Budapesttől elfelé ...

Jól időzítek. Bevonultam a Facebookra az új képpel mint Honthy Hanna egy nappal a szülinapom előtt, majd fogadtam az ünneplést. Több mint 140 like jött. Szeretem így ünepeltetni magam, és aztán zavarba jövök tőle. Túl sok leszek magamnak. Biztos, hogy néha valóban olyan vagyok, mint a képen, de az is biztos, hogy néha leharcoltabb, fáradtabb, öregesebb.

Aztán a szülinapomon, pénteken vacsora közben Petyus mesélt egy emberről, akit ugyanakkor műtöttek, mint őt, és targoncásként tizenkét órai munkáért kap 7 ezer forintot, 24 órai munkáért 14 ezer forintot. Én rosszabb esetben egy órai munkával keresem ezt meg, jobb esetben félóra alatt, még akkor is, ha nem az árbevételt számolom, csak azt, ami valóban hozzám jut. Ennek az igazságtalansága vissza-visszatér hozzám. Tanácstalan vagyok. Ha kevesebbért dolgozom, nem tudom fenntartani a kettős életemet, és a különbözet nem jut el ezekhez az emberekhez. Nekik ráadásul nem is adomány kell, hanem munka rendes fizetéssel. Amikor gyerek voltam, még hittem abban, hogy a világ igazságosabb lesz. Most nem hiszem. Közben rav Jehosua szavai jutnak eszembe, hogy aki hívő, az optimista. Ez kétélű mondat. Azt is jelenti, hogy nem kell kifejezetten Istennel foglalkozni, hogy hívő legyél, de azt is, hogy a bizonyíték nélküli hit kell ahhoz, hogy optimista legyél. 

Lehet, hogy kellene ingyen dolgozni azok számára, akik valamilyen módon megsegítenek ilyen embereket.

Bedobtak cédulát ruhajavításról. Összegyűjtöttem a javítandó ruhákat, elvittem. Középkorú nő a Kolóniában, szoba-konyhás lakásban. A lakás tiszta, rendezett, próbálom a ruhát, közben Erzsike, a varrónő folyamatosan morog. Ha jól értem, a szocialistákat szidja, a bankokat, a cigányokat, a szomszédokat, a környezetet, szóval elég széles körben talál indulatra okot. Annyira bele tud merülni, hogy néha a keze megáll a levegőben. Időnként rászólok, hogy nekem sietnem kell dolgozni. Ilyenkor folytatja a munkát.

Elég szép és jó, amit csinál, úgyhogy összeszedtem még dolgokat, és azokat is elvittem javíttatni. Most már a mostani kormány is sorra kerül a szidalmazásban, természetesen a Kúria is, amely „a bankok pártján áll”, és végül sorra kerülnek a zsidók is mint akik felelősek Magyarország válságáért. A második ilyen mondatánál megjegyzem, hogy ezt jónak mondja, mert én is zsidó vagyok. Nem azt mondom, hogy „az” vagyok, hanem használom a zsidó szót, hogy még csak félreértés se essék. Erzsikének megáll a keze a levegőben, bizonytalan hangon kérdezi, hogy „igen”? Több szidalmazás, morgás, hőbörgés nincs, inkább azt fontolgatja, hogy a párjának van amerikai állampolgársága, kimegy vele esetleg, és majd ott boldogul.

Pénteken megyek a kész ruhákért, Erzsike nincs otthon, a párja, egy nagyon jó külsejű, és kedves, vidám arcú férfi fogad, a ruhák összekészítve, mondja, hogy nézzem meg őket, mondom, hogy erre semmi szükség, biztos jók. Szabadkozni kezd, hogy Erzsike zsidózott, és hozzáteszi, hogy neki van izraeli állampolgársága, a felesége zsidó, ő is élt kint, aztán Amerikába ment. Hát, így jártunk Erzsike és én.

Az indulatos ügyfelemnek jót tesz a coach-képzés, már maga a tény, hogy felvették és csinálja. Azt nem tudom, hogy mit tanulnak, és az jó-e neki. Nálam kimorogja magát, megnyugszik, csak az zavarja, hogy rámpakolja a feszültségeit, próbálom megnyugtatni, hogy nem, amikor elmegy, utána nem marad velem a feszültség, hiába vitatkozunk harsányan és keményen, amikor itt van. Elmegy, aztán kapok egy sms-t hogy melegséget érez, és azt, hogy szereti az embereket. Nagyon öröm ezt olvasni, már ezért megérte dolgozni vele.

Nehéz volt tegnap eljönni a babától. Olyan érzésem volt, hogy van valami lezáratlanság, ahogy egy pillanatra felém nyújtotta a kezeit. Jó volt a földön feküdni vele, ahogy fogta az ujjamat, és rám se nézett, csak feküdt nyugodtan.

Holnap bét din elé megyek. Sok mindent tudok, és sok mindent nem. Mégsem tanultam, úgysem többet kell tudnom, hanem csinálnom kell. Az alapok megvannak, a tanulásnak meg soha nincs vége. Hál'Istennek. Most van, amit következetesen, gondolkodás nélkül csinálok, és van, amiben következetlen vagyok.