"Velem mindig történik valami"

A proffal megbeszéltük, hogy megyek tanítani. A két és fél hét szünet után az ulpáncsoportban még mindig a legjobbak között vagyok. Mintha nem tanultak volna olyat, amit ne tudnék. Ezért úgy döntöttem, hogy kihagyom a csütörtököt, és inkább megyek tanítani.

A prof kiderítette, hogy van egy egyszerűbb módja az odajutásnak, el is mondta. Tegnap szorongani kezdtem. Ma folytatódott. Gondolkodtam, mitől lehet, hiszen amit csinálni fogok, azt már sokszor csináltam magyarul is, angolul is. Aztán rájöttem, hogy attól szorongok, hogy odatalálok-e, és időben odaérek-e. Tudtam, hogy a szorongás elfáraszt, így a buszon kesudiót rágcsáltam, és mélyeket lélegeztem, hogy csökkenjen. Végül tíz percet késtem, és ezzel kivívtam a prof tiszteletét, aki valószínűleg szintén nem volt biztos, hogy a magyarázata alapján megtalálom az egyetemet, és azon belül a helyet. Amikor hallgattam héberül az előadását Heideggerről, a fenomenológiáról, akkor már teljesen jól éreztem magam, mert bár nem sokat értettem belőle, de a nyitott ajtón és ablakokon áradt be a virágillat.

A csoportomban volt két vallásos nő, egy kalapos és egy parókás, és egy fiatal, sötétbőrű nő. Nagyon keményen dolgoztak, héberül folytatták a terápiás ülést, és angolul adtam a visszajelzést. A visszajelzésben próbáltam arra tanítani őket, hogy ne dolgozzanak annyira. Még nem tudják azt a paradoxont, hogy minél ellazultabbak, annál eredményesebbek. Még küzdenek, még sokat akarnak.

Visszafelé beugrottam az ulpánra. Reméltem, hogy szünet előtt még el tudok köszönni a francia lánytól és az argentín sráctól, akikkel már valószínűleg nem fogok találkozni. Csak a francia lányt értem már el.

Julinál kiderült, hogy a lépcsőházban lévő ötliteres ásványvizek az övéi. Kimentem, hogy bevigyem őket a lakásba, és egyszercsak becsapódott az ajtó. A kulcs bent, én kint. Hahó, ilyen csak a filmekben van, és akkor a főszereplő törülközőbe van öltözve. De én itt teljesen fel vagyok öltözve, egyébként sem ér, ez az ajtó mindig puhán csukódott be, és soha nem záródott be magától. A belső ajtó nyitva van, a szomszédok be tudnak menni, ott van nyitva a macbookom, a htc-m, a magyar mobilom, az összes pénzem és összes bankkártyám. Kopogok az ajtón, senki nem reagál. Egy másik szomszédnál kopogok, kérek papírt, ceruzát, és kiírom, hogy ha hazaérnek, hagyják nyitva a külső ajtót, de csukják be a belsőt, hogy a cica ne tudjon meglépni. Ez volt fél 7 körül. A saját lakáskulcsom a zsebemben, hazamentem TV-zni, de nyugtalan voltam, jöttem-mentem, egyre fáradtabban. Végül Nadav felhívta Juli barátnőjét Budapesten, beszéltem Julival, megadta a tulajdonos telefonszámát, az megadta a szomszédok telefonszámát, mire hívtuk őket, már otthon voltak. Ez volt 10-kor.

Ennyi elég volt mára. Most jöhet a pihenés.