A dilemmák ...

Régóta nem írtam. Mondjuk, nem mertem. Akik véleményt mondtak a beírásaimról, abból az derült ki, hogy azt szeretik, ha jó kedvem van, energikus vagyok. Na, ez pont nem volt. 

Írtam a zajmizériáról, és talán a vitámról a tulajdonosokkal. Talán arról is, hogy azt még elfogadtam, hogy nem csökkentik a lakbért, azt az arroganciát is, hogy a zaj nem az ő bajuk, de azt, hogy fenyegetően emlékeztették Yaelt, hogy náluk van 20 ezer sékeles csekkje, már nem. Ezzel leírták magukat nálam, és némi hezitálás után azt gondoltam elköltözöm. 

Erev jom kippur reggelén azzal ébredtem, hogy adok magamnak még egy évet, hogy meglássam, boldogulok-e Izraelben. A zsinagógában már azt gondoltam, hogy januárban visszaköltözöm Mo-ra. Azóta ebben a dilemmában vagyok, költözni Erecben vagy eladni mindent és vissza. 

Olyan szinten zsonglőrködöm az időmmel és az energiámmal, ami mostanra elviselhetetlen lett. Túl bonyolult az életem. Nem tudom, hogy az elviselhetetlenség és bonyolultság érzete a fenti teendők nyomasztó volta miatt van, ill. mert hogy mindenben kizárólag magamra számíthatok, vagy ezek nélkül is érezném. 

Valakivel beszéltem, azt javasolta, hogy maradjak még félévig, túl hirtelen lenne a döntésem. Ez a javaslat ad némi megkönnyebbülést. 

Most figyelem magam. Ha Mo-ra gondolok, a kényelem jut eszembe. Itt mindent ismerek, mindent tudok, nem érnek nagy meglepetések. Itt vannak a gyerekeim és az unokám. Ha nagyon beteg lennék, az ő közelükben szeretnék lenni. Ugyanakkor itt viszket a fejem, és korpásodik a hajam. 

Ha arra gondolok, hogy itt maradok, és nem utazom vissza Izraelbe, a napfénybe, a börtön jut eszembe. Ha Izraelre gondolok, a fény, a lélegzés, a szabadság jut eszembe, és az, hogy mekkora luxus ennyi pénzt kifizetni, hogy itt lehessek, és hogy nincs energiám arra, hogy tegyek valamit az érvényesülésemért. Egyszerűen nincs több erőm.

Jó kis csapdába tettem magam. Aki ki sem mozdul otthonról, az nem tudja, mit veszít ezzel, legfeljebb álmodozik valami másról. 

Most éppen Bp-en vagyok. Megyek a zsinagógába, eszembe jut, hogy Pistiék nem lesznek ott, és ez nem jó nekem. Mégis, a zsinagóga otthonossága megérint. Mindaddig, amíg nem élem meg, hogy több férfi a legtermészetesebb módon a női oldalon megy be. Az első néhány nem zavar, de az ismétlődés, és a női bejárat használatának természetessége már igen. 

Bevállaltam, hogy dvár torát tartok. Ezt nem fogom elmondani Micikének, mert az ő világképébe nem fér bele az, hogy nő mondjon dvár torát férfiaknak. 

Noé hetiszakasz. Nőismerősömet, aki nálamnál sokkal tájékozottabb a hetiszakaszok értelmezésében, megkérem, hogy adjon meg linkeket, amikből felkészülhetek. A Bábel tornyáról küldöttet választom, némi nyomasztás után, mert túl sok minden történik ebben a hetiszakaszban. Pénteken felkészülök, némileg kapkodva, 

Ebben a hetiszakaszban van az özönvíz és Bábel tornyának építése. Ha ez szappanopera lenne, azt mondanám, hogy az író rosszul osztja szét az eseményeket, néhol kevés történik, itt meg túl sok. Azzal kezdem, hogy az özönvíz azzal, hogy szinte minden élőlényt kipusztít, sokkal nagyobb büntetés, mint a nyelvek szétválasztása és az emberiség szétszórattatása, ami a toronyépítés következménye. Hogyan lehet ez, hiszen a toronyépítés istentagadás és lázadás az Örökkévaló ellen, míg az özönvíz "csak" annak a büntetése, hogy erőszakkal raboltak egymástól az emberek. Az a talán nem is annyira meglepő válasz, hogy az emberek egymás elleni indulata és erőszakja nagyobb bűnnek számít, mint az istentagadás. 

Engem a hetiszakaszokban időnként az érdekel, hogy mi az üzenete mára. Ebből építettem fel a mondandómat. 

Megtámasztom a hátamat a falnak. Megvárom, míg elcsitul a beszélgetés, és mondom. Kétféle felfogást említek a toronyépítéssel kapcsolatban, amikről hallottam, ill. olvastam, az egyik, hogy amikor az emberiség technológiai forradalmat él át, nevezetesen az agyag kiégetése, és emiatt stabilabb építmény létesítése, akkor elszáll az agya, azt hiszi, hogy bármire képes. Most is ez van, a technológiai fejlődés eltakarja a természethez való viszonyt, veszélyeztetve azt. 

A másik felfogás a torony mint a kontroll eszköze az emberiség felett. Erre az Örökkkévaló válasza, hogy lejön, és körülnéz. A diktatúra következménye nem azonnali, rá kell látni. A nyelvek szétválasztása és a szétszórattatás preventív, megelőző akció. Ha különböző nyelvek vannak, az az értetlenség forrása, de ugyanúgy a különböző vélemények lehetőségének fenntartása. Az én következtetésem, hogy diktatúra, az emberek kontrollálása nem tart örökké. Ez az én optimizmusom, hitem.