2015. július 5., vasárnap

Fejlövés

Nem, nem estem össze az utcán. Ki sem jutottam az utcára. 

Hétfőn még dolgoztam. Ebből mára semmi nem maradt az emlékezetemben. Az egyik ügyfélnél jegyzeteltem, a jegyzeteim megvannak, értelmes és összefüggő. A másikat utólag megkérdeztem, hogy dolgoztunk-e, és min. Amikor olvastam a leírását, visszatértek az emlékeim.

Amikor Kata aznap kérdezte, hogy mi a válaszom a kérdésére, fogalmam nem volt, mi volt a kérdése, bár tudtam, hogy korábban már felfogtam. 

Barbi kérdi, hogy mi az első emlékem. A fejem és a lábam mellett két ember megfogja a lepedőt, összegyűri, hogy nagyobb részt fogjon fel vele, majd áthajít mint egy hullát az ágyról a hordozó kocsira. Ez megismétlődik, csak  a kocsiról az ágyra. Vidámak voltak és lendületesek. 

Most csönd van és magány. Jött az a mondat, hogy "mi a fasznak ugrálok?" Csak a mondat volt, nem tudtam egészen, mit jelent. Most érkezik a mondat értelme. Az életemről szól. Vannak hosszú távú céljaim, és vannak emberek, akiknek a közreműködése szükséges a célok megvalósításához. Ők teszik is, amit tudnak, de az néha nem elég. Akkor igyekszem, törekszem, aktív vagyok, többet teljesítek, mint amire ... nem tudom, hogyan fejezzem be. 

Ez a mi a fasznak ugrálok. Nem tudom, hogy szükség van-e az ugrálásra, de ki akarom próbálni a nem ugrálást, nem teljesítést, nem megfelelést. Ha a tanítványaim tanulni akarnak tőlem, akkor most itt az ideje, hogy ezt tanulják. Ha ez nem érdekli őket, akkor így jártunk. 

Ha nem dolgozom, nem lesz pénzem a kettős életre. Fontos következményei lesznek egy ilyen döntésnek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése