Majdnem ráfáztam!

A minap megmentettem 400 ezer forintomat. Hívtak telefonon, hogy megmérik a nyaki ütőerek áteresztő képességét. Na, ez igen, gondoltam, és bejelentkeztem. Kérdeztem, hogy mit kell érte tennem, azt mondták, semmit, nincs semmi kötelezettség, nem kell meghallgatnom előadást, nincs is árubemutató.

Elmentem a megbeszélt időpontra. Előtte még felhívott a srác, hogy mit főzzön, teát vagy kávét, amikor megyek. Mondtam, teát. Vsz. így emlékeztetik az embert arra, hogy időre kell mennie. Rengetegen vártak a váróban. Leültem, vártam. Egyszer csak megjelent egy fehér inges kisportolt fiatalember, és hangosan a nevemet mondta. Ez nem nagyon tetszett, de nem tudtam volna jobb megoldást.

Bementünk egy icike-picike szobába. A folyosón meglepve láttam, hogy csupa fehér inges kisportolt fiatalember van. Ezek szerint csak ilyeneket alkalmaznak.

Beszélgetni kezdtünk. Többször megdicsért, hol a szakmám miatt, hol más miatt. Gondolom, ez hozzátartozik a dologhoz, de ez nem csökkentette a gyanakvásomat. Nem kérdeztem sokat, de azt hiszem, több mindent megtudtam róla, mint ő énrólam. Hajdú-Biharból jött, egészségügyi szakiskolát végzett, négy éve itt dolgozik. Nagyon hosszú ideig beszélgettünk, már egy óra is beletetelt, amikor megkérdeztem, hogy mikor következik a mérés. Mondta, hogy vannak a mérőszobában, de mindjárt.

Hamarosan bementünk. Kb. öt perce voltunk ott, amikor bejött egy másik kisportolt fiatalember egy öreg házaspárral. Kissé összevitatkoztak, hogy kié a szoba, de aztán ők is maradtak, mi is. Rájuk férne kis működésfejlesztés.

Azt mondta, lazuljak el, el is lazultam. A fülemre tett egy fülhallgatót, amiben mindenféle kattogást hallottam. Öt vagy tíz percig tarthatott az egész, kinyomtatott három lapot, és visszamentünk az icike-picike szobába. Kezdte a szívemmel. Ott sok sárga jel volt, ami átlagos és jó áteresztést jelent. Nagyon-nagyon megdicsért érte. Aztán az agyamra ment, ahol kevesebb volt, de azt mondta, ez is oké. Aztán a nyaki ütőeremet néztük meg, ahol csak fekete jelek voltak, és azt mondta, hogy ez nagyon gáz. Ezek plakkok, amik nem szüntethetők meg. Viszont nekik van egy gépük, ami ugyan nem fogja jobbá tenni, de ugyanilyen marad, és nem romlik.

Erről elbeszélgettünk kicsinyég, azt javasolta, hogy menjünk be az orvosnőhöz, de nem állt fel, hogy na, akkor menjünk. Azt is megkérdeztem, hogy mennyibe kerül ez a gép. Mikor már harmadszor kérdeztem, akkor megmondta, hogy 390 ezer. Mindent bevetett a zsarolástól a fenyegetésig. Mondtam, hogy „maga el akar adni nekem valamit”. Ezen meglepetésemre teljesen megsértődött, mondta, hogy ha nekem egy ügyfél azt mondja, hogy csak a pénze kell, akkor én mit szólnék. Ugyan nekem még senki nem mondta ezt, de azt válaszoltam, hogy „akkor ne raboljuk egymás idejét”. Mondta, hogy na, ugye, közben meg ijedtség látszott az arcán, hogy tényleg elmegyek, és nem győzködhet tovább.

Amikor már többedszer mondta, hogy akkor nekünk nem érdemes beszélgetni, akkor felálltam. Próbált megint leültetni, de nem ültem le. Elkértem a nyomtatott lapokat, kezet fogtunk, és kimentem. Ő kikísért, megint nyújtottam a kezem, de nem fogta meg. Gondolom, csúnyán rontottam a statisztikáján. Vagy nagyon nyirkos volt a tenyere, azért nem akart kezet fogni még egyszer.

Nehéz volt ez. Máskor nem megyek ingyenes semmire.