2013. március 24., vasárnap

Kétségekkel ...

A vonathoz menet találkoztam Eliavval. Munkából jöhetett, egyenruha volt rajta. Amikor megtudta, hogy utazom, adott öt sékelt, hogy hozzam vissza adománynak, mert amíg küldetése van valakinek, addig nem érheti baj. Annyira jólesett, érzem a gondoskodását.

Amikor magyarul beszélek, olyan mintha nagyon kényelmes karosszékben ülnék, meg vagyok támasztva mindenhol. Amikor angolul beszélek, támlás széken ülök, nem annyira kényelmes, de rendben van. Amikor héberül beszélek, olyan, mintha lábujjhegyen állnék, bizonytalan, bármikor lehuppanhatok. De már legalább nem egy lábon lábujjhegyen. 

Andreával dolgozom, felveszem a mobillal, hogy el tudjam küldeni a mentoromnak, aztán az ICF-nek, hogy megállapíthassák, elég jó coach vagyok-e. Utálom az egész folyamatot, mint minden vizsgahelyzetet. Mégis, a vele való munka inspirál. Mondom neki, hogy a mentoromnak az a baja a felvételeimmel, hogy nem kérdezek eleget. Úgyhogy most kérdezni fogok az elején, a végén, és közben egy vagy két olyan kérdést teszek fel, amire ő azt fogja mondani, hogy hú, ez nagyon jó kérdés volt. Veszi a lapot, menet közben mondok valamit, persze nem tudom kérdőformába tenni, mire ő azt mondja, hogy ez nagyon jó kérdés, és lelkesen válaszol a nem-kérdésre. 

Etinek megírom, hogy kétségeim vannak, visszaír, hogy neki fiatalabb korában sem lett volna annyi energiája, mint nekem, pl. hogy Görögországból hajnalban visszaérni, napközben pészáchra takarítani, este továbbindulni Budapestre. Azt javasolja, hogy éljem az életemet napról napra, ebben a világban úgysem lehet tervezni.

A repülőn bevertem a térdem, fáj, és dühös vagyok, mert egy stewardess bunkó, és a lábamnak tolta az ételes kocsit.
Reggel reménytelennek éreztem, hogy Izraelben befussak. Minden hónapban egy fizetésnyit költök az izraeli fennmaradásra, és még nincs hatása Izraelben. Kezdek belefáradni is, és szorongok attól is, hogy majd csak egy hónap múlva lesz az egészségügyi vizsgálat, és még később az eredménye, meg a mai utazás, ez mind nyomaszt.
Eszembe jutott, hogy még ezt az évet adom magamnak kísérletezésre. Ha év végéig sem látok több esélyt, akkor lehet, hogy visszaköltözöm. Ha Magyarországra gondolok, nincs kedvem visszaköltözni.
Aztán jött az ügyfelem,  gyönyörű, izgalmas szerelemről számol be, mindenféle nehézségekkel, de már ahogy csinálja, az is gyönyörű. Jó volt vele dolgozni, tér magához, vissza fogja szerezni az erejét, amit most folyamatosan másoknak csorgat. Teljesen megfeledkeztem a bajomról.

Aztán visszajött. De a repülőn megint enyhült. Most itt ülök, és dühös vagyok, hogy a bunkó stewardessnek nem szóltam be. Aztán ez is elmúlik.

Taxival jövök haza, mert nincs kedvem még egy órát várni a vonatra. Megint érzem azt a furcsa érzést, hogy a szerelmem közelében vagyok. Hallgatunk, a taxis és én, de mégis úgy érzem, hogy szeretjük egymást. 

2 megjegyzés:

  1. De jó, hogy idenéztem Ila! csak zsibongok, mióta elolvastam. Szerintem valami készül........ Kóser Pészachot:)))

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, neked is! A próféta szóljn belőled! :)

    VálaszTörlés