2013. december 23., hétfő

gijur seni

Most máshogy fáradtam el Bp-en, mint eddig. Nem éreztem kimerültséget, csak azt vettem észre, hogy az ingerek ingerelnek. Nem túlzottan, csak annyira, hogy észrevettem. 

Ma 12-re mentünk Micikével a Bét Din elé. Egy órát vártunk, közben ő folyamatosan beszélt. Egyre súlyosabbnak éreztem a fáradtságot, alig tudtam megülni a padon. Amikor már a kezemmel támasztottam meg a fejem, Micike abbahagyta a beszédet, és csöndben voltunk. Legalább mi, a körülöttünk lévők nyüzsögtek. A teremből, ahova vártunk kijött egy fiatal és egy idősebb parókás nő és két lánygyerek. Majd egy rabbi, aki beszélt a két nőhöz. A fiatalabb elsírta magát, a rabbi próbálta nyugtatni, az idősebb nő mondta, hogy majd ő. Valami nem sikerült.

Mivel teljesen zsibbadt voltam, ez nem érintett meg. Kinyílt az ajtó, két férfit be akartak hívni, de ekkor Micike felállt, és mondta, hogy 12-re voltunk híva. Így minket hívtak be.

Beléptünk. Hosszú asztal körül hat fekete kalapos, fekete öltönyös, fehér inges férfi ül. Fiatalok, idősek egyaránt. Ez meglep, háromra számítottam. Valami furcsát érzek, feszültség van a levegőben, és oroszlánszag, vagy ahogy a volt férjem volt egyetemi társai körében mondani szokták, áporodott teveszag. Valószínűleg reggel óta dolgoznak, és még nem nyitottak ablakot. Senki nem néz rám, az urak úgy dőlnek jobbra, balra, ahogy egy festményen láthatóak a zsidók. 

Leülünk az asztal előtt, az egyik férfi előtt számítógép, abba ír valamit, majd megszólal a telefonja. Beszél, közben az egyik középkorú férfi neheztelően néz rá, majd rá is szól. Ezek szerint ő írja a jegyzőkönyvet, és nem lehet addig elkezdeni, amíg le nem teszi a telefont. Akkor megkérdezi, hogy angolul akarom-e folytatni. Mondom, inkább megpróbálom héberül, aztán ha nem megy, segítséget kérek. A neheztelő helyesel, és mondja, hogy majd lassan, lassan. 

Lassan és jól tagoltan teszi fel az első kérdést. Válaszolok. Jön a többi. Kérdezi, hogyan melegítek szombaton. Mondom. Kérdezi, rántott húst melegíthetek-e szombaton. Mondom, igen, de azért a rántott hús nem olyan jó melegítve. Elmosolyodik, aztán folytatja. Mindenre tudok valamilyen szinten válaszolni, van, amikor olyan apró részletet is mondok, amire nem számít, és úgy reagál, hogy "nagyon jó". Ilyenkor Micike megsímogat, érezhetően büszke rám. 

Nem izgulok. Talán mert fáradt vagyok, talán mert nem gondolom, hogy ezen bármi is múlik. Az vagyok, aki vagyok, ezen rajtam kívül senki nem tud változtatni. 

Aztán jön egy kérdés, amivel nem tudok mit kezdeni. Mi történik a zsidókkal haláluk után. Úgy tudom, hogy minden zsidónak van helye az eljövendő világban, míg a nem zsidóknak, ha betartják Noé hét törvényét. Ez a válasz nem elégíti ki őket, kérdezik, hogy a jó zsidóknak és a rossz zsidóknak ugyanott van helyük? Mondom, nem tudom. Ettől felébred és megélénkül az egész társaság, többen mondják, hogy ez alapkérdés. 

Az egész héberül zajlik, néha Micikéhez fordulok, hogy segítsen fordítani. Aztán mondják, hogy menjünk ki és várjunk. Kint Micike megölel és mondja, hogy elfogadtak. Később kijön ugyanaz a rabbi, aki a fiatal nőt próbálta nyugtatni, és mond valamit, de én már nem tudom felfogni a szavakat. Ügyintézünk, szerdán megyek a mikvébe, ami szerencsére Micike háza mögött van. Micike boldogan mondja, hogy ezt a halál utáni dolgot még meg kell beszélnünk. Eddig tényleg nem foglalkoztam ezzel, jobban érdekelt, hogy mi van itt, ebben az életben. 

3 megjegyzés:

  1. Nagyon büszke vagyok Rád, és örülök! :)

    Szerintem se olyan alapkérdés ez a halál utáni téma, mert alig van róla szó. Tényleg erre a világra koncentrálunk. Én is annyit tudok, mint ti. Sőt, egyszer tanultam róla, de elfelejtettem. Szóval meséld el!

    VálaszTörlés
  2. Na, akkor fontos ember lettem, mert tőlem fogjátok megtudni, mi lesz veletek a halálotok után. Addig ne haljatok meg, ha lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól tetted. Még mindig nem tudok többet, mint eddig, hogy ha tartod a micvákat, akkor az az eljövendő életben hoz eredményt. Valahogy nem áll össze a kép teljesen.

      Törlés