Kedves Ilona!
Mostanában sokat gondolkozom azon, mi üthetett a férjembe. Néhány hónapja egy orvosi felülvizsgálat túlsúlyt állapított meg nála és alapos fogyókúrát javasolt. A diéta olyan jól sikerült, hogy kaptam egy új és slank férjet, akire nemcsak kívül, de belül is alig lehet ráismerni. Eddig a párom szinte csak a családjának élt, s most hirtelen elkezdett öltözködni, sokkal többet vágyik társaságba, már nem csak velünk akar lenni. Tudom, hogy a férfiakat 50 körül eléri a kapuzárási pánik, igyekszem megértő lenni vele, örülni a sikereinek, de meg is rémültem ettől a hirtelen kifeléfordulástól. Két évtizede vagyunk már együtt, sok mindent végigcsináltunk, felneveltünk három gyereket, most végre könnyebb lehetne, kiélvezhetnénk az eddigi munkánk gyümölcsöt, s hirtelen azon veszem észre magam, hogy talán már nem is vagyunk számára fontosak, máshol keresi a boldogságot. Mit tehet ilyenkor egy hűséges feleség?
Klára Tel-Avivból
Kedves Klára!
Carl Gustav Jung svájci pszichoanalitikus írt le hasonló jelenséget, mint amiről Ön ír. Az ő elmélete szerint mindnyájunknak van egy férfias lelke - ezt nevezi animus-nak - a fegyelmezett, rendezett, kötelességtudó énünk, és ugyanígy mindnyájunknak van egy nőies lelke - ezt animának nevezi -, a szertelen, kreatív, életörömöt kereső. Jung szerint, ha az anima hosszú ideig el van nyomva, pl. mert fegyelmezetten építjük az életünket, megszerezzük a szükséges anyagi javakat és kapcsolatokat, akkor előbb-utóbb teret követel magának, és döbbenetes erővel mutatja meg magát.
Ha elfogadjuk Jung elméletét, akkor érthetővé válik az Ön férjének, és másoknak a hirtelen pálfordulása. Eddig fegyelmezetten élt a munkájának, családjának, most felfedezte magában a vonzó férfit, és szeretné kiélni, élvezni az új, korábban kevéssé ismert örömöket, még amíg lehet. Ezt szokták úgy cimkézni, mint “kapuzárás előtti pánik”. Valóban lehet benne félelem, hogy mindjárt vége, és nem kevés rácsodálkozás, hogy az élet még mennyi örömet tartogat, amelyeket eddig nem használt ki.
Mit lehet ilyenkor tenni? A levele alapján úgy látom, Ön bölcsen viszonyul a jelenséghez, nem esik pánikba, és nem akarja a férjét mindenáron korlátozni. Ezt nem is javasolnám, ez csak arra késztetné, hogy hazudjon, és Ön kénytelen lenne egyre elkeseredettebben látni, ahogy a férje távolodik. Így talán valamivel kisebb is a veszély, hogy elszakad az Önöket összetartó szál, hiszen ő a kapcsolatuk megtartásával megélheti újdonsült szabadságát.
Amit javasolni tudok: egyrészt beszéljenek erről, beszéljék meg, hogy mennyit bír el a kapcsolatuk, meddig mehetnek el a külvilágban való örömszerzésben. Másrészt azt tanácsolom, hogy fedezze Ön is fel, és éljen azzal a szabadsággal, amely a gyereknevelési kötelezettségek letételét követően jön. Hiszen Ön is bizonyára sok mindenről lemondott a család javára. Lássa meg Ön is, hogy a világban vannak érdekes és örömteli dolgok a családon kívül is. Vegye fel újra a kapcsolatot az elhanyagolt barátnőkkel, barátokkal, menjen el velük kirándulni, moziba, táncolni, vagy olyan helyekre, amelyek az elmúlt húsz évben kimaradtak az életében. Vegyen új ruhákat, szépítse magát, lássa meg magában a vonzó nőt, és éljen vele. Ez a kapcsolatuknak is jót fog tenni, ha a férje látja, hogy Ön nem a régi, megszokott, kicsit érzi a kockázatát, hogy elveszítheti Önt, értékesebbé válhat a számára. Úgyhogy hajrá, és sok sikert a megújuláshoz!
:o)) vagány!
VálaszTörlés