2019. február 22., péntek

Jókedv, rossz kedv


Nem tudom, hogy milyen kedvem van.

Volt egy megbeszélés, és utána J. azt mondta, hogy többször beszóltam neki. Én nem emlékeztem erre, és kérdeztem, hogy mikor. Erre mondott valamit, amit én tök zavarosnak éreztem, és már nem is emlékszem, hogy miket is mondott.

Aztán mondtam, hogy jól érzi, mert megváltozott a viszonyom hozzá. Még felhozta, hogy én azt mondtam, hogy haragszom rá, mert kétségbe vonta, hogy mindenki azt mondta, hogy nem akar velem dolgozni (ő nem volt ott). És szerinte nem mondta, nem mondhatta. Arra nem gondolt, hogy most is kétségbe vonta, amit mondtam.

Aztán míg én gondolkodtam, azt mondta, hogy szia, és ott hagyott.

És most nem tudom, hogy milyen kedvem van. Egyrészt elégedett vagyok, hogy ez előjött, másrészt az otthagyás nehéz nekem.

De mégis inkább jó kedvem van.

2019. február 5., kedd

Zsinagóga, Műcsarnok


Felbosszantottam valakit a zsinagógában. Talán inkább megsértettem. Van egy nő, aki mindig nagyon készségesen leszedi az asztalt evés után. Most négyen kezdtünk beszélgetni, aztán ő elment leszedni az asztalt. Ezzel még nem is lett volna baj, de többször odajött, és kérdezett valamit a leszedéssel kapcsolatban. Ez idegesített, mert megakasztott a figyelésben. Amikor már harmadszor csinálta, akkor válaszoltam, és hozzátettem, hogy „de ne zavarj”. Így. Ennyit.

Nem igazán használt, mert később még odajött, és megkérte a velem szemben ülőt, hogy a táskáját adja oda. Ha megkerülte volna az asztalt, akkor elvihette volna a táskáját. Viszont egyre inkább sértettséget fejezett ki az arca. Gondolom, lassan esett le neki a tantusz.

Erről eszembe jutott egy modell, amit a Gestaltban használunk, de legalábbis én. Az erőforrásaidról, és a polaritásokról. Most leírom azt, ami rám igaz.
1.      Azt gondolom, hogy okos vagyok – ez az erőforrásom
2.      Az erőforrás eltúlzása: okoskodom – ez az aknám
3.      az akna fordítottja: butácska vagyok, de ha pozitívan akarom megfogalmazni, akkor nyitott – ez a fejlődési irányom
4.      az akna fordítottjának eltúlzása: készséges, mindenkit kiszolgáló – ez a kedvenc projekcióm, az, ami felbassza az agyamat, ha másnál észlelem
 Na, nekem ez a feltűnő készségesség, ami felbassza az agyamat.
Ha nem minden érthető, akkor kérdezz! 😊


Voltam a Műcsarnokban, megnézni a Balázs János kiállítást. Ő egy cigány művész volt, 1905-ben született, és 77-ben halt meg. 64 éves korában kezdett el festeni, és élete végéig festett. Kicsit Marc Chagall képeire emlékeztetnek a képek. Sehol nincs mosoly, és sok a zöld arc, úgyhogy a halál jut eszembe.

Van egy fal, ahol 8-10 kép van, három sorban, azaz kb. 30 kép van egymás mellett és alatt. Először azt hittem, nincsenek címek, de aztán láttam, hogy egy papíron van, „A felső sor balról jobbra:” és a címek sorban, aztán ugyenez a középső sorral, i tak dalse.

Végignéztem a képeket, aztán a TV felé fordultam. Van egy TV a teremben, amiben Balázs Jánosról van szó, de ezt nem hallani, csak két fülhallgató van, úgyhogy két embert hallja, mit beszélnek benne. A műsor elég hosszú, úgyhogy nehéz kivárni a sort. Nem voltak sokan, de nem jutottam hozzá a fülhallgatóhoz. Kérdeztem a múzeumőrt, hogy rajta van-e a youtubon a műsor, de nem tudta megmondani. Mérges lettem, eljöttem.

Felvillanyozódtam


Az egyik ügyfelemnek mondtam, hogy ne tegye le a pénzt, hanem adja a kezembe. Általában le szokta csapni, most nem, hanem letette az íróasztalomra.

Ezen teljesen meg volt lepve. Már korábban észleltem, hogy keveselli az összeget, mert ahhoz volt szokva, hogy amikor coacholtam, akkor a cége három számjegyű összeget fizetett nekem, és most tizenhármat kértem. Kérdeztem akkor, és mondta, hogy igen, keveselli. Kérdeztem, hogy emeljük fel, mondta, hogy igen. Azóta 15 ezret fizet. De most, hogy mondtam, hogy a kezembe adja, elmondta, hogy azt gondolta, hogy én szégyellek a pénzről beszélni, és megaláz, ha kézbe adja, ezért is, meg azért, mert ez személyes kapcsolat.

Mondtam, hogy ez nemcsak személyes kapcsolat, hanem üzleti is, és az megalázó, ha csak úgy lecsapja. Úgyhogy most felvette a pénzt az asztalról, és a kezembe adta. Majd máskor talán arra is fogom tanítani, hogy ilyenkor nézzen a szemembe.


Vigyáztam az unokáimra. Most volt talán először, hogy egyedül voltam velük. Nagyon élveztem, teljesen felüdültem tőlük. A Réka nagyon segítőkész volt, kicsit talán túlságosan is, mindenképpen ő akarta Martinra adni a pizsamát, de fordítva. Amikor rájött, akkor rám hagyta. Martin beteg volt, aludni akart, de amikor ráadtuk a pizsamát, magához tért, felélénkült, és ugrált az ágyon. Nagyon jó élmény volt, teljesen felvidultam tőlük.


Voltam a Fogyasztóvédelemnél, mert az Elmű, ill. valami végrehajtók  1600 forintos tartozás után 24 ezer forintot akarnak fizettetni. Mivel szétbontották a központi fogyasztóvédelmet kerületiekre, először elmentem oda, onnan átutaltak az V. kerületihez, mert közművekkel van dolgom. Ott egyrészt azt mondták, hogy két hónap, mire válaszolnak, amire én teljesen elhűltem, hogy ilyen hosszú ideig tart. Aztán a nő elkezdte kérdezgetni, hogy mit csináltam, és rögtön mondta, hogy nem azt kellett volna csinálni, hanem … Ezt háromszor csinálta, mire emelt hangon mondtam, hogy nem azért jöttem, hogy kioktasson. Ő azt válaszolta, hogy nem akar kioktatni, hanem segíteni. Mire én ugyanazzal az indulattal: az nem segít, ha azt mondja, hogy mit kellett volna tennem múlt időben. Erre elhallgatott.

Felment a kolléganőjéhez, hogy megkeresse az irataimat, mert a VIII. kerületiek tovább küldték. Vártam kint, és teljesen felvillanyozódtam. Jól éreztem magam, már a nőre sem haragudtam többet. Amikor visszajött, és mondta, hogy március 23-áig kapok választ, már meg sem lepődtem, kedvesen megköszöntem, és elköszöntem tőle.

Most éltem át igazán, hogy milyen jó, ha rögtön lerendezzük a haragunkat/sértettségünket, és nem kell tovább hurcolnunk.