Vissza, haza ...

A repülőn az egyik stewardess kérdezte, hogy nem utaztunk már együtt? Valószínűleg, amikor Pestre mentem, akkor is ő szolgált ki. Jó volt, hogy megismert, soha nem feltételezem, hogy emberek emlékeznek rám.

Kiszállva a repülőből, megcsapott a párás meleg. Mélyeket lélegeztem belőle. Jól esett. Tel Avivban 28-30 fok, és enyhe szellő. Tudom, merre megy a busz, egy srác felajánlja a helyét, hogy tudjam fogni a bőröndöket, el ne dőljenek. Elmegyek a ben Gurion ház mellett, ha holnap költözöm, még ma vagy holnap meg kellene néznem. Fáradt vagyok, lefekszem, aztán bankügyintézés, aztán tenger.

Julinál vacsorázom, jövök vissza hullafáradtan, húzom a bőröndjét, ami a költözéshez kell. Fehér éjszaka van, egész éjjel nyitva minden, zene az utcán, emberek hömpölyögnek. Elmúlt 10 óra. Megint elmegyek a ben Gurion ház mellett, nyitva van. Bemegyek. A portán hagyom a bőröndöt, a hátizsákomat, benne minden iratommal, pénzemmel, itteni bankkártyámmal. A portás mondja, ő vigyáz rá. Biléta nincs. Bemegyek, és hallgatom a gyönyörű izraeli lány magyarázatát. Alig értek belőle valamit, mégis leköt. Megértem, hogy ben Gurion, aki előzőleg Grün volt, érezte annak a felelősségét, hogy többezer év után van zsidó állam, és hogyan lesznek benne zsidók. És hogy mit kezdenek az országgal. Három szobányi könyvtára volt, az egyikben még az ablak előtt is polc van. Történelem, biológia, földrajz, nyelvészet, szépirodalom, ezeket láttam. Népnevelő volt a szó legjobb értelmében. Bunker is van az udvaron.

M. felhív, hogy költözzek inkább vasárnap, akkor könnyebben tud segíteni, de ha csak holnap tudok, akkor is megpróbálja. Március eleje óta nem találkoztunk, most mégis energiát tesz abba, hogy segítsen. Úgy látszik, ha csak szórakozásból találkozunk, arra nincs ideje, de ha segíteni kell, arra van. Hát, ha pszichológus lennék, lenne ehhez észrevételem.

Akartam Budapestről is írni, de most nagyon távol van.

Budapesti élmények

Jól esik, hogy fázom. Tel Avivban túlságosan feltöltődtem a meleggel. Most örülök az esőnek, a hárs illatának, ami árad be az ablakon a Népligetből.

Tanítottam. Azt veszem észre, hogy nyersebb vagyok, nem hallgatom végig a lózungot. Szerencsére bírják.

Vezetni fogok a Flow tulajdonosainak egy műhelyt. Megkérdeztem a munkatársakat, hogy hogy élik meg az új folyamatokat. A válaszokban sok minden előjön, ami eddig nem kapott hangot. Mindenki érti a kérdésemet, de az egyik tulajdonos azt írja meg, hogy mivel foglalkozzunk a műhelyen. Visszaírok, hogy nem ezt kérdeztem. Azt válaszolja, hogy szerinte válaszolt a kérdésemre, de ha nem, nem. Megdöbbent ez a nyegleség.

Ami mindig is dühített, de elfogadtam, hogy itt ez van, az most mértéktelenül ingerel. A boyz-club attitűd, a cigányok nem emberként említése. Mintha egy védőréteg lemosódott volna rólam. Ha ilyet élek meg, kimenekülök belőle. Elfogadom, hogy nem tudom megváltoztatni, de nem vagyok hajlandó benne maradni. Micsoda luxus, hogy megengedhetem magamnak a megfutamodást.

De meddig? Ma a kérdésre, hogy nőknek miért nem kell ciceszt hordaniuk, egy szinte gyereklány, szép fiatal nő, aki tájékozottabb, mint sokan, azt válaszolta, hogy mert a nők lelke spirituálisabb, nincs szükségük formális kötelezettségekre. Ez megfelel a legortodoxabb felfogásnak, bár nem tudom, hogy a kérdésre megfelelő válasz-e. A jelenlévő férfiak egy része felröhög. Kimentem. Vajon lesz-e olyan, amikor bent maradok és azt mondom, fiúk, ámhórecek vagytok és bunkók.

Elmentem a meleg-felvonulásra. Azokkal mentem, akiket szeretek és tisztelek. Nagyon jó hangulatú volt, beszélgettünk, táncoltunk, mentünk. Gyerekkoromban a május elsejei felvonulásokat élveztem ennyire. Most a rendőrség és a szervezők nagyon felkészültnek mutatkoztak, a mellékutcákat lezárták, így csak egy helyen hallottam olyan beszólásokat, hogy buzik és állatok. Akik mondták, dühösek voltak, mi vidámak. Ez így rendben is van.

Budapesten ...

Már napokkal az utazás előtt izgatott voltam. Ez nem volt márciusban. Most vártam az ideérkezést. Mintha valamire ki lennék éhezve. Amikor megérkeztem, csalódott voltam, hogy Dia nem jött ki elém.

Szombatra virradó éjjel felébredtem, és nem tudtam, hol vagyok. Azt sem tudtam, hogy ébren vagyok-e vagy álmodom, és ha álmodom, akkor ki vagyok. Némi töprengés után rájöttem, hogy a Villám utcai hálószobám a helyszín. Reggel rosszkedvűen ébredtem. Nem az a nyomasztó rosszkedv, amelyik elveszi a levegőt, hanem valami pókhálószerű, ami finoman, alig észrevehetően körbevesz.

Jó volt átgyalogolni a hídon a hűvös nyári reggelen. Már vágytam erre a hűvösségre, az utóbbi napokban Tel Avivban éjszaka sem nagyon hűlt le a levegő. Néztem, hogy ott van-e a szokott helyén a hajléktalan férfi, aki újságot árul az autósoknak, és amikor meglát, lelkesen udvarol, de nem láttam. Ahogy gyalogoltam, kezdett összeállni a gondolat. Itt legalább három hely van, ahol fontos vagyok, és nekem is fontos a létük. A családom, a Flow és a zsinagóga. Tudom, hogy hiányzom, örülnek, amikor jövök, érzem, hogy szeretnek. Tel Avivban nincs ilyen hely. Julinak fontos vagyok, a zsinagógában kezdenek észrevenni, de ha eltűnnék, a nyomomat hamar belepné a homok.

A zsinagógába érve, széles mosollyal, öleléssel, csókokkal fogadtak, eltűnt a pókháló finomságú rosszkedv. Áldást is kaptam, gomélt is mondtam, jó lett.

Azt némi malíciával megint megállapíthattam, hogy maradt a magyar hagyomány, amilyen volt. Vikire rápisszegtek, hogy halkabban davenoljon, majd a halk smone eszré végén, amikor többen még nem fejeztük be, lent páran a férfiak közül zavartalanul, hangosan beszélgettek. Ez nem változott, ez itt továbbra is férfiklub. A tel-avivi Jakarban hosszanti elválasztás van, kelet felé nézve egyik oldalon ülnek a nők, a másikon a férfiak. Én vagy egy másik nő a paraván egyik végén átveszi a Tóratekercset egy férfitól, körbevisszük a nők között, és a másik végén átadja egy férfinak. A bima a paraván mellett van, ha akarom, közelebb vagyok a Tórához fizikailag, mint a sok férfi. Mindez megfelel az ortodox felfogásnak, nincs benne semmi, ami halachikusan ne lenne elfogadható. A budapesti neológ Károliban dönthetek, hogy egy emelettel feljebb vagyok, vagy a férfiak mögött. Az utóbbinak az az előnye, hogy amikor körbeviszik a Tórát, ha nyújtózkodom, elérem. De ekkor olvasás közben a fizikai távolság köztem és a Tóra között több méter, és csak a férfiak hátát látom. Ha a karzaton állok, felülről láthatom a Tóratekercset, és az olvasók feje búbját. Ha ülök, akkor rádiójátékot hallgatok. Az ún. fejlett világban egyre inkább figyelembe veszik a nők érzékenységét, és megteszik, ami halachikusan megtehető, a magyar neológ zsinagógákban újra és újra kifejezik az elrendezéssel, az újonnan feltett mehicékkel is, hogy ez itt a férfiak felségterülete. Ez a kizárósdi koncentrikus körökben látszik. A Mazsihisz vezetése zárt kör, a zsinagógai férfiak köre zárt kör, és valószínűleg van még néhány, de most csak ezekkel találkoztam.

Aztán délután a földön ülve játszottam Lizával, és ebből a helyzetből nézve érdektelenek ezek a játszmák. Átmenetileg el is felejtkeztem róluk.

Próbatételek

Az Orange a gyakorló pályám. Rájöttem, hogy túlfizetem őket, és ezt nem akarom. Bementem, hogy nem akarom az eddigi csomagot, annyit akarok fizetni, amennyit használok. Kiderült, hogy a kapott telefonért akkor viszont részleteket kell fizetnem összesen tizennyolc hónapig. Nagyon felháborodtam. Nem is tudom, hogy akarok-e itt lenni 18 hónapig. Mondtam, a főnökkel akarok beszélni. Az ügyintéző valakit odahívott, az mondta, hogy hozzam be a saját telefonom számláját, akkor nem kell részleteket fizetnem. Szereztem számlát, visszamentem. Kiderült, hogy igen, de azért mégsem. Újabb információt tudtam meg, amit eddig nem tudtam. Itt elvesztettem minden erőmet, szomorú lettem és ugyanakkor dühös is. Hülyét csinálnak belőlem, és tehetetlen vagyok. Megkérdeztem, hol tehetek panaszt. Az ügyintéző mondott egy fax-számot. Se név, semmi, csak fax-szám. Mintha a levegőben lebegne. Szomorúan ballagtam a buszhoz, egyszercsak azt gondoltam, hogy hiszen ezt a számomra tisztességtelennek tűnő "együttműködést" akár én is csinálhatom. Ha visszaköltözöm a 18 hónap letelte előtt, egyszerűen nem fizetem, és kinyalhatják. Teljesen felvidultam azon, hogy gondolatilag át tudtam lépni azt a határt, ami nekem az erkölcsösség határa volt eddig. És azt is eldöntöttem, hogy írok panaszos levelet. Otthon megnéztem az Orange honlapját, addig keresgéltem, míg találtam email-címet. Megírtam a panaszos levelet, amit egész nap érlelgettem, azt is belevettem, hogy ha nem találunk kielégítő megoldást, akkor mindenhol kifejezem az elégedetlenségemet, többek között a Facebookon is. Meglátjuk.

Aláírtam a szerződést az új lakásra, és kifizettem a letétet. Június 30-án vagy július elsején költözöm. Az előkert és a ház gondozott, sokkal szebb, mint eddig bármelyik hely. Van valami otthonosan hívogató ezen a helyen. Nagyon kiváncsi vagyok.

Nyitottam postafiókot, amennyit költözöm, kell valami stabil, és féltem, hogy az új útlevelem elvész, ha az Ámoszba küldik, ahol nincs zárható postaláda. Az új lakás postaládái zárhatók, gondoltam, átirányítom oda a leveleket, ne kelljen a Dizengoffon lévő postára elmenni értük. Ma bementem, hogy elintézzem. Elmagyaráztam az ügyintézőnek, mit akarok, ő boldogan mondta, hogy igen, lehet azt, hogy a régi címemről a postafiókba küldjék a postát. Még egyszer elmondtam, mit szeretnék, ő elismételte az ő változatát. Ekkor rájöttem, hogy amit ő mond, az nekem fontosabb, mint amit én akarok, mert akkor nem hányódik el a postám. Úgyhogy mind a két eddigi postacímként megadott címemet bemondtam, hogy onnan az egyetlen postafiókba vigyék a leveleket. Majd ha visszajövök, megint megkísérlem az én változatomat.

Tegnap reggel a strandról visszafelé jövet megszólított egy férfi. Beszélgettünk, aztán meghívott kávézni. Mondtam, nem érek rá. Ma ugyanott megint összefutottunk. Ma elmentem találkozni vele a fagyizóba. Legalább van, akivel tudok héberül beszélgetni. A kiejtésemről rájött, hogy magyar vagyok. Amikor arról beszélt, hogy ma már nem úgy van, mint régen, ma már a tiszteletet megveszik azok, akiknek sok pénzük van, elszomorodtam. Úgy látszik, szükségem van az illúziókra, annyira szeretném azt hinni, ... tulajdonképpen nem is tudom pontosan, mit. Amikor mondtam, hogy ma még elmegyek úszni, mondta, hogy menjek, ne udvariaskodjak. Úgyhogy hamarosan fel is álltam, és elindultam. Annyi elég is volt a Ben Jehuda zajában héberül beszélgetésből.

Csak kép ...

Ezt a képet akartam csatolni.

Mozgásban, mozdulatlanul

Nehezen álltam neki lakást keresni, pedig nyomasztott, hogy június nagy részét Pesten töltöm, 30-án meg lejár a szerződésem. Mindenhol mondogattam, hogy lakást keresek, az interneten is nézegettem, de egyet sem hívtam fel. Megfordult a fejemben, hogy megkérdezem a trükkös házibácsit, maradhatnék-e augusztusig a tengerparti lakásban, de aztán azt hallottam, hogy most van a legtöbb üres lakás, augusztusban már jönnek az új egyetemisták. Amikor erről a nehézségemről beszéltem valakinek, megkérdezte, hogy megvárom-e, míg a lakás keres engem. Ez tetszett. Nem jutott volna eszembe, de tetszett.

Aztán kaptam egy állásajánlatot. Egy idős, magyar származású jogászember mellé keresnek a gyerekei gondozót, lakás, teljes ellátás és 4500 sékelért A bácsi jó állapotban van, csak a gyerekei aggódnak. Fontolgattam, aztán úgy döntöttem, hogy napi 24 órás szolgálat nem nekem való. Nem az, amit csinálni kell, hanem a kötöttség.

Majd jött két lakásajánlat. Az egyik Givatajimban, kis csöndes utca, kb. 60 nm, egy nagyobb szoba erkéllyel, egy kisebb szoba. 3500 sékel, nem tudom, hogy mit hagynak ott a bútorból, konyhafelszerelésből. Ide mehetnék Annával, az ulpános orosz pszichológussal, bár ő nem tart kósert. Akkor az én részem lenne a nagyobb szoba az erkéllyel, pénzben meg 2000 sékel, és persze a költségek. A hangulata olyan, mint a 60-as években épült magyarországi kisvárosi lakásoknak. Kicsit szűkös, lambériázott, fészekmeleg.

A másik lakás Tel Avivban van, az északi, elegánsabb részen, 90 nm, két hálószoba, a kisebbik egy nagy, hosszú erkélyre nyílik, ez lenne az enyém. A nagy nappali, fürdőszoba, konyha, mosókonyha, abból nyíló erkély, WC közös egy negyvenes, Kaliforniából ideszármazott nővel, akivel a zsinagógában találkoztam. Ő kósert tart, maszorti, szombaton nem rádiózik, nem főz, de villanyt kapcsolgat. Ide ágy vagy matrac kell, és egy asztal a számítógépnek, minden más van, mosógép is, az "én" erkélyemen két fotel, kisasztal. Olyan régimódi, hűvös tel avivi polgári lakás. Az én részem 2750 sékel, + a költségek, úgy számoltam, hogy internettel 3100-3200 körül jön ki. Ez is csendes utcában van, és közel a zsinagógához, ahol kezdek ismert és kedvelt lenni. Most ez a dilemma, hogy spóroljak kb. 700 sékelt, és kis lakáson osztozzak Givatajimban, vagy éljek tágasabban, a zsinagógához közel, a tengerhez kb. 20-30 perc gyalogútra. Érlelem.

Azt álmodtam, hogy gyerekek menekülnek. 3--4-5 évesek futnak egy irányba. Nem tudom, mi elől, de biztos vagyok benne, hogy menekülnek. Felébredek, és eszembe jut Rezső bácsi, a kedves rokon, akit mindenki szeretett, jóságos nagybajuszú bácsi, aki amikor öt éves koromban náluk nyaraltam, és kettesben maradtunk, elővette a nemiszervét. Máig emlékszem a rémületre, azóta is, ha megijedek, lebénulok, és nem jön ki hang a torkomon. Hová is futhattam volna, ha a gondozónak kijelölt felnőtt visszaélt a helyzetével. Amióta szabadon tudok erről beszélni, derül ki, hogy mennyi más nőnek is van hasonló élménye. Többnyire a család valamelyik tagja, nemegyszer az apa, vagy barát, kolléga. Az az ijesztő ebben, hogy a környéken a felnőttek mit sem vesznek észre, hiszen az illető olyan jó ember, és annyira szereti a gyereket. Csak a gyerek pisil be álmában vagy viselkedik érthetetlenül. Vagy ha - mint egyik terápiás ügyfelemnél - ha észreveszi az anya, kerüli a konfliktust. Nem kevés terápiás munka kell ennek az elengedéséhez felnőtt korban.

Tegnap tanítottam. Ez volt az utolsó nap nekem ebben a félévben. Jövő héten ünnep, utána már Pesten leszek. A múlt héten, amikor nem voltam, két tanítványom "szabadságot vett ki", ahogy ők fogalmaztak nevetve. Feszültség volt bennem, amikor a kérdésemre válaszoltak, hogy mit szeretnének mára, olyan sok volt a maradék kevés időre. Aztán nekiálltunk. Egyikük mondott valamit az együtt dolgozásunkról, ami izgalmas volt. Kiderült, hogy olyan dolgokról beszél, és olyan nyíltsággal, amikről sehol máshol. Fél ezt elveszíteni. "De hát nem kell elveszítened!"
Lehet, hogy meg fog keresni, és dolgozunk. Ez hihetetlenül jó lenne! Akkor mégiscsak azt a lakást kell kivennem, ahol van berendezett nappali! Ezek szerint valóban a lakás keresett meg engem. Még ilyet!!

Ui: nem engedett a blog képet feltenni, majd talán utólag. Ha hozzak valamit Izraelből, szóljál.