2018. november 19., hétfő

Dolgozgatás egy-kettő-három


Ma volt egy terápiás ülésem. Nem vártam, nekem jövő szerdára volt beírva. Ez az utolsó. Kérdeztem, hogy milyen, bár már korábban mondta, hogy szomorú emiatt. Most mondta, hogy tanulni akar ebből, és még nem tudja, mit.
Mondtam neki, hogy túl hamar a feladaton gondolkodik, nem engedi át magát a szomorúságnak. mondta, hogy ez igaz. Ahogy beszélt, elsírta magát. Én még a szomorúságnál tartottam, mert nagyon megszerettem, és nehéz elengedni. Különlegesen nehéz, nem szokott ez ilyen nehézséget okozni. Ezt mondtam is neki. Amikor elment, szorosan megöleltük egymást, nagyon szorosan. Mintha nem is akarnánk elengedni egymást többet. Ez az egész helyzet nagyon jó volt a szomorúságával együtt. Még amikor elment, akkor is ebben maradtam egy ideig, még most is érzem a nyomait.

Két hét múlva tanítok az osztályomban. Már lassan készülök, de mivel elég korán elkezdtem, nem sietek. Pakolásztam itthon és főztem. Megnéztem, hogy állunk a szmoggal, és elmentem futni. A nyílt edzésnél találkoztam a kínai férfival, akivel elég jól összehaverkodtam. Nagyon figyelmes volt, amikor azt a sportszert akartam használni, amin ő is volt, átengedte nekem a helyet.

Tegnap jött meg, és ma jön hozzám R., az amerikai barátom. Keddtől csütörtökig tanítani fog egy másik kollégával együtt. Mind a ketten idejönnek, hogy megbeszéljük a dolgokat. Nem nagyon tudom, hogy mit kell hármunknak megbeszélni, de ő akarta, hát legyen. Én úgyis meg akartam mutatni a felújított lakásom, lehet hogy éppen ezért ajánlotta fel, hogy nálam találkozzunk.

Voltunk hárman egy szupervízión. Amikor én voltam, és angolul kellett beszélnem, elég lassan beszéltem, mert keresnem kellett a szavakat. Ez még a műtétem óta van, és nem igazán javult. Azt vettem észre, hogy az egyik kollégám a mobilját nézte közben. Gondolom, zavarta, hogy olyan lassan beszélek. Hát, ez van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése