2014. augusztus 22., péntek

A helyzet most

A gyerekek iskolába akarnak menni szeptember elsején. Az oktatási miniszter azt mondja, el fog kezdődni a tanítás szeptember elsején. Délről egy polgármester dühösen nyilatkozik, hogy nem fogják kinyitni az iskolákat, mert nem tudják garantálni a gyerekek biztonságát. A hírek szerint máshol szülők nem fogják iskolába engedni a gyerekeket, nem bíznak a biztonságukban. 

Ma már kb. a 40-edik rakétánál tartunk, amit az ország déli részére kilőttek. Vannak sérültek, és vannak, akiket pánikrohammal vittek kórházba.

Itt tartunk. 

Kollégának, aki a fészbukon következetesen Izrael felelősségét jelző posztokat rak fel, írom, hogy remélem, azokat a híreket is posztolja, amelyekben muszlimok ölnek muszlimokat vagy keresztényeket, és nemcsak azokat, amelyek szerint zsidók ölnek muszlimokat. Az a válasz, hogy nincs válasz. 

Netanjahu lecseszte két miniszterét a sajtótájékoztatón, mondván, amikor nem volt miniszterelnök, nehéz időkben hallgatott. Nem tudom, mit mondhattak a fiúk, hogy apuka megfeddte őket. 

2014. augusztus 19., kedd

Hócipő effektus

Ülök bambán a gép előtt késő este, és két robbanást hallok, egy autó riasztója megszólal. Mi ez? Nem volt légiriadó, itt télen van nyári zápor villámlással, dörgéssel. Kinézek a lépcsőházba, nincs "lakógyűlés". Kinézek az égre, nem látok semmit. Bekapcsolom a rádiót, politikai elemzés megy, közben sorban mondja be a szenvtelen hang, melyik városokban van éppen légiriadó. Az érzékenyebb interjúvoltak ilyenkor elhallgatnak, a lelkesebbek folytatják.

Mióta visszajöttem, nem volt itt légiriadó. Már azt hittem, vége. 

Most tele van a hócipőm. A szomszédban építkeznek, kurva nagy zaj van, ezért különböző helyeket próbálok ki a dolgozásra. A kóser Café Café: légkondi, limonana darált jéggel és mentával, hosszú kávéval alsó hangon kétezer forint, a városi könyvtár: légkondi, csönd, könyvek, Ricsiék lakása, amikor nincsenek otthon: légkondi, kávé, hűtőből kaja. Kulcsot is kaptam. 

Felhívtam a lakás tulajdonosát, hogy kevesebbet akarok fizetni, mert a lakás minősége a zaj és a benzinszag miatt nem az a minőség, amiben megegyeztünk. Beszélt a férjével, visszahívott, és felháborodottan kérdezte, hogy ha száz sékellel kevesebbet kér, akkor nem lesz zaj? Száz sékelről nem is tárgyalnék. Amikor lejár a szerződésem, elköltözöm. Decemberben lakást kell keresnem. 

2014. augusztus 15., péntek

Mozi

Kinéztem egy izraeli filmet, moziba megyek. A buszon három katona gyerek, hatalmas katonazsákokkal. Egy öregasszony mondja nekik, remélem, hazamentek. Az egyik válaszol, „éppen ellenkezőleg, a területre”. Így: a területre. Lehet, hogy holnap meghal valamelyikük a „területen”. Az öregasszony csak a fejét csóválja némán. Összenézünk, nem szólunk egy szót sem. Ezek a gyerekek nem biztos, hogy tudják, de ők mindenkinek a gyerekei.

A film a leírás alapján valami sci-fi szerű lehet, kicsit ijesztő, de mégis bevállalom. Egy másik filmet, a Válólevél címűt akarom majd megnézni, de azt augusztus végén mutatják be. Úgyhogy most ez van, erre megyek. A moziban a pénztáros nem akarja nekem elhinni, hogy a Zöld hercegen és a Zéró motiváción kívül is van izraeli film. Mivel pont mögötte gördülnek a címek, a vita során meglátom a kiválasztott film címét, és rákérdezek. Ja, valóban, nagyon sajnálja.

A teremben, amikor alig láttam fejeket a szék támlája fölött, és amikor egy nő két gyerekkel ment be, és mondta, hogy ő fél ettől a filmtől, sejteni kezdem, a pénztáros miért nem gondolt erre a filmre, amikor én, a korosodó asszony egy jegyet kértem. Gyerekfilm, vagy inkább kiskamaszoknak szóló film arról, hogy a gonosz föld alá kényszeríti az embereket. Amikor Jonatán, a főhős, aki gyerek filmszínész átkerül ebbe a mesevilágba, akkor azt hiszik, ő Hermész, és ő fogja megmenteni őket. Egy darabig próbálja magyarázni, hogy ő ugyan nem Hermész, és nem ért a megmentéshez, ő csak játszott filmekben, de aztán felhagy vele, és elkezdi vezetni a megmentő csapatot, amelyik két nőből, az ő vetélytársából és egy kövér mogorva hősből áll. 

A végén kiderül, hogy a gonosz az pont a Hermész, a Hermész az Jonatán egoja, amelyről soha nem lehet pontosan tudni, hol bukkan fel a tükrös szobában, szóval saját – nem lehet pontosan tudni, hol van - egoját kell legyőznie ahhoz, hogy kiszabadítsa az embereket a föld alól.

Valamiért azt hiszem, ennek köze van a háborúhoz, de nem látom, hogyan. Persze az is lehet, hogy nekem most mindennek köze van a háborúhoz.

2014. augusztus 9., szombat

Felismeréseim

A múlt szombaton Pesten voltam. A kiduson nem volt szó a háborúról, azt gondoltam, a szombatban egyáltalán nem volt benne a háború, de aztán rájöttem, hogy mégis. A hetiszakaszban olvastuk, hogy az Örökkévaló mondja, ezt a földet foglald el, neked adtam, ezt a földet ne foglald el, nem neked adtam. A téged gyűlölő testvérednek adtam, nincs jogod elfoglalni. 

A judaizmus a határok tisztaságáról szól. Ő ő, ne akard beolvasztani. Te te vagy, ne akarj beolvadni. Mindenki őrizze meg a maga különlegességét.

Péntek este vendégsében voltam. A család egyik tagjának szülinapja volt, így egy szivecskés lufival tértem haza. 

Szombat reggel úgy döntöttem, hogy nem megyek Tel Avivba. A szomszéd zsinagógában egyetlen nő voltam. Egész szombaton egyedül voltam, fura volt. Ettem, aludtam, újságot olvastam, aztán visszamentem tanulásra. Már zajlott a tanulás, a fiatal rabbi örömmel köszöntött. Egy férfi odahúzott egy széket, távolabb az asztaltól, amit körbeültek, de úgy ült, hogy a kört kinyitotta nekem. Arra számítottam, hogy a későn jövők beülnek közém és közéjük, de mindenki távolabb ült. 

Rengeteg jó gondolatom támadt, de mostanra elfelejtettem őket. Abban bízom, hogy nem vesztek el véglegesen. 

Az egyik: a múlt héten annyira szorongtam, mint már nagyon régen. Két nap volt, amikor nem: Tisa Beáv, a böjt napja és a szombat. Most arra jöttem rá, hogy amikor szombat van, vagy böjtölök, amit a vallási parancs nélkül soha nem tennék, akkor valami nagyobbhoz, nálam sokkal régibbhez és teljesebbhez tartozom, és ezért nem szorongok. A szorongás a kicsiséghez, a jaj, mi lesz holnap érzéshez kapcsolódik. A böjt és a szombati parancsok betartása kitágítja az időt, részesévé tesz olyan hagyománynak, amely megtart a kicsiségemmel együtt.

Arra is rájöttem, hogy a háborúnak nem lesz vége. A zsidók nem fognak innen elmenni, a harcos arabok ezt nem akarják tudomásul venni, ezért tartós háborúra kell berendezkedni. Ebből nekem az következik, hogy arra kell törekedni, hogy minél kevesebb ember haljon meg, és minél kevesebb ember traumatizálódjon mindkét oldalon. Ezzel felfedeztem a kereket, mégis megnyugatóan hat rám. 

Arra jutottam, hogy a zsidóknak kötelessége, hogy olyan fejlesztéseik legyenek, amelyek az emberek védelmét biztosítják, akárkik is azok.