Magyarok

A boltban még Peszah előtt nézegettük, hogy melyik kávé kóser Peszahra. Ahogy tanakodunk, magyarul megszólít egy férfi, és megmutatja, hol nézzük. Beszélgetünk, azt hallotta, hogy most már Magyarországon is mindent lehet kapni. Pontosítottuk, hogy Budapesten, valóban van a Dob utcában egy nagyon jó bolt. Aztán kellemes ünnepet kívántunk egymásnak, és mindenki ment az útjára.

Egy másik magyar mondta, hogy kísérleteztek azzal, hogy angolul telefonáltak különböző helyekre, és nézték, hogy milyen hatással van. Ez felszabadítóan hatott rám, én is kísérletezhetek, úgyhogy felhívtam két múzeumot, hogy megtudjam, nyitva vannak-e. Mindkét helyen megkaptam angolul minden információt. Az egyik a Biblia múzeum. Kérdem, hogy új bevándoroltként oda is bemehetek-e ingyen. Mondta, hogy nem, de amúgy is csak tíz sékel a belépő. Nyakamba vettem a várost. Mikor megláttam az épületet, rájöttem, hogy itt már jártam. Sebaj, ha már itt vagyok, nem fordulok vissza. A bejáraton hatalmas lakat. Hahó, mi van, nekem azt mondták, nyitva lesz. Nem adom föl, körülnézek, kiderül, van oldalt egy keskeny lépcső, a tetején nyitott ajtó. Belépek. Mint egy elvarázsolt kastély. Megyek föl a lépcsőn, és akkor meglátok egy mogorva vén öregembert. Mondom héberül, mi járatban vagyok. Mondja, hogy rendben. Kérdezem, hol fizethetek, mire egy hosszú, számomra érthetetlen válasz érkezik. Megkérem, hogy ezt mondja el angolul is, mire ő: "welcome". Hát, jó. Megnézem a kiállítást, egyedül vagyok az egész múzeumban. Aztán visszamegyek az öreghez, kedvesen elköszönünk egymástól.

O., kedves fiatal nő Budapestről, Asdodban lakik. Ösztöndíjjal tanul és önkéntes munkát végez, gyerekeket tanít angolra. Asdodban rendszeresen jönnek a rakéták. Az első rakétatámadás után küldött a szüleinek egy sms-t, hogy ne aggódjanak. Azóta aggódnak, a magyar hírekből nem is hallották volna. A lakásban az ő szobája a bunker, amikor szirénáznak, mind a hat lakó odamegy. Egyszer a strandon volt, amikor megszólalt a sziréna. Az emberek rohantak, ő meg csak ült, és nézett ki a fejéből, úgysincs hova menni a strandon. Egyszer azt álmodta, hogy bombáznak. Felébredt, az ég dörgött. Idejött huszonhat évesen, és a nagyszülei háborús élményei jönnek elő valahonnan a mélyből.

Pistiék itt voltak Peszach utolsó napjaiban. A zsinagógában kádist mondott olyan askenázi kiejtéssel, amit itt senki nem használ. Jó volt hallani. A nyolcadik napon munkanap volt Magyarországon, munkanap Izraelben, de nekik ünnepnap. Így egy nappal meghosszabbítottam a kenyérnélküli napokat.

Peszah

Nem is tudom, mivel kezdjem. Azt hittem, hogy az iskolai szünetben nem lesz dolgom, csak tanulok, de eddig még keveset tanultam. Peszah előtti nap nagytakarítás. Amekkora a lakás, fél nap elég volt. Elmentünk vásárolni. A hentes, akinél vettük a húst, tanította, hogy kell héberül mondani, hogy vágja szét a csirkecombot, és vágja le a zsíros fölösleget. Utána mondtam, de nem volt elégedett az eredménnyel, úgyhogy még egyszer elmondatta velem. A nagybátyám jutott eszembe, aki hentes volt, és imádták a nők, mert mindig smúzolt velük. Mindenkinek azt adta, amit kért, akkor is, amikor húshiány volt, így mindenki a lehető legjobbat kapta.

Aztán megfőztem. Maceszgombóc-leves, csirke krumplival. Az eperszezonnak már vége, nem szépek. Délután elmentünk a rabbihoz segíteni. Aztán két óra múlva hazaküldött, hogy pihenjünk, mert hajnalig fog tartani a széder.

Elmentünk a tengerhez megmerítkezni. A vallásos strandra mentünk, aminek most nincs kerítése, mert javítják, így bárki be tud menni. Volt néhány napozó csoport, és néhány férfi, akik szintén merítkezni mentek. Lassan, hogy szokjuk a víz hidegségét, bementünk addig, ahol vállig ér a víz, és először én, aztán Juli megmerítkeztünk. Utána úszkáltunk még a nyugodt, hűvös vízben.

Otthon pihentem, felöltöztem, hímzett fehér szoknya, hímzett fehér blúz, fehér opál fülbevaló. Ez a legünnepélyesebb megjelenésem. Este fél kilenc után értünk a rabbihoz. Az asztal terítve, aranyszegélyes műanyag tányérokkal, fémszínű műanyag evőeszközökkel. Amikor odaértünk, még voltak szabad helyek. A rabbi helyével szemben ültem le, jobb oldalamon Juli, a bal oldalamon még két szabad hely. Mellém ült egy fiatal nő, aki úgy jött oda, mint aki nem tudja eldönteni, hogy itt akar-e lenni vagy nem.

A széder héberül zajlik, van amit értek, van amit nem. A kérdések még így is elgondolkodtatóak. Kérdezi a rabbi, megszólítva az embereket, hogy nekik mit jelent Egyiptom. Van, akinek a bizonytalanságot, van akinek azt, hogy nem tudja a jelent élvezni, mert mindig a jövőn töri a fejét, van, aki a múlthoz kötöttséget említette. Az egyik nő, hosszan fejtegeti, hol angolul, hol héberül, érdekel, amit mond, de túl hosszan mondja, miközben nagyon meleg van, és én nagyon éhes vagyok. Fülledt a levegő, és már megittam két pohár bort.

Éjfél körül kezdünk vacsorázni. Mindenféle jók kerülnek az asztalra. Nyúlok az egyikért tőlem balra, és amikor magam felé húzom, a szomszédom tele pohár vörös borát feldöntöm. Nézem, ahogy a fehér abroszon, a fehér blúzomon, fehér szoknyámon terjed a vörösbor. Térképet rajzol. Ülök szótlanul, ketten sózzák a térképet, miközben érzem, ahogy a combomat hűti a lenvászonban terjedő bor. A rabbi megkérdi, hogy hozzon-e inget nekem. Mondom, hogy igen, eltűnik, aztán jön két fehér inggel, mondván, ezek a leghosszabbak. Kiválasztom a rövidujjút, bemegyek a hálószobába, és átcserélem a blúzomat az ingére. Közben szóródik a só, amerre járok.

A szertartás hátralévő részében megoszlik a figyelmem aközött, ami zajlik, és a combomat hűtő borfolt között. A rabbi balján ülő fiú, az egyetlen gyerek a társaságban, eldugta az afikománt, cserébe a rabbitól szájharmonikát kért. Majd rákérdezek, hogy megkapta-e. Egy óvatlan mozdulattal a rabbi ráöntötte a borát, így most már ketten ülünk a rabbi által kapott ingben.

Fél háromkor lett vége a széderestének. Most nincs kedvem segíteni az elpakolásban. Amikor elköszönünk, a rabbi elnézést kér. Csodálkozva ránézek, hogy ugyan miért, nem tett semmi rosszat. Ballagunk hazafelé, én fehér férfiingben, lilafoltos fehér szoknyában, kezemben műanyag szatyor, benne a blúzom. Nem zavar, hogy hogyan nézhetek ki, bár elég nagy a forgalom. Hazaérve beáztatom a foltos ruhadarabokat, aztán lefekszem aludni.

Jó, hogy nem kell gondolkodni, mi kóser, mi nem, a boltban le van takarva, ami nem kóser peszahra. A lekvárok sem kóserek, így most datolyamézet eszünk. Juli azt mondja, amikor megállapították, hogy a Kánaán tejjel-mézzel folyó ország, akkor ez volt az egyetlen méz. Nagyon különleges, sötét, folyós, az ízében van valami fanyar.

Telihold

Teliholdnál, a tengerparton limonanat ittam Amittal. Limonádét mentalevéllel. Hűvös volt, de nem fáztam. A lábam a homokban, beszélgetünk. A lány, aki kiszolgál, gyönyörű, de mintha zavarban lenne. Kiderül, hogy Beer Sevából való, és nemrég jött Tel Avivba. A zenétől nem halljuk a tengert, úgyhogy arrébb megyünk. A város színes fényeit néztük, és a víz fodrozódását. Aztán éjfél körül hazaértem. Meleg van, az ablakok nyitva. Valahonnan szeretkezés hangja hallatszik. Milyen furcsa, hogy ahányszor ilyet hallok, női hangot hallok. Mintha a férfiak csöndben dolgoznának, és csak a nők adnának hangot annak, amit éreznek.

Kitakarítottam. Kiültem az ablakba, úgy mostam le a külső részeket. Elégedett lettem az eredménnyel. Az eső, homok nyomát eltüntettem az ablakról. Peszah kezdődik.

Kabóca

Nem kaptam meg a havi apanázst, ezért bementem a befogadási minisztérium helyi irodájába. A recepciósnak héberül mondtam, miért vagyok itt. Enyhén elmosolyodott, gondolom, vétettem valami vicces hibát, vagy csak értékelte, hogy erőlködöm. Azt hittem, nála a el tudom intézni, de elirányított az ügyintézőhöz, akinek már a nevére sem emlékszem. Az amikor meglátott, kérdezte, van-e időpontom, mondtam, hogy nincs, azt válaszolta szigorú arccal, hogy akkor várjak. Rendben, akkor várok. A folyosón magyarul megszólított egy középkorú nő, mert látta a magyar útlevelemet. Kiderült, egy hete alijázott. Aztán az ügyintéző behívott, először rendezgette az iratait, keresett valamit, közben megfigyelhettem, hogy gyönyörűen festett műkörmei vannak, és hatalmas gyűrűi. Valamit aláíratott velem, és mondta, hogy eztán minden hónapban be kell jöjjek. Amikor végeztünk, kellemes ünnepeket kívántunk egymásnak, és akkor halvány mosoly volt az arcán. A nap sikere, hogy meglágyult az arca.

Még mielőtt Budapestre utaztam volna, a helyi denevér több kört leírt az ablakom előtt. Az volt az érzésem, mondani akart valamit nekem, hívott. De inkább hátrébb léptem az ablakban. Azóta nem látom. Most egész este kabócát hallok, és ennek van valami megnyugtató nyaralás hangulata.

Megírtam az első héber levelemet. Összesen hét sor, gondolom, sok hibával, de csak írtam, és nem ellenőriztem le, hogy jól írom-e a szavakat. Először angolul kezdtem írni, aztán eszembe jutott fiatal barátom tanácsa, hogy ne váltsak angolra. Úgyhogy nekiálltam héberül írni. Végülis miért tanulok az ulpánon mindenféléket, ha nem azért, hogy használjam. Fura tapasztalat, ahogy leegyszerűsítem a mondanivalómat arra a szintre, amit meg tudok héberül fogalmazni.

Strandon ...

Elmegyek a tanításra, de sötét van a teremben. Hallom a rabbi hangját, elindulok arrafelé. Az ajtóban látom, hogy magyaráz valamit, és lakoma közben vannak. Megállok, többen intenek, hogy menjek be. Már nem tudok visszafordulni. Beülök, és hallgatom a tanítást, amit nem értek. Aztán folytatódik az étkezés. A rabbi mellett ülök. A másik asztalnál egy férfi megkérdezi, hogy a rabbi felesége vagyok-e. Nem értem a kérdést, így más válaszol, hogy nem. Később kiderül, hogy az előljáróság elnöke az apja emlékére rendezett vacsorát. Az anyja, akivel az előző közös étkezéskor megismerkedtem, tukmál, ugyanúgy, mint otthon a vidéki háziasszonyok. Nem lehet keveset enni. A rabbi megkérdezi, hol leszek széderestén. Amikor mondom, hogy még nem tudom, meghív engem is, Julit is. Figyelmeztet, hogy aludjunk délután, mert hajnalig fog tartani.

Vettem pénteki International Herald Tribune és Haarec közös újságot angolul. Ez az első alkalom, hogy izraeli híreket olvasok. Van, ami sokkol. Eddig mindig kisebbség voltam, és ezzel nagyon tudtam azonosulni. Most a többséghez tartozom. Lehet, hogy meg fog szűnni a kisebbség iránti empátiám? Félek ettől.

A pénteki szertartás után bejelentések, hogy milyen programok lesznek a következő időben. Nem értem. Amikor kifelé áramlik a tömeg, Alex, aki tartja az egyik tanítási programot, lelkesen üdvözöl. Odamegyek, és megkérdem, hogy mik voltak a bejelentések. Nem volt bent, nem tudja, de ott volt Lilian, majd ő megmondja. Lilian visszakérdez, hogy melyiket akarom tudni. Nem reagálok arra, hogy ha nem értettem, akkor nem is tudok válaszolni a kérdésére, mondom, hogy arra, amelyik a hameccel kapcsolatos. Merthogy ezt a szót kihallottam. Elmagyarázza, hogy ha pészach előtt el akarom adni a hameces dolgaimat, forduljak a rabbihoz. Mivel nincs konyhám, legfeljebb fél kiló lisztem van, ez nem érint. Hazamegyek, de csalódott vagyok.

Szombaton a szertartás után megint hosszan bejelentések. Nem értem, elszomorodom. Legszívesebben bőgnék. Haragszom Lilianra, hogy lerázott az előző este. Aztán egy orosz származású, amerikai angolsággal beszélő fiatal nővel beszélgetek. Nagyon kedves. Mégse csökken a rosszkedvem.

A cica leesett. Figyeltem, nincs-e baja. Szégyellem, hogy nem hittem el neki, amikor nyávogott, hogy fél a keskeny részen elmenni. Megint tanultam valamit. Elvettem az útjából, ami leszűkítette, remélem, amikor megint fent mászkál, megállapítja, hogy bár ember vagyok, de intelligens.

A tavaszi szünet első napján beszéltem Judittal. Mikor mondtam, hogy lehet, hogy lemegyek a tengerhez, szenvedélyesen tiltakozott a "lehet" ellen. Úgyhogy lementem. Öten voltunk a tengerben. Helyieknek álcázott NDK-s túristák. Amúgy nem volt annyira hideg a víz, mint vártam. Aztán kifeküdtem a Napra, és elaludtam. Szeretek strandzajban aludni.

"Velem mindig történik valami"

A proffal megbeszéltük, hogy megyek tanítani. A két és fél hét szünet után az ulpáncsoportban még mindig a legjobbak között vagyok. Mintha nem tanultak volna olyat, amit ne tudnék. Ezért úgy döntöttem, hogy kihagyom a csütörtököt, és inkább megyek tanítani.

A prof kiderítette, hogy van egy egyszerűbb módja az odajutásnak, el is mondta. Tegnap szorongani kezdtem. Ma folytatódott. Gondolkodtam, mitől lehet, hiszen amit csinálni fogok, azt már sokszor csináltam magyarul is, angolul is. Aztán rájöttem, hogy attól szorongok, hogy odatalálok-e, és időben odaérek-e. Tudtam, hogy a szorongás elfáraszt, így a buszon kesudiót rágcsáltam, és mélyeket lélegeztem, hogy csökkenjen. Végül tíz percet késtem, és ezzel kivívtam a prof tiszteletét, aki valószínűleg szintén nem volt biztos, hogy a magyarázata alapján megtalálom az egyetemet, és azon belül a helyet. Amikor hallgattam héberül az előadását Heideggerről, a fenomenológiáról, akkor már teljesen jól éreztem magam, mert bár nem sokat értettem belőle, de a nyitott ajtón és ablakokon áradt be a virágillat.

A csoportomban volt két vallásos nő, egy kalapos és egy parókás, és egy fiatal, sötétbőrű nő. Nagyon keményen dolgoztak, héberül folytatták a terápiás ülést, és angolul adtam a visszajelzést. A visszajelzésben próbáltam arra tanítani őket, hogy ne dolgozzanak annyira. Még nem tudják azt a paradoxont, hogy minél ellazultabbak, annál eredményesebbek. Még küzdenek, még sokat akarnak.

Visszafelé beugrottam az ulpánra. Reméltem, hogy szünet előtt még el tudok köszönni a francia lánytól és az argentín sráctól, akikkel már valószínűleg nem fogok találkozni. Csak a francia lányt értem már el.

Julinál kiderült, hogy a lépcsőházban lévő ötliteres ásványvizek az övéi. Kimentem, hogy bevigyem őket a lakásba, és egyszercsak becsapódott az ajtó. A kulcs bent, én kint. Hahó, ilyen csak a filmekben van, és akkor a főszereplő törülközőbe van öltözve. De én itt teljesen fel vagyok öltözve, egyébként sem ér, ez az ajtó mindig puhán csukódott be, és soha nem záródott be magától. A belső ajtó nyitva van, a szomszédok be tudnak menni, ott van nyitva a macbookom, a htc-m, a magyar mobilom, az összes pénzem és összes bankkártyám. Kopogok az ajtón, senki nem reagál. Egy másik szomszédnál kopogok, kérek papírt, ceruzát, és kiírom, hogy ha hazaérnek, hagyják nyitva a külső ajtót, de csukják be a belsőt, hogy a cica ne tudjon meglépni. Ez volt fél 7 körül. A saját lakáskulcsom a zsebemben, hazamentem TV-zni, de nyugtalan voltam, jöttem-mentem, egyre fáradtabban. Végül Nadav felhívta Juli barátnőjét Budapesten, beszéltem Julival, megadta a tulajdonos telefonszámát, az megadta a szomszédok telefonszámát, mire hívtuk őket, már otthon voltak. Ez volt 10-kor.

Ennyi elég volt mára. Most jöhet a pihenés.

A fáradtság nem akadály ...

Megyek az utcán, és azt gondolom, tök jó itthon!

Csütörtök este M. hívott. Mielőtt elmentem, javasolta, hogy amikor visszaérek, hívjam, én tudom, mikor jövök vissza. Mondtam, hogy 31-én. Most, amikor beszéltünk, a hangomon hallom, milyen fáradt vagyok. Fakó, halk és mély. Meghitt lebegés a fáradtságban.

Péntek este egyedül mentem zsinagógába, Juli Budapesten van. Az ima után szóltak, hogy valaki nősül, a család vacsorát ad, menjek én is. A világi vezetés elnökének anyja mellett ültem. Nyolcvan éves, kemény arcú asszony. Héberül és franciául próbáljuk megérteni egymást. Jobban megy a héber. Egy ismerős nő kérdezi, hogy ki a menyasszony. Ez az első jele, hogy körön belül vagyok.

Este, amikor lefeküdtem, a cica odajött, és megszaglászott. Reggel megismételte. Elfogadta, hogy én vagyok ott.

Reggel mondom a rabbinak, hogy mondanám a megmenekültek áldását, amit repülőút után szoktak, de nem tudom, mikor. Semmi baj, majd ő szól. Izgultam, van benne egy hely, ahol mindig elakadok. Hallgatom a Tóraolvasást, túl gyors, hogy felfogjam, rájövök, hogy ha csak lebegek a szavakon, és nem akarom pontosan követni, jobban együttmaradok vele. Gyakran elvesztem az egyensúlyomat, próbálok visszakapaszkodni a szavakra mint felhőkre. Elmúlik a Tóraolvasás, majd az ima, a rabbi nem szólt. Elfelejtette. Mondjam neki vagy hagyjam? Aztán a kidus után, amikor már szállingóznak haza az emberek, mégiscsak szólok neki. Rettentően sajnálja, hogy elfelejtette, majd felcsillan a szeme, hogy még nem késő. Elővesz egy imakönyvet, kikeresi az áldást, és csöndet kér a még ott lévő nyüzsgő tömegtől. Mikor csönd lett, jelzi, hogy mondjam. Felolvasom, hogy áldott, aki az élőkkel jót tesz, és velem is jót tett, a jelenlévők válaszolták, hogy az, aki minden jót tesz, tegyen veled is minden jót. Persze a szokott helyen megint elakad a nyelvem. De megtörtént. Ez az a rituálé, amellyel közöltem, hogy visszaértem, itt vagyok, túléltem a távollétet, és a közösség újra befogad.

Leragad a szemem. De amikor lefekszem, csak félórákat alszom. Valószínűleg a légnyomás változott. Meleg van, fülledt a levegő. A zsinagógában már ment a légkondi.

Már három férjjelölt ajánlatom van. Ma futott be kettő. Már ezért érdemes volt idejönni. Nagyon értékelem azt a zsidó hagyományt, hogy mindenki dolgának tekinti az egyedülállók összehozását.

Hál'Istennek, esik az eső. Villámlik, dörög és zuhog. Állítólag Izrael Törökországból vásárolja a vizet. Jobb, ha esik.