2012. február 27., hétfő

Ma, nemrég és régen

Nyugdíjas vagyok. Látom magam, ahogy 12 évesen az udvaron mászom fel a fára, hogy cseresznyét szedjek, aztán kiülök a tetőre a szomszéd lánnyal, aki már öreg a maga 22 évével, és degeszre tömjük magunkat a cseresznyével, közben beszélgetünk a szerelemről, meg ilyesmikről. Most gyereknek látom azokat, akiket gyerekkoromban öregnek láttam. A következő kép, hogy itt Yaellel beszélgetünk valakiről Magyarországon, aki jönne is, meg nem is, és Yael mondja, hogy az illető 60 éves, öreg már, hogy új nyelvet tanuljon. Aztán elhallgat, rájön, hogy ezt rossznak mondja. De vajon mikor fogom én öregnek érezni magam?

É. nálam aludt. Hívott, hogy tudok-e Tel Avivban olcsó szállást, mert a szabadnapján kiszabadulna Jeruzsálemből, és idejönne. Mondom, aludjon meg nálam. Menet közben hív, hogy milyen bort hozzon. Győzködöm, hogy semmilyet, van borom. Nem lehet meggyőzni, úgyhogy mondom, hogy kósert. Hozza is. Sokat beszél, mindig is ilyen volt, sokat beszélt, és folyamatosan panaszkodott. Most is. Pár hónapja annyira elkeseredettnek hallottam, azt hittem, mindjárt visszamegy Magyarországra. De nem. Azóta is boldogul, már a többedik családnál metapelet, öreg-gondozó, és közben járja az országot kevéske szabadidejében, magyaron kívül semmilyen nyelvet nem beszélve. Felül kell vizsgálnom az emberismeretemet, nem kéne mindig olyan komolyan venni, amit mondanak.

Eldöntöttem, hogy akkreditáltatom magamat coachként az ICF-nél, aztán a coaching iskolát is. Ehhez össze kell gyűjteni sokszáz coaching órát, és megadni kontaktokat. Összejött kb. 1100 óra, és most egyenként írok volt ügyfeleimnek és a velem együttműködő kollégáknak, hogy megadhatom-e őket kontakt-személynek. Elég babramunka, de szorgalmasan csinálom, és amikor kedvesen válaszolnak, nagyon tudok örülni. Többen megírják, hogy alakult azóta az életük, hogy nem láttuk egymást, és örömmel olvasom, hogy még a legreménytelenebbnek látszó helyzetből is jobba kerültek.

Kimegyek a teraszra, és nedves őszi erdő szagát érzem.Mi a valóság, és mi a fantázia?

2012. február 26., vasárnap

Új Kelet cikk - az iszákos férj

Kedves Ilona!

Hetek óta tépelődöm egy problémán, már több családtagommal is
beszélgettem róla, de okosabb nem lettem. Abban reménykedem, hogy az
Ön friss szeme lát valami új, jó megoldást. Arról van szó, hogy a
férjem, aki egy áldott jó ember, ha a családja és a barátai nincsenek
a közelében, ismét elkezdett masszívan inni. Tudom, hogy mielőtt
megismertem voltak ilyen problémái, mesélt róla, de amikor
randevúztunk, később amikor összeköltöztünk évekig nem történt
ilyesmi. Ha néha megivott egy-egy üveg sört soha nem bántottam miatta,
mindig tudott megálljt parancsolni.
Mostanában előkerültek a régi haverok, szinte minden este nálunk van
valaki és a nap végére bizony az én párom is elveszíti a kontrollt.
Nagyon szomorú vagyok miatta, mert nem jó érzés így vele lenni, és nem
tudom mit tegyek. Már többször beszélgettünk erről, akkor mindig
megígéri, hogy nem rúg be többet, de hamarosan megint kapatosan
találom. Ez általában akkor történik, ha a testvérei vagy a régi
barátai jönnek hozzánk látogatóba vagy ő megy el hozzájuk. Próbáltam
megtiltani neki ezeket a találkozásokat, de igazából én is tudom, hogy
nem ez a megoldás, neki kellene tudni nemet mondani az alkoholra
bárhol, bárkinek.
Mit tehetnék érte, hogy visszakapjam a szerető férjemet?

Katalin

Kedves Katalin!

Az iszákos embereknek, és egyáltalán bárkinek, aki valamilyen függőségtől szenved, az a baja, hogy nem tud határt szabni. A függőség lehet valamilyen anyaggal kapcsolatos, mint az alkohol, cigaretta, étel, kábítószer, de lehet magatartási függőség, mint a szextől, szerelemtől, munkától, edzéstől való függőség, játék-, internet- vagy vásárlási kényszer.

A függőséget okozó anyag vagy tevékenység először örömet és felszabadultságot okoz, kivesz bennünket a mindennapok szorításából, szorongásaiból. Ugyanakkor mivel az illető tudja, hogy nem tesz jót sem magának, sem a kapcsolatainak, lelkiismeretfurdalása van, ami még inkább fenntartja a késztetést arra, hogy felszabadultnak érezze magát, és a megszokott anyaghoz vagy tevékenységhez fordul ismét. Ráadásul a tartósan fennálló függőség később már nem hozza az eredeti örömérzést, hanem normál állapottá válik, és nehezen elviselhető nem normális állapottá az anyag vagy tevékenység hiánya. Ez tehát egy ördögi kör, amiből egyedül, segítség nélkül nehéz kijönni.

Nemigen lehetne objektív mennyiségben meghatározni, hogy mikortól lehet függőségről beszélni. Talán a legjobb az a megközelítés, hogy ha az illető annak ellenére, hogy megtapasztalja a testi, lelki egészségére, vagy a kapcsolataira gyakorolt káros hatását annak, amit tesz, mégsem tudja abbahagyni. Ilyenkor van szükség külső segítségre.

Ön jól látja, hogy neki kell változtatni. A felelősség nála van. A család nem akkor tesz jót, ha bízik a függéstől szenvedőben és elhiszi az ígéreteit, a többedik be nem váltott ígéret után is. Biztosak lehetünk benne, hogy ő maga is komolyan gondolja az ígéreteket, csak éppen nem tudja hozzájuk tartani magát. Ezért ilyenkor már nagyon határozott fellépés kell. A barátok nem önkéntes megvonása nem megfelelő eljárás, hiszen nem a barátok felelősek az ő magatartásáért, és ez egyébként is tovább növeli a rossz érzést, ami visszakergeti őt az alkoholhoz. Ha ő nem tud határt szabni, akkor Önnek kell ezt megtenni. Nem támogathatja azt, ami tönkreteszi a kapcsolatukat.  Ezért azt javaslom, hogy állítsa választás elé. Tegyen az élettársa lépéseket a gyógyulásáért, ezt csak ő tudja megtenni. A leghatékonyabb a függőségek kezelésében a csoportterápia. Izraelben is van erre szervezet, amelynek rendszeres találkozói vannak. Javaslom az anonim alkoholisták izraeli szervezetét megkeresni ( http://www.aa-israel.org/ ). Az Ön támogatása nagyon fontos ahhoz, hogy élettársa ezt a nehéz utat végigjárja. Lehet, hogy célszerű, ha előbb Ön beszél a családi orvosukkal, hátha ő tud helyi segítséget.

Ön tud az élettársának segíteni abban, hogy támogatja az alkoholtól megtisztulás útján, de helyette nem tudja bejárni az utat. Ha nincs jele a változásnak, Önnek kell meggondolni, hogy jelenlétével támogatja-e ezt az önromboló életet.

Örülnék, ha egy idő után tájékoztatna arról, mik a fejlemények.

2012. február 21., kedd

Tél Tel Avivban

Ma 50 sékelt adtam egy fiatal férfinak. Nem tudom, miért, soha nem adtam háromezer forintnyi pénzt kéregetőnek. Nem is volt rokonszenves, és a történetét sem igen hittem. Azt mondta, ellopták a tárcáját, vissza akar utazni Netanyára, negyvenegy sékelre van szüksége. Húszast akartam adni, de csak ötvenesem volt. Odaadtam. Mobilszámot cseréltünk, mondta, hétfőn megint jön, felhív, visszaadja. Amint távolodtam a megkopasztásom helyszínétől, és arra gondoltam, hogy sem őt, sem a pénzemet nem látom viszont, megláttam valamit a bokron. Visszaléptem, egy olasz bőrtáska volt, benne egy kis fekete színházi táska. Itt az emberek kiteszik az utcára, amire nincs már szükségük. Megtetszett, elhoztam. Azt gondoltam, ha nem látom viszont a pénzemet, akkor vettem ötven sékelért két használt, de nagyon jópofa táskát.

Szinte egész nap itthon dolgozom azon, hogy otthon legyen munkám az elkövetkező évben. Csak déltájban megyek ki, hogy magamba szívjak egy kis napsütést.

Vasárnap elmentem a városházára, hogy megszerezzem a helyi adó 90 %-ának visszatérítését, ami nekem mint új bevándorlónak jár. Kiderült, hogy nem kaphatom meg, mert nem a lakás tulajdonosával van szerződésem, hanem a főbérlővel. A főbérlőnek mondtam, hogy cseréljünk szerződést. Az első reakciója a rémület volt, hátha ki akarom rakni a lakásból. Aztán mégis felhívta a tulajdonost, aki először beleegyezett, de aztán visszavonta. Én is felhívtam. Magyarul beszéltünk, a szülei magyarok voltak. Lebeszélt, hogy nem éri meg, mert ügyvéddel kell szerződést kötni, és az sokba kerül. Teljesen világos volt, hogy fél a változástól. Ma felhívtam a szochnutot, hogy ilyenkor mi van. Azt mondták, a városháza helyesen járt el, mert nem szabályos főbérlővel szerződést kötni, a tulajdonossal kell. Most itt tartok. Minden nap csak egy kicsit lépek tovább, hogy ne pörögjek be.

Tegnap edzettem. A szabadtéri edzőteremben először, aztán itthon a Real-age programját követve. Azt gondoltam, egy kis laza mozgás, de ma izomlázam van.

Ha helyiekkel megbeszélek találkozót, kb. 50 % esély van arra, hogy találkozunk. Az elmúlt pár napban ketten lemondták, egy utólag telefonált, hogy volt programja, de elfelejtette, egy nem telefonált. Mondjuk, ez 0 % a héten. A változás bennem van. Nem lep meg, nem zavar.

2012. február 19., vasárnap

Új Kelet cikk - a kemény anya látogatása

Kedves Ilona!

Három éve alijáztam, eléggé megszoktam itt. Anyámat, aki Budapesten él, többször hívtam, hogy látogasson meg, és most jön. Én meg félek ettől a látogatástól. Anyám nagyon kemény asszony, mindenről megvan a véleménye, és azt rögtön ki is mondja. Engem mindig kritizált, soha nem volt elég jó semmi, amit csináltam. Talán azért is jöttem ide, hogy távol legyek tőle, de ezt még soha nem mertem neki megmondani. Még így is próbál irányítani, elégedetlen, hogy még mindig nem mentem férjhez, egyáltalán, hogy miért kellett nekem veszélyes országba jönni. Két hétig együtt leszünk, részben dolgozom, de főként vele leszek. Néha nem tudom, hogyan viselkedjek vele.

Zsuzsa

Kedves Zsuzsa!

Valóban vannak olyan anyák, akikkel nehéz szembeszállni a felnőtt, önálló életért, nem képesek érett, döntésképes emberként kezelni a valójában felnőtt gyereküket, és akik elől így jobb távolra menekülni. Még így is nem ritkán meg kell küzdeni az ilyen anya vagy apa mellett elvesztett önbizalom visszaszerzéséért.

Leválni a szülőkről az életképes felnőtté válás része. Ez a folyamat csecsemőkorban kezdődik, és felnőttkorig sok konfliktussal jár. Amikor a kicsi gyerek önző, nem akarja a játékát másnak odaadni, vagy hisztizik, mert nem érvényesül az akarata, akkor az önálló felnőttlétre készül. Amikor a kamaszok lázadnak, akkor is a majdani saját felnőttlétüket keresik. Amikor a szülők engedelmes gyereket akarnak, akkor az önállóvá válást korlátozzák. Azért is olyan nehéz a leszakadás az ilyen szülőkről, mert valójában jót akarnak, csak rosszul akarják a jót. Ugyanakkor a gyerekek érzik a jó szándékot, és ez megnehezíti nekik a konfrontálást és az önállósulást.

Az ilyen szülőknek valószínűleg nagyon erős a kontroll-igénye. Akkor érzik biztonságban magukat, amikor a dolgok úgy történnek, ahogyan ők tartják jónak. Ha a gyerekük másként rendezi az életét, nem hiszik el, hogy az jól sülhet el. Így állandóan beleszólnak mindenbe, a legapróbb dolgoktól a legjelentősebb döntésekig, és legtöbbször meggyőzhetetlenek, de mivel a fiúk vagy a lányuk gyerekkorában többnyire nem engedték meg a vitát, a már felnőtt gyereknek nincs is kellő bátorsága, kellő “szókincse” a meggyőzéshez. Ezért írtam feljebb, hogy vannak olyan szülők, akik elől csak menekülni lehet.

Úgy sejtem, hogy itt Izraelben kialakította a saját életét, kellően ahhoz, hogy édesanyja ittléte ne borítsa fel. Ez fontos. Édesanyja itt vendég, akiért sokat tehet, hogy minél jobban érezze magát, de ne legyen kétsége afelől, hogy Ön a saját életét éli, most már függetlenül attól, hogy ez neki mennyire felel meg. Őt nem tudja megváltoztatni, ne is próbálkozzon ezzel, de óvja meg a saját, jól-rosszul berendezett életét.

Ahogy mondani szokták, két hetet négykézláb is kibír. Biztos találnak olyan időtöltést, amelyet mindketten élveznek. Ha nagyon fárasztó az a kényszer, hogy megfeleljen édesanyja igényeinek, akkor ne töltsenek minden időt együtt, időnként pihenje ki magát valahol. Ugyanakkor lehet, hogy nagyon jó beszélgetéseket is tudnak folytatni. Nem kizárt, hogy ő már kicsit másként tekint Önre, aki az ő irányításával szembeszegülve is ki tudott alakítani önmagának jó életet. Ha édesanyja tevékeny asszony, akkor hagyjon neki tennivalót, az mindkettejüknek jó, és ő azt érezheti, hogy még mindig tud valami jót tenni. Az anyák talán legnehezebben elviselhető tudata az, hogy a gyereküknek már nincs rájuk szüksége. Ezért jó, ha szavakkal, vagy ha ez az Önök családjában nem szokás, akkor gesztusokkal kifejezi, hogy ragaszkodik hozzá, még akkor is, ha az ő ellenében alakította ki a felnőtt életét.

Kellemes és tartalmas időtöltést kívánva: 

2012. február 18., szombat

Téli kép

Nincs kedvem irni. Egész héten pihegtem, a budapesti fáradságomat éltem túl, és dolgoztam le az elmaradásaimat. Ráadásul belémnyillalt, hogy annyian tanitanak már coacholást, hogy nem biztos, hogy be tudom inditani a következő iskolát. Hiába vagyok itt, nem tudok a budapesti gondjaimtól szabadulni. Csak szombat délelőtt a zsinagógában éreztem úgy, hogy megérkeztem.

A héten kibuszoztam Givatajimba. Vártam az Arlozorovon az 55-öst. Egy kicsi, nagyon szépen kifestett öregasszony ült le a padra, és kezdett beszélni hozzám. Nem sok mindent értettem, arra összpontositottam, amit értek, röviden válaszolgattam, néha nem is tudtam, mire. Mellé ültem, jó volt őt nézni, ahogy beszél, közben figyeltem, hogy jön-e a busz. Megegyeztünk, hogy mindketten szeretjük a klasszikus zenét, aztán közös erővel kispekuláltuk Grieg nevét, és együtt dúdoltuk Szolvejg dalát. Kiderült, hogy 83 éves, Romániából alijázott ötven évvel ezelőtt. Budapestet helyesen, s-sel ejtette. Megjött a busz, felszálltunk, többen át akarták adni a helyüket neki, nem fogadta el, hátrébb nyomult, talált olyan helyet, hogy egymás közelében ülhettünk. Amikor jeleztem, hogy leszállok, elkérte a telefonszámomat. Diktáltam, leirta egy újságra, de mondta, hogy ez nem jó szám. Hátrébb megszólalt egy nő, hogy a nulla hiányzik az elejéről. Valóban, a nullát nem mondtam. Elköszöntünk, leszálltam. Nem hiszem, hogy fog hivni, de igy is nagyon szép élmény volt.

Megpróbálom a helyi adó új bevándorlóknak járó csökkentését elérni, de a városházán azt mondják, csak akkor tudom, ha a lakás tulajdonosával van szerződésem. Nekem nem vele, hanem bérlőjével van. Nincs most kedvem csatározni, de a pénzt, ami már csak idén jár, nem szivesen hagynám náluk.

Most itt hideg van, viharos szél, és eső, északon hó. Szombat után sorban felhivtam azokat, akikkel régen beszéltem. Egyikük mondta, hogy harminc éve nem volt ilyen idő.

Esztertől kaptam egy "dijat", hogy több kedvem legyen irni. Megérezte, pedig azt hiszem nem is mondtam neki.

2012. február 13., hétfő

Régen küldtem Új Kelet cikket ... Anna, a nagymama

Kedves Ilona!

Van két unokám, egy hétéves és egy négyéves, fiú mind a kettő. Nekem is fiaim voltak, de azok sokkal jólneveltebbek voltak. Az unokáim össze-vissza esznek, ami nem kell nekik, azt otthagyják, ha rendre utasítom őket, úgy tesznek, mintha meg sem hallanák, főleg a nagyobbik. Visszafeleselnek, nem raknak rendet maguk után, szóval neveletlenek. Amikor én voltam gyerek, nem válogathattunk, és úgy volt rendjén, ahogy a felnőttek mondták. Amikor szóvá teszem a menyemnek, hogy nem jól neveli a gyerekeket, azt válaszolja, hogy már nem olyan időket élünk, mint az én időmben. Nem tetszik, ahogy neveli a gyerekeket, de nem tudok mit tenni.

Kedves Anna!

A levele felveti azt a kérdést, hogy mi kell ahhoz, hogy egészséges felnőttek és jó emberek váljanak a gyerekekből. Ezért most kicsit hosszabban válaszolok arra, hogy a mai lélektan milyen szülői magatartást támogat.

Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttekké váljunk, szükségünk van a szüleinkre, és szükségünk van arra is, hogy el tudjunk válni tőlük. Szükségünk van a korlátokra, amelyek biztonságot nyújtanak, és szükségünk van a szabadságra, amelyben megtanulhatunk rugalmasan alkalmazkodni az élet igényeihez.

 Nézzük, hogyan néznek ki ezek az egymásnak ellentmondó szükségletek a gyakorlatban. A még csak mászni, vagy alig járni tudó csöppség magában játszik, időnként odamegy a mamához, az ölébe ül, aztán lekászálódik és újra magában játszik. Szüksége van arra, hogy egyedül játszhasson, de arra is, hogy amikor igénye van társaságra, akkor a legnagyobb biztonságot jelentő anya ott legyen. Az idő, amit anya nélkül tud tölteni, egyre hosszabb, a távolság tőle egyre nagyobb, azaz építgeti az önálló életét. Ha ebben zavar támad, pl. a szülők valamelyike folyton foglalkoztatni akarja, akkor kialakul egy olyan függőség, hogy a szülő nélkül nincs élet. Ez felnőttkorra is megmaradhat, és ekkor látjuk azt, hogy felnőtt ember nem igazán tud elszakadni az anyjától, mindig szüksége van a közelségére.

Ha a zavar olyan módon következik be, hogy az anya sokszor nem elérhető, amikor a kicsi gyereknek szüksége van rá, akkor vagy hasonló függőség alakul ki, vagy nehézség abban, hogy a gyerek, később a felnőtt intim kapcsolatban legyen valakivel. Az, hogy az anya nem elérhető, érthető úgy is, hogy fizikailag nincs jelen, de úgy is, hogy valamilyen problémája miatt nem tud a gyerekre figyelni, lelkileg nincs jelen.

Az optimális az, ha az anya a legtöbbször elérhető a kicsi számára, de nem mindig. Így a kicsi megtanulja, hogy az anya egy külön személyiség, de azért többnyire érte van. Ez segíti az önállósulását, felnőtté válását, abban a tempóban, amilyenre szüksége van.

A másik fontos feltétel az egészséges felnőtté váláshoz a keretek és a szabadság egyidejű megléte. A keretek, mint a rendrakás evés vagy lefekvés előtt, meghatározott időben történő étkezés, fürdés, lefekvés biztonságot nyújtanak, és azt a tudatot, hogy az élet megtanulható. Ha túl merevek a szabályok, akkor fontosabbakká válnak az életnél, és ez a céljával éppen ellentétesen, korlátozza az életképességet, ugyanis csak bizonyos feltételek között tud majd az így felnőtt gyerek élni. Olyan feltételek között, amelyek esetén fenn tudja tartani a merev szabályokat.

A szabadság a gyereknek ahhoz kell, hogy kísérletezhessen, elkövethessen hibákat, és közben megtanulja, hogy mi működik, mi nem, és rugalmasan tudjon alkalmazkodni a változó körülményekhez, azaz kreatív legyen. A mai, gyorsan változó világban szinte az életben maradás feltétele az, hogy kreatívan tudjunk alkalmazkodni.

Már ez az utolsó mondat is utal arra, hogy különböző körülmények között némileg más megközelítésű nevelésre van szükség, vagyis a korlátok és szabadság, elengedés és kötődés más-más arányaira. Amikor szegénység van, akkor mindent meg kell enni a gyerekeknek, amit eléjük raknak, hogy minden szükséges tápanyaghoz hozzájussanak. Amikor a külvilág ellenséges, nem befogadó, akkor az életben maradást segíti, ha engedelmes, a szabályokat mindig követő emberekké nevelik őket, ehhez többnyire fegyelmező, fizikai vagy lelki kényszert alkalmazó nevelőkké válnak a szülők. Amikor a szülők fizikailag vagy lelkileg távol vannak, munka, betegség, vagy bármilyen más okból, akkor a gyerek korán felnőtté válik, ami jó a túléléshez, bár nem jó az élethez.
 
Ebből is látszik, hogy valóban nem az a jó, ha a mai szülők pontosan úgy nevelik a gyerekeiket, mint az ő szüleik, nagyszüleik. Ugyanakkor ha Önnek tisztelettelibb kapcsolatra, az Ön lakásában nagyobb rend megtartására van igénye, ez – koruknak megfelelő mértékben -, elvárható a gyerekektől. Mivel Izraelben vagy Magyarországon a mai gyerekek többsége sokkal könnyebb körülmények között él, mint a harminc vagy ötven évvel ezelőtt élt gyerekek, ezért tovább maradnak gyerekek is, vagyis fegyelmezettségben később érnek el ugyanarra a szintre. Ezt viszont ellensúlyozza, hogy együttműködőbbek, mert a felnőttek is megértőbbek és együttműködőek velük.