2013. február 1., péntek

Lassan rendeződik ...

Van egy működő hűtőm!! Nem nagy, de hűt. Eddig volt egy nagy, amelyik folyton berregett, csak nem hűtött. A lakás tulajdonosa többször említette, hogy ajándékba adta, én azt válaszoltam, hogy az, ami nem működik, az nem ajándék. Megjavíttatta 300 sékelért, továbbra sem volt jó. Állítólag megint javíttatta 400-ért, továbbra sem hűtött rendesen. Mikor felhozta, hogy már 700 sékelt költött rá, és most már én hívjam ki a szerelőt, mondtam, hogy ezt a szerelőt ugyan ki nem hívom, ha eddig elvitt ennyi pénzt fölöslegesen, és hogy kár volt ennyit is kiadni egy öreg, nem működő hűtőért. Mikor kérdeztem, hogy elviteti-e vagy tegyem ki az utcára, azt mondta, hogy vitessem vissza, ahonnan elhozták. Oké, ennyit még beleteszek, ha ragaszkodik hozzá, bár szerintem hülyeség, ez a hűtő már soha nem fog hűteni. Vannak emberek, akik nem tudják elengedni, amit már nem érdemes tartani, még ha veszítenek is vele. 

Szerdán buszkiránduláson voltam a West Bank területen, a zöld vonal mögött, nem tudom, ezt hogy hívjuk magyarul. Egy olyan szervezet szervezi, amelyik azon dolgozik, hogy az ott élő araboknak normális legyen az élete. Az egyik arab kertésztől vettem virágokat, harmadannyiért, mint Tel Avivban. Beszélt az életéről, az ellenőrző pontokon átjutás, és így a mindennapi élet nehézségeiről, nagyon kedves, szelíd ember volt. Olyan helyeket mutattak az úton, ahol az arab parasztoknak a lakóhelyük és a földjük között ellenőrző pontokon kell átmenniük, amelyek némelyike csak naponta háromszor van nyitva kb. egy órán keresztül. A legdurvább az volt, amikor egy arab háza volt szögesdróttal körülvéve, mert nem volt hajlandó elköltözni onnan, ahol generációk óta élt a családja, és mellette zsidó telepes falu épült. Nem nagyon értem azt a telepest, akinek az ablaka szögesdróttal körülvett házra néz. Engem zavarna ilyen kilátás, és gyűlöletet keltene bennem. 

István átküldte egy ifjú és lelkes zsidó blogját, aki Magyarországhoz hasonlítja Izraelt rasszizmus tekintetében. Aprólékosan összegyűjtött minden információt az izraeli arab elnyomásról, és messianisztikus hévvel kritizálta azt. Aztán meghallgattam Yaelt, aki mondta, hogy az arab agysebész és szintén arab fizioterapeuta a legjobb a szakmájában, és hálás, hogy sikerült őket megszerezni, amikor szükség volt rájuk. Eszembe jutott, amikor egy kollégám kérdezte, hogy ugye, én sem mennék cigány nőgyógyászhoz. Valóban nem, mert nem tudok ilyenről.

Az új kicsi hűtő egy meghalt néni lakásából van, elhozattam onnan néhány igazán retro bútordarabot is, iszonyúan porosan. Azt gondoltam, este letakarítom őket, de Yael javaslatára inkább fizetem a takarítónőjét, hogy tisztítson meg mindent. Ennek annyira megörültem, hogy kinyitottam a még decemberben vásárolt pezsgőt. 

A helyi magyar lap főszerkesztője és egy energikus metapelet szervezni kezdett egy önismereti csoportot. Mivel a nappalim elég nagy, itt fogjuk csinálni. Vasárnap lesz a metapeleteknek, azaz magyarul házi gondozóknak, hétfőn minden egyéb népeknek. Ha működik, havonta egyszer tartok nekik csoportot. Lehet, hogy mégiscsak beindul az izraeli karrierem?

A szombatot Zs-nél töltöm Jeruzsálemben. Takarítanom sem kell, Yael takarítónője fogja megtenni helyettem. Minden zseniálisan zajlik! Most már csak az kell, hogy ne érezzem magam annyira fáradtnak, mint most.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése