Újra itthon

Nem tudom, miről írjak. Az, hogy megyek vásárolni, andalgok az utcán, a lábam se fáj, és valami derűs elégedettség van bennem, itthon érzem magam, nekem érdekes, de ilyet már talán írtam, nem biztos, hogy másoknak is érdekes.

Sebaj, írok, aztán meglátjuk. Reggel a két fiam kivitt a reptérre. Ez jó volt, jó kezekben voltam. Én vittem a kistáskát, ők húzták a nehezét. Kiderült, hogy a bőrönd jól működik, de a nagy piros táskának ki van törve az egyik kereke. Mindkettőt fel akarom adni, mondja a kisasszony, hogy túl sok, vegyek ki három kilót. Addig rendezgetek, míg azt mondja, most már jó. Érzékeny búcsút veszek a gyerekeimtől, aztán három szatyorral megyek be. A gépen átülök egy üres sorra, és el is alszom.

Enyhébb a meleg most Tel Avivban, mint amikor elmentem innen. Kellemes hűvös szellő, körüljár.

Belépek, köszönök a cicáknak, de nem bújnak elő. Bemegyek a konyhába, a hátam mögül nyávogást hallok. Megfordulok, a mikró tetején kék tálca, abban fekszik a vendéglánycica. Megörülök, odamegyek, felkel és dörgölőzik. Aztán mindenhova jön velem. Belefekszik a bőröndbe, ahogy pakolok. A háború a két macska között továbbra is tart, fiúcica közeledik, lánycica fúj és morog. Időnként fiúcica megkergeti a lánycicát. Az felmenekül egy függöny által eltakart polcra. Gondolom így szokott rá a tálcára is, oda a másik nem mer felmenni, annál jólneveltebb.

Ma még csak pihenem ki a budapesti rohangálást. Ott gyorsabban mozgok, mindent gyorsabban csinálok, és ingerült vagyok, ha valami lelassít. Micsoda luxus, háromhavonta két hét rohanás. Mások még a fordítottjának is örülnének.

A cégcsoport megújul. Most éppen az arculatváltás zajlik, vidám, színes, lendületes a logo, ugyanilyenek az emberek is. Mégis a második alkalommal érzek ingerlékenységet. Azt a fajtát, amelyik akkor jön, amikor túl vagyunk feszítve. Nem tudom, hogy ez az enyém vagy ott van a rendszerben. Legkésőbb a cégcsoport tizedik születésnapja utáni második hónapban fogom tudni. Addigra az újdonság varázsa elkopik, és előjön, ami alatta van.

Itt a boltban kezembe nyomnak egy hirdetést, rajta különböző árucikkek, ezeket vehetem meg valakinek, aki szegény, hogy ünnepre odaadhassák neki. A pénztárosnál van a doboz, amibe bele kell tenni, amit másnak vettem. Zseniális. Nem tudom, hogy kinek adom, ő nem tudja, hogy kitől kapja, csak megy attól, akinek van, ahhoz, akinek nincs.

Már egy ideje nézegettem egy fura valamit. Gondolom, gyümölcs, mert azon a pulton van, ahol a gyümölcsök. Faágon sárga, diónagyságú gömbök. Veszek egy faágat. Itthon megkóstolom. Már beleharapok, amikor eszembe jut, hogy azt az áldást is mondjam, ami a hálát fejezi ki, hogy megértem ezt a napot. A gyümölcs az ürügy, valójában tényleg hálás vagyok, hogy itt vagyok. Kiveszem a gömböt a számból, elmondom az áldást a gyümölcsre, az áldást az örömködésre, és beleharapok. Olyan az állaga, mint az éretlen körtének. Harsog, ahogy rágom, szinte kiszárítja a számat. De édes, nagyon édes. Semmi más, csak édes, sárga gömb.