Pénteken estére és szombaton ebédre is meg voltam híva. Mégis úgy vásároltam és főztem, mintha én vártam volna vendégeket. Káposztasaláta, olajos hering, sárgarépasaláta, cékla, humusz, olajbogyó, avokádó, csíra, retek, póréhagyma - úgy látszik vitaminhiányom van. Frankfurtileves féle, sóletféle csirkével, marhával. Azért sóletféle, mert elfelejtettem gerslit venni és zabpelyhet tettem bele. De jó lett.
Szombaton Bné Brákban azoknál ebédeltem, akiknél Purimkor is voltam. Meglep, hogy milyen kedvesen fogad a háziasszony. Azt mondja a többieknek, hogy különleges vagyok. Ő próbált összehozni a mérnökkel, és amikor mondom, hogy nem jött össze a kapcsolat, mondja, hogy tudja. Gondolom, Micikénél beszerzi a szükséges infót rólam.
Purimkor sokkal több ember volt, a férfiak és nők külön szobában. Most egy hosszú asztal körül, az asztalfőn a házigazda, körülötte a férfiak, a másik végén a háziasszony, körülötte a nők. A háziasszony ülteti le a vendégeket, láthatóan valamilyen koncepció szerint. Annyit tudok csak, hogy a háziakhoz közelebb a hozzájuk közelebb állók ülnek általában. Most az is a gyanúm, hogy férfi közelébe férjezett asszonyt ültet.
Egyáltalán, látszik, hogy ő itt a fő ember. Itt is ismétlődik az a jelenet, amelyikkel már találkoztam, hogy a dvár torá előtt megvárják, amíg a ház úrnője is figyel, nem kezdik el, amíg beszélget. Mintha az ő elismerése számítana.
Hárman mondanak dvár torát ebéd közben, az első a házigazda, aztán a háziasszony nógat egy rabbit, mondván, hogy meg kell dolgoznia a sóletért. Ő a második, aztán egy idősebb férfi a harmadik. Nagyon szeretem az evés közbeni dvár torát, még ha nem is értem.
Esténként derűsen fekszem le, elégedett vagyok a napommal. Valamelyik reggel elhagyatottságérzéssel ébredtem. Nem keltem fel, akkor elmúlt volna, rá akartam jönni, mi ez. Azzal kapcsoltam össze, hogy megint erősödött bennem az az érzés, hogy el akarom hagyni az egyik fontos rendszeremet. Milyen fura, én akarok otthagyni valamit, és nekem van elhagyatottság érzésem. Nem ismeretlen.
Ügyfelemmel skype-on dolgozom. Jókedvű, és nem akarja, hogy elrontsam a kedvét. De ha nem dolgozunk mélyen, akkor meg fölöslegesnek tartja a munkánkat. Azt javaslom, hogy kicsit hallgassunk. Ülünk mindketten a kamera előtt, és jórészt egymást nézzük. Közben mindenféle történik benne is, bennem is. Utána beszámolunk a történésekről, ő inkább a gondolatairól, én inkább az érzéseimről. Többek között azt mondja, hogy az jutott eszébe, hogy negyven évvel ezelőtt milyen jó nő lehettem. Nem akarom félrevinni a beszélgetést, ezért nem reagálok, de az jutott eszembe, hogy én nem negyven évvel ezelőtt voltam jó nő, hanem most vagyok az. Nyilvánvalóan nem ugyanúgy értelmezzük a jónőséget.
A régi tel avivi rabbival egyezkedünk, hogy találkozunk, de nem jön össze. Vagy neki nem jó, vagy nekem. Na, majd ha visszajöttem júniusban.
Megnéztem a Zöld herceg című filmet. A zöld herceg egy Hamasz vezető fia, akit 17 éves korában beszervezett az izraeli titkosszolgálat. Akkor engedte magát beszervezni, amikor a börtönben látta, hogy a Hamasz emberei halálra kínozzák azokat, akikről azt gondolják, hogy az izraelieknek dolgoztak, akár van rá bizonyítékuk, akár nincs. Egy hozzá nagyon hasonló színész beszél a nevében, és a beszervező, gondolom, a saját nevében, közben mennek a korabeli dokumentumfilmek. Az intifáda ideje, és az azt követő összesen tíz év. Két értékvezérelt ember. Szép film. A zöld herceg most Amerikában él egyedül.
Amikor eljövök az egyetemről, mindig nagyon elégedett vagyok. Annyira hálásak a hallgatók, annyira jó velük dolgozni. Furának tartják az egészet, mégis beleengedik magukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése