Ünnepek

Az igazolást, hogy szükségem volt a csontvizsgálatra, megkaptam, de nem tudtam, hova faxoljam. Felhívtam a helyet, ahol vizsgáltak, de a félünnepen zárva voltak, nem tudtam elérni őket. Yael bevállalta, hogy majd utánanéz, elfaxolja. Adta is a lapot, hogy sikeresen elment. Másnap felhívtak, hogy kaptak tőlem egy faxot, de nem hozzájuk kellett volna küldenem. Elkeseredten kérdezem, meg tudja-e mondani, hova faxoljak. Lehet, hogy hallotta a hangomon, hogy erőm végén járok, azt mondta, elfaxolja ő, hívjam fel félóra múlva a helyet, hogy megkapták-e. Tíz percen belül valaki hív, hogy megkapták a faxot, és mondott valamit a letéttel kapcsolatban, amit nem értettem, kértem, hogy mondja angolul. Mondta, hogy nem veszik le a pénzt. Ezek szerint jó helyre ért az üzenet. Nem kis felszabadultságot és örömet éreztem, meg talán csodálatot, hogy képesek voltak ennyire tevőlegesen segíteni.

Hát tengernél, na ott nem voltam. Olyan tempóban dolgozom, hogy nem vitt rá a lélek, hogy fél napot kihagyjak. De lementem kocogni majdnem minden nap. Elindult a cukorszintem felfelé, mondja az orvos, hogy egyek kevesebb szénhidrátot, és mozogjak többet. Azt hittem eddig, nem sok édességet és tésztafélét eszem. De most leálltam a reggeli lekváros kenyérrel, és érzem, hogy jót tesz.

A kocogás után a nyílt edzőteremben odajön egy pasas és beszélgetni kezdünk. Valószínűleg udvarolni akar, csak kicsit esetlenül csinálja. Felírná a telefonszámomat, megadom neki, kérdi, hogy felírja-e nekem az övét. Mondom, nem kell. Úgysem fogom felhívni, minek. Hív, beszélgetünk, kiderül, hogy tartom az ünnepeket, nem megyek vele kávézni ünnep estéjén. Mondja, persze, tilos. Én: nem tilos, csak nem akarok. Hát, nem vagyok könnyű eset.

Szukkot estéjén három vendégem volt. Ariel, az anyukája és Panni Budapestről. Ketten nálam is aludtak, hihetetlenül élveztem, hogy végre én vagyok a vendéglátó. Megköszöntem nekik, hogy lehetővé tettek egy micvát nekem.

A szomszéd zsinagógából az egyetlen nő, aki rendszeresen jár, megint meghívott hozzájuk szukkotkor. Hét családtag volt és én. Most pénteken megint meghívott, most tudtam, hogy náluk fogok vacsorázni, úgyhogy vittem bort. Annyira köszönték, hogy zavarba jöttem ettől. Az asszony kikérdezett, család, hány éves vagyok, akarok-e férjhez menni, és mondta, hogy körülnéz, de addig is jelentkezzek be egy vallásos párkereső honlapra. Azt, hogy hány éves vagyok, tapintatosan halkabban kérdezte, hogy a szobában lévő férje ne hallja, de én hangosan válaszoltam. Kicsit talán hangosabban is, mint a többi kérdésre.

Volt a pár, a férj két jófej lánya, és azok élettársai is. Mindenféléről beszélgettünk, aztán meséltem, hogy Budapesten kétszáz embernek fogok személyiségtipológiát tanítani, ez érdekelte őket, úgyhogy elmondtam, mi ez. A szakszavakat angolul mondtam, egyébként héberül magyaráztam. Nagyon vicces volt, és láthatóan szívesen hallgatták. Aztán a vacsora végefelé kikapcsoltam, már nem értettem, miről beszélnek. Túl fáradt lettem.