Az élet apró örömei

Utcai mosoda könyvekkel

Valaki egyszer azt mondta, hogy mindent elérek, amit akarok. Ezen akkor megdöbbentem, mert úgy éltem meg, hogy nagyon sok kompromisszumot kötök. Kicsit meg is bántódtam. De lehet, hogy igaza volt. Persze ehhez biztos hozzátartozik, hogy amit lehetetlennek látok, arról lemondok. 

Talán már írtam, hogy kitaláltam, bébi-sittelést vállalok itt. Ennek három előnye van, ha abból kettő teljesül, már jó. Szeretek gyerekkel foglalkozni, héberül kell beszélni, pénzt kapok érte. Na, tegnap megvolt az első ügyfelem, öthónapos kislány személyében. Magyar gyerekdalokat énekeltem neki, nagyon élveztem, és a közel háromórás babázásért kaptam 120 sékelt. Ez kb. ötödannyi, mint amennyit a terápiás üléseimért kapok Magyarországon, és kb. ötvenedannyi, mint amennyit a coacholásért. Otthon csúcsvezetőket szelidítek, itt beindítom a gyerekszelidítési vagy gyerekvadítási üzletágamat. 

Ma beszélgettem a rabbival. Meséltem neki a tegnapi gyerek-ügyletemet, rácsodálkozott, hogy milyen hamar sikerült. Jé, tényleg! Csak szeptemberben találtam ki. Aztán meséltem, hogy az egyetlen haredit, akit ismertem és tiszteltem Budapesten, elhagyta a felesége erőszakoskodás miatt. Az ő válasza meglepő, és első hallásra érthetetlen volt. "Vannak, akik pszichiátriára mennek, és beszedik a gyógyszert, amit kapnak, és vannak, akik terápiába mennek, és veszik a fáradságot, hogy dolgozzanak magukon." Kérdésemre, hogy ezt hogyan értsem, elmagyarázta, hogy van, akinek a Tóra napi beveendő gyógyszer, anélkül, hogy emésztené, és fejlesztené vele magát. Ez nagyon találó. 

Úgy tűnik, háborús készülődés van. A híradóban mutatják, melyik városban van életmentő gyakorlat, ha netán cunami vagy rakétatámadás lenne. Ricsit kérdeztem, azt mondja, földrengés miatt vannak a gyakorlatok, de nem érti, miért pont most. Úgy látom, nem akar azzal foglalkozni, hogy háború is lehet. Másik nap pedig a Golánon zajló gyakorlatozást mutatják be. Még mindig nem tudom, hol van a legközelebbi óvóhely. Mégis biztonságban érzem magam. Úgy látszik, a biztonságérzetnek viszonylag kevés köze van ahhoz, mekkora a tényleges veszély. Amikor jöttem, és szerelmet éreztem, akkor jött a gondolat, hogy a szerelem bennünk van, és keresünk egy megfelelő tárgyat neki. Ha nem találunk, akkor is találunk valakit, akire aztán nagynak bizonyul a kabát. Benne csalódunk, pedig mi aggattuk rá, ami nem rá való. Szerelem és háború egy könyvben.

Szombat, vasárnap

Zs-nél szombatoltam Jeruzsálemben. A hetvenes években épült panel lakótelepen laknak, de ez nem látszik, mert a kötelező jeruzsálemi fehér kővel vannak a max. hatemeletes házak bevonva, rengeteg fával, bokorral a környéken. Hatalmas nappali, élhető méretű konyha, két hálószoba, háromfelé néz, az óvárosra, és Jeruzsáelem más részeire, naplementével megtűzdelve. 

Konzervatív zsinagógába megyünk péntek este, szombat délelőtt. Sokszögű épület, talán a hatágú csillag ihlette. Nem nagy, 60-80 ember fér bele. Vegyesen ülnek, nincs nőket, férfiakat elválasztó mechice. Véletlenül a közösség bolondja mellé ülök, úgy tűnik, alszik, de néha az ének végefelé elbőgi magát, folyik az orra. Zs mondja, hogy őt is felhívják a Tórához, minden áldást tud, aztán mindenki kezet fog vele, mint a többiekkel. A közösség rabbija is itt van, bár éppen szülési szabadságon van, két hete szülte a negyedik gyerekét. Gyönyörű, sötét hajú, világos bőrű telt nő, sugárzik belőle az energia. A férje az előimádkozó, a gyerekek mezítláb rohangálnak, játszanak közben. 

Egyszer Londonban voltam konzervatív sulban, nem tetszett, kórus volt, mintha keresztény templomban lennék. Aztán Floridában, az sem tetszett, rideg volt, és nekem furcsa volt, hogy mögöttem férfi ül. Ez tetszik. Barátságos, családias. Otthonos, hogy szombaton felváltva hívnak fel férfit, nőt a Tórához. Lehet, hogy áttérek a konzervatívokhoz? Azért villanyt nem akarok gyújtani.

Találkoztam N-ékkel, férj, feleség, gyerek. Felajánlottam, hogy vigyázok a gyerekre. Most találkoztunk először, az Ichilovnál kávézunk. Kisember először visszavonultan szemlél engem, majd félóra múlva aszongya, hogy "szeretlek téged, mert szép a hajad és a szemüveged." Boldogan megköszönöm. Már ezért érdemes volt vörös bozontot növeszteni. Az említett szemüveg az a Ray-Ban napszemüveg, amelyik egy kollégám szerint az SzTK-s vakszemüvegre hasonlít. 

Zárt rendszer

Még Budapesten újholdkor elmentem a zsinagógába. Először csak egyedüli nő voltam, később még jött valaki. Becsuktam az ajtót, ezzel jelezve, hogy ez nem bejárat akárkinek, csak a nőknek. Valószínűleg a rabbi mondhatta a férfiaknak, mert néhányan a másik oldalon mentek be. De néhányukat nem érdekelte, ezt az ajtót használták. Mondtam a rabbinak, hogy szóljon a híveinek, hogy az ezrat nasim nem átjáróház. Ima után lementünk reggelizni. Mire leértem, a jelenlévő urak körbevettek egy asztalt, nem volt hely. Ahogy járkáltam fel-alá, az egyik huszonéves srác forgatta a fejét utánam, azt sejtettem, hogy zavarja, hogy mindenki ül, én állok. A többiek ebből semmit nem vettek észre. Zárt rendszer, nőnek nincs helye. 

A rabbi megkérdezte, nem ugranék-e be helyette tanítani, neki máshol van dolga. Boldogan beugrottam. Ugyan vidéken voltam vasárnap, de időben visszajöttem, hogy taníthassak. Felkészültem, amennyire tudtam, a kóserság forrásai volt a téma. Hihetetlenül élveztem, szeretek olyan témákat tanítani, amelyek közel állnak a szívemhez. 

Istvánról talán már meséltem. Csoporttársam volt az egyetemen, különös fiú volt mindig, most újra barátkozunk. Ő is eljött. Zsidó, de már az apja is asszimilálódott, akkor szembesült azzal, hogy ez nem sikerült teljesen, amikor munkaszolgálatra vitték. 

István is "ám hórec", semmit nem tud a zsidóságról. Amikor felkiáltott, hogy abból a mondatból a Tórában, hogy ne főzd meg a gödölyét az anyja tejében, nem következik logikusan, hogy szét kell választani a tejeset a húsostól, azt válaszoltam, hogy a Te logikád szerint nem, de a rabbik tizenhárom következtetési eljárást dolgoztak ki a többezer év alatt. Mondtam kettőt, hármat a logikai következtetésekből, többet én sem tudok. Innen nem folytattuk.

Két nap múlva felhívott azzal, hogy szorong. A tünetei alapján enyhe pánikrohama volt egymás után két éjszaka. Azzal kapcsolta össze, hogy mennyi több ezer éves szellemi erőfeszítést hallott meg a kóserság kapcsán. Elment pszichiáterhez. Mivel az apja híres pszichiáter volt, van a környékén néhány. Az azt mondta neki, hogy az antiszemitizmustól ijedt meg, és szorongásoldót adott. Baromság! Valaki végre megérzi az öröksége mélységét, de mivel ez kellemetlen érzés, ezért az orvos enyhíti a kellemetlenséget, elzsibbasztja, ahelyett, hogy abban segítené őt, hogy közelebb kerüljön az örökségéhez.

Amikor szombat este eljött hozzám, beszélgettünk. Mondta, hogy milyen marhaság a kóserság, az elkülönülés, az, hogy a zsidók nem mentek Új Zélandra, amit felajánlottak a britek. Először próbáltam érvelni, de amikor ez nem használt, dühösen mondtam neki, hogy semmit nem tudsz, nem is érdekel, de mégis határozott ítéleted van. Talán a szenvedélyességem hatott, azt mondta, hogy elgondolkodik ezen. 

Itt Tel Avivban a rabbi visszavonult, ez most már publikus. A Jakar hálózatot alapító rabbi felesége tartott órát a hetiszakaszról. A tanítás után megkérdezte, hogy mit várunk a zsinagógától. Sokan említették, hogy mennyire fontos nekik a nyitott, befogadó közösség, a sokféle tanítás, a rabbi személyisége. Én azt mondtam, hogy nekem ez a hely szimbolizálja a nem szexista ortodoxiát. Amikor vége volt az estnek, az emberek kis csoportokban beszélgettek. Nem volt kihez kapcsolódjak, úgyhogy elindultam kifelé. Az új rabbi, akinek a nevét sem tudom még, utánam szólt, és megköszönte, hogy voltam és szóltam.  

Lassú érkezés

Délután háromkor kilépek a hűtött repülőből a Nap által felmelegített harmonikaalagútba. Megcsap a párás meleg. Mint egy lucskos szeretkezés előjátéka. Be a hűtött épületbe, ki az árnyékos, melegen szellős vonatállomásra, be a hűtött vonatba, ki a szellős tel avivi utcára. A megszokott útvonalam, könnyed, feszültségmentes hazamenetel. 

Délután mély kútba zuhanva alszom fél órát. Nem dolgozom, pakolászok, mindent csak lazán. Estére a fejem nagyobb, keményebb, nehezebb. Reggel törülköző és víz társaságában elindulok a bicikliállomáshoz. Végighajtok a Weizmann-on északra, Arlozorovon nyugatra, Ibn Gavirolon északra, Nordaun nyugatra. Az Ibn Gavirol keleti oldalán tekerek, hogy árnyékban legyek. Az Arlozorovon és a Nordaun a hatalmas fák védenek. 

A parton a homok már nem forró. A száraz homokon megyek, hogy szétomoljon a talpam alatt. A parti őrség bódéja zárva, a kerítés eltűnt körülötte. Aztán mégis észreveszem, hogy valaki van fent. Fiatal ember, a korlátra támasztja a lábát, nem a vizet nézi, hanem valamerre északra.

A víz már nem olyan meleg, mint nyáron. Hűvös, de még nem hideg. Kevesen vannak benne, látom az apró halakat. Nézem, ahogy egy középkorú nő egy nehezen mozgó idős, terebélyes asszonyt segít, lassan haladnak a tengerben befelé. Mintha egy ötven évvel ezelőtti filmet látnék, de én is benne vagyok. 

A zuhanyozó ajtaja csukva van. Benyitok, bemegyek, nyitva hagyom magam mögött, ahogy lenni szokott. Egy idős asszony mosakszik bent, és mossa a ruháit. Idegesen rám szól, hogy csukjam be az ajtót. Mintha félne valakitől. Talán hajléktalan, egy babakocsiban vannak a dolgai. Amikor végzek, szép napot kívánok neki. Egymásra mosolygunk. 

Mindent lassan csinálok, ki akarok szállni az otthoni robogásból. 

A ló tanítása

Pisti visz ki a reptérre. Türelmesen megvárja, míg kikérdeznek, megszerzem a beszállókártyát, elkísér az ellenőrző pontig, elköszönünk, bemegyek. Bent megveszek mindent, amit akartam, aztán ténfergek kicsit. Fura érzésem támadt. Boldog vagyok. Nem azt érzem, hogy hazamegyek, annak a nyugalmát, hanem izgatottságot. Megyek a szerelmemhez, aki vár rám. Ezt a ló tette velem. Egész biztos, hogy ő volt.

Az úgy kezdődött, hogy a nyári konferencián valaki megnyert engem. Felkínáltam két coaching ülést, és ezt elnyerte. Később megtörtént a két ülés, aztán írt, hogy ez volt élete legjobb nyereménye. A szeptemberi nyílt estére elhozta kollégáját, Józsit. Ott is coacholtam valakit, utána megbeszéltük, hogy ki mit látott. Józsi felkiáltott, hogy ez manipuláció volt. Elgondolkodtam, és mondtam, hogy igen. Olyan utakra vittem a kliensemet, amelyekre egyedül nem ment volna. 

Józsi bejelentkezett az iskolába, beszéltünk, elmondta, hogy lovakkal dolgozik, menjek nézzem meg, próbáljam ki, ő fog coacholni engem a lóval. Tetszett az ötlet, belementem. A feladatom az volt, hogy érjem el, hogy a ló arra és akkor menjen, amerre és amikor én akarom, álljon meg, amikor azt akarom. Levette a kantárat és a szárat, a ló pedig legelni kezdett. Kicsit rángattam a fejét, de féltem tőle. Néha megengedte, hogy hozzábújjak. Amikor megtámasztottam a fejemet rajta, az nagyon békés volt. Azt hagyta, de azt nem tudtam elérni, hogy velem jöjjön. Dühös és elkeseredett lettem. Tehetetlennek éreztem magam. Akkor kezembe adta a szárat, hogy hajtsam el a lovat. Tényleg, milyen igaza van, a harag taszít, nem hív. Jó sokat futottam, a ló elől, én utána, a szárat lengetve, dühösen kiabálva. Alig kaptam levegőt. 

Akkor Józsi mögém állt, és apró finom hangokat adott ki. Szoborként álltunk, a ló egyre kisebb körökben járt körülöttünk. Ha kinyúltam utána, elugrott. Megértettem, hogy nem szabad túl gyorsan mozdulni, tovább kell várni. Közben megfigyeltem Józsi hangjait és a kezét, ahogy a lovat arra készteti, hogy ne emelje fel a fejét. Azt is megértettem, ha felemeli a ló a fejét, ő a vezető, ha elfogad vezetőnek, lehajtja a fejét. Rájöttem, hogy szelíd erő kell és kitartás.

Végül kantárral és szárral elindultunk, a ló meg én. Békésen bandukoltunk egymás mellett, én dúdoltam neki. Amikor karonülő gyereket tartok, mindig énekelek. Most a lónak énekeltem. Aztán már szár nélkül is jött, ha megállítottam, megállt. 

Valami kinyílt bennem. Valami érzés-csatorna. Ez a kép. Szabadabban áramlanak az érzések bennem. Jobban szeretek. Csöndben, finoman változom. Talán észre sem lehet venni.

Szombat délen

Valaki azt mondja, hogy az utolsó beírásaim nyomasztóak. Hurrá! Ezek szerint átjön a hangulatom. Amíg nem tudom, hogy lesz-e coaching school, addig ez van. Ha tudom, akár lesz, akár nem, már tudni fogom, merre menjek tovább. 

Voltam Jehosuánál a sátrában. Beszélgettünk, de valami furcsa volt. Nem volt olyan jó érzésem, mint a legutóbbinál, nem volt mélység, nem volt intimitás. Amikor eljöttem, akkor már nem furcsa, hanem rossz volt. Fölöslegesség érzés. Akkor ezt most hanyagoljuk. 

Beer Sevától harminc kilométerre szombatoltam. A falu nekem Amerikát idézi, tiszta, rendezett. Tali kolléga, Gestalt terapeuta, a férje szociális munkás délen. A sátrukban vacsorázunk. A kisebbik fiú katona, húsz éves, és a kapcsolattartó a jordán hadsereggel, valamint most helyettesíti a szabadságon lévő ezredest. Egész este szól a telefonja, intézkedik. Ámulok. Itt egy húszéves gyerek, és olyan felelősséggel dolgozik, amit el sem tudok képzelni. Kérdezem, hogy miben jó. Nem szereti a kérdést, válaszol, de visszakérdez, hogy én miben vagyok jó. Válaszolok, és abbahagyom a faggatását. 

Alszom a sátorban, kellemesen hűvös van. Távolból kutyaugatást hallok, nincs más zaj, olyan, mintha Magyarországon lennék egy faluban. Aztán a szúnyogok elől bemenekülök a szobámba. Hajnalban ébredve férfiéneket hallok. Rájövök, hogy ez müezzin, imára hívja a muszlim hívőket. Másnap elmegyünk a zsinagógába. Vagy negyven férfi, hat nő. Egy zsinagóga, a vezetőinek légkörét jól mutatja, hogy mennyi nő van. Ahol a nők egyenrangúak, ott sokan vannak. Ahol nem, ott kevesen. 

Ebéd közben repülők hangját halljuk. Mondják, valami történhetett Gázában. Egész nap a férjjel beszélgetek. A Gáza melletti települések is az ő területéhez tartoznak. Kérdezem, hogy hogyan tudnak emberek élni a mindennapos rakétatámadások légkörében. Mondja, hogy kialakítanak közösségi együttműködéseket, és nagyon sok önkéntes dolgozik azon, hogy lelkileg túléljék ezt a helyzetet. Fesztivált is rendeztek Askelonban az argentín kultúra ünneplésére, amire jöttek az egész országból. Mond egy helyi viccet, hogy valakit nagyon bosszant az autópályán egy másik autós. Leszorítja, az felborul. Ő is megáll, hívja a mentőt, rendőrséget, aztán két hétig ott ül a kórházban a felborult sofőr mellett. Majd megy tovább, és a következő helyzetben megint leszorít valakit. Ez az izraeli mentalitás.