Utálom ezt az időszakot. Azt, amikor meghirdetem a coaching iskolát, és fogalmam sincs, mi lesz az eredménye. Van célom, sok erőfeszítést teszek a megvalósításába, azt akarom, hogy sikerüljön, tudom, mit értek siker alatt, és teljes bizonytalanságban vagyok, hogy elérem-e. Rossz kedvem van ettől.
Szombatra virradóan tíz órát aludtam, kissé zsibbadtan kelek, már a smone eszré végére érek a zsinagógába. Most a földszinten vagyunk, ez hagyományosabb felfogású világ. Eilav szól az előimádkozónak, hogy rögtön a mechice mellett vigye a Tórát, hogy a nők átnyúlhassanak és megérinthessék. Arra leszek figyelmes, hogy a másik oldalon egy férfi a karjában tart egy gyereket. A gyereknek először csak a szerteágazó haját látom, rátűzve a kipát, aztán látom a kezét, alszik, talán kétéves lehet. Az apja ültében ráhajlik, néha egy puszit lehel rá. Gyönyörűek, elhúzom a függönyt, hogy jobban lássam őket. Mintha egy fából lennének kifaragva, összetartoznak.
Nem tudok a Tóraolvasásra figyelni, annyira a budapesti céljaim foglalnak le. A muszáf végére elmúlik a rossz kedvem, rájövök valamire. Az az érzésem, hogy ha nem sikerül beindítani a coaching schoolt, az segíteni fog abban, hogy ráeszméljek, valóban a Flow-ban van-e a helyem. Egyre erősebb a gyanúm, hogy nem. Eszembe jut Judit, aki már az elején kiszállt. Valahogy mindig rossz kedve volt, és azt mondta, hogy a megbeszéléseink nagyon fárasztották. Ezt én is éreztem, de nem találtam rá magyarázatot. Lehet, hogy az a csapdám, hogy amíg nem találok magyarázatot valamire, addig benne maradok. Azt hiszem, csak én vagyok a hülye, mindenki másnak jó, csak nekem nem. Így hosszan benne maradok olyan helyzetekben, amelyek nem jók nekem. Bernd mondta korábban, hogy lassan jutok el a döntéshez, bár amikor eljutok, akkor gyorsan cselekszem. Ha kimagyarázom a rossz kedvet, és kirángatom magam belőle, elkúrom a lehetőséget, hogy rájöjjek valamire, ami fontos.
Kiduson I. a meleg srác szól, hogy délután a Szmac-ban rav Lau fog beszélni. Ez esemény, híresen magával ragadó beszédeket tud tartani. Budapesten is beszélt, nagy sikerrel. Elmegyek. A Szmac köpésnyire van tőlem, mégsem voltam még soha ott. Ortodox zsinagóga, a nők a karzaton. Elég hamar odaérek, az első sorban ülök le. Nézek lefelé, csupa fehéringes férfi, fehér, fekete kipában vagy kalapban. A Tóraolvasó asztal középen, amikor rav Lau-t hívják fel, energikus léptekkel megy oda, ahogy elhalad a sorok mellett, állnak fel a férfiak, eleget téve annak a parancsnak, hogy fehér haj előtt fel kell állni.
A beszédét jobban értem, mint a mi rabbinkét. Tisztán artikulál, lassan beszél, erőteljesen gesztikulál. Ősz a szakálla, ősz a haja, de mégis az a képzetem, hogy életerős férfi az, aki kapcsolatot tart az egész hallgatósággal. Itt fontos, hogy a férfi szó jut eszembe, férfierőt érzékelek. Az a sejtésem, hogy nehezen állhat ellen a női szépség csábításának. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy több szeretője volt, mint gyereke. Ám most az fontos, hogy még korlátozott hébertudással is élmény őt hallgatni. Igazi színészkirály!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése