Jom kippur

Előző nap, azaz erev jom kippur le akartam menni a tengerhez, megmerítkezni. Már évek óta megmerítkezem, Budapesten a mikvében, tavaly a tengerben. Gondoltam, hogy a szokott módon, lebicajozom, tenger, visszabicajozom. Az első állomáson nem volt működő bicikli. A másodikon sem. A harmadik nem működött. A negyedik sem. Közben a strandpapucs feltörte a lábam, nem vittem a szokott napsugárzás elleni kenőcsöt, amivel a lábam be szoktam kenni. Se pénzt, se buszbérletet. Út közben egy nőtől kértem ragtapaszt. Volt neki, ez enyhítette a fájdalmat. Megkérdezte, kérek-e még egyet. Kértem.

A tenger hozta szokott formáját, megnyugtatta a lábam és a lelkem. Vetkőztem, merültem, öltöztem, úsztam, kijöttem, felvettem a ruhát a fürdőruhára, kerestem a következő bicikliállomást. Ott sem volt működő bicikli. Visszagyalogoltam, közben a második ragtapasz is lemállott a lábamról, hogy ne fájjon annyira, a járdán mezítláb mentem, az úttesten papucsban, a ruhámon átütve a fürdőruha vizessége. Hazaértem, lezuhanyoztam, beragasztottam a lábam, megnyugodtam. 

A böjt előtt ettem keveset, több lépésben, hogy ne lakjak nagyon jól, de ne legyek nagyon éhes sem. Azt tapasztaltam, ha böjt előtt nagyon jóllakom, rosszabbul bírom. Ittam, amennyit tudtam, és sósat ettem, hogy megkösse a vizet. Ez be is jött, nem kellett sokat pisilni, alig fájt a fejem, és fura módon az is elmúlt. 

Csak mostanában jöttem rá, hogy a két nagyböjt lényegesen különbözik egymástól, sőt ellentétei egymásnak. Tisa beáv a gyász böjtje, együttérzés a szenvedőkkel. Jom kippur az ünnepek ünnepe, amikor azért nem eszünk, iszunk, mert az angyalokhoz vagyunk hasonlóak, nincsenek testi szükségleteink. Nem egy egyszerű foglalkozás angyalnak lenni. Ugyan tíz órát alszom, mégis fáradtan vánszorgok a zsinagógába. Előző nap du. 5 óra óta nem ettem, nem ittam semmit, reggel nem mosok fogat, szóval enyhén szólva eltér a mindennapjaimtól. A zsinagógában magamhoz térek, a hipersúlyos nemrég megvett jom kippuri imaköny kézbentartása különösen nehéz feladatnak tűnik, ezért kitalálom, hogy az előttem levő szék háttámláján hogyan tudom megtámasztani. 

Reggel fél 9-től du. fél 2-ig tart a szertartás. Akkor hazavánszorgok, közben az utcára kitett kanapén megpihenek. Jom kippur itt az önmeghajtásos közlekedés napja. Autó csak elvétve, inkább csak mentő, biciklis, görkoris, gördeszkás, gyalogos az úttesten. Este 9 után kocsiban tolt babáktól kezdve, csoportosan bicajozó kamaszokon keresztül görkorizó fiatalokig bezárólag tömegesen voltak az úttesten az Ibn Gvirolon és a Kikar Rabinon. Én csak akkor megyek az úttesten, amikor eléggé árnyékos, vagyis éjszaka, és du. 5 után.  

Jom kippur után szinte rögtön jön a szombat. A kevés időben, amikor kapcsolgathatok, dolgozom. Javítgatom a Flow Coaching School meghirdetését, és egyenként küldözgetem. Már mindkét postafiókomban száz fölé emelkedik a fel nem dolgozott emailek száma. Elkezdem feldolgozni. Gyorsan megy, de lassabban, mint amennyi időm van. 

Fura álmaim vannak. Még nem tudtam megfejteni őket. Zavarba ejtőek.