Mégse nyaralás ...

Azzal hülyítem magam, hogy nyaralok. Amikor nyaralok, akkor reggel, délben este elémteszik az ételt, egész nap a vízparton olvasok, néha bevonszolom magam a vízbe, ahol először fázom, aztán élvezem, hogy frissít, sokat alszom, és alig számítógépezek. Most én csinálok kaját, ha van kedvem, nem eszem, ha nincs, buszozok a kórházba, az Orange-hoz, a Julihoz, ülök a számítógép előtt, nézem az emailjeimet, csetelek budapestiekkel, dolgozatokat olvasok, cikket írok. Na, az megvan, hogy sokat alszom. Néha elvonszolom magam a tengerhez, de annyira meleg, hogy nem frissít fel.

Lucy, az egyéves vendégcica még mindig nem engedi közel magához Pikót, a Dzsukvadászt. Fúj rá és morog. Dzsukvadász először rémülten visszavonult, aztán rájött, hogy ő az úr a háznál, és üldözni kezdte a vendéglánycicát. Nincs béke, két méteren belül nem tűrik meg egymást. Ha itthon vagyok, a lánycica körülöttem sündörög, lehetőleg hozzámdörgölőzve. Itthon dolgoztam az ügyfelemmel, végighallgatta. Éjszaka arra ébredtem, hogy valami puha van a vállamnál, és morog. Pikó próbált besettenkedni a szobámba, ill. most már szobánkba, de az éjjeliőr megállította. Én vagyok a biztos pont Lucynak, látja, hogy Pikó menekül tőlem. Szegény, mi lesz vele, amikor két hétig nem leszek itthon. Nem tudom, hogy fogom elmagyarázni neki, hogy eltűnök.

Az Új Keletnek, a helyi magyarok lapjának új főszerkesztője van. Lelkes, hozzáértő fiatal nő. Az előző főszerkesztő idején lepusztult a lap, azt mondják, érdektelenné vált, már csak a nagyon öregek olvasták. Az új főszerkesztő életet akar lehelni a lapba, és megcélozza a fiatalokat, új olékat. Kért pszichológiai témájú cikkeket. Amikor beszéltünk, a szorongást hozta szóba, hogy mennyire releváns itt Izraelben. Megírtam, leadtam, beszerkesztette, nem is változtatott rajta, a héten megjelenik. Most írok egyet a szégyenről. Rosszul viselem, amikor emberek a megszégyenítést nevelési eszközként használják, és fogalmuk sincs, milyen pusztítást visz végbe a gyerek lelkében. Úgyhogy most ezt megírom közérthetően, röviden, ahogy tudom. Már ötletelek, mi legyen a következő téma. Talán a harag, szomorúság, aztán szeretet, szerelem, majd meglátom. Azt már csak akkor írom meg, amikor visszajövök.

Az Orange-tól kértem részletes kimutatást. Kaptam vagy tizenöt oldalt, az összes hívásommal és internetkapcsolatommal. Elkezdtem végigbogarászni a hívásokat, mert nem akartam elhinni, hogy annyit telefonáltam, mint amennyit mondanak. Nem tudom, mi ütött beléjük, ajándékot adtak. Egy sportszatyrot, baseball sapkát és Orange-os törülközőt. El fogom ajándékozni. Valaki azt mondta, hogy nehogy azt higgyem, a hébertudás hiányossága miatt vernek át, a helyieket is átverik. Ez azért megnyugtat. Tényleg a szervezeti kultúra ilyen. Nem irigylem azokat a fiatalokat, akik náluk dolgoznak, és ezt tanulják. Egyénileg mind kedves, de megtanulják, hogyan manipuláljanak az információval.

Vicky hihetetlen képeket csinált rólam. Azt az oldalamat tudta észrevenni, amelyiket talán kevesen ismernek. Merengő, csöndes és érzéki. Ennek a szépsége és harmóniája látszik a képeken. Már ezért érdemes volt idejönni. Vicky gyönyörű, fiatal, halk nő, talán a Háború és békéből lépett ki. Apja zsidó, anyja nem, így az oroszoknak zsidó, a zsidóknak orosz. Szinte lebeg, sehol sincs otthon. Amikor láttam a képeit, kérdeztem, hogy rólam is csinálna-e. Nagyon lelkes lett, sürgetett, hogy minél előbb, mintha nem is ő tenne nekem szívességet, hanem én neki. Kimentünk Jafo-ba, ő vezetett, én követtem, beálltam oda, ahova mondta, ritkán mondta, hogy merre nézzek, inkább csak azt kérte, hogy minél természetesebb legyek. Jó volt játszani vele, és amikor mutatta a képeket, csak ámultam. Kiválogatta, amiket jónak talált, és azokból együtt válogattunk tovább. Azt mondta, hogy jó modell voltam. Egyszer még híres lesz.