Vasárnap mint hétfő

Pénteken a rabbinál vacsoráztunk. Voltunk vagy húszan. Juli tiszteletére mondott valamit, és aztán kérte a jelenlévőket, hogy mondjanak neki áldást. Csak keveset értettem, de mégis felemelő volt, ahogy egymás után megszólaltak az emberek, mondtak valamit, aztán a többiek áment mondtak. Most már tudom néhányuk nevét is. Egy idősebb férfi ragaszkodott hozzá, hogy héberül beszéljek, és leteremtette azt, aki angolul szólt hozzám, mondván, nekem gyakorolnom kell a hébert. Szombaton az egyik nő, aki ott volt a vendégségben, odament Julihoz, és javasolta neki, hogy ő vigye körül a Tórát a női részben. Ez nagyon kedves gesztus volt. Most kezdem érezni, hogy megismernek, van itt helyünk. Most már mosolyogva köszönnek azok, akikkel valamennyi kontaktus volt. A kiduson sólet volt. Krumplis babos sólet, hús nélkül, de hasonlított az otthon megszokotthoz.

Fura módon itt is van olyan, aki távolról jár ebbe a zsinagógába. Kérdeztem, hogy miért, mondták, hogy a rabbi miatt, a közösség miatt, az éneklés hangulata miatt. Egy idős nő Givatajimból gyalogol ide és vissza, az legalább egy óra.

Szombaton betettem a már egy hónapja nem használt kontaktlencsét, és valami történt a szememmel. Ha rajtam van a szemüveg, akkor a jobb szememmel látok homályosan, ha leveszem, akkor a ballal. Olyan, mintha rossz szemüveg-lencse lenne a szemem előtt. Basszus, ez most pont nem hiányzott. Lehet, hogy el kell mennem orvoshoz, de ahhoz be kell jelentkeznem valahova. A betegbiztosításom megvan, csak nem jelentkeztem még be konkrét helyre.

Tegnap Amit kivitt Chenékhez, és közben héberül beszélgettünk. Nagyon elégedett volt. Én is meglepődtem, hogy könnyebben jutnak eszembe a szavak, mint gondoltam volna. Ha nem értettem, amit mond, elismételte lassabban. Élveztem a vendégeskedést, gyönyörű tágas lakásban egy kis településen, és kedves háziakkal. Yaellel teljesen belemerültünk a beszélgetésbe, Gestalt terápia-képzést akarnak indítani, és keresgélik az útját, hogyan. Mondtam, hogy nagyon szívesen segítek, legalább hasznosnak érzem magam. Ráizgultam arra, hogy besegítsek egy itteni Gestalt képzési rendszer kiépítésébe. A kicsi lányukkal is összehaverkodtunk, óvatos közeledéssel, kevés érintéssel, de amikor elmentünk, elköszönt tőlem. Chent mindig is szerettem, amikor egy csoportban voltunk az Isragic tréningeken, most már a családjához is van kapcsolatom.

Meglep, hogy különböző emberek mennyire más érzéseket hallanak ki az írásaimból. Van aki szomorúságot, van aki derűt, más súlyosnak érzi. Valószínűleg mind benne van, és hol az egyik erősebb, hol a másik. Ma a hastánc-tanáromtól kaptam egy emailt, azzal kezdte, hogy "te arany asszony, mi van veled?" Jó volt visszagondolni az órákra.

Most esik az eső. Délután a szünetben kimentem a tengerhez, viharos szél fújt, hatalmas hullámokkal, és a szám széle sós lett. Nagyon jó volt állni a szélben, és nézni a hullámokat. Pihentető. Aztán visszamentem az órára. Rettentően élvezem a tanár humorát, a szeretetteli, nem bántó gúnyt, ahogy a kérdéseire a mi kezdetleges válaszainkat értelmezi. Csak a már tanult szavakat használja, amikor behoz egy új szót, megmondja angolul, oroszul, románul, és felírja a héber szót a táblára. Következetesen gyakoroltatja a tanult szavakat, végigmondatja a mondatokat. Mindenkit megszólaltat. Engem kevesebbet, akik kevesebbet tudnak, azokat többet. Ha kérdezek valamit, kivárja, mire megszerkesztem a mondatot. És vicces történeteket mesél a saját életéből. Nagyon kell figyelnem, hogy megértsem, talán ezért is fáradok el annyira. Figyelem, koncentrálás minden pillanatban.

Mindjárt szombat ...

Azon gondolkoztam, hogy kinek lehet érdekes a blog. Arra jutottam, hogy azoknak, akik forgatják a fejükben az alijázás gondolatát, és akiket én személyesen érdeklem. Aztán megláttam a Sófár listáján a blogot. Egy napig gondolkodtam, hogy ez jó-e vagy nem. Ma kértem Attilát, hogy vegye le. Nagyon személyesen írok, az belefér, hogy olyanok olvassák, akik ismernek, vagy a barátaim, rokonaim ismerősei, de nem akarom, hogy írás közben zavarjon, hogy a teljesen ismeretlenek mit vesznek ki belőle.

A kép a termet ábrázolja, amikor még csak egyedül vagyok. Az utóbbi napokban nem késtem. Aki késik, azokkal a tanár azt gyakoroltatja, hogy tudják mondani, hogy sajnálom, hogy elkéstem, bejöhetek-e. A második mondat már megy, az elsőnek a szavai még nem jutnak eszembe. Így inkább pontosan érkezem. A gyakorlás értelme az, hogy a tanfolyam végén lesz vizsga, és abban lesz helyzetgyakorlat. Az egyik helyzet az, hogy elkésik valaki. Több időt kell arra fordítanom, hogy itthon tanuljak. Amennyit most tanulok, nem elég. Majd rájövök, hogy tudom megcsinálni. Az iskola után nincs erőm tanulni, és nem akarom erőszakkal rávenni magam. Nem akarom, hogy az élvezete elvesszen.

Tönkrement az óraszíjam, Juli mondta, hogy az Ibn Gvirol úton van órás, így arra mentem. A Gizengoffon menyasszonyi ruhaboltok váltják egymást, a Ben Jehudán szőnyeges, fodrász, szőnyeges, fodrász, fodrász, szőnyeges, az Ibn Gvirolon sokkal vegyesebb a kép. Kis boltok és kis műhelyek.

Reggel és délelőtt rosszul lélegzem. Megfigyeltem, hogy főleg akkor, amikor leckét csinálok. Úgy látszik, nagyon igyekszem, nagyon meg akarok felelni. Kiváncsi vagyok, mikor múlik el.

Ma kitakarítottam. Ez nem nagy ügy, kiráztam a szőnyegeket az ablakon, letöröltem a kevés porosodó felületet, és felmostam a követ. Amikor a szőnyegeket ráztam, a helyi denevér, amelyik az utca két oldalán lévő fák között röpköd, kitért a szokott útjáról, mintha a szőnyegrázás vonzotta volna. Reméltem, hogy nem repül nagyon közel.

Skype-on beszéltem a tavalyi coaching schoolos csoport néhány tagjával. Ők ott az iroda közelében, én itt. Jó volt érezni a közelségüket.

Holnap gulyáslevest főzök. Ezt tudom. Minden más bizonytalan.

Fáradtság és képek

Ma felhívtam az egyik számot, amit a befogadási minisztérium ügyintézője megadott. Kiderült, hogy ő a technológiai szakemberekkel foglalkozik, megadta valaki másnak a számát. Felhívtam azt is. Mindketten kedvesek, készségesek voltak, nem éreztem azt a sürgető érzést, mint általában, amikor izraeliekkel beszélek. Elmondtam, mit csináltam otthon, aztán abban maradtunk, küldök önéletrajzot, publikációs jegyzéket, és az oklevelek másolatát. Jó érzésem volt utána. Andrist kértem, szerezze be, fordíttassa le, küldje el, ami még nincs meg.

Ennyi elég is volt. Nem akarok többet csinálni, csak lépésről lépésre haladni. Nem bírnám energiával.

Kimerült vagyok. A szünetben elmentem a tengerhez, ennem és sétálnom kellett, hogy ne legyek rosszul. Ma korán lefekszem.

Viszont sikerült nappal képeket csinálnom a lakásról, és azokat eljuttatni az inboxomba. A mobilt is egyre otthonosabban használom. Hurrá!!

Hétköznapok hétköznapja

Az első gombalevesem itt. Új fazékban, új főzőlapon, új fakanállal. Új mobillal fényképezve, és végre sikerült elküldenem a saját címemre. Előbb-utóbb kiismerem a mobilomat is.

Tegnap K-val fagyiztam, P-vel és itteni barátjával vacsoráztam. Velem együtt három teljesen különböző stratégia a meghonosodásra. Az egyik: férj, lakásfelújítás, állás, ulpán. Ezt nem bírnám. A másik: az üzleti életbe bekapcsolódás, az itt élés helyszíneinek előkészítése, félév után kijövetel. Az enyém: baráti kapcsolatok előkészítése, itt először ulpán. Az övék alapos és gondos. Biztos működni fog. Az enyém kényelmes. Remélem, működni fog. Azért bizonytalan vagyok benne. Mindenesetre a báránysült, a beszélgetés, a borozgatás nagyon jó volt.

Szombaton a zsinagógában a Tóraolvasás előtt izgatottan ficeregtem. Aztán mikor kivették, és körbevitték a férfirészlegen, hátrarohantam. Egy fiatal nő állt ott, kézmozdulattal kérdeztem, azt mondta nevetve, ő ehhez túl primitív. Beálltam a paraván végéhez, és átvettem a Tóratekercset. Körbevittem a női részlegen, hogy mindenki megérinthesse, aki akarja. Egy kislánynak kicsit lejjebb is tartottam, mert ő is érinteni akarta. Aztán a paraván elején átadtam. Nagyon boldog voltam! Tóraolvasás után megint körbevittem. Viszont hétfőn elfelejtettem elmenni a tanulásra. Na, majd a jövő héten.

Az ulpánon majdnem minden nap késve érkezek be. Soha, semmikor nem késtem, erre mindig vigyáztam. Itt meg akkor indulok, amikor kezdődik az óra, így negyed órát kések. Éppen akkor érkeztem, amikor az egyik tanuló és a tanár vitatkozott azon, hogy szombaton lehet-e tanulni. Ahogy beléptem, a tanár mondta, itt van a mi rabbink, majd ő megmondja. Amikor válaszoltam a kérdésére, akkor a tanuló elfogadta a választ. Én vagyok az egyetlen szombattartó a csoportban.

A második részben minden nap van tíz perc, amikor zombi leszek. De ezt most már tudom, azt is, hogy a szünet alatt visszatér belém az élet. A héten elkezdtük a múlt időt. Ezt már tudom, így nem nehéz, de az írás tempója megterhel. Viszont arra is rájöttem, hogyan tudom az írott gimelt és zájint megkülönböztetni, így nem kell mindig megnéznem. Gyorsul az írásom. Elment egy lány, visszament Mexikóba, folytatja az egyetemet.

Ma a tanár azt mondta, Izraelben nincs háború, de béke sincs. Végigvettük a szomszédos országokat, melyikkel milyen a viszony. Egyiptomra azt mondta, "hideg béke" van. A katonaságról azt mesélte, hogy törvény van arra, hogy legalább háromhetente hazamehessenek a katonák. Ha két hétig nem megy haza a fia valakinek, akkor az anya felháborodottan felhívja a tábornokot. Egyszer az ő fiának a parancsnoka felhívta őt, hogy a fia mindig elkésik, és nem tud mit csinálni vele. Nagy urak itt az anyák!

Nézem a híradót, a műsorvezető olyan gyakran vágja félbe az interjúzott személyt, ahogy a magyar TV-ben nemigen viselnék el. Aztán nézem az időjárás-jelentést, és nem értem, hogy miért szombattal kezdik. Egy idő után rájövök, hogy balról kezdem a táblázatot nézni, ahelyett, hogy jobbról kezdeném.

Elment az áram. Az egész házban, így megismertem a szomszédasszonyaimat, amikor kijöttek belenézni a sötétbe. Az egyik amerikai lehet a kiejtése alapján, a másik orosz. Az amerikainak adtam mécseseket, hogy tudjon világítani, az orosznak volt gyertyája. Elmentem vásárolni, hátha addig visszajön az áram. Akkor láttam, hogy az egész utcában sötét van, sőt, a Nordaun sem működnek a közlekedési lámpák.

Tovább ...

Pénteken Amit eljött megnézni az otthonomat. Szerinte ez a legjobb azok közül, amiket láttunk. Szerintem csak azért, mert belaktam, van kép a falon, ágyterítő az ágyon, szőnyeg a kövön. Mégis örülök, hogy ezt mondja. Aztán kimegyünk a tengerpartra, kiülünk egy étterem elé és eszünk. A Nap melegíti a fejemet, a homok hűsíti a talpamat. Mesél a párkapcsolatáról, a közeledésekről, távolodásokról.

Más arról ír, hogy van valaki, akit szeret, másvalaki, akivel együtt él, és egy harmadik, aki udvarol neki. Egy másik arról, hogy mióta elhagyta a felesége, azóta sokkal jobb a szexuális életük. Megint más szerelmes valakibe, de nem adja jelét, mert az a meggyőződése, hogy a férfinak kell kezdeményezni. Elsőre mindegyik túlbonyolítottnak hangzik, miközben az a bölcsesség is bennük van, hogy valami szépet megőriznek, még ha csak fájdalmas hiány vagy álmodozás formájában is.

Ma megint álmodtam. Állásinterjún vagyok, nem tudom, hogy mit csinálnak, de faúsztatást látok közben. Az az érzésem, hogy nagyon fel akar a tulajdonos venni, de megsértődött valamin, talán hogy mondtam róla valamit a jelenlegi munkahelyemen, és azokkal versenytársak. Nehéz helyzet, nem tudom, hogy lehet jól kijönni belőle, inkább hallgatok.

Sok öregasszonyt lehet itt látni. Ápoltak, igényesen néznek ki, és magabiztosan jönnek-mennek. Jobban hasonlítanak az amerikai öregasszonyokra, mint a magyarokra. A minap a buszon tanúja voltam, amikor egy néni, aki nagyon nehézkesen mozgott, kifizette a sofőrnek a jegy árát, leült, aztán a sofőr mellé állt, vitatkozott vele, hogy nem 3,20 a nyugdíjas jegy, hanem 3,10. Háromszor visszavonult, gondolkodott, aztán háromszor újrakezdte. Végül a sofőr adott vissza pénzt.

A google fordítót használom szótárként. Ehhez be kell írni a héber szavakat, de nem tudom, a billentyűzeten hol melyik betű. Tíz ujjal vakon gépelek, így próbálgatom, aztán amikor megtalálom, többször leütöm, hogy az ujjam emlékezzék. Most már kicsit hamarabb megtalálom a betűket. A végén tíz ujjal, vakon fogok héberül is gépelni.

Az ulpánon a második szünet előtt megint a rosszullét kerülgetett a kimerültségtől. Szerencsére a tanárnő látta, hogy az egész csoportban megy le az energia, és szünetet tartottunk. Kimentem sétálni, így a harmadik részt már jól bírtam. Lehet, hogy az ügyintézőnek mégis igaza volt, hogy egy kevésbé intenzív kurzuson kéne lennem? Nem, ez szóba se jöhet egyelőre. Tanulni akarok, de nagyon! Van egy új ember a csoportban, aki jobban tud, mint én. Itt született, aztán dél-Afrikában nőtt fel, most négy éve lakik itt, de mindig angolul dolgozott, ezért nem tanult meg héberül. Na, négy év múlva én nem úgy akarok tudni, mint ő.

Tegnap beszélgettem Mariannal, ma a Marciékkal, és a Tanár Úrral. Amikor valakivel beszélgetek otthonról, utána olyan érzésem lesz, mintha csak a szomszéd városrészben lennék, és ez jó érzés.

Munkahét vége ...

Átköltöztem. Behordtam a cuccaimat, áthoztam egy asztalt is, áttoltam a hűtőt az ellenkező oldalra, kivittem az összes itteni edényt, főzőlapot, kitakarítottam, felraktam a képeket, és gyönyörködöm a fürdőszobában. Igen, igaza volt Amitnak, a fürdőszobában akarok lakni. Ettől megnyugodtam. Hogy akár azt is választhatom, hogy a fürdőszoba alapján döntök. Azzal, hogy nem rögtön csaptam le erre a lakásra, elbuktam 1500 sékelt, de még így is olcsóbb, mint minden eddigi lakás. Csak még nincs Ila-szaga.

Yael vett és elhozott egy kétrészes elektromos főzőlapot, a felét kifizették. Így most már tudok kósert főzni. Hozott két terítőt is, tegnap, amikor felhívtam, hogy kellene terítő, mondta, hogy már előkészítette. Annyi jót kapok itt emberektől, hogy tovább kell majd adnom, nem tarthatom meg, túl sok.

Yael éppen itt volt nálam, és nézelődött, hogy mire van még szükségem, amikor szólt a telefon. A befogadási minisztériumból hívott egy nő, kérdezte, beadtam-e már az okleveleimet, hogy honosítsák. Mikor hallotta, hogy még nem, kérdezte, miért nem. Úgy magyarázkodtam, mint egy kisiskolás, aki nem csinálta meg a házi feladatot. Adott két telefonszámot, az egyikhez adjam a közgazdaságit, a másikhoz a pszichoterápiást, meg a sajátját is, hogy tudjam őt is hívni. Húú vazze, ezek nem viccelnek! Úgy látszik, nem akarnak munkanélküli segélyt fizetni nekem.

Tegnap Juli amerikai barátnője mesélte, milyen állásai voltak, és akkor egyszercsak világos lett, hogy akár állásba is elmehetnék. Eddig eszembe se jutott, és nyomasztott, hogy mikor lesz annyi terápiás, vagy pláne coaching ügyfelem, amennyiből meg tudok élni. Ha kapnék félállást, akkor megszűnne az időnyomás. Az biztos egy kultúrsokk lenne, az utóbbi húsz évben már otthon se tudtam szervezetbe betagozódni.

Az ittlétemnek az egyik értelme az, hogy az otthon berögzült világképemet, magatartásaimat kibillenti a helyéből. Ami otthon működik, nem biztos, hogy itt is. Amit ott nem, lehet, hogy itt pont azt kell csinálnom. Ilyen a sorbanállási megszokásom. Kellő távolságban, szigorúan betartva az érkezési sorrendet. Ez volt a normám. Ha nem tudok ebből kijönni, nem jutok hozzá azokhoz a dolgokhoz, amikért beállok a sorba. Ez a kaland itt. Mennyire tudok kijönni a megrögzöttségeimből.

Tegnap Julinál TuBiSvát szédereztünk. Juli talált egy nagyon jó leírást, beszerzett mindenféle gyümölcsöt, és az amerikai barátnőjével hárman végigcsináltuk. Nagyon jó tanulás volt, és közben ettünk diót, mogyorót, avokádót, sárgadinnyét, almát, gránátalmát, datolyát, epret, olajbogyót, sós kekszet, fehérbort, vörösbort, és még több minden mást. Jók ezek a zsidó ünnepek, hogy enni is kell. Már az ulpánon behozott az egyik tanár egy tál szárított gyümölcsöt és mandulát, úgyhogy már ott ünnepeltünk. Ma a TV-ben a fák újéve kapcsán a karmeli erdőtűzről volt műsor. Meginterjúvoltak különböző embereket, többek között egy meghalt tűzoltó özvegyét, és a fiúkat is, akik miatt fellobbant a tűz. A végén egy olyan emberrel beszéltek, aki azon dolgozik, hogy helyreálljon az erdő. Nem értettem, amit beszélnek, inkább a gesztusokat és arckifejezéseket tudtam értelmezni.

Ma korábban indultam iskolába, elmentem a tengerig, ott sétáltam végig. A tenger hihetetlenül kék, szemből süt a nap, mindenféle zajok, egy férfi ül a biciklijén, és nézi a tengert, egy nő padon olvas, talán ketten úsznak a vízben. Mire az iskolába érek, megint rendesen lélegzem.

A csoportból a román lány szerintem nem fog ittmaradni. Nyomasztja őt, hogy milyen keveset tud, mégse csinálja meg a leckét. Több nőnek a csoportban itteni barátja van, azok tartják el őket. Az övé most elmegy több hónapra, akkor a Romániában élő szüleivel fizetteti meg a lakást. Kérdeztem, hogy ennyire módosak-e a szülei, azt válaszolta, hogy nem, de mindent megtesznek a gyerekükért. Nem kérdeztem tovább.

Az iskolában az utolsó félórára annyira kimerülök, hogy szinte rosszul vagyok. Jólesik utána gyalogolni. Ma volt az utolsó nap a héten, holnap főzök, találkozom Amittal, aztán szombatolunk. Tízkor már aludni fogok. Vasárnapra kipihenem magam. Majd akkor délelőtt csinálom meg a leckét.

A reformboltban, ahova járok, van valami kedvezményt adó kártya. Megtudtam, hogy azt vagy úgy szerzek, hogy fizetek 35 sékelt, vagy elmegyek az egyik előadásukra. Ma elmentem, és végighallgattam. Nagyon boldog voltam, amikor felismertem szavakat. Kozmetikai termékbemutató volt, a végén lehetett volna bőrtípus-megállapítást végeztetni, de nem nyomultam eléggé, és nem volt türelmem kivárni a soromat. De a kártyát megkaptam. Elmenőben a srác, aki tegnap javasolta, hogy menjek el az előadásra, kérdezte, hogy vagyok. Már ismerősök vagyunk.

Ma Ricsivel kicsit beszélgettünk héberül. Jólesett.

Ma milyen nap van?

Az eddigi vendéglátómmal...

Tegnap este annyira fáztam, hogy gondoltam, ha a szomszéd szoba még mindig üres, átköltözöm. Hátha a három ablak a három falon nem engedi, hogy átmelegedjek.

Ma megjött a pénzem a magyar bankszámláról. Bementem a bankba, hogy kivegyem, amennyit fizetnem kell a tulajdonosnak. Elég hosszadalmas volt, még át is kellett váltani, és a magyar forint számkódja nem volt kéznél. Úgy látszik, nem sokan akarnak forintot sékelre váltani. Sebaj, időben mentem, nem siettem. A végén az ügyintéző elnézést kért. Elámultam, és a létező legkedvesebb mosolyommal mondtam, hogy semmi gond.

A tulajdonost felhívtam, mondtam, megvan a pénz, jöhet. Annyira kedves volt, amikor felvette a telefont, mintha régi jó ismerősök lennénk. A szobában elcsodálkozott, milyen otthonossá tettem. Kiderült, hogy nem ő a tulajdonos, és ő kifizette előre, mert biztos volt abban, hogy fizetek, az első percben látta. Visszaadtam az edényeit, mondván, kósert tartok. Újabb jó pont. Előjöttem a másik szoba igényemmel. Mondta, hogy itthagyja a kulcsot, hogy tudjak gondolkodni, akár ott is alhatok. Amúgy ugyanannyiért adja, mint ezt. Eddig olcsóbbnak mondta. Azóta jövök-megyek a két szoba között, hogy megérezzem, melyiket szeretem jobban. Átvittem az ágytakarót, hogy azzal hogy néz ki. Jobban. Ráfekszem az ágyra, hogy kényelmesebb-e. Nem tudom. Tök hülye vagyok, hogy csinálom magamnak az újabb döntéseket.

Az ulpánon gyakoroljuk a maradni szót. A tanárnő egyenként mindenkit végigkérdez, hogy marad-e Izraelben. Ki azt mondja, hogy igen, ki azt, hogy nem tudja. Hozzám ér, és mielőtt megkérdezné ugyanazt a kérdést, azt mondja, hogy ugyan nem tudja, de úgy érzi, hogy én akarok maradni. Olyan jó, amikor kívülálló állapít meg valamit, amiben annyira benne vagyok nyakig, hogy nem veszem észre.

Elmentem Szilviával találkozni, és menet közben beugrottam a Dizengoff centerbe, hogy vegyek fakanalat és merőkanalat. A múltkor Julinak vettem ott 10 sékelért, és ma máshol 30-ért láttam. Eltévedtem, nem találtam meg a boltot. Találtam másikat, de ott is drága volt. Sehol nem láttam információs táblát vagy információs pultot. Oké, nem sürgős, majd megyek máskor, amikor ráérek. Előbb-utóbb meg fogom találni a boltot.

Szilvia elhozta a HTC telefonomat, hozzá a leírást. Most már csak meg kell találnom a bekapcsoló gombot. Ha van eszük, nem kell a kézikönyvet végigolvasnom hozzá. Különben csak akkor fogom tudni bekapcsolni és használni, amikor András vagy Pisti elmondja egészen alaposan, képszerűen.

Harmadik szombatom itt

Pénteken délelőtt kimegyek Ramat Ganba, Vilma, az orvosom öreg barátainak barátnője hívott, hogy adna néhány dolgot, amire szükségem van. Edények, szőnyeg, ágytakaró, és mivel festeni szokott, választhatok a festményei közül. Kiválasztok egy fát, ami tölgyfának néz ki, és egy szamarat, amelyik virágokat cipel. Most már festményeim is vannak. Asztali lámpám és vasalóm is. Ki tudom vasalni a mosodából gyűrötten kapott ruhákat. Hurrá, hurrá!

Yael lengyel származású, és megtanult a férje nyelvén magyarul. Mesélte azt a történetet, hogy amikor még nem tudott magyarul, a férjének egy idős rokona érkezett, és miközben őt mentek meglátogatni, az autóban gyakorolták, hogy majd megkérdezi, hogy tetszik Tel Aviv. Odamentek, és úgy kérdezte: "hogy tetszik neked Tel Aviv"? Aztán az idős hölgy haláláig nem állt vele szóba, mert letegezte.

Amikor péntek este mentem a zsinagógába, még alig voltak. Éppen mincha volt, aztán kezdődött a szombat fogadása. Közben érkeztek a nők, frissen mosott, nedves hajjal. Juli nem volt ott, így hátrébb és az elválasztó paravánhoz közelebb ültem. A rabbi a Lecha Dodi-ra érkezett meg, felment a Tóraolvasó pulpitusra. Néha halk és átszellemült hangon énekel. A közösség éneke többszólamú. Magával ragad megint a szertartás, az ének. Mire vége, megint tele van a női és a férfi rész is. Vannak vagy százötvenen. Az előtérben állnak és beszélgetnek. Keresztülverekszem magam, nincs türelmem kivárni, hogy várnak-e valamire, vagy csak smúzolnak. Hazaérek, csak a cica fogad. Most nincs se Kon, se Juli. Száműzöttnek érzem magam. Végigcsinálom egyedül a kidust, a vacsorát. Megint úgy eszem, mintha hajtanának. Pedig senki nem akarja elvenni, és senki nem sürget. Úgyis minden fogásnál kellene tanulni is, a saláta után előveszem a hümest, és olvasom. Aztán levest eszem, és elfelejtem, hogy továbbolvassak, eszem a következőt. Addigra elmúlik a száműzöttség érzésem. Most nem tudom, hogy azért, mert nem vagyok már éhes, vagy azért, mert otthon, a zsinagógában beszéltek rólam, és ezt érzem.

Lehet száműzetés az, ha az ember epret eszik januárban? Gondolom, Rákóczi sem nyomorgott.

Reggel, mikor megyek a zsinagógába, cica kijön az előtérbe. Ő is akarna világot látni. A lábammal visszatereltem, és elköszöntem.

A zsinagógában megint a konyhában kezdtem. A rabbi és a fogatlan, kicsi, bolond öregasszony volt ott. Rabbi kérdezett, hogy van-e valami újság, mondtam, új helyen lakom. Az utcanévre azt válaszolta, hogy az nincs messze. Még akart volna valamit mondani, de a bolond öregasszony mindenáron meg akart valamit nézetni vele. Kérdeztem, hogy ő fog-e kezet. Kezet fogtunk, hosszan tartotta, miközben fél lábon álltam, majd elestem, mert túl távol álltam tőle. Aztán beszélgettem az öregasszonnyal. Héberül. Nem állítom, hogy életem legbonyolultabb beszélgetése lett volna.

Az imán két nő is segít, hogy a helyi imakönyvben megtaláljam, hol tartanak. Ez jól esik. Segít, hogy ne érezzem magam annyira idegennek.

A kiduson most a rózsaszín heringre hajtok. Kekszre humusz, arra hering. Éppen letüdőztem a kekszet, és fuldokoltam, amikor a rabbi mögöttem elsuhanva megkérdezte, hogy "are you okay?" Hát hogyne lennék oké, majd rohantam a másik asztalhoz folyadékért.

Visszaérve a cicát felvittem a tetőre, legyen neki is szombat. Aztán elmentem a tengerpartra sétálni. Megint találkozom az öregasszonnyal. Beszélgetünk. Bizonyára fogyatékosnak tekint, és van türelme kivárni, amíg összerakok egy héber mondatot. És mivel hangosan értelmezi, ezért tudom, hogy megértette-e vagy nem. Egy fiatal férfi odajön, és akar neki adni egy sékelt. Mintha ördögöt látna, hirtelen hátralép, maga elé teszi védekezően a kezét, és mondja, hogy nem fogadhatja el, hiszen szombat van. Aztán ezt is megbeszéljük. Szerencsére nagyrészt olyan szavakat használ, amiket már ismerek. Vagy egy órai séta után, mire visszaérek, kimegy a szombat.

Este skype-on rákapcsolódom az otthoni Talmudtanulásra. Hallom Réka hangját távolról, Kati hangját közelről, és egészen otthon érzem magam.

Holnap megint iskola, és csomó lecke van, amit még meg kell csinálnom. Itt csak a pénteket és szombatot tudom biztosan, a többi nap összekeveredik.

Búcsú a cicától

Mögöttem megy a Jóbarátok amerikaiul, héber felirattal, tőlem jobbra dorombol a hűtőszekrény. Beköltöztem, kipakoltam. Már majdnem végeztem, amikor észrevettem, hogy Julinál hagytam a paplanomat. Utánam hozta.

Felhívtam az orvosom öreg barátját, hogy lekötöttem a lakást, ma beköltözöm, de hiányzik még néhány dolog, hogy otthonos legyen. Azt mondta, még ne vegyek semmit, az ismeretségi körben megkérdezi, hátha tudnak adni. Így aztán csak egy fazekat, tepsit és evőeszközöket vettem egyelőre. Az edényt hetven százalékkal leértékelték. Megfelelő helyen voltam a megfelelő időben!

Mikor végeztem a kipakolással, éjjel fél 12 körül, elmentem sört venni. Az éjjel-nappaliban nyúltam a sörért, mire a biztonsági őr rámszólt, hogy este 11 után nem lehet alkoholt venni. Tejet vettem és szemeteslapátot. Aztán szemben a cigarettásnál vettem sört. Jó ez az ország!

Ahogy sétáltam vissza, eszembe jutott az a jelenet, ami akkor történt, amikor először vártam a lakás tulajdonosára. Álltam a sarkon, és néztem, ahogy egy távolkeleti arcú nő tolt egy nagyon öreg nénit kerekesszékben. Ahogy mellém értek, a kifejezéstelen arcú néni nehézkesen felemelte a kezét, és az ujjaival integetett nekem. Visszaintegettem. Erre is biztos mindig fogok emlékezni.

Julival megbeszéltük, hogy pénteken nála főzök, és ott töltöm a szombatot.

Banki sikerek

Tegnap éjszaka sokáig chateltem olyannal, akivel mostanában keveset beszélgettünk. Nagyon kellemes, otthonos érzés volt. Aztán kilenc órát aludtam.

Nem sok kedvem van felkelni. De amikor elhúzom a függönyöket, és megint verőfény van kint, visszatér a lendületem.

Megint megpróbáltam átutalni a magyar számlámról az izraelire. Az ilyentől, ha nem sikerül rögtön, pánikba esem. Az otthoni bankáromnak írtam tegnap, amikor nem ment, mára válaszolt. Aztán Pisti is segített, és így sikerült. Addigra már kimerültem. Még azt is el akarta magyarázni, hogy tudok a blogon írni és elmenteni, de ez már túl sok lett volna. Ha még tovább kell új technikával foglalkoznom, kiegyenesednek az agytekervényeim. Pedig még hátravan, hogy az izraeli bank honlapján meg tudjam nézni, mennyi pénzem van. Ezt egyszer már próbáltam, nem sikerült, azóta halogatom. De meg akarom csinálni, mert a tulajdonosnak tartozom a pénzzel, és nem akarom várakoztatni.

Végeztem az átutalással, ettem, és mentem iskolába. Egy fekete nő megszólított az utcán, csak a pénz szót értettem. Mentem tovább. A közelben lévő szőnyegbolt tulajdonosa kint állt, és nézte a nőt. Otthon szoktam adni, ha pénzt kérnek, bár nem mindnek. Egyszer Amerikában volt hogy egy nő kért, és nem adtam, máig emlékszem rá, és sajnálom, hogy nem adtam, de akkoriban ott is új voltam, és nem értettem rögtön, amit mondott. Most is ez volt. Azt hiszem, a félelem visz tovább. Lehet, hogy erre az asszonyra is mindig fogok emlékezni. De ezt már nem tudom meg nem történtté tenni.

Nem írtam meg a leckét. Az órakezdésig meg a szünetben próbáltam behozni a lemaradást. A füzetemet is elfelejtettem elvinni, így fejből írtam a szavakat, nem tudtam leellenőrizni. Kevésbé tudtam figyelni, mint eddig, még mindig rajtam volt a bankolás stressze, de még így is felvillanyozott a tanulás. Most már kezdek gyorsabban irni. Ez haladás. A tulaj közben felhivott, hogy találkozzunk korábban, de mondtam, hogy fél 6-ig iskolában vagyok. Nem akarok még egy félórát sem kihagyni. Elfogadta.

Megkaptam a kulcsokat. A cigányképű tulaj mindent megmutatott, bekapcsoltuk a TV-t, megnéztük az internet kapcsolatot. A gtalk nem működik, de egyébként van kapcsolat. Gyorsan, szinte kapkodva beszél, és mozog. Kértem a szobába több fényt, holnap jön, és kicseréli a körtét. Aztán ottmaradtam egyedül. Tettem-vettem, de nincs még kedvem itt aludni. Rideg. Nappal barátságosabb. Holnap vennem kell szőnyeget, vagy valamit, amitől otthonosabb. Meg műanyag tálakat, hogy tudjak mosogatni. Lesz TV-m, tudok híreket nézni, hátha segít a nyelvtanulásban, meg egyébként is, amíg nem tudom, mi történik itt, addig vendég vagyok.

Visszajöttem J-hez, bekapcsoltam a gépét, és nekiálltam a helyi bank honlapján az internetes bankba bejutásnak. Nem ment. Felhivtam a megadott számot, az ügyintéző precizen és gyorsan magyarázott angolul. Kértem, hogy lassabban, és válaszolta, hogy persze, "no pressure". Ez levette a nyomást rólam. Lehet az itteniekkel beszélni, ha az ember tudja, hogy mit akar. Kb. 20 perc próbálgatás után rájöttem, hogy a bankfiókban az ügyintéző elírta a bankszámlaszámomat, ezért nem sikerült bejutnom a honlapra. Ez is megvan. Mire végeztem, az arcom teljesen kipirosodott. Két banki akció egy napra, hatalmas teljesítmény. Büszke vagyok magamra.

Van 4500 sékelem, ezt mind itt kaptam. Idéntől felemelték az apanázst kb. 20 %-kal. Éljen, éljen!!

Egy korábbi magyar ismerős a JMPointon üzenetet írt, levelezni kezdtünk, kérdezte, hogy ugye itt mindenki depis a háború miatt, és nem bíznak a barátaikban sem, hátha hátulról beléjük döfik a kést. Meglepett. Itt Tel Avivban nyoma sincs a háborúnak, fegyvereseket sem látok, katonai helikoptert is csak egyszer. Lehet, hogy a saját rosszkedvét vetiti ide.

Felmegyünk a tetőre. A Hold a tenger fölött, nagy és aranysárga karéj. Még soha nem láttam ilyet.

Tanulás, tanulás ...

A képen a Nordau utca, Jé ablakából, ami látszik, az út keletre, a középső járdasziget bicikliseknek, gyalogosoknak, padokkal, és a háttérben a tenger. A nap lemenőben.

Tegnap este kóser japán étterembe mentünk ünnepelni. Kóser kínai megvolt, kóser japán megvolt, hamburger is, mi lehet még? A két fiú kedvesen cukkolta Jé-t a vallással. Állta a sarat.

Reggel haraggal ébredtem. Már tegnap este kezdődött. Körülzár és közben belül nő az energiám. Lépnem kell. Kezdek Jé terhére lenni, ez az érzésem. P-nél a háromszáz x-edik helyen vagyok, nincs már rám szüksége, és leginkább csak kussolok, nehogy feldühitsem. A-val is beszéltem, nincs jó állapotban, túl sok kötelezettség van rajta, miközben nincs hozzájuk energiája. Mondtam, ha jó neki, hívjon, találkozzunk, beszéljünk. Mondta, hogy az jó lenne, de február elejéig nem látja, hogy mikor tudnánk találkozni. Majd eldönti.

Elpakolom a matracomat, elhúzom a függönyöket, ragyogó napsütés kint. Belül az ablakokon csöpög le a víz. Lecsapódik a pára a hideg ablakon.

Felhívom D-t, a konyhátlan lakások tulajdonosát, hogy odaadom az előleget, és kifizetem a többit, amikor megjön a pénzem. Találkozunk 1-kor a lakásban, hozza a takarítónőt is. Jövök-megyek a két konyhátlan lakás között, nehezen döntök, hogy melyik legyen. Amikor a minap A-nak mondtam, hogy az egyablakosnak jobban tetszik a fürdőszobája, azt válaszolta, hogy akkor ezek szerint a fürdőszobában akarok lakni. Elnevettem magam. Tényleg.

Most kiderül, hogy 2750 a háromablakos, nem 2550, ahogy én emlékeztem. Végül a háromablakos mellett döntök, de kérem D-t, hogy a másikban lévő polcot is tegye oda. Aláírom a szerződést. Meglátja a személyimben a születési évemet, és döbbenten kérdi, hogy akkor születtem-e. Mondtam, hogy igen. Erre teljesen kivirul az arca, hogy azt hitte, 40-45 között vagyok. Ezt jó hallani. Megegyezünk, hogy találkozunk holnap este, ideadja a kulcsokat, és beköltözhetek. Aztán a motorján elvisz az iskolába.

Jönnek a reakciók a blogra. O. most jött rá, hogy elmentem, és elkezdtem hiányozni neki. Amit ir jellemzésül a blogra, az költői. Nagyon szép. B. azt írja, bátor vagyok, hogy az álmaimról is írok, és bárki olvashatja. Igaza van, nem mindenki tudhatja, hogy az álombéli szex nem szexről szól. De nem zavar, legalábbis annyira nem, hogy ne tegyem. V. gondosan és precízen elemezte az egyik álmomat, nem is tudnám azt mondani, hogy nincs igaza, de én jobban szeretem az egyszerűbb értelmezést. Így inkább úgy olvastam, mint az ő irodalmát.

Megint nagyon jó élmény volt az iskolában tanulni. Nagyon élvezem, amikor értem, amit a tanárnő mond. Szerencsére a többiek is lelkesen vesznek részt. Mindenki fiatalabb, mint én. Az utánam következő legöregebb nő nyolc évvel fiatalabb. Pszichológus. Azt mondta tört angolsággal, hogy nem volt semmi reménye, hogy itt tud érvényesülni, de most ismerve engem, újra reménykedik. Ez vicces. Semmit nem kell tennem, csak bemondom, hány éves vagyok, és visszatér az emberek életkedve.

Este elmentem a zsinagógába tanulni. Eltévedtem, és olyan utcákban jártam, ahol eddig még soha. Kávézók, éttermek egymás után, némelyik tele van. Gazdag helynek látszik, Amerikára emlékeztet. Kis segítséggel megtalálom a zsinagógát, mire odaérek, már elkezdték abban az emeleti teremben, ahol a szombat délelőtti ima folyt. Most a Tóraszekrény a sarokba tolva, négy hosszú asztal középen egymás mellett, az emberek körülülik. Tizenketten vagyunk. Ebben a csoportban is több a nő, és a férfiak egy részén nincs kipa. Ez nekem nagyon furcsa, Zoli ezt nem engedné.

A tanulás angolul zajlik, "Mózes és a vezetés tragédiája" címmel. Egy brit angolsággal beszélő férfi vezeti. Összehasonlítjuk az újszülött Mózes, Romulus és Remus és Oedipus történetét. Aztán arról beszélgetünk, hogy a Tórából annak a három résznek, amikor Mózes megöli az egyiptomit, elmenekül Midjánba, és segít a főpap lányainak megitatni az állataikat, mi lehet a jelentősége vezetővé alakulása szempontjából. Olvasunk egy midrást is, ahol Mózes az Örökkévalóval alkudozik, hogy tovább élhessen. Ez hihetetlenül kedves történet, elég kitartóan és provokatívan próbálkozik. Olyan a midrás hangulata, mint amikor egy öreg, sokat tapasztalt bölcs ember nagy szeretettel irányít egy magabiztos kezdőt, de nem türelmetlen, kivárja, míg az minden érvét bedobja. Van a csoportban, aki szerint Isten nem volt fair Mózessel. A beszélgetést vezető feltette azt a kérdést, hogy hogyan lehet az, hogy emberölés annyira különbözően van a Tórában megítélve, majd mondott is erre értelmezést. Nekem más értelmezésem van, de nem mondtam, lezárta, vége lett az órának. Erre máskor is jövök, ez tetszik. Közben teáztam, kekszet ettem, meg bort ittam. Úgyhogy volt testi, lelki, szellemi gyarapodás. Jólesett.

Felmentem a tetőre. Szemerkél az eső, a Hold a hátán fekszik, olyan mint egy hintaágy.

Egy hétköznap ...

Este beszéltem A-val. Fáradt és szomorú volt a hangja. Tényleg az volt. Nem tudtam, mit mondjak neki. Hallgattunk egy darabig, aztán jelentéktelen dolgokról beszéltünk, és letettük.

Jé ma megy bét din elé. Izgul persze, bár többet tud, mint a legtöbb zsidó. Olyanokat is, amikről nem is hallottam. Próbálom kajával traktálni, hogy legalább a gyomra rendben legyen, végül a levesre megadja magát, és eszik.

Reggel fel akartam hívni a konyhátlan hely tulajdonosát, de ő előbb hívott. Mondtam, hogy több napba telik, mire megszerzem a pénzt. Ha addig kiadja, megértem, hogy nem vár rám. Azt javasolta, hogy adjak 500 sékel foglalót, akkor fenntartja. Ezt elengedtem a fülem mellett, mondtam, ha rendelkezésemre áll a pénz, hívom. A. nem akarja velem megnézni, pedig jó lenne, ha egy itteni ember majd velem jönne, amikor még egyszer megnézem, és szerződést kötök.

Nehéz dönteni, hogy a konyhátlan helyet vegyem ki 2500-ért jó helyen, közel mindenhez a nyelviskola idejére, azaz öt hónapra, vagy 3200-ért egy kétszobásat, naponta másfél óra buszozással, egy évre, mert ennyire adják. Arra bízom, hogy melyik lesz meg, mire megszerzem a pénzem a magyarországi banktól.

Nagyon élvezem az iskolát. Kezdek kicsit gyorsabban írni, de még mindig meg kell néznem a lapomat, ha dalet, zájin vagy cádi betűt kell leírnom kézírással. Nem is értem, mire jó a héber kézírás, mikor az se folyóírás. Minek annyira bonyolítani. A szóvégi cádi és pé meg aztán végképp elbizonytalanít. Sebaj, belejövök. A tanárnő szemén látom, hogy sokat megélt, mégis olyan energiával tanít és humorizál, hogy csak nézek. A második szünetre elfáradok, lelassulok, de aztán szünet után megyünk tovább. Akkor már szerencsére kevés van hátra. A második emeleten vagyunk, szünetben lemegyünk, a bejárat előtt padok és műanyag székek, levegőzünk. Ez jót tesz. Gondolom a két emelet le-s-föl is. Hogy fogom megjegyezni a szavakat!? A memorizálás mindig a gyengém volt.

Jé lelkesen jött vissza, nagyon élvezte a "vizsgát". Kedvesek voltak, támogatóak, és persze olyanokat is tudott, amiket nem szoktak tudni. Egy újabb lelkes zsidó a klubban! Hoztam vörösbort, hogy ünnepeljünk. Nem volt kétségem, hogy sikerül neki.

Itt mindig begöndörödik a hajam, és puhább a bőröm. Ezt szeretem.

Nem tudom, mennyit torzítok az emlékeimen attól, hogy rögtön olvassák, amit írok. Azt tudom, hogy nem írok meg mindent, amikor tartok attól, hogy akiről írok, nem venné jó néven. Biztos könnyebb lenne, ha most csak magamnak írnék, és csak akkor olvasnák, amikor már meghaltam. De nem ezt teszem.

K. írta, hogy kinézett a zsinagóga kertjére, és hiányoztam. Ez pont akkor volt, amikor én is zsinagógában voltam, ridegnek éreztem a környezetet, és hiányzott az ottani fészekmeleg. Hogy fogom én itt felépíteni azt, ami otthon megvolt - nem tudom.

Olvasom a kollégák levelezését, és annyira távol van tőlem, amiről írnak. Most nem érdekel az üzleti sikeresség. Erre persze lehet, hogy megkérdeznék, mikor is érdekelt. De valójában volt idő, amikor meg akartam mutatni, hogy többre vagyok képes, akár egyedül is. Most jobban tudok segítséget kérni és elfogadni, mint akkor.

Holnap addig fogok aludni, ameddig jólesik. Ami leckét feladtak ma az iskolában, annak nagy részét tegnap véletlenül megcsináltam.

Szombat

Ez itt a Cica nevű macska, akivel osztozunk a lakáson.

Pénteken este és szombaton délelőtt voltunk zsinagógában. Péntek este a földszinti teremben voltunk, vittem a Hari bácsitól kapott 120 éves imakönyvemet, amiben még Ferenc József és neje egészségéért való áldás is van. Előre ültünk. Megint énekeltünk, és ez jót tett a lelkemnek. A rabbi az egyik öröméneknél ugrált jókedvében. Mire hátranéztem, tele volt a női rész, voltak vagy 50-en, többségében fiatalok. Amikor áramlott ki a nép, a nagy előtér tele volt.

Hazajöttünk, vacsoráztunk. Hiányzott Kon. Jó volt, hogy a múltkor itt volt. Kilenckor lefeküdtem, reggel nyolckor ébredtem. Megint álmodtam, és egy részére emlékeztem. Egy magas férfi állt előttem, előtte talán vitánk volt, és azt mondtam neki, hogy levágom az ujjai végét. Odatartotta, és ollóval vagdostam. A mutatóujja, gyűrűsujja és kisujja könnyen ment, de a középső ujjával nem boldogultam. Nyeszeteltem, de nem tudtam átvágni. Láttam, hogy fáj neki, és nem akartam több fájdalmat okozni. Megakadtam. Nem tudtam, mit csináljak. Ekkor felébredtem. Megint egy félbemaradt álom.

Ma ugyanabban az épületben az emeleti imaterembe mentünk, ott később kezdődik a szertartás. A konyhába mentem először vizet inni, volt ott egy kicsi, öregedő nő, elől két foga hiányzik, kicsit mintha fogyatékos lenne. Salátát készített, és nagyon kedvesen ajánlgatta, hogy igyak teát vagy kávét, és héberül magyarázta, hogy ő csinálja a salátát, fokhagymát is tesz bele, meg ilyeneket. Először mindig angolul válaszoltam, de aztán valahogy előszedtem a héber szavakat. Nagyon kedves volt, mindenáron azt akarta, hogy egyek vagy igyak valamit. Ittam meleg vizet, aztán bementem az imaterembe.
A szertartást nem a rabbi vezette, azt hittem, ott sincs. A Tóraolvasás után jött elő valahonnan hátulról, és vezette tovább.

A teremben középen gurulós Tóraállvány, gurulós függönyös paraván végig a terem hosszában, egyharmad rész a nőknek, kétharmad a férfiaknak. Székek és asztalok minden második-harmadik széksor előtt. Amikor vége a szertartásnak, félregurítják a paravánokat, körbe a falhoz teszik a székeket, középen hagynak két asztalt, a fehér abrosz fölé műanyag fóliát tesznek, és behozzák a kaját. Humusz, hering, céklás torma, uborka, gefillte fisch, makréla, keksz, süti, kóla, víz. Az asztal körül állva eszünk. Megint úgy eszem, mint aki ki van éhezve. Amikor már eléggé jóllaknak az emberek, valaki jelzi, hogy csönd legyen, akkor mindenki leül, és jön a tanítás. A Tóraszekrény mellett ültem le, középkorú, őszes hajú férfi állt a a közelemben, ő beszélt. Persze semmit nem értettem belőle, olyan érzésem volt, mint kisgyerekkoromban lehetett, amikor felnőttek beszéltek körülöttem, és nem értettem őket, de éreztem, hogy minden rendben. Nem zavart, hogy nem értem őket, néztem az embereket. Aztán beszéltem a rabbival, mondta, hogy háromszor egy héten esténként van angol nyelvű tanítás, nézzem meg kint a táblát. Azt hiszem, ha nem leszek iskola után kimerült, elmegyek valamelyikre.

Pénteken délben megnéztem három lakást, ugyanabban az épületben. Közel van a Nordauhoz, Tel Aviv legdrágább részén, kis, csendes utcában. Az egyik egy szoba, kb 15 nm, fürdőszoba káddal, a fürdőszobának nagyobb az ablaka, mint a szobának, konyha nincs, van szekrény, ágy, asztal, rajta edények, és egy grillsütő. 2500 sékel, benne a helyi adó, közös költség, a tulaj szerint van wifi. A másik emellett van, kb. 18 nm-es szoba, három falán ablakkal, és egy pici, sötét fürdőszoba. Szintén nincs konyha. Ez 2550 ugyanazokkal. Az ulpán idejére, öt hónapra adná ide nekem, ami jó, márminthogy nem kell egy évre elköteleznem magam. A harmadik lakás egy emelettel feljebb van, két szoba, saját fürdőszobával és közös nappali, benne konyha, egyelőre ez a lakás is üres. Abból az egyik szobát, fürdőszobát és a közös részt 3000-ért adja. Garanciának kér még két havi díjat. Amikor kérdeztem, hogy mi a garancia arra, hogy nem megy el a pénzemmel, ugyanazt mondta, mint egy előző tulajdonos, hogy bent vagyok a lakásban. A pasi olyan gyors beszédű, hogy semmit nem tudtam felírni, és sötét bőrű. Budapesten cigánynak nézném. Lehet, hogy jön elő belőlem a rasszista énem. Aztán felhívtam a Szochnut jeruzsálemi képviselőjét, mert úgy emlékeztem, hogy megnézi a szerződést, hogy nem csapnak-e be, de mondta, hogy nem nézi meg, azért mondott egy-két dolgot, hogy mire figyeljek. Aztán megkértem Ai-t, hogy nézze meg ő a szerződést. Elvállalta, de azt hiszem, kezdi fárasztani az, hogy nekem segít lakást keresni. Vagy én kezdek fáradt lenni a kereséstől.

Andrisom segített még pénteken olcsó híváshoz jutni, de nem jutottunk előbbre, valahogy nem sikerült, ráadásul még veszekedtem is valakivel, akivel pedig fontos nekem a kapcsolat. Ez már sok volt nekem egy napra. Jó érzés volt, amikor kikapcsoltam mindent, és nagyon megnyugodtam, amikor gyertyát gyújtottam, mindent elengedtem. Istenem, ez a zsidó szombat nagyon ki van találva!

Amikor ma hazajöttünk a zsinagógából, feltettük a kaját melegedni, és elmentünk a tengerpartra sétálni. Láttunk szörfözőket, pedig most hideg lehet a víz, bár süt a nap, de fúj a szél. Hatalmas fehér hullámok vannak. Lesétáltunk megint oda, ahol táncoltak a népek. A koreográfus kopasz férfi, a mozgásán látszik, hogy balettos volt, és valószínűleg meleg. Nagyon használta a teret, nem takarékoskodott a mozdulatokkal. Mikor meglátta, hogy nézem, egymásra mosolyogtunk. Kicsit nekem táncolt.

Délután megint aludtam. Ez igazi pihenőnap volt. Kezdek kevésbé izgulni attól, hogy fogok-e lakást találni. Amikor kiment a szombat, leültem hébert tanulni az új könyvemből. Holnap délután lesz héberórám.

Nnna ...

Korán keltem. Elmentem J-vel zsinagógába, mert újhold van. Ilyenkor otthon is mentem. Reggel 7 óra, esik az eső, hideg van, beburkolózom a szövetkabátomba. Az utca szinte teljesen üres. Mire odaérünk, éppen túlértek a Smá-n. Csak mi ketten vagyunk nők, a férfiak 15-20-an. Iszonyúan álmos vagyok, fázom, valahogy rideg az egész, nem érzek semmi ihletettséget. Nem értem, mit keresek itt. Nyolckor már az utcán vagyunk, nincs utána finomság Katitól, kávé Zolitól, a smúzolás. Ebből a fészekmelegből itt semmi sincs. Megint rájöttem, hogy ha nem alszom ki magam, akkor ingerlékeny vagyok.

Kilencre megyek vizsgázni az ulpánba. Felszállok a buszra, és kérek egy napijegyet. A sofőr mutatja, hogy 9-től lehet napijegyet venni, most háromnegyed kilenc van, és már adja is a vonaljegyet és a visszajárót. Morgok, hogy két megállóért nem vennék jegyet, utána úgyis kell vennem napijegyet. Akkor már elindult a busz. A sofőr visszakéri a jegyet, visszaadja a pénzt, és kinyitja az ajtót, hogy le tudjak szállni, majd még kiszólt valamit, nem értem pontosan, de nem is érdekel. Ha ez itt a szokás, hogy megcsinálják, amit akarsz, és veszekednek közben, azt tudom kezelni. Valószinűleg jobban, mint amikor kedvesek, csak nem csinálják, amire szükségem van. Mint a kislakás tulajdonosa, aki annyira jó ember, hogy nem mondja meg, nem bizik az új bevándorlókban, inkább kitér a nehéz helyzet elől. Egy megállón keresztül szinte párhuzamosan haladtam a busszal a dugó miatt.

A vizsgán a megfelelő szavak kiválasztása a mondatokhoz 80 %-osra sikerült, a szövegértést ellenőrző mondatok csak félig voltak sikeresek, az utolsó feladatot már nem is csináltam meg, nem volt kedvem tovább silabizálni a pontozatlan héber szöveget. Olyan csoportba rakott a tanár, amelyik már korábban elkezdődött, de mivel a délelőtti csoport már betelt, betett egy délutániba. Kérdezte, hogy mikor akarok kezdeni, ma vagy vasárnap. Mondtam, hogy ma. Ez meglepte. Azt javasolta, hogy menjek be a csoportba, és a végére döntsem el, hogy elég jó-e nekem, majd csak utána adjam le az ulpánjegyet. Mivel kevertem az irott és nyomtatott betűket, adott egy lapot, amelyen gyakorolhatom az irott betűket.

Mikor fél egykor visszaindultam, hogy egyre odaérjek, már sütött a nap. Mentem a napon, gyűjtöttem magamba a fényt, aztán egy idő után már az árnyékban folytattam az utam.

Egy óra 10 perckor még egyedül ültem a teremben. Negyedkor megérkezett a tanár, és beszivárogtak a tanulók is. Vannak többen oroszul beszélők, van brit és amerikai angolsággal beszélő, és egy fiatal, Romániából jött nő, aki beszél magyarul. Középkorú, energikus nő a tanár. Látszik, hogy régi motoros, minden helyzetet tud humorral kezelni. Megállapitottuk, hogy többet tudok, mint a többiek, de azt mondta, fel fognak gyorsulni. Maradok itt. Választhatnám, hogy tegyenek egy erősebb csoportba, de akkor várnom kellene. Mire vége lett fél 6-kor, visszatért az életkedvem. Végre megint tanulhatok! Az osztály után lementem az irodához, vártam a soromra. Közben megnéztem a hirdetőtáblát, lakást is hirdettek, felhivtam a megadott telefonszámot. Kérdeztem, mennyiért adja ki, mondta, hogy van egy stúdió, azt 3000-ért, és egy nagy, azt 4000-ért. Megbeszéltük, hogy holnap elmegyek megnézni. Amikor sorrakeültem volna, előttem berobbant egy nő, aki két perccel előbb érkezett, és oroszul beszélt az ügyintézővel. Szorosan utána bementem én is, és közel az asztalhoz megálltam. Valószinűleg az ügyintéző látta, hogy már előzőleg is vártam, és oroszul mondott valamit, amire a nő mérges arccal kiment. Hát, az orosztudás most nem jött be neki. A középkorú ügyintéző javasolni akart nekem egy esti tanfolyamot, hetente háromszor, az lassabb, a heti ötszöriben sok a fiatal - mondta. Biztos azt gondolta, hogy nem akarok leégni a fiatalok előtt. De nekem az intenziv kell, nem érdekel, ha mások könnyebben tanulnak.

Nagyon jókedvűen sétálok haza a Ben Jehudán. Most nincs rajtam a lakáskeresés nyomása. Holnap lakást nézek és főzök.

Kivonatok a korábbiakból ...

Elvittem a szennyest tisztítóba. Kérdeztem, ulaj hajom? (Ezt J javasolta mondani, hogy még ma megkapjuk a tiszta ruhát) Valamit hosszabban válaszolt, amit úgy vettem, hogy igen. A pasi megmérte, és mondta, hogy sisim salos. 100-asom volt és apróm, kérdeztem: "can I give you salos?" Legalább már keverem a nyelveket.

Találkoztam Ricsivel és Yaellel. Nagyon kedves öreg házaspár. Értem jöttek, és elvittek magukhoz Givatajimba autóval. Megetettek, aztán elvittek egy lakásügynökhöz, akinek Tel Avivban vannak kiadó lakásai.

Elmentem az ulpánra kérdezősködni a tanfolyamról. Mondta a nő, hogy 16-án kezdődik egy kezdőknek, de ha akarok, vizsgázhatok, hogy kiderüljön, milyen csoportba menjek. Vizsgázom, miért ne, már csak a hecc kedvéért is. csütörtök reggel vizsgázom. Addigra vigyem az ulpán-jegyemet, amit a bevándorlási minisztériumtól fogok kapni. Oda szerdán reggel megyek. Mindenesetre megnézte, hogy van-e hely a 16-ai csoportban, volt, mondta, hogy akkor be is ír, hogy biztos legyen, majd ha kiderül, hogy másik csoportba megyek, kitörlik. Úgyhogy már van helyem a legjobbnak tekintett Gordon ulpánban, bár lakásom még nincs. Pedig fordítva gondoltam logikusnak.

Beszéltem Chen-nel. Amikor együtt voltunk tréningen, nagyon kedveltük egymást. Mondta, hogy indítani akarnak hároméves Gestalt tréninget, amit az európai szövetség elismer. Mondtam, hogy szívesen segítek a tapasztalataimmal. Úgyhogy a jövő héten találkozunk. Az nagy szám lenne, ha itt is indítanék Gestalt alapú coach-képzést. Egyelőre a héberre összpontosítok.

Tegnap elsuhant mellettünk egy babakocsi, utána görkorcsolyán egy fekete öltönyös, fekete kalapos férfi. Szinte repültek. Mintha egy filmben lennének.

Este Konnal hamburgert ettünk. Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára hamburgert. Még az is lehet, hogy soha.

Szilvia jön izraelbe, utánam hozza, amit otthon hagytam. Rövid kötényruha, amit nadrág fölé vehetek, hogy ne csak nadrág legyen rajtam, mégse nézzek ki nagyon ortodoxnak.

Holnap semmi dolgom. Valahova el kell mennem, ha egész nap itthon leszek, belehülyülök. Múzeum.

Éjjel valami zajra ébredtem, Teljesen fel kellett ébrednem, hogy rájöjjek, a cica vizet lefetyel. Sajnáltam, mert nagyon jó álomból ébredtem, és szerettem volna befejezni. Volt benne szex, és volt benne küzdés. A küzdés részében sült májat majszoltam, és egy katolikus pap felsőbbrendűségének teljes tudatában el akarta venni tőlem. Annyira nem akartam odaadni, hogy beleharaptam a karjába, hogy engedjen már el. És addig szoritottam a fogammal, amig nem láttam, hogy felismerte, velem nem boldogul. Ekkor ébredtem fel, és nagyon vidám voltam, jólesett az álom minden része. Aztán visszazuhantam az álomba.

Annyira mélyen alszom itt, hogy sem az utcai zaj, sem az, amikor J készülődik, nem ébreszt fel. Úgyhogy este beállitottam az órát, nehogy elaludjak. Reggel jelenésem volt a befogadási minisztérium helyi irodájában. Mondták, hova menjek, bekopogtam a szobába, volt bent valaki, az ügyintéző mondta, kint várjak. Kint leültem, majd kijött, aki bent volt, és jelezte, hogy menjek be. Bementem, az ügyintéző mondta, hogy kint várjak, majd ő szól. Oké, időm mint a tenger, azért vagyok itt, hogy megtapasztaljam a kultúrát. Elmentem a vizes géphez, nyomtam magamnak vizet, és visszaültem a helyemre. Aztán bejutottam. Egy szlávosan kerek arcú nő az ügyintéző, később kiderül, hogy oroszul is beszél. Kedvetlen arccal elém tesz egy több oldalas információ-köteget, és végigmagyarázza. Néha megszakitom, és belejegyzetelek, hogy majd emlékezzek. Ennek nem nagyon örül, lelassitja a folyamatot, de hagyja. Akkor mosolyodik el, amikor hosszasan próbál eligazodni az okleveleim között, és egyszercsak mondja, hogy ha össze akarok valakit zavarni, akkor mutassam meg neki az okleveleimet. Ideadta az ulpánra szóló jegyet is. Én korábban felirtam kérdéseket, amikor a harmadik kérdésnél tartottam, megjegyezte, hogy rá várnak mások is, de azért válaszolt. Kérdeztem, hogy lehetséges-e, hogy egy lakástulajdonos nem adja ki nekem a lakását, mert új bevándorló vagyok. A legtermészetesebb arckifejezéssel mondta, hogy igen, lehetséges.

Elmentem a Dizengoff centerbe, és vettem egy zöld és egy bordó merőkanalat. Eddig bögrével mertük a levest.

Annyira elfáradtam, mire visszaértem a lakásba, hogy lefeküdtem aludni, és aludtam vagy egy órát. Ez abban is segitett, hogy normális menetnek tekintsem azt, hogy ügyintézek, ami tovább tarthat, mint én elképzeltem. Valaki tegnap mondta, hogy lassuljak le. Igaza van, ha türelmetlen vagyok, nem gyorsabb, csak kellemetlenebb. Aztán rendezgettem a most már elég sok papirt, ami összegyűlt az alija kapcsán.

Este szivességből volt egy terápiás órám. Utána tök jól éreztem magam. Végre nem a lakáskereséssel és beilleszkedéssel foglalkoztam, hanem olyanvalamivel, amit szeretek csinálni. Amikor valaki válaszol, az is hazavisz.