Élet itt...

Ma nem mentem Tel Avivba a meleg miatt sem, a légiriadó lehetősége miatt sem. A szomszéd zsinagógába mentem, úgyhogy sok időm volt olvasni. A HaArecben olvasom, hogy normálisan az emberek élnek, aztán meghalnak. Tudják, hogy majd valamikor, de nem törődnek vele, mintha nem lenne reális. Izraelben az emberek azért élnek, mert meghalnak. Bármikor meghalhatnak, így nagyobb értéke van az életnek. Ez az én értelmezésem, lehet, hogy az újságíró nem ezt akarta írni. 

Szorongok. A torkomban érzem. Ha erről az jut eszedbe, hogy miért nem hagyok itt csapot-papot, azért, mert a szorongást otthonról hoztam. Éveken keresztül éreztem. Most mióta visszajöttem, azóta vagyok tudatában. Lehet, hogy a levegő molekuláiból megéreztem a feszültséget, nem tudom, honnan jött.

Kimegy a szombat, elmosogatok, elmondom a havdalát, aztán zuhanyozom hideg vízben, hogy ne legyen melegem. Szól a rádió. Törülközöm, amikor meghallom a szirénát távolról, és a rádióban a szenvtelen, bár most hangos bemondás, hogy riadó Tel Avivban és Givatajimban. Gyorsan ruhát keresek, blúzt, kulcsot, és megyek kifelé. Most érzem a félelmet a gyomromban. Ennek nincs köze a szorongáshoz, az a torkomban jelentkezett, ez meg a gyomromban.

Éppen ma olvastam a Haarecben, hogy ahol én lakom, ott másfél percünk van a szirénától biztonságos helyre eljutni. A libanoni határnál nulla, a gázai övezethez közel 15 másodperc. Gazdag vagyok a másfél perccel. Azért sietek. 

A lépcsőházban már gyülekeznek. Beszélgetünk, hogy ez nekünk szólt-e vajon, vagy nem nekünk. Egyszercsak sokkal hangosabban szól a sziréna. Kirohannak több lakásból, akik az előzőt nem is hallották. Ez most valóban nekünk szól. 

Az anya a kicsi lányt szorosan magához ölelve jön le, és ül le a lépcsőn. A kicsi már biztos aludt, most csöndesen néz kifelé anyja szorításából. Talán érzi, hogy amíg anyja szorosan tartja, addig biztonságban van. Az idős, talán orosz házaspár, akik az első alkalommal csodálkozva nézték, hogy mit csinálunk a lépcsőházban, és elmentek, most ők is velünk maradnak. 

Hallunk egy becsapódást. A mellettem álló nő hangos ijedtséggel kiált. A vállára teszem a kezem, hogy lecsöndesedjen, nem akarom, hogy a kislány megijedjen. Egy srác hangosan magyaráz valamit, jelzem, hogy csöndesebben. Elhalkul, úgy folytatja. Valamit mondanak az arabokról, nem értem, de nem is biztos, hogy akarom érteni. 

A Haarecben pontos leírás van, hogy mit csinálj, amikor légiriadó van, függően attól, hogy éppen hol vagy, épületben, autóban vagy utcán. Jó ezt olvasni. 

A lépcsőházban kiderül, hogy ebben a házban van óvóhely, csak a lépcsőházban levegősebb. Ahol péntek este voltam vendégségben, ott a lakásban van olyan helyiség, amely óvóhelyként szolgál, teljesen beton veszi körül, és az ablak elé is lehet húzni valami biztonságos védelmet.