Nehezen szabadulok a képtől, ahogy az az emberszemét legyilkol egy nyolc éves kislányt. Futok rémülten, érzem, hogy az életemért futok. Utolér, a hajamnál fogva hátrarántja a fejem, és szemközt lő. Ahogy lerogyok, hallom a nevetését. Már nyugodt vagyok, nincs mit tenni. Hallom a sikoltozást, látom a rémült arcokat, de ez már távoli.
Azt olvasom, hogy a merénylő bátyja büszke az öccsére. Ezek szerint nem gyerekeket, embereket ölt, hanem zsidókat és árulókat. Hősies tett, és jutalma a mennyben várja.
Ez az egyik oldal. A másik azok az újságok, amelyek "lövöldözés"-ről beszélnek. Nem mészárlásról, gyilkosságról, hanem lövöldözésről. Egy lövés oda, egy vissza.
Zsidó barátom antiszemita irományokat küldözget. Nekem meg rosszkedvem van tőlük. Nem tudom, hogy kellene-e ezeket olvasnom, hogy jobban képben legyek, vagy őrizzem meg a tudatlanságom, hogy bízni tudjak a jövőben.
Ja, megértem. És köszi, hogy írod, mire jutottál.
VálaszTörlésmég egy szavazat az _így_ nincs értelmére...párbeszéd nélkül, rossz kedvre hangolva, szorongva-frusztrálódva
VálaszTörlés