2013. január 24., csütörtök

Hazaérve ...


Visszajöttem, az átmeneti kabátot a nagy bőröndbe tettem még a reptéren, és blézerben folytattam az utamat. Amikor a vonatból kiszálltam Tel Avivban, lassan mentem, húztam a bőröndöt, és bár este volt, nem sütött a Nap, de tudtam, hogy holnap már nem a sötét szürke, hanem a napfény fog fogadni. Élvezni akartam a langyos levegőt.

Amihez most nyúlok, sikerül. Örülök, lebegek a sikerben, és kezdek szorongani is. Nem akarom azt a határt túllépni, amikor a sikerem nagyobb, mint amit teszek. Félek attól, hogy elszállok, hogy túlságosan magabiztossá válok. 

Mérhetetlenül fáradt vagyok. A következő három napban valószínűleg zombi leszek. Jól van ez így kitalálva, hogy ott dolgozom mint állat, aztán visszajövök, és helyrerakom a tagjaimat, a gondolataimat. Sok dolgom lesz itt is, de kevés időhöz kötött. Amikor ott vagyok, azt érzem, hogy szükségem lenne valakire, aki átölel, és azt mondja, akkor is itt vagyok veled, ha valami nem sikerül, de nincs ilyen. A sikerem az enyém, a kudarccal csak én bírkózhatok meg. Amikor itt vagyok, úgy érzem, körül vagyok véve.

Ma még elindulás előtt dolgoztam egy fiatal férfi kliensemmel. Azt mondta, szeretné, ha én lennék az anyukája, vagy lennék harminc évvel fiatalabb, és feleségül venne, vagy ő lenne harminc évvel öregebb, és feleségül venne. Jó ötlet, de momentán egyiket sem választanám. 

2 megjegyzés:

  1. Jó látni itt Ila! Elképesztő, milyen őszinte a hangod. Jó alvást:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Eszter! :) Még kicsit zombi vagyok.

    A csúcs az volt, amikor versenytársaktól segítséget kértem, és még csak zavarban sem voltam. Megtettem, ami rajtam múlt, és vártam a hatást. Kaptam.

    VálaszTörlés