Egy pechvogel feljegyzései

Kiderült, hogy cica-szittelnem kell. A helyszínre vittem a számítógépet, hogy Nadav beüzemelje az internetet. Nem tudta. Javasolta, hogy hívjak fel egy számot, azok majd segítenek. Javasoltam, hogy hívja fel ő, mégiscsak jobban szót ért velük. Nekem nemcsak idegen nyelven kell megértenem valamit, de a technikával úgy vagyok, hogy csak azt értem, ha úgy mondják, hogy a jobb alsó sarokban jobbról a harmadik házikónak kinéző izét nyomd meg. De erre a szintre a szakértők nem szoktak leereszkedni. Felhívta őket, így sem tudta beüzemelni. A következő feladat az volt, hogy valahol, ahol van internet, töltsek le valamit. Mindenesetre hazavittem a gépem, gondosan a táska aljába tettem, mellé a hátizsákot, benne a palack vízzel. Mikor a bicikliállomásról slattyogtam hazafelé, éreztem, hogy a táskából a lábamra csöpög a víz. Kihalásztam a gépet, vizes volt. Nem működött. Egy hétig szárogattam, és kértem, hogy térjen magához. Eközben több időt fordítottam tanulásra, csak korlátozottan tudtam internetezni a mobilomon. Kezd magához térni a gépem, visszatérhetek a világháló időrabló élvezetéhez.

Cicával jól elvoltunk, délutánonként együtt aludtunk. Először a mancsával birizgálta az arcom, majd amikor nem akartam magamhoz térni, rám helyezte a felsőtestét, és aludtunk.

Sabatkor a főbejáratot kulccsal nyitom, nem használom a kódos nyitást. Péntek este a zsinagógából hazamenet beleragadt a kulcs. Az ajtót ki tudtam nyitni, de a kulcsot nem tudtam kihúzni. Nagyon ideges lettem. Az utcán egy srácot kértem, hogy segítsen. Ő sem tudta kihúzni. Levettem a kulcsot a kulcscsomóról, működött bennem a megfutamodás ösztöne, felmentem a lakásba, de aztán visszamentem és bekopogtam az első ajtón. Fiatal lány nyitotta ki, megrémült, amikor meglátott a sötétben. Mondtam, mi van, és mivel ők vannak a legveszélyesebb helyen, ezért szólok, és egyébként azért nem kapcsoltam fel a villanyt, mert szombatot tartok. Ő sem tudta kihúzni a kulcsot, de azt javasolta, hogy a szomszédjának inkább ne szóljak, mert az kicsit bolond öregasszony, és meg fog rémülni. Nem ragozom tovább, vasárnap a lakástulajdonosnak többszöri telefonálás után, és azután, hogy szereztem olajat, amivel megolajoztam a zárat, hétfőn szóltam a ház gondnokának, aki kivette a kulcsot és visszaadta. Három napig bárki bejöhetett, de valószínűleg nem sokan tartanak szombatot, hanem a kódot használják, így szerintem nem is mindenki vette észre, hogy a kulcs az ajtóban van.

Amikor a bérelt biciklinek valami baja van, felhívom a Tel-o-fun társaságot, akik gondozzák a bérelhető bicikliket és az állomásokat. Úgy láttam, hogy a biciklilezárás után is még úgy kezeli a rendszer, mintha használnám a biciklit, ezért hívtam őket. Csakhogy a mobilomon megváltozott a képernyő, és nem tudtam megnyomni azt a gombot, amivel jelezni lehet, hogy angolul kérem a szolgáltatást így héberül ismételgették, hogy melyik szolgáltatáshoz melyik gombot nyomjam, de fogalmam sem volt, hogy élő emberhez hogy jutok. Megijedtem, ha nem szólok nekik, hogy lezártam a biciklit, akkor fizethetek, mint a katonatiszt. Megkértem egy arrajáró fiút, hogy segítsen. Ő felhívta őket a saját mobilján, és elrendezte nekem a dolgot.  Ettől még a mobilprobléma nem oldódott meg, de most már bíztam abban, hogy ha a rendszer nem is mutatja rögtön, előbb-utóbb csak kiderül, hogy lezártam a bicajt. A telefonnal kapcsolatban három tanácsot kaptam, mit csináljak, ebből azt az egyet értettem, hogy indítsam újra, úgyhogy ezt csináltam, és ez segített.

Elegem van a tárgyak érzékeny lelkéből.

A múlt péntek esti istentiszteleten a rabbi beszédét nem értettem, csak az volt világos, hogy olyanról beszél, ami nekem fontos. Minden idegvégződésemmel rá figyeltem, miközben nőtt a tömeg, annyira, hogy sem a női, sem a férfi részen nem fértek el az emberek, ezért többen az előtérben álltak és beszélgettek. Az imaterem és az előtér csak szekrénnyel van elválasztva, és nagyon jó a terem akusztikája, viszont nagyon fakó a rabbi hangja. Utána megkérdeztem valakit, hogy miről beszélt a rabbi. Kiderült, hogy arról, hogy minden kultúrában, így a zsidó vallásban is a nők háttérbe vannak szorítva. Erre egy példának az aktuális hetiszakaszból olvasott fel, amelyik megemlíti, hogy kik mentek Egyiptomba, és a sok férfinév között csak egy női név volt felsorolva. Ezen a pénteken folytatta a témát. Azt értettem, amikor mondta, hogy nincs semleges megszólalás. Mindnyájan a saját valónkból szólalunk meg, ő férfiként. Uramisten, hát ezt megértem, hogy egy rabbi mondja ki, amit érzek, és amiről otthon a férfiak versenyt győzködtek, hogy tévedek. De milyen szerencsém van, hogy éppen itt, ebben a zsinagógában kötöttem ki! Szombaton beszélgettem vele erről. Azt hiszem, majd mondom neki, hogy egyszer egy magyar pszichoterapeuta a tapasztalatai alapján azt mondta, hogy a zsidó nők valahogy magabiztosabbak.

Úgy gondoltam, ideje több héber beszédet hallgatnom. Elmentem a szombati tanításra. Egy, az itteniek által rabbiként tisztelt valaki tanított. Bal Sem Tov gondolatai. Annyira akarta, hogy megértsem, hogy angolul tanított, és figyelte, hogy értem-e. Egyszercsak kerekesszékben begurult a télapó. Idős férfi, fehér hajjal, fehér szakállal, az egész arca mosolyog, a szemei is, úgy hogy még szét is állnak, elől nincsenek fogai. Nagy tisztelettel fogadják, ő is beszáll a tanításba, most már ketten magyaráznak nekem angolul. Amikor arról van szó, hogy ha mindenben Isten jelenlétét látjuk, akkor szeretettel viszonyulunk hozzá, akkor rájöttem, hogy ehhez tudok kapcsolódni, mert akikkel mint ügyfelekkel dolgozom, azokat szeretem, akármilyenek is. Így szóba került, hogy mi a munkám. Aztán mivel igazából a héber érdekelt, így egy idő után felálltam, és elindultam hazafelé. Megyek a folyosón, hallom, hogy mögülem valaki mondja, hogy erosz! Megállok visszanézek, a télapó gurul utánam. Mondja, hogy a Fennvaló hozhatott engem, a coachot ide, mert éppen van valami témája, amit valakivel meg kell beszélnie. Megegyezünk, hogy találkozunk itt a zsinagógában, mivel ahol én lakom, nincs lift.