2013. december 25., szerda

A mikve

Korábban azt gondoltam, hogy ha megöregszem, akkor mikve-asszony (mikve-lédi) leszek. Valahogy az volt az érzésem, hogy a terápiás tudásom jól hasznosulna. Na, ma ez változott. Rájöttem, hogy annyira intim szférába kell a mikve-asszonynak bemennie, ami egyelőre nekem nehezemre esne. 

Bár tegnap levágtam a körmeimet, a mikve-asszony még így is túl hosszúnak találta. Kaptam ollót, reszelőt, annyira levágtam, hogy most este már túl érzékeny az a rész, amit védeni szokott a köröm. Kétszer mostam hajat, egyszer otthon, egyszer a mikvében. Kétszer zuhanyoztam, egyszer otthon, egyszer a mikvében. Annyira tiszta vagyok, mint ritkán. Be sem kentem magam, hogy semmi ne válasszon el a mikve vizétől. 

A rabbik megint kérdezgettek. Biztosra akarnak menni, hogy tudom, mit vállalok. Hogy betartom a micvákat, adok cedákát, és hogy tudom, hogy ebből nincs visszaút. Kissé sértetten válaszolgattam. Amikor Micike nem volt biztos abban, hogy jól értem, amit mondanak, akkor tolmácsolt. De értettem, csak talán értetlen volt az arckifejezésem, hogy minek kérdezgetnek még. 

Micike végig velem volt. Elmagyarázta a mikve működését, ahogy az esővizet bevezetik, ahogy tisztítják. A jelenléte támogató és tapintatos volt. Amikor levetkőztem, elfordult. 

Bementem a vízbe, jó meleg volt. A mikve-asszony megtanított merülni. Végre tudok rendesen merülni. Egy nagy műanyag lap, ami beteríti az egész medencét, azon színes vászonlap, egy rés, amin kidugom a fejem, rajta cipzár, amit a mikve-asszony behúzott, amikor bejöttek a rabbik. Fura módon nem feszélyezett a jelenlétük, bár korábban azt gondoltam, ez nem oké. 

A merüléskor az egyik rabbi szavanként kezdte az áldást, de mondtam folyamatosan, csak az utolsó két szót vártam meg, hogy még csak véletlenül se tévedjek. Aztán ők kimentek, én kijöttem a vízből, magamra tettem a köpenyt, amit a mikve-asszony adott. Megkért, hogy áldjam meg, hiszen én most egy újszülött tisztaságában vagyok. Elérzékenyültem, mondtam a kohén áldás első két sorát, átrakva nőnembe. Nem tudhatom, hogy jól mondtam-e, hiszen ez óhéber, ahol a tárgy az igéhez kapcsolódik, úgy, mint a magyarban is lehet. Aztán Micike is megkért, hogy áldjam meg. 

Amikor felöltöztem, újra a rabbik elé mentem, megkérdezték, hogy mi a nevem. Új nevet mondtam be, Hila Dvora. A Hila jobban hasonlít az Ilára, és van értelme. Az a kisugárzás, ami az élőkből árad. Dvora a bírák korában az a nő volt, aki egy fa alatt ült, és mentek hozzá tanácsot kérni. Az egyik király háborús sikerét Sisera ellen is neki tulajdonítják. Mivel én is olyan vagyok, akihez jönnek tanácsot kérni, ez eléggé hasonlatos. Korábban Bruria volt a példaképem, aki híresen sokat tudó asszony volt, de nem mertem a nevét felvenni, mert két fia volt, akik egy napon haltak meg. Maradt Dvora, akiről semmi ilyen nem maradt fenn.

Ezután könyvesboltba mentem. Útközben egy férfi megállított, és cedákát kért. Legyintettem, és továbbmentem. Nincs fémpénzem. Aztán rögtön eszembe jutott, hogy hiszen éppen most mondták, hogy cedákát adni kötelességem, és én erre azt mondtam, hogy igen. Ennyi kellett, hogy elfelejtsem? A férfi után rohantam, megérintettem, és adtam neki húsz sékelt. Ez volt az első próbám, hogy komolyan gondolom-e a zsidóságot. Majdnem elbuktam. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése