Jeruzsálemi kép és mai parti

Elfelejtettem megírni, hogy péntek délután a piac után még söröztünk egyet Slow Mosénél. Nagyon jó hangulatú kis kocsma. Éppen zenedélután kezdődött. A csapos srác kiült mellénk a teraszra cigizni, annyira szép srác volt, nagy szemű szefárd gyerek, hogy belefeledkeztem a nézésébe. Kiváncsian visszanézett rám, akkor magamhoz tértem.

Ma Alice szülinapi partiján voltam, ott is valaki megkérdezte, hogy ismerjük-e egymást. Azt hiszem, túlságosan erősen nézhettem.

Alice korosabb, nagyon szép nő, Angliából származik, tőlem kb. 20 perc sétaútra lakik, elegáns, nagy lakásban. Mivel pénzfelhajtó volt non-profit segélyszervezeteknek, ezért nagyon sok előkelő kapcsolata van. Ezek jó része ott is volt ma a bulin. Izraeliek, angolok, arabok, indiaiak. De én csak azokat ismertem, akikkel a zsinagógában szoktam találkozni. A rabbi meg még hárman.

Hamarosan jövök, úgyhogy szüneteltetem az írást. Budapestről valahogy nincs késztetésem az írásra.

Jeruzsálemi szombat

Jeruzsálemben szombatoltam. Pénteken kitakarítottam, aztán nekiindultam. Gyakran járnak buszok, ahogy odaértem az állomásra, felszálltam, és indult. Kipróbáltam a jeruzsálemi új villamost, nagyon jó! Rögtön jött, hogy odaértem, így blicceltem, a megállóban kellett volna jegyet vennem. Ágival elmentünk a piacra, péntek kora délután hatalmas tömeg van. Ági erkélyéről látom a Knesszet épületét, a hidat, meg a buszpályaudvart.  

Aztán este az ottani Jakarba gyalogoltunk el. Mivel sok az ember, kicsi a terem, ezért két szinten zajlik az istentisztelet. A földszinten, ahova mi mentünk, kb. száz hely van férfiaknak, mögöttük sűrű szövésű anyaggal elválasztva ugyanannyi hely a nőknek. Amikor beléptünk, a női rész kétharmada telt meg. Az első sorba ültünk, asztalhoz, rögtön az elválasztó mögé. Mire a Lecha dodi utolsó versszakánál megfordultam, tele lett. Ez is éneklős közösség, a férfiak hangja olyan erős és tömör, hogy alig hallom a női hangokat. Kihallom az előimádkozó hangját, és a közösség meglepően fegyelmezett. Némelyik versszaknál megáll, megvárja, hogy az előimádkozó milyen dallammal folytatja, aztán ehhez kapcsolódnak. Semmit nem kell tennem, csak behúnyni a szemem, és hagyni magam lebegni a hangokon. 

A rabbi rövid, talán ötperces beszédet mond. A lényege az, hogy nincs olyan helyzet, amiben nincs választásunk. Mindig egynél több opció van. 

Nem várjuk meg az istentisztelet végét, még el kell jutni a vacsora-meghívásunk helyére. Papucsban vagyok, Jeruzsálem dombos utcáin nehezen járok, csúszkál a lábam. Így alig látom az arab és a templomos stílusú házakat, pedig nagyon szépek. Vendéglátónk fia az utcán vár minket. Vendéglátónk középkorú nő, a fia egyetemista, rajtunk kívül van még egy fiatal vallásos pár. A lakásnak is, a beszélgetésnek is van valami amerikaias hangulata. Keveset beszélek, a hosszú gyaloglás, a héber-angol keveréknyelv fáradttá tett. Fél tizenegykor hazaindulunk. Éjfélre érünk haza. Ha nem lenne a papucsos csúszkálás, nagyon élvezném a sétát, kellemesen hűs szellőben járunk. 

Szombaton a Sira Hadasa zsinagógába megyünk. Ez ortodox feminista közösség. Az elválasztás itt is végig függöny, jobbra a férfiak, balra a nők ülnek a hatalmas teremben. 150-200 hely lehet mindkét oldalon. Szinte tele van, alig találunk helyet, de amit találunk, az közel van a Tóraolvasó asztalhoz, amely mindkét oldalra átnyúlik, fölötte az elválasztó függöny rövidebb. Amikor megérkezünk, már zajlik a Tóraolvasás. Nő a gabbaj, ő hívja fel az olvasókat. Éppen bar micva van, így az olvasást a felnőtté váló 13 éves fiú csinálja, mellette egy nála alig idősebbnek látszó fiú áll, a szája mozgásán látszik, hogy ő is mondja a szöveget, a kezével pedig mutatja a dallamot. Éppen a bar micvó fiú édesanyját hívják fel. Ő az innenső oldalon odamegy, elmondja az áldást, aztán a fia olvassa a szöveget. A haftarát is a fiú olvassa. Majd a szülők a fiú két oldalán elmondják az áldást, hogy innentől nem kell a "gyerek" tetteiért felelősséget vállalniuk. 

Itt nincs akkora fegyelmezettség, mint az előző esti zsinagógában, gyerekek, felnőttek zajonganak, időnként többen pisszegnek. Utána az udvaron kidus, kicsit eszünk-iszunk, aztán útnak indulunk következő meghívóinkhoz. 

Napsütés, meleg szél nélkül, papucsban csúszkálás. Vendéglátóink közül a férfi magyar, a nő amerikai, egy ifjú házaspár még a vendég, nyolchetes babával. Három nyelven beszélünk. Mikor kiderül, hogy mennyit gyalogoltunk már, azt javasolják, hogy várjuk ki náluk a szombat végét, és hazavisznek minket. A gyerekszobában lefekszem aludni, három óra múlva ébredek fel. Ági és az asszony végigtanulta a délutánt. Érdekelne, de inkább alszom, erre van nagyobb szükségem.  Aztán Ági és a férfi elmennek a közeli zsinagógába, mi meg ketten előkészítjük a harmadik étkezést. Kint a teraszon eszünk, olyan érzésem van, mintha kora, meleg őszön Budán lennék. 

Vasárnap felöltözöm hosszú szoknyába, hosszú ujjú blúzba, elindulok Mea Sarimba, a leginkább haredi negyedbe, beszerző útra. A negyed szélén egy könyvesboltban megkérdezem, mennyibe kerül a gyerekkönyv, amit keresek. Mond egy árat, mondom, majd visszajövök. Beljebb megyek a negyedbe, megkérdezem egy másikban. Alacsonyabb árat mond az eladó, megveszem. Ennyi most elég, nem akarok többet keresgélni. Nézelődöm, itt az emberek öltözéke fekete-fehér, zárt. Látok egy asszonyt, fekete hosszú, zárt bő öltözék, szürke kendőszerű a fején, olyan, mint amilyet az apácák hordanak. Vele egy ötéves forma kislány, ugyanígy felöltözve. Se a fejük, se a testük formája nem látszik. Rajtam látszik, hogy "túrista" vagyok, a blúzom fehér, a szoknyám piros, a lábamon papucs. De tőlem telhetően illedelmes túrista. 

Próbálkozások

Felfedező úton járok az itteni SzTK-ban. Bejelentkeztem az onkológushoz, elmentem, hogy időpontot kérjek, de mondta az asszisztens, ezt ő nem tudja intézni, a falon lévő telefonon rendezzem. Lerendeztem. A korom miatt kaptam postán székletvizsgálati készletet, hogy megvizsgálják, nincs-e vér a székletben, ami bélrákra utalhat. A csatolt leírás héberül, arabul és oroszul, valamint képekkel magyarázza el, mit kell tenni. A képeket követem. A műsor, amit ennek kapcsán előadok, olyan filmbe illene, amit egy kétbalkezesről ügyetlenkedéseiről készítenének. Megoldottam, elvittem a laborba. Mondja az asszisztens, ha már itt vagyok, menjek fel a második emeletre, méressem meg a vérnyomásomat, a magasságomat, súlyomat. Felmegyek, megméretem. Kapok egy linket és egy jelszót, ahol megnézhetem a saját eredményeimet. Kinyitom a honlapot, megnézem, van egy lista, hogy eddig melyik orvosok nézték meg az adataimat. Azt is megtudom, hogy 25 a testtömeg-indexem, ez a felső határa az egészségesnek. Az is ott van, hogy ha nem ennyi, hanem annyi, akkor mi a teendőm. A többi adatomat nem találom. Mikor másodszor felmegyek a honlapra, eltévedek rajta. Ezt még gyakorolni kell. A megbeszélt időpont előtti napon felhívnak, hogy figyelmeztessenek az időpontra. 

Ariel azt mondja, az egészségügy az egyetlen, ami itt működik. Az iskola, hát az valami borzasztó, hogy a politikáról ne is beszéljünk. 

Beszélek Eitannal. Hihetetlenül kimerült és lelkes. Eddig a városházán dolgozott, most kapott egy megbízást arra, hogy a semmiből építsen újra egy iskolát. Az iskola a városban a legrosszabb hírű középiskola, aki csak tehette, elvitte a gyerekét. Öt év alatt négy igazgató váltotta egymást, a gyerekek magatartás zavarosak, némelyiknek volt már dolga a rendőrséggel is. Mindenkit kirúgtak, az igazgatótól kezdve az összes tanárig, és átadták Eitánnak, hogy kezdjen vele valamit. Veszi fel a tanárokat, be akarja bizonyítani, hogy meg tudja csinálni. Ajánlom neki, hogy coacholom ingyen, és az iskolában is csinálok valamit, hogy gyakoroljam a hébert. Azt javasolja, hogy valamelyik gyereket coacholjam héberül, mert angolul úgysem tudnak. De tényleg, mi is lehetne nagyobb sikerrel kecsegtető próbálkozás, mint magatartászavaros kamasszal héberül dolgozni Izraelben. De amilyen vagyok, szerintem bele fogok menni. Izgat a dolog. Eitan megnyugtat, hogy lányt és nem beszólóst fog választani elsőre. A kérdésemre válaszolja, hogy se neki, se a tanároknak nincs sok tapasztalata. A makarenkói kísérlet jut eszembe. 

Ricsiék az itteni családom. Nagyon szeretek hozzájuk járni. Otthon vagyok náluk. Beszélgetünk, újságot olvasok, eszünk. És még légkondijuk is van, úgyhogy hűsölök is náluk. Nagyon fontosak nekem. Ricsit zavarja, hogy tartom a vallási szokásokat, ha hosszú szoknyában vagyok, cukkol. Az egész baráti körük világi. Egyszer vendégség volt náluk, én is ott voltam. Yael, amikor hozta a kaját, mondta, hogy ez kóser. Valaki megkérdezte, hogy ki tart kósert? Yael hamarjában rávágta, hogy ő. Ebből világos volt, hogy nem akart kitenni engem annak, hogy a vallástalanok megjegyzéseket tegyenek rám. 

Már egy éve ebben a lakásban lakom. Carol már nem annyira bőbeszédű, megszokta, hogy nem érdekel. Mivel úgy értem meg a hébert, hogy a tudásom hiányait kipótolom a hallottak közötti kapcsolatok építésével, nagyon zavar, amikor valaki úgy beszél, hogy nem találom a kapcsolatokat. Most már meg tudom héberül kérdezni, hogy mi a kapcsolat aközött, amit most mond, és aközött, ahogy kezdte a mondanivalóját. Ez segít neki tömörebben fogalmazni, nekem meg megérteni, amit mond.

Fürdés után ...

Valaha volt barátom berágott, mert beszóltam a Facebookon. Cseten imígyen köszön be: Na, ezért nem beszélek veled. Mivel  a zsarolás legenyhébb változata is kiveri nálam a biztosítékot, egy világszép nagy testű állat szaporodási szervének említésével köszönök vissza. Jelzőket nem teszek hozzá. Szeretem, amikor tömören tudom kifejezni magam. A köztünk lévő kommunikációs etikett szerint kizárólag akkor használjuk ezt a kifejezést, amikor nagyon dühösek vagyunk.  De fontos, hogy helyükre kerüljenek a dolgok, ezért hozzáteszem, hogy azért nem beszélsz velem, mert nem érdekellek. Aztán rájöttem, ha félévenkénti beszólás teljes kommunikációs szünetet eredményez, akkor akár sűríthetem is a beszólásokat. 

A távolság megtisztítja a kapcsolatokat. Van, akivel megmarad, van aki, amikor kikerülök a látóköréből, eltűnök, mint a néhány hónapos gyereknek az ágy alá gurult labda. Nem létezem, elvész a fontosságom a számára. A többségnél némi szomorúsággal, de elég gyorsan tudomásul veszem. Kevesen vannak, akiknél még próbálkozom. 

Diával beszélgettem. Azt mondja, hiányzom. Szomorú lett, amikor valaki úgy emlékezett rám a nyári tréningen, hogy izraeli vagyok, aki Magyarországra ment. Ez annak ellenére történt, hogy minden csoportban elmondtam, hogy magyar vagyok, aki Izraelbe költözött. Mégis elgondolkodtam, és rájöttem, hogy igaza van, most én is inkább izraelinek érzem magam. "... ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret."

Jövő szombatra van egy jeruzsálemi meghívásom. Elmegyek az ottani Jakarba, meg majd valamikor a Sira Hadasa-ba. Rájöttem, hogy a lakóhely megválasztásában most az a legfontosabb, hogy egy nekem testhezálló zsinagógai közösséget találjak. Amelyik ortodox, de nem szexista, és lehet tanulni. Ha valamelyik bejön, akkor elgondolkodom azon, hogy amikor itt lejár a lakásszerződésem, átköltözöm. Persze az is fontos, hogy előbb-utóbb találjak ügyfeleket. Ilyen szempontból nagyváros jöhet szóba. Könnyedség érzést ad, hogy nincs semmim itt, így nincs kötöttségem sem. 

Fürdés után

Ma az időjárásjelentésben amszterdami esőről szólva mondta a meteorológus: tudják, Európában nyáron is esik az eső. Hát, ja ... nekem hiányzik is.

Bar Ilan visszajelzés 4

Ezt nagyon nehezen fordítottam. Olyan volt, mintha költemény lenne prózában. Értelmezzétek szabadon!

“Az ellenállás maga az ember”

Az utolsó óra a magatartás motivációi forrásainak megértésével foglalkozott. Az elején azt éreztem, hogy az az üzenet nagyon erős, hogy ne sokkoljon az ellenállás, ami belső hangot fejez ki, hanem próbáljam meg megérteni és áramlani vele, ilyen módon segíteni az ügyfélnek, hogy képes legyen jobban megérteni önmagát, és versenyezni ezzel a hanggal nyugodtan és tudatos módon. Az óra során tanultunk az kontaktus-stílusokról, amelyek helyzeteknek megfelelő védelmi rendszerek fajtái. Azt éreztem, hogy szükség van a megértésük további elmélyítésére.
A kontaktus-stílusok nem kizárólag védelem, hanem visszatérő mintázatok is, amelyekbe az emberek a különböző helyzetekben szokásszerűen menekülnek.

A gyakorlati részt nagyon nagyon élveztem. Először interjúztam, aztán kívülről megfigyeltem. Sok új volt. Technika a jelentőségteljes moderálásra Ilona megállításai és kérdései hozzám és a megfigyelőkhöz. Megkérdezi, hogy mi zajlik a fejemben. Milyen érzést érzek erősen a klienssel kapcsolatban. Merre akarom a beszélgetést vezetni, ugyanezt a megfigyelőktől is. A kliensnek választania kellett, melyik lehetőséget preferálja.

Véletlenül az adott kliens energiateli valaki volt, aki magával ragadóan beszélt, és nagy személyes tudatossággal. Ilona arra ösztönzött minket, hogy vegyük észre a nyilvánvalót, amely adott a sodródásunkkal a szavak tengerébe, és a tartalomköröket, amelyek újra és újra kinyílnak, és megállásra, az érzés megfigyelésére és figyelemre ösztönzött. Arra bátorított, hogy közben tudatosítsuk az értelmezést, amit hallunk, érzünk, amikor hallgatjuk a klienst. Adjunk helyet megállásnak, a testbeszéd megfigyelésének, és ne féljünk visszajelezni. A visszajelzés ügye kibővítette a témát, és a jelentésteli hangsúlyokat, ahogy Ilona visszajelzett, a magatartásban is az érzést, … igazi visszajelzés csak akkor érkezik, amikor a két fél között megvan már az alap.

Mivel a kurzusban ugyanazon a napon a nagycsoportban az előadás a visszajelzés témája volt, …. Ilona mondata a témában nagyon is releváns volt, sőt hozzátettük a csöndünket is. A nagycsoportos magyarázatban némelyikünk … érzett, sőt megbántottságot az érzéketlenségtől, és hosszú vita keletkezett arról, ha a mondottak bántóak (annak ellenére, hogy a társunk azt mondja, hogy nem bántódott meg), mikor lehet mondani és hogyan. Voltak olyasmi feltevések, hogy ez az, ami érdekes a csoportban, hogy lehetséges lesz valódi kritikát hallani.

Azzal az érzéssel jöttem ki, hogy folytatni akarom. Nagyon érdekel a Gestalt módszertana, és egyre nagyobb a motivációm arra, hogy tanuljak és megértsem, ez a három utóbbi órát követően növekedett.

Kis örömök

Idén jobban bírom az itteni meleget, mint tavaly. Akkor talán nagyon hatott rám a nyelvtanárnőm szenvedése, aki szerint áprilistól októberig elviselhetetlen. Érzékelem a különbséget a hónapokban, most júliusban tikkasztó csak. De szeretek izzadni, ez nekem még a szaunában is nehezen megy. Ez itt nem szauna, hanem gőzkamra. 

Már a dzsuk látványa sem ráz meg, mondom neki, hogy mindjárt jön Pikó, a macska, addig élvezze az életet. Amikor pedig felfekszem a tengerre, és nézem az eget, vagy kifekszem a homokra, és hallgatom a hullámzást és az embereket, akkor nagyon kerek a világ. 

A magyar TV-ben láttam azt a reklámot, hogy heti három órát kell sportolni. Tartom. Hetente kétszer a tengerhez biciklizem, kicsit úszkálok, ha a homokon heverészést is beszámítom, akkor kijön az egy óra. A homokon heverészés csak látszólag semmittevés, nevezzük mikrosportnak, ami olyankor zajlik. A testem és az apró homokbuckák egyezkednek, hogy ki nyom kit. Amikor nem tudnak megállapodni, akkor riszálok egy kicsit, és az apró homokbucka lelapul. Nem akarok politizálni, de látni vélek párhuzamokat a magyar politikai életben. Ja, és a harmadik óra a biciklivel ügyintézni vagy moziba menés révén jön ki. Nem sok, de legalább valami. 

Voltam az itteni analitikusoknak egy estjén. Közösségi álmok volt a téma, elkéstem, amikor odaértem, az előadás már elhangzott, és emberek egymás után meséltek álmokat, illetve mondtak az elhangzott álmokhoz asszociációkat. Valahogy úgy vagyok most a héberrel, hogy a felét nem értem, mégis az az érzésem, hogy tudom, miről van szó. Tel Avivban a Népháznak a tetőteraszán zajlott az esemény, kellemes esti szellőben. A kép a ház lépcsőházában készült. A ház egésze gondozatlan benyomást kelt, de minden emelete kiállítóterem.

Juli esküvője tu beÁv-kor, a szerelem ünnepén volt. Bár két rabbi is jelen volt, és a szertartás követte a zsidó hagyományokat a vőlegénynek a menyasszony hétszeri körbejárása nélkül, és annak ellenére, hogy a vőlegény is kapott gyűrűt, szóval minden kellék megvolt, mégis alapvetően inkább világi esküvő volt. A népek vegyesen táncoltak, bár amikor a fiúk nagyon bevadultak, akkor külön kört alkottak. Éjfél felé a rabbi felajánlotta, hogy hazahoz. Most, hogy bezárva ültünk egy autóban, nem tudott elmenekülni, beszélgettünk. Mondtam neki, úgy látom, szocializál, de nem élvezi. Egyetértett. Aztán kiderült, hogy van két fiam, ezen teljesen meghatódott. Annyi magányos embert lát - mondta. De én nem tartozom közéjük, nem vagyok magányos. Aztán amikor kiszálltam, mondta, hogy miért nem tudta ezt előbb. Mondtam, c'est la vie. 

A szombat esti zsinagógai tanulás után a rabbi megkérdezte, hogy értettem-e, miről volt szó. Valamennyit igen, a többségét nem. Azt javasolta, hogy szerezzek be egy izraeli szeretőt. Azt javasoltam, hogy segítsen benne. Nála, bár elvált, nincs esélyem, neki a közösség nőtagjai "mükce". 

Bar Ilan visszajelzés 3

Ma, a szombat délutáni három órás alvás után arra jutottam, hogy az én munkám beszélgetés az ügyfelem valódi énjével. Az analitikusok szerint van egy valódi énünk (real self) és egy, a külvilágban való életben maradáshoz szükséges hamis énünk (false self). Jól lehet csevegni a hamis énnel, és mély, jelentőségteli kontaktust csak a valódi énnel tudunk teremteni. Mármint ha mindkét oldalon ezek beszélgetnek. Ez a buberi I and Though. Ha érdekel, később megpróbálhatom elmagyarázni. Most inkább ideteszem az egyik hallgatóm visszajelzését, amit mostanra sikerült lefordítanom. A neveket megváltoztattam.

"A gyakorlásra Ilonával az egyetemen töltött hosszú nap után érkeztem. Hozzám hasonlóan a többi lány is a kimerültségig túlterhelt volt. Ilona azt javasolta, hogy ne próbáljunk új energiát előállítani, hanem egyszerűen maradjunk az energiának ebben az állapotában, vagy még helyesebb, az energiahiányunkban.

Erre ideges lettem mert volt egy eset, amit a gyakorlati helyemen, az iskolában tapasztaltam meg, és annak a kimenetét idézte fel. Felhoztam az esetet, és Ilona megkérdezett mindannyiunkat, mennyi energiám volt, amikor az esetről beszéltem. Megkérdezte, hogy engedélyezzük-e, hogy rövid terápiát csináljon, amelyben én vagyok az ügyfél és ő a terapeuta. Beleegyeztünk, azzal kezdte, hogy megállapította a haragommal kifejezett energiámat - egyértelműen mondtam, hogy haragszom, és nem szenvedhetem a fiatalok kizsákmányolását.

Lassan, lassan mélyebb rétegekbe érkezett, és akkor mondta, hogy úgy tűnik neki, hogy félek.  (ezt azután, hogy én megjegyeztem, hogy nem tudok egy percig sem csöndben pihenni, és fontos nekem, hogy sok dolgot csináljak, és gazdagítsam magam). Az válaszoltam, hogy félek, ha megállok, öreg és fáradt leszek. Feltette a Gestalt alapelvek szerinti kérdést - további “micsoda” kérdést -, nem kérdéssel kezdte, hanem mondta: “úgy tűnik nekem …”. Ezután magára mutatott, én energiahiányosnak látszom? Mondtam, hogy nem. Annak ellenére, hogy nyugodt volt, jó és csöndes energiát sugárzott. Ilona látta, hogy szétszórt és dühös vagyok mindenféle dologtól, amik történtek velem, de nem vagyok jelen az “itt és most”-ban. Azért, hogy visszahozzon engem ide és a jelenbe, kérte, hogy érezzem a talpammal a talajt,  és üljek hátradőlve, megtámasztva. Ezután kérte, hogy húnyjam be a szemem, ellazítva izmot izom után (megjegyzés: erre rosszul emlékszik, nem ezt kértem, csak hogy figyelje), és engedélyt kért, hogy megérinthessen. Amikor megadtam az engedélyt, rátette a kezét a vállamra, a nyakamra, az államra, és kérte, hogy mondjam, hogy ez rendben van-e. Azt mondtam, hogy igen. Ezután visszatért a helyére, leült, és azt kérte tőlem, hogy lassan nyissam ki a szememet. Ezután megkérdezett, hogy érzem magam. Mondtam neki, hogy nyugodtnak érzem magam. Mondta, hogy neki is úgy tűnik, hogy nyugodt vagyok és kicsit fáradt. Mondtam neki, hogy így van. Kértem tőle tippeket, az ellazulásra, és mondta, hogy ha ezt gyakorlom, az jó. Amikor ilyen eset van, érezzem magamat. (tedd így a kezedet a térdedre). Ezután megkérdezte a másik három lányt, akik megfigyelők voltak, , mit gondolnak, mi érdekli őket az érintéses technikában, a Gestaltban, és mondták, hogy nem ismerik ezt.

A továbbiakban elmagyarázta, hogy azt látta, hogy nem vagyok az “itt és most”-ban, és így megpróbált visszahozni engem a lenyugvás és valami olyannak az érzékelése által, ami itt és most van. A kezelés folyamán a kérdése az érintésről (hogy az rendben van-e), megfigyeltem, hogy ezzel idézte elő, hogy összpontosítsak az érintésre, és visszajöjjek az “itt és most”-ba. Azt akarta elérni, hogy megálljak a rohanásban. Azt mondta: egyszerűen kellett, hogy megálljon. A továbbiakban azt mondta, mit tenne a kezelés folyamán. A kezelés után csodálatos könnyedséget éreztem. Nehézségem volt a lélegzéssel, amikor stresszes voltam, és azon a napon sikerült lélegeznem, mert a nyomás felengedett. Éppen, mint amikor megszűnt a fejfájásom. Ez mint egy csoda történt ugyanabban a pillanatban. És az egész egy áramlás alakjában marad meg.

Örültem, hogy kliensnek jelentkeztem, mert Ilona nagyon is megfelelő volt ugyanabban a percben, a feszültség érzésének, ami akkor bennem volt, és ugyanabban a percben a nyugalom képességének hiánya. Ezt igazán “az égből küldték”. Ez segített abban, hogy könnyebben éljem át a napot, megnyugtatott.

Volt még egy kezelési ötlet - Mirjamé.

Mirjam a következő terapeuta nagyon megnyugtatta Ronitot, aki fáradt volt, és nem volt kedve beszélni. Meditatív helyzetben kérte, hogy csukja be a szemét, és képzeljen el egy helyet, ahol lenni szeretne. Kivel van? Ronit innentől beszélni kezdett, aztán hogy elképzelte, lassan lassan kinyitotta a szemét Mirjam útmutatásának megfelelően. Amikor Ronit beszélt a feszültségről és a kontroll hiányáról, Mirjam megkérdezte, hogy hogyan hat rá, hogy nincs kontrollja. A kérdés nagyon a helyén van, a  “hogyan” kérdés. Mirjam arra utalt Ronitnak, hogy azt mondta, “most nyugodtabb”. Azt mondtad, hogy nyugodt vagy, és így tudsz lélegezni (mély lélegzettel). Így Mirjam leírta Ronit működését. Ezután Ilona visszajelzést és összefoglalót adott Mirjamnak.

Mirjam lezárta Ronittal, Ronit messze sokkal inkább jelen volt, és ez erősítette az érzékelését."

Tisa Beáv második kísérlet

Ezt az írást még a múl hét végén tettem fel, és most nem látom. Úgyhogy még egyszer megpróbálom. Kiváncsi vagyok, most sikerül-e.


A macska nem leüti a dzsukot, hanem a hátára fordítja. Az kapálózik, ha valahogy mégis visszafordulna a lábára, a macska addig mozdulatlanul figyelve, újra felfordítja. Már csak idő kérdése, a dzsuk meghal. Ez eszembe juttatja, hogy egyik budapesti ismerősöm ugyanezt csinálja egy másik budapesti ismerősömmel. Felfordítja, annak minden eddigi biztonság kikerül a lába alól, még mindenki úgy látja, hogy él, de már csak kapálózik. 

A második szentélyt a bölcsek szerint a fölösleges gyűlölködés miatt rombolták le. Elég kézenfekvő, ha a zsidók ütik egymást, védtelenek a külső támadással szemben. Addig nem lesz harmadik szentély, amíg ez nem szűnik meg. Minden héten elmondom az imát, hogy még napjainkban építsd fel a szentélyt, nem merem elhagyni ezt a részt, hátha ezen múlik valami, miközben tudom, hogy esély nincs rá. Az ima része az is, hogy legyen tetszésed szerint, hogy óvd meg az ajkam a rossz beszédtől.

Már rég benne voltunk a tisa beáv-ot megelőző három hétben, sőt már a még szigorúbb kilenc napban, mire rájöttem, hogy nem törődtem vele. De idén nem tudtam, miként kellene törődnöm vele. Pénteken kitakarítottam, megfőztem. Csak levest főztem, nem akartam bekapcsolni a platát, ne melegítsen fölöslegesen. Napközben 30 fok van nálam, éjszaka 29. Ilyenkor naponta háromszor zuhanyozom langyos vízben, mert csak ez van, nincs hideg, így enyhítem a hőséget. Pénteken nem zuhanyoztam, de délután, mikor már mindennel megvoltam, akartam. Csakhogy nincs víz. Ragadok, ahol összeér a bőröm, csíp az izzadtság. Közeledik a szombat, víz meg sehol. Carol telefonálgat, csőtörés, jön a szerelő. Nem hisz nekik, elmegy valakihez zuhanyozni.

Most érzem, milyen lehetett Jeruzsálemben, vagy a gettóban nyáron víz nélkül. Nem törődtem a tisa beávot megelőző gyászidőszakkal, most itt van személyesen, a saját bőrömön érzem. Jogos. A szerelő hatkor megérkezik, fél órára áramot kér tőlünk. Fél hétkor valóban végez. Hét húszig, mire a szombat bejön, mindennel végzek. 

Vasárnap van tisa beáv, böjt, szombat este még eszem. Pénteken elfelejtettem tojást főzni, a böjt előbb kezdődik, mint ahogy a szombat kimegy, így nem eszem tojást. Megeszem a maradék levest, paradicsomot, paprikát, retket, humusszal kenyeret, sok sót, hogy megkösse a vizet, amit iszom. Este a zsinagógában a próféta siralmait hallgatom, az elválasztó köztünk van, férfiak, nők külön, de a fejezeteket férfiak is, nők is olvassák. Aztán tanulás, a tisa beávi szabályokról. Este Száraz György könyvét olvasom, az Egy előítélet nyomában címűt.  Reggel egy másik zsinagógában van tanulás, kettőig végighallgatom az évszázadok során, a pogromok hatására írt siralmakat, költeményeket. Egyiket sem értem, mégse megyek haza. A szavakat nem értem, de az egészben mégis otthon vagyok. Aztán hazamegyek, útközben veszek görögdinnyét, alszom, és vissza a zsinagógába filmvetítésre. 

Az 1994-es ruandai lázadás idején egy szállodaigazgató megment ezerkétszáz embert, erről készítettek játékfilmet. Ezt nézem, már közel egy napja nem ettem, nem ittam, nehezen bírom az izgalmas jeleneteket. Utána dokumentumfilm, a németek a varsói gettóról 1942 májusában készítettek propagandafilmet, ennek részleteit mutatják, közben olvassák az ottani zsidótanács vezetőjének ugyanekkor írt naplójának részleteit, és bevágnak interjút a német operatőrrel, és három, ezidőben gyerek zsidó túlélővel. Itt már nincsenek izgalmak, minden ismerős, még az is, amikor az operatőr arról mesél, hogy hogyan hatott rá, amikor a tömegsírba dobálták és elrendezték a meztelen holttesteket.

A film után iszom, eszem, beszélgetek, aztán hazajövök, görögdinnyét eszem, és most kezd fájni a fejem.