2012. március 1., csütörtök

Új Kelet cikk - a nyers barát

Kedves Ilona!

Van egy családi barátunk, aki két éve érkezett az országba, kezd
beilleszkedni, dolgozik, van hol laknia, lassan-lassan akadnak
haverjai szóval a felszínen minden rendben van. De ez az óriáscsecsemő
állandóan megbántja az újonnan szerzett ismerőseit, s miközben tudjuk,
hogy legnagyobb vágya, hogy ne legyen egyedül, ennek ellenére állandó
szurkapiszkálódásai miatt futva menekülnek tőle az emberek. Aztán
persze nem győz bocsánatot kérni minden fórumon, úgy tűnik
szánja-bánja bűneit, de néhány nap múlva minden kezdődik előlről. Nem
mondhatjuk, hogy konkrétan egy valakivel volna baja, mindenkit
megtalál, képes egy kedvesnek szánt mondatba is olyan durvaságokat
belefűzni, amitől kinyílik a bicska az emberek kezében. Néha szerintem
csak azért nem csapják agyon, mert úgy vannak vele, bolond lukból,
bolond szél fúj. Őszintén sajnálom őt, mert tudom, hogy mekkora
szüksége lenne egy szerető közegre. Baráti szép szóval már próbálgattuk
nevelni, de úgy tűnik ennél nagyobb segítségre lenne szüksége. Hová
forduljon (héberül még nem tud olyan jól)?

Lilla


Kedves Lilla!

Az első kérdések azok, hogy az “óriáscsecsemő” is úgy gondolja, hogy 1. baj van, 2. ennek ő is okozója, 3. lehet változtatni. Ha mindhárom kérdésre igen a válasza, jöjjön hozzám, vagy más szakemberhez. Ha a harmadik válaszban nem biztos, akkor is jöhet. De ha nem gondolja, hogy baj van, vagy úgy látja, hogy rajta kívül mindenki más okozza a bajt, akkor nem fog egy lépést sem tenni azért, hogy a helyzet javuljon.

Az “óriáscsecsemő” nagyon találó kifejezés. Vannak emberek, akiket gyerekkorukban trauma ért, ez lehet pl. egy szeretett személy elvesztése, családi erőszak, és megállnak az érzelmi fejlődésben.  Felnőtt korukban is úgy reagálnak, mint abban a korukban tették, amikor történt a tragédia. Ez nem érinti a szellemi képességeiket, lehetnek nagyon okos, intelligens emberek egyébként, csak az érzelmi intelligenciájuk nem eléggé fejlett a társas kapcsolatokhoz. Az idő kerekét nem lehet visszafordítani, meg nem történtté tenni, ami megtörtént, azonban lassacskán lehet a dolgon változtatni. Ehhez egy bizalomteli terápiás kapcsolatra van szükség.

A bizalomteli terápiás kapcsolat leghatékonyabb akkor, ha fizetett terapeutával dolgozik ezen. Valójában egy szeretetteli kapcsolat is terápiás hatású, ha - ahogy Ön is - a szeretetre vágyó embert látja az “óriáscsecsemőben”, és barátként elfogadja, hogy sokkal kevesebbet kap, mint amennyit ad. Ez azonban akkora terhet rak a másikra, amit nehéz hosszú távon elbírni. Valószínűleg azok a barátok, akik elfordulnak tőle, tudattalanul felmérik, hogy nincs meg az erejük ahhoz, hogy továbbra is a közelében maradjanak, és elbírják az ezzel járó érzelmi terheket. Védik a saját világuk biztonságát. Csak ennek az a következménye, hogy az elfordulás felerősíti a benne levő elhagyatottság érzést. Hogy ezt ne élje át megint, inkább ő töri meg a kapcsolatot a durvaságával.

Nézzük a másik oldalt is. Sokszor tapasztalom, hogy emberek megbántódnak, de nem jelzik időben annak, akinek a magatartása hatására megbántódtak. Ezért az nem veszi észre, nem őrzi meg az emlékezetében, és amikor olyankor kapja a szemrehányást, amikor már nem emlékszik, nem is tud mit kezdeni a szemrehányással. Így az, amit mi tapintatnak gondolunk, benne tartja az illetőt a saját rossz természetében, nem segíti a fejlődésben. Azok a mondatok tudnak segíteni, amelyek arról szólnak, hogy hogyan hatott rám a viselkedése, pl. “ez a mondatod megbántott” vagy “sérti az érzéseimet”. Ezeket az ún. “én-üzeneteket”  vagy azonnal érdemes mondani, vagy ha megnémultunk a döbbenettől, akkor visszatérni hozzá, amikor már tudunk szólni. Ha határt akarunk szabni, akkor ezt érdemes kimondani nagyon határozott hangon, mint pl. “ilyen hangon velem nem beszélhetsz!”

Szeretném egyértelművé tenni, hogy ilyen esetben neki is, és a környezetnek is van valamennyi lehetősége a helyzet javítására.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése