A korábban írt dilemma jó úton van. Ma találkoztam azzal,
aki a Fideszre szavazott, a négyfős kis csoportunkban, és elmondtam neki, hogy az
ügyfelemmel, akinek a helyzetét reménytelennek látom, dolgozom, és nem tudok
smúzolni vele, mármint az ismerőssel, mert „ezekre” szavazott. Így mondtam,
hogy „ezekre”. Némi hallgatás után azt mondta, hogy nem ismerem őt, mert sokat
segíti a rászorulókat, pénzzel is, munkával is. Egyébként orvos. Mondtam, hogy
minden tiszteletem az övé, és ugyanakkor
a szavazatával segíti azokat, akik rendszerszinten lehetetlenítik el a
szegényeket támogatókat a StopSoros törvénnyel, de már a beharangozásával is.
Már a múltkor írtam, azt hiszem, hogy korábban annyi pénzt kaptak az
önkormányzattól, hogy 30 embert tudtak foglalkoztatni a mélyszegénységben élők
megsegítésére, most annyit kapnak, hogy 3 embert tudnak megfizetni, és a
törvény beiktatásával nullára fog csökkenni az önkormányzat által adott pénz.
Ha külföldről kérnek, akkor megbélyegzik őket, szóval tényleg reménytelen a
helyzetük. De azt megbeszéltük az ismerősömmel, hogy elmegyünk valamikor
kávézni, hogy jobban megismerjem. Még mindig azt hiszem, hogy konfrontálnom
kell őt, hogy nem tudja az egyéni jótékonykodásával ellensúlyozni a
rendszerszintű elbaszást.
Norvégiában voltam. Végig 28 fok volt és verőfény, amikor
itt esett az eső. Egy este voltunk pikniken, Osloban, a norvég vezető
tanároknál. Ott elmeséltem, hogy hogyan választottuk ki a norvégokat a
következő Gestalt terápia tréningekre. Az úgy volt, hogy mi angoloktól
tanultunk, de amikor végeztünk, elhatároztam, hogy nem velük fogjuk folytatni a
kurzusokat, mert nem kaptunk semmi segítséget az EAGT (European Association for
Gestalt Therapy) akkreditáció megszerzéséhez. Azért volt ez fontos, mert magyar
akkreditációt nem tudtunk volna szerezni, mert nem feleltünk meg a magyar
követelményeknek. Ha magyar nem, akkor legyen legalább európai. Volt egy laza
szervezet, a Leaders for Gestalt Institute, aminek én is tagaj voltam, mint a
Gestalt Egyesület elnöke, és ezen a levlistán körbeírtam, hogy keresünk
tanárokat. Több választ kaptam, és a norvégok voltak azok, akik nemcsak azt
írták, hogy szívesen segítenek, hanem el is küldték a négyéves programot. Megszavaztattam
az elnökséggel, és mit ad isten, a
norvégok jöttek ki győztesként.
Másnap délelőtt egy hivatalos megbeszélésen voltunk az
irodájukban, aztán hárman felutaztunk északra, Bergenbe. Azért tudom
megjegyezni a város nevét, mert hasonlít Bergen-Belsenhez, a koncentrációs
tábor miatt. Hajókáztunk egy fjordban, ettünk egy leveses étteremben, ahol csak
levest lehet kapni, de különböző országokból való levest. Gulyás is volt, a
többiek megkóstolták, szerintük eléggé gulyásos volt. Én nem kóstoltam meg,
mert nem kóser húst nem eszem, ezzel együtt ettem norvég hallevest, amiben
viszont rák van. Hát, nem lehetek
tökéletes. Nagyon jó volt az egész kirándulás. Vettem egy ruhát, megláttam a
kirakatban, és beleszerettem. Háromnegyedes az ujja, és fel lehet gombolni
egészen az ádámcsutkámig. Fel sem akartam próbálni, de Dia erősködött, hogy
azért próbáljam fel. Azt nem vettem észre, hogy elég rövid, éppen a térdemig
ér, úgyhogy nem egészen kóser. Majd csak itthon, Magyarországon hordom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése