Meghalt valaki, aki nálam néhány
évvel volt fiatalabb. Mindig energikus volt, hitt a pozitív gondolkodásban.
Most váratlanul elment. Kimentem a temetésére, és kicsit átéltem a saját
temetésemet. Ekkor lettek felismeréseim az izraeli létemmel kapcsolatban. Ha
súlyos beteg lennék vagy haldokolnék, akkor Magyarországon akarom ezt tenni. A
másik felismerésem, hogy amikor kimerült vagyok, akkor Magyarországon akarok
maradni. Amikor az életet akarom élvezni, azt inkább Izraelben.
Örülök, hogy ez ilyen tisztán
megjelent. Nem tudom, hogy holnap és holnap után is így lesz-e, de most így
van.
Csak azzal foglalkozom, amit
szeretek. Ebbe belefér, hogy annak érdekében, amit szeretek, olyan dolgot is
csinálok, amit nem szeretek. Az is, hogy addig csinálom, amíg már fárasztóvá
nem válik. Az utóbbi évek nagy fejleménye, hogy jobban gazdálkodom az
energiámmal, és ritkábban jutok el oda, hogy fárasztónak éljem meg azt a
tevékenységemet, amit szeretek. Ez így nem pontos, de valamit az életem
jelentősebb könnyedségéből kifejez.
Ha valaki megkérdezné, mit jelent,
hogy „jobban gazdálkodom az energiámmal”, nem tudnám teljes körűen
megfogalmazni. Délután ledőlök, nem tudok elaludni, mert annyira fel vagyok
pörögve, de nem kelek fel, és egyszercsak mélyebben, szabadabban lélegzem.
Aztán már felkelek, és dolgozom tovább. Vagy amikor két hét után visszaérek
Izraelbe, van 150 hivatalos olvasatlan emailem, és 350 magán olvasatlan
emailem, plusz a 10-es nagyságrendű sürgős feladatlista, és egy másik 10-es
nagyságrendű fontos, de nem olyan sürgős feladatlista, akkor ne essek neki
ezeknek, meg az izraeli ügyintézéseknek, hanem az első héten egyszer menjek le
a tengerhez, többször menjek le futni, és lassuljak le. Ezt néha szinte erővel
teszem. Míg sokan erővel veszik rá magukat arra, hogy nekiüljenek dolgozni,
addig én erővel veszem rá magamat arra, hogy ne üljek neki dolgozni.
Amikor ezt meg tudom csinálni, és
egyre többször van, akkor elérem azt, hogy mire nekiállok dolgozni, tele vagyok
kedvvel, energiával, és hogy a magyarországi két hetet végig ámokfutom
különösebb sérülések nélkül.
Decemberben egy azon héten két
izraeli magyartól hallottam, hogy kevesellik Netanjahu szigorúságát a
palesztinokkal szemben. Még mindig hebegek-habogok, ha ez eszembe jut. Zsidók,
akiknek felmenői elszenvedték a kollektív büntetést, támogatják a kollektív
büntetést. Egyikük jogászként hozzátette, hogy tudja, hogy amit Bibi csinál, az
nem felel meg a nyugati jogrendszer elveinek. Mégis. Másikuk szerint a
terroristák otthonának lerombolása azért van, mert a terroristák itt maradt
családja nagyon sok pénzt kap a palesztin hatóságtól. Nem hiszem, hogy azok,
akik számára ez elfogadható büntetés, ezt választanák, ha valaki feltenné nekik
azt a kérdést, hogy leromboljuk az otthonodat, mehetsz gyerekestűl világgá,
viszont sok pénzt kapsz, vagy nem kapsz pénzt, és nem romboljuk le az
otthonodat.
A döbbenetem nemcsak nekik szólt,
akiket liberálisnak gondoltam volna, hanem annak is, hogy ha ők is, akkor
valószínűleg nagyon sok izraeli is a szigorítás híve. Elkeserít, hogy a most
azonnal szigorúan büntetni, erőteljesen bosszút állni gyorsan lángra kapó
indulata teljesen elmossa azt, hogy hosszú távon csak együtt élni lehet, ahhoz
meg nem vezet erőszakos út, amely a gyűlöletet erősíti és a bosszúállásnak ad
indokot a másik oldalon is. Nem vagyok pacifista, kinőttem belőle, nem hiszem,
hogy itt lehet teljesen erőszakmentesen létezni. Sem a keresztényi „tartsd oda
a másik orcádat”, sem a „majd mi békésen példát mutatunk, akármit csinálnak a
másik oldalon” felfogást nem tartom rövid vagy hosszú távon működőnek. Jobban
hiszek az xy játéknak, amelyben az a leggyümölcsözőbb hosszú távú stratégia, ha
együttműködésre törekszünk, agresszióra agresszióval válaszolunk, majd megint
kezdeményezzük az együttműködést.
A hátulról lelőtt palesztinok, a
lerombolt családi házak, a kivizsgálatlanul lezárt palesztin panaszok rombolják
a zsidó erkölcsöt. Ha a Yad Vasemből csak annyit tanulunk, hogy a zsidókat
bántották, és azt nem, hogy mi nem rekesztünk ki másokat, akkor nem tanulunk
általa semmit, csak sajnálni magunkat. Ha a világban most nő az
antiszemitizmus, az nem csak az antiszemiták hatása. Károsultakként pedig
mindnyájan károsultak leszünk így vagy úgy. Ki az életét fogja elveszíteni, ki
a hitét, ki a lelki szabadságát.
Nem akarok a zöld vonal mögött
lakni. Nem akarok félni és gyűlölni. Nem tudnék nem félni és nem gyűlölni ott,
olyan zsidó faluban, amely zárvány a zárványban, és a környező palesztin falvakban
ellenségként számontartottak élnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése