A Facebookon megtudtam, hogy amikor kikészítettem a pongyolát, hogy ha éjjel le kellene menni a lépcsőházba, kellő cniuttal tehessem ezt, szóval ezen az éjjelen többen szép pizsamát vettek fel, nem a megszokott kinyúlt trikót.
Másnap reggel a konyha és a fürdőszoba koszos volt. Összeragadt por lehetett. Talán azért, mert egyszer használatos felmosóronggyal mostam fel, és ettől tapadós lett a kő. Gondolom, amikor a vaskupola leszed egy rakétát, akkor azt annyira szétroncsolja, hogy a leeső részei ne okozzanak kárt. Így porított változatban kapjuk.
Ma megnéztem egy izraeli filmet, a Nulla motiváció címűt. Katonalányokról szól. Az izraeli filmek olyanok, mint a cseh új hullámosok, bennük van a mindennapi élet tisztelete, a fájdalom és a humor. Különlegességük, hogy a legabszurdabb helyzeteket és embereket teljesen természetesnek mutatják. Ez talán amiatt van, hogy itt az abszurd helyzet természetes.
Amikor nem dolgozom, szól a rádió. Leginkább a helyzet elemzéséről és hirdetésekről. Időnként megszólal egy halk, szenvtelen hang, hogy most éppen hol van légiriadó. Olyan, mint egy thrillerben, megy az élet, egyszercsak megszólal egy halk hang a fejben, hogy riadó Árádban, riadó Árádban. Amikor beszélnek, ilyenkor elhallgatnak, pár másodperc, aztán mondják tovább.
Van ebben valami ijesztő, mégis örülök, hogy tudok arról, máshol hol rohannak éppen az óvóhelyre. Nem jó érzés úgy biztonságban érezni magam, hogy tudom, máshol nincsenek biztonságban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése