Új szerzemények

Skanzenben lakom. A ház az ötvenes években épült, a lakás most is olyan, mintha a hatvanas években lennék. Nincs fűtés (nálunk volt, csak pénzünk nemigen fára, szénre), van beépített légkondi, ami nagyon korszerű lehetett akkoriban, de nem működik, van a fürdőszobában izzószálas hősugárzó, de nem működik. Szerintem soha nem újították fel, legfeljebb kifestették, de azt is régen már. Most a pészach miatt takarítok, és évtizedes koszt ébresztek fel Csipkerózsika álmából. Ezt eddig is láttam, de most a múlt héten itt járt a tulajdonos, mert Carol másfél éves harcának eredményeképpen megjavíttatta a beázás miatti vakolathullást az erkélyemen. A hölgy hatvanas, magyar szülők itt született gyereke, itt nőtt fel, és ahogy beszélt a gyerekkoráról ebben a lakásban, átéreztem, hogy itt mindent meg kell őrizni az eredeti állapotában. Akkor jöttem rá, hogy ez egy skanzen, Carol a múzeumőr, és mi, átmeneti lakótársak a látogatók.

Van egy új székem és egy TV-m. A szombat kimenetele után a zsinagógából Julihoz menet láttam meg a széket a járdán. Julinál havdaláztunk, beszélgettünk, aztán ahelyett, hogy biciklire ültem volna, visszagyalogoltam, a szék még mindig ott volt. Felkaptam, hazacipeltem. A TV úgy került hozzám, hogy Yaelnél néztem a híradót, nekik óriási plazma TV-jük van, akkor mondtam, hogy jó itt nézni, mert el tudom olvasni a betűket. Carol TV-je nagyon kicsi, ott nem látom az írott információt. Nem mintha tudnék olyan gyorsan olvasni, ahogy kellene, de azért néha elkapok egy-egy szót. Yael szólt Vilmának, Vilma szólt az összes ismerősének, többek között a fogorvosának, kiderült, neki van egy, amit nem használ. Yael elvitt az autóval, hazahoztuk, és most rettentően élvezem, hogy a szöveget is tudom olvasni.

Szombaton három Tórát vettek ki. Nem tudom miért, annyit tudok, hogy a második az új hónap miatt lett kivéve. Amikor körbevitték, mentem, körbevittem az egyiket a női részen. Szükségem volt erre, megtisztultam általa a budapesti zsinagógai vita hordalékaitól. Fájt ott a férfiak érzéketlensége, értetlensége. Nem nagyon, az első indulat után lassan, komótosan nyomultam, nem is minden labdát ütöttem le. Mégis, amikor itt vittem a Tóratekercset, és odatartottam a nőknek, hogy megérinthessék, ha akarják, valami tisztaság-, könnyedségérzetem volt. Nagyon jólesett.

Ma moziba mentem. Tegnap elmentem a Dizengoff centerbe, a bevásárlóközpont mozijába, és mondtam, hogy izraeli filmet akarok nézni. A pénztároslány mondta, hogy ma nincs. Kérdeztem, mikor lesz. Holnap megy a dr. Pomeranz című film. Ezt úgy mondja, mintha sajnálkozna, hogy csak ez van, ezt biztos nem akarom megnézni. Ma elmentem, kb. nyolcan voltunk a teremben. Vettem pattogatott kukoricát, szódát, azzal ültem be, gondolom, ezt így kell. Igazi kelet-európai fanyar humorú film, egy, az öngyilkosjelölteknek fenntartott forró vonal pszichológusáról, akit éppen kirúgtak, egyébként is ki van égve, alig vonszolja hájas testét. Otthon fogadja az aznap telefonáló öngyilkosjelölteket, és nem lebeszéli őket, hanem hatalmas összegért megengedi, hogy a tizenkettedik emeleti erkélyéről leugorjanak. Az egyik kétezer sékel helyett csak 1850-et hoz, így ő nem ugorhat az erkélyről, hanem csak a konyhaablakból. Mindenki boldogtalan, és belefáradt az életbe. Aztán ő is kiugrik, éppen, amikor a fia, aki parkolócédulákat osztogat, beleszeret az éppen most érkezett kiugrani szándékozó fiatal nőbe, és visszatartja az öngyilkosságtól. A beszédnek a felét sem értem, héberül beszél, héber feliratos, olvasom, nézem, így is élvezem.Azért lehet, hogy meg kellene nézni magyarul is.