Ismét Dvár Toráh

Ismét tartottam Dvár Torát. Az apám emlékére. Annyit hezitáltam rajta, hogy kicsúsztam az időből, és csak azért tudtam a halálának évfordulójához közel mondani Dvár Torát, mert valaki visszamondta.

Sokat készültem rá. Olvasok sok mindent, és ha elkap az ihlet, akkor választom ki a témát. Úgyhogy ez nem egyszerű. Ihlet nélkül nem tudom. De még így is izgulok előtte. Hogy elég jó lesz-e.

Most ugyan sok téma lett volna a Smot hetiszakaszában, de három kicsi témát választottam, és amikor kiválasztottam, elégedett voltam, mert mind a hármat közel éreztem magamhoz.

Úgy vezettem föl, hogy apám emlékének ajánlom a tanulást, akit nem is ismertem, mert négy nappal korábban halt meg, mint ahogy születtem, és egyébként ateista volt, de mégis úgy érzem, ő vezetett vissza a zsidó közösséghez. Azt nem mondtam, hogy ehhez a közösséghez, vagy azt sem, hogy egy vallási közösséghez, de a zsidósághoz igen.

Akkor most leírom a három „szösszenetet”, amikről beszéltem.

1.      1. Mózes miért volt birkapásztor negyven évig? Az Örökkévaló többeket megtett birkapásztornak, hogy kiderítse, jó vezető lesz-e. Itt megkérdeztem, hogy kire emlékeznek, hogy birkapásztor volt. Bemondták Jákovot és Dávidot. Valaki Sault is bemondta, de őróla nem tudtam, hogy az volt. Amikor Mózes vezette a birkákat, az egyik elrohant. Mózes szaladt utána, és látta, hogy a birka egy tóhoz rohan, és szomját oltja. Odament, és amikor a birka befejezte, a vállára vette, mondván, hogy „biztos fáradt is vagy”. Ebből lehetett tudni, hogy együttérző, figyelmes vezető lesz.

2.      2. Van egy kifejezés, amit nem lehet lefordítani magyarra. A magyarban csak múlt, jelen és jövő idő van, de az óhéberben nincsenek ezek az idők, hanem van befejezett és befejezetlen, azaz folyamatos alak. Amikor Mózes megkérdi az Istent, hogy ha a nép megkérdezi tőle, hogy kivel beszélt, mit mondjon, mi az neve. Az Örökkévaló azt válaszolja, hogy  echje aser echje (אחיה אשר אחיה) leginkább azt fejezi ki, hogy vagyok, aki voltam, vagyok és leszek. Erről Rambam (1135-1204, https://en.wikipedia.org/wiki/Maimonides) azt mondja, hogy azt jelenti, hogy a létezése imperatívusz, nem feltételekhez kötött, mint a miénk. Rási (1040-1105, https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1si) pedig azt, hogy a jelen szükségletekben éppúgy, mint a jövőbeli üldöztetésekben is velünk lesz.

3.      3. Ez már átvezet a harmadik szösszenethez. A csipkebokor Mózes előtt égett, de nem hamvadt el, nem semmisült meg. Ebből a rabbik azt a következtetést vonták le, hogy minden nehézség ellenére az egyiptomiak a zsidókat nem tudják elpusztítani. (Midrás Rabah)

Ezt tovább tudjuk vinni a történelemben: minden pogrom ellenére nem tudják a zsidókat kiirtani. עם ישראל חי

Amikor mondtam ezeket, egyszercsak olyan csönd lett, hogy nehezen kifejezhető. Senki nem mozdult, mintha a lélegzetük is elállt volna. Még a gyerekek sem nyüzsögtek. A végén körülnéztem, és mondtam, hogy ’sabat salom’, ezzel jelezve, hogy befejeztem. Akkor mindenki megmozdult.

Még másnap reggel is azzal az örömmel ébredtem, hogy jól sikerült. Most már kezd halványulni, úgyhogy gyorsan leírtam az élményeimet.

A karácsony első napja

Marciéknál ebédeltem. Örültem, hogy meghívtak, mert egyedül lettem volna, és a karácsony nekem még mindig a családról szól, bár nem fűződnek hozzá nagyon kellemes emlékeim. 

Utána gyalogosan hazamentem, de annyit ettem, hogy nem gyalogoltam le a telítettségemet az úton. Úgyhogy elhatároztam, hogy elmegyek futni. De mivel kezdett sötétedni, ezért nem a Ligetbe mentem, hanem az Orczy kertbe, amit a gyerekkorunkban Asztalos János ifjúsági parknak neveztek.

Most utánanéztem a Gugliban, hogy 56 októberében a tömeg meglincselte Asztalos Jánost, aki a Pártházat védte. Nem csodálom, hogy nem akarunk rá emlékezni.

Most csak másfél km-t futottam, mert nincsenek azok az útkereszteződések, ahol le szoktam lassítani, és ennyitől már kifulladok. Majd talán később növelem. De nem biztos. Ahogy jól esik.

A születésnapomon volt a szervezet évvégi bulija. Ezen megünnepeltek. Az ügyvezető felköszöntött, még virágot is adott, és Orákulumnak nevezett a Mátrix című filmből. Ezt nekem már korábban is mondta, hogy olyan vagyok mint az Orákulum, de már csak haloványan emlékszem a filmre.

Én meg mondtam, hogy ennyien még soha nem ünnepeltek. A Facebookon is valaki felköszöntött születésnapomra, és aztán egy csomóan. Nagyon jól esett. Pedig mindenhol, ahol csak lehetett, kitöröltem a születésnapi dátumot, talán csak a Linkedin-en nem tudtam.

M. kérdezte, hogy a kislány, akit kisegítettem, felhívott-e, hogy visszaadják a pénzt. Én teljesen elfeledkeztem róla. Nem hívott fel, és most már nem is bánt a dolog. Örülök, hogy egy pillanatra örömet okozhattam a családnak. És most sajnálom a kislányt, akinek 15 éves kora ellenére koldulnia kell. Lehet, hogy mégis csak kellene munkát adnom neki? Felajánlotta, hogy takarítana nálam.

Rossz kaland

Ügyintéztem. A Díjnetben. Aztán elmentem a Lehel piacra. Vásároltam, és amikor már elindultam volna hazafelé, megszólított egy 15 éves forma lány. Hogy nem tudnék-e pénzt adni neki. A zsebemben mindig van pénz, hogy koldusoknak adjak. Elővettem az összes maradékot, ez 110 forint volt, amikor megszólalt, hogy nem vennék-e inkább készételt. Mondta, hogy hatan vannak testvérek, és az apja négy hónapja elhagyta őket. A legkisebb testvére hat hónapos. Kimentünk a grillcsirkéshez, és vettem egy egész grillcsirkét, egy májas hurkát, és egy rántott húst. Amit kért.

Aztán elővette a recepteket, hogy nem váltanám-e ki a gyógyszereket. Nagyon elnyűttek voltak a receptek és piszkosak. Ahogy egy sokgyerekes családnál van, amikor elől hagyják a dolgokat. Felmentünk a gyógyszertárba, és a tápszeren kívül mindent kiváltottam. Ehhez az önkéntes betegbiztosításomat használtam. Azt nem is tudom, hogy a tápszert miért nem tudták odaadni. De a lány sejtette, hogy az nem fog menni. Megtudtam, hogy nyolcadikos, és ápolónőnek akar tanulni, ha végez. Ennek nagyon megörültem, Isten tudja, hogy miért. Azt hiszem arra is gondoltam, hogy 16-éves korában ki fog hullani az iskolarendszerből. Ahogy Pokorni mondta, „megy a lecsóba”. Vidéken lakik, de már nem emlékszem a település nevére. Hármas tanuló. Reggel óta kint van, de eddig még senki nem hallgatta meg.

Mondta, hogy albérletben laknak, és nem tudják fizetni az albérleti díjat, sem a villanyszámlát. Átmentünk az utca túloldalára, vettem fel pénzt, kicsit többet, mint amit a villanyszámlára mondott. Közben folyamatosan beszélt, a családsegítőről is mondott, hogy onnan ezt és azt kapnak, de azt mondták, hogy nem tudnak mindent adni. 20-án jön meg a családi pótlék, ezt úgy mondta, hogy gyerektartás, de annak az érkezését nem tudhatja ilyen pontosan, szerintem.

Azt is mondta, hogy a testvérei kipucolták a cipőiket, és kirakták az ablakba, de nem tudtak semmit belerakni. És nem vennék-e csokit. Bementünk a CBA-ba, és egyenesen a csokikhoz mentünk. Vettem két aprócsokis csomagot, nem Mikuláscsomagot, hanem annál értékesebbet, amiben csak kicsi csokik voltak, és még akart kérni egy táblacsokit. Ekkor már kezdett elegem lenni, és mondtam, hogy azt már nem.

Elkérte a telefonszámomat, mondván, hogy lehet, hogy Anyukája föl akar hívni, hogy nem rossz úton szerzett ennyi mindent. Mivel nem volt nálam toll, bementünk egy gyógyszertárba, és felírta a számomat.

Aznap rossz kedvem volt. Úgy éreztem, lehúztak. Nekem eszembe sem jutott megkérdezni a nevét, sem a telefonszámát. Ő mondta, hogy 22-én kifizetik, amit adtam, de nem hittem el neki, és mondtam, hogy nem fontos.

Másnap felhívott, és akkor megtudtam, hogy Julcsi a neve. Beszámolt, hogy mindenki örült a kajának, reggel a testvérei megkapták a mikulást is. Az anyukája azt mondta, hogy engem Isten küldött. A tulajdonos eljött, hogy megnézze, hogy kifizették-e a villanyszámlát, és akkor azt mondta, hogy a lakásbérleti díjat is fizessék ki, amivel tartoznak. És akart tőlem erre is pénzt kérni, merthogy még valakitől kérhetne, de nem biztos, hogy ott kap. Azt mondtam elég ingerülten, hogy nincs több pénzem, nem adok. Ő is folyamatosan beszélt, meg én is, aztán elköszöntem, és letettem a telefont. Azóta nem hívott.

Nehéz érzésem volt. Most már viszont tudom a fele nevét, és a telefonszámát. Aztán kicsit később már csökkent a nehéz érzés. Azt gondoltam, hogy a tulajdonosnál is próbálkozhat, meg annál a másnál is, akit említett a telefonban. Értem, hogy én vagyok a legkönnyebb, akit lehúzhat, de elértük a határaimat.

Amikor hazajöttem, kidobtam minden adománykérő papírt, akik szegényeknek gyűjtöttek. Később meggondoltam, és adtam a Magyar Hangnak, akik a demokráciáért gyűjtenek.

Most inkább szégyenérzetem van. Nem tudom, hogy attól, hogy lehúztak, vagy inkább attól, hogy az utolsó kérését nem teljesítettem.

Hallottam, hogy kiadták Polcz Alainnek a Gyermekkorom című könyvét. Erről jutott eszembe, hogy bár a gyerekeim sose kérdeznek a gyermekkoromról, valószínűleg nem is tudják, hogy mit kérdezzenek, de fogok írni egy ilyen témájú naplót. Majd ha meghalok, megtalálják, ha megtalálják, és akkor érdekes lesz nekik. Nem tudom, meddig jutok el, eljutok, ameddig eljutok.

Hanuka ideje

A film díszelőadásának a végén, ahol a közreműködőket sorolják fel, az is volt, hogy „blessed by rabbi …”. Megkérdeztem az én rabbimat, hogy ez mit jelent. Kapásból a válasza az volt, hogy pénzért minden elérhető. Aztán egy kicsit később azt mondta, hogy azt jelenti, hogy ortodoxok is megnézhetik.

Ezt nem nagyon hittem, egyrészt mert csókolózás is volt benne, másrészt, ha utánajárnak, hogy milyen rabbi adta a filmre az áldását, akkor nem bíznak benne. A zsidóknál elterjedt a bizalmatlanság. Ezt kevesen tudják, akik csak az összetartást látják. Van, aki háromszor tér be, hogy mindenhol elfogadják.

Aztán találkoztam azzal a rabbival, akinek az áldását kiírják. Ő azt mondta, semmit nem jelent. A felesége is filmes, és valamelyik korábbi filmtől örökölték a felírást. Közben elmondta azt a történetet, hogy a feleségéék Ausztriában forgattak, verőfényes napsütésben, és mondta az asszony, hogy egy óra múlva hóesés kellene. Egy óra múlva lett hóesés. Akkor kiírták, hogy időjárás-felelős, és a rabbi nevét.

Több sztorit nem tudott elmondani, mert elhívták Hanukát ünnepelni.

Ez volt az első év sok év után, amikor nem gyújtottam gyertyákat a Hanuka tiszteletére.

Az ünnepségen négy rabbi volt. Az alagsorban lehetett fényképezkedni ingyen. A rabbim kérdezte, hogy akarok-e vele képet. Mondtam, hogy igen. Lementünk, átkarolt, és csináltunk két képet. Szerintem arra számított, hogy hátha meghalok, és nem marad utánam semmi emlék. De így most nekem is van valami személyes emlékem tőle.

Hanukakor bő olajban sült ételeket eszünk. Én nem csináltam semmit, és ahogy eljöttem az ünnepség helyszínéről, volt egy „Langosh” bolt. Úgyhogy bementem, és kértem egy fokhagymás-tejfölös lángost. Utána felszálltam a buszra, ami tele volt. Egy srác felállt, hogy leszálljon, egy másik mutatta, hogy üljek le. Elkezdte mondani, hogy ő fiatal, és átadja a helyét nekem. Volt valami pimasz a szövegében, de csak ránéztem, és nem szóltam semmit, mert azt gondoltam, hogy nagyon fokhagyma szagom van. Egy idő után így is elhallgatott.