam, mit mondasz. A hallgatók kezdik megvédeni magukat, elég reménytelen a helyzet, amikor megkérdez engem, aki addig hallgattam, hogy mit gondolok. Mondom, nem tudom, mert nem mindent értettem, ugyanis az egész héberül zajlik. Elmagyarázzák, mondom, hogy szerintem túl bonyolult volt a feladat, még nem tartanak ott, hogy szét tudják választani az érzékelést, érzést, gondolatot.

Átveszem a vezetést. Kérem, hogy mindenki mondjon egy érzékelést, én kezdem, a talpam érzi a papucsom puha bőrét. Ezt veszik, mondják, amit a testükben éreznek. Ha nem elég világos, kérdem, hogy hol érzi. Mindenki meg tudja jelölni a testében az érzést. Folytatom, hogy mondjanak érzést. Beindulnak, mondanak valamit, néha megkérem, hogy fordítsák le angolra. Aztán kérem, hogy mondjanak gondolatot. Ez is megy, nincs védekezés, nincs nehézség. Aztán kérem, hogy a korábban említett érzékelésükhöz mondjanak egy értelmezést, megint én kezdem, a talpammal kapaszkodom, mert nem érzem biztonságban magam. Ők is mondják a sajátjukat.

Az óra után a tanerők meetingje. Mondom, hogy eredményes volt a csoportmunka, de nekem nehéz volt, mert először nem tudtam,  hogy Örömről Sugárzásra mit akar. Ő morog, hogy a gyerekes hallgatók jönnek, mennek, nem szólok, nekem ez nagyon tetszik, de nem akarom provokálni. Aztán amikor vége a megbeszélésnek, én még akarok egy kört menni az egyetemi campuson az elektromos kisvonattal, így elválnak útjaink. Nagyon élvezem a kisvonaton utazást, a szél össze-visszaborzolja a hajamat. Majd felszállok a buszra hazafelé. Ablak mellé ülök, a párkányra könyökölök, a kezembe támasztom a fejemet, és félálomba merülök. A három óra folyamatos héber és a befelé fordulás kimerített.