A Gestalt terápia tréning tréneri
felkészítőjén tanultunk egy modellt, amely elképzelni és az elképzelést
realizálni segít. Szerintem ugyan nincs köze a Gestalthoz, de sebaj. Van benne,
hogy felmérjük, hogy az álmunkért, ha megvalósítjuk, mivel kell fizetni. Akkor
jöttem rá, ha én ilyen precízkedve tervezem az izraeli létemet,
végigbogarászva, hogy mit áldozok be ezért, soha nem tettem volna egy lépést
sem. Az hótbiztos, hogy nem vágok bele, ha felmérem, hogy mivel jár.
Akkor viszont sokkal szegényebb
lennék. Pénzben nem tudom, de élményben, megélésben, érzelmekben, fejlődésben,
tanulásban. Azokat, amik elémjöttek, hogy megéljem őket, amiket kaptam, nem
lehetett volna előre betervezni. Ezért sem lett volna reális felmérni, hogy mit
veszítek, amikor nem tudom felmérni, hogy mit nyerek.
Láttam egy gondolatot és hozzá egy képet,
ellopom és továbbfejlesztem:
Szóval minél távolibb
kultúrából nézel rá a saját, eredeti kultúrádra, legyen ez a családé, az
iskoláé, a munkahelyé, az országé, annál inkább látod a pattanásait vagy
szépségeit. Nekem először a férjem amerikai kollégái segítettek felfedezni
Budapestet. Aztán az USA-beli tartózkodásunk a magyar kultúra kritizálós,
elismerés-hiányos karakteréről derült ki, hogy nem világnorma. Egy angol
kolléga révén láttam meg, hogy mennyire szexista a munkahelyem kultúrája. Az
izraeli világban élem meg, hogy lehet úgy is élni, hogy megmondjuk, mit
akarunk, és nem várjuk el, hogy a másik kitalálja és teljesítse. De ugyanígy az
igénytelen tel avivi 30-50 éves házak felől nézve a Rákóczi út díszes házait,
teljesen mást közvetítenek. Az egyikben csak a jelen van, a másikban múlt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése