A cikk a szégyenről, ami nem ment át ...

“Szégyelld magad!”

hallottuk nem egyszer gyerekkorunkban felnőttektől

Általános iskolában második osztályba jártam, amikor idős tanító nénim, akinek egyébként a kedvence voltam, büntetésből - ma már nem emlékszem, mi rosszat tettem -, a kék köpenyem hátuljára krétával két keresztet rajzolt. Annyira szégyelltem magam, hogy egész szünetben a falnak dőlve álltam.

A csínyre nem emlékszem, a megalázó szégyenre több évtized után is - talán ezért is tartották régen annyira jó nevelési eszköznek. Két szó vagy két kereszt a krétával megsemmisítő hatású. Lélekölő. Aki a megszégyenítéssel használja, az a hatásának csak töredékét látja: azt, hogy az illető gyerek, beosztott, családtag, barát azt nem teszi többet, ami kiváltotta a megszégyenítést, de arról fogalma sincs, milyen pusztítást visz végbe az áldozat lelkében. A zsidó bölcsek egyike szerint aki mások előtt megszégyenít valakit, az olyan, mintha vérét venné. (T.B. Baba Metzia 58b )

Lelkiismeretfurdalásunk egy rossz cselekedetünkre való reakció. Ilyenkor az erkölcsi érzékünk jelzi, hogy helytelen volt, amit tettünk, és segít irányt adni, mit tegyünk, mit ne tegyünk. A szégyenérzet nem azt mondja, hogy rosszat tettünk, hanem hogy rosszak vagyunk. A szégyen elveszi az arcunkat, méltóságunkat. Nem érdemeljük meg a jót, nem érdemeljük meg az életet. Ez az érzés nem irányt ad, mint a lelkifurdalás, hanem először bénító hatással jár. Ha ez megmarad, akkor elveszi a bátorságunkat kiállni magunkért, a saját érdekeinkért, és abban is lebénít, hogy szokatlan, alkotó megoldásokat próbáljunk ki. Minél láthatatlanabbak akarunk lenni, hogy nem ríjon le rólunk szégyenünk.  

A szégyen, amit érzünk, nem feltétlenül a sajátunk. Van úgy, hogy évtizedekig nem beszélünk gyerekkorunkban elszenvedett erőszakról - akár fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazásról legyen szó - és ezzel magányossá válunk az emlékkel való megküzdésben. Ebben az esetben nem a magunk vétsége miatt szégyelljük magunkat - mégis a szégyen ugyanolyan erővel némít el, mintha mi tettünk volna rosszat. Ha valaki túlérzékeny, szégyent érezhet akkor is, amikor csak hall ilyen cselekedetről vagy más szégyenéről.

A szégyent belül érezzük,az esemény után akár több évtizeddel is, akár úgy is, hogy nem emlékszünk, mi váltotta ki.  Gyakran az érzés testi tünetek formájában is megjelenik. Elpirulunk, nem tudunk szemkontaktust tartani, lehajtjuk a fejünket, eltakarjuk az arcunkat, meggörnyedünk, kimelegszünk, megmerevedünk. Ha némelyik ezek közül a testi tünetek közül rögzül, akkor az megalázottságot, alárendelődést sejtet, és előrevetíti, hogy nem leszünk sikeresek, mert nem sugárzunk elég erőt, magabiztosságot, viszont éppen ezért könnyű prédái is lehetünk támadásoknak.

Ha terápiába jön hozzám valaki az érzéssel vagy ezekkel a tünetekkel, akkor azon dolgozunk, hogy az emberi méltóságát visszaszerezze, hogy elhiggye, hogy ő is méltó az életre, a szeretetre. Közben megtanulunk beszélni a megalázó élményről, szégyenének forrásáról. Természetes hangon, köznapi fogalmakat használva mondom azokat a szavakat, amelyeket ő szégyell kiejteni. Ha érzi a tiszteletemet, szeretetemet, és megtapasztalja, hogy nem dől össze a világ, ha beszél arról, amit szégyell, előbb-utóbb elengedi szégyenének azt a részét, amit valaki másnak, pl. erőszakos vagy nem gondoskodó szülőnek a cselekedete idézett elő - “visszaadja” neki. Helyükre kerülnek a dolgok, és a felelősségek. Nagy és fölösleges  tehertől szabadul így meg.