Zavarodottság

Álom. Valahol külföldön megszállok, reggel tovább akarok utazni. A pénztárnál várok, de nem szolgálnak ki. Egy magyar házaspár van előttem, ők nem ugyanoda akarnak utazni. Együtt kimegyünk az épületből, egy asztal alakú automata pénztár van ott, a tetején keskeny, hosszú háromszög alakú persely. Ebbe gyömöszölöm a papírpénzt, nem történik semmi. Kezdek ideges lenni, azt sem tudom, mikor megy a vonatom. Belenyúlok a perselybe, kihúzok egy papírpénzt, egy 10 dollárost, ez nem az, amit én beletettem. Kihúzok egy másikat, 15 euró, ez sem az. Most sokkal több van nálam. Zsebreteszem, majd bent a pénztárnál elszámolok. Közben megjelenik egy család, ők is magyarul beszélnek, de talán Hollandiában élnek. Derűsek, ez enyhíti a feszültségemet. Visszamegyek az épületbe, megint sorbaállok a pénztárhoz, de nem szolgálnak ki. Akkor sorbaállok a kávézóhoz, ott már szóbaállnak velem. Aztán gondolom, hogy megyek a magyarokkal, bár már nem emlékszem, hova mennek. Eszembe jut, hogy mindjárt bejön a szombat, nem is utazhatnék, de mégis megyek, nincs kedvem itt toporogni tovább. Elindulunk, zsebemben a több pénz.

Március 14-én, a Rákóczi úton. A kereszteződésben bennragadnak az autók, egy, amelyik nem tud elhaladni, folyamatosan dudál. A járdáról visszanézek, hogy lássam, hogyan oldják meg a konfliktust. Sehogy, a bennragadt nem tolat hátra, a fennakadt továbbdudál. Egyszercsak erős ütést érzek a vállamon. Megfordulok, egy rosszul öltözött nő megy el mellettem, rámnéz, az arcán bántások nyoma, a szemében düh. Ahogy hátrafordultam, kiszolgáltatott voltam, ahogy ő egész életében az, agressziót kaptam, ahogy ő egész életében. Nem szólok, fáj a vállam. Egy másik nő jön, azt mondja, nem érti, mi folyik ebben az országban. Egy darabig együtt megyünk, mondja, hogy látta már az engem megütőt a Keletiben, hajléktalan, biztos elmebeteg. Füttyös Gyuri jutott az eszembe, aki sok évvel ezelőtt a fenekemre csapott egy újsággal. Akkor dühös lettem, de egy férfi felvilágosított, hogy Gyuri a nőknek a fenekére ver, de egyébként ártalmatlan.

Találkozom S-sel, aki iszonyúan művelt a szakmában, mindig okoskodik, de most az emberi arcát mutatja. Beszél a kapcsolatairól, azok megszakadásáról, és ahogy beszél, rájövök, hogy mi is hiányzik nekem. Az az ölelés, amelyben felszabadultan lélegzem, amelyben elveszítem magam. Nem szex, hanem feloldódás, elengedés, nem is tudom, micsoda. Volt ilyen, pillanatokra, de nem tudom elfelejteni. Talán olyasmi, amit egy kicsi gyerek érez, amikor az apja ölében van. Nem kell tudni semmit, nem kell tenni semmit, elég csak lenni.

Szombaton a zsinagógában nem érzem jól magam, nem fizikailag, hanem valami nem tetszik. Nem tetszik a női bejárat, a szűk átjáró a női és férfi rész között, de ez nem tűnik elég erősnek. Kirekesztettség érzésem van. A nők a hátsó sorokban beszélgetnek, a másik "szobában" a fiúk hallhatóan jól szórakoznak. Sorban mennek a Tórához, és mondogatják az áldásokat egymásnak. Az olvasás után lemegyek, iszom egy kávét, és kimegyek a kertbe. Ott megnyugszom. Aztán a kiduson a tanulás alatt két gyerek háboríthatatlanul rohangál az asztal körül, időnként sikkantgatva, olyankor egy-egy felnőtt hangosan pisszeg rájuk, de minden megy tovább. Megelégelem, felállok, és megállítom az egyik gyereket. Valaki javasolja nekik, hogy menjenek ki a kertbe. Zajlik tovább a tanulás, a férfiak egy része körbeáll, és iszogat, beszélget. Felállok, szólok nekik. Zavartan néznek rám, elhallgatnak. Visszaülök, zajlik tovább a tanulás, a mellettem ülő nőhöz odajön valaki, és hosszan beszélgetnek, hogy mikor induljanak. Elszáll az agyam, még semmit nem hallottam a tanulásból, rájukszólok. Az egyik nem érti, hogy mi bajom vele. Én meg nem értem, hogy mi folyik itt. Aztán egész délután ezen pörög az agyam. Van egy rendszer, ahol a közösség nem hajlandó meghallgatni a vezetőjét, aki úgy csinál, mintha minden rendben lenne. Felborul a rend, a vezető nem vezető, a követők nem követők. Káosz, széthullás.

Van egy zsinagóga, amelyik tágasabb lesz, mint volt, szebb, világosabb, és mégis rossz érzések vannak.  Eszembe jutnak a 90-es évek hirtelen felfénylő vállalkozás-csillagai, amelyek azt követően, hogy fényes és szép székházat építettek, csődbe mentek, eltűntek a süllyesztőben. Kívül szép, nagy, gazdag, belül szétesés. Ijesztő.

Ideje visszamenni oda, ahol a dolgok annak látszanak, amik. A háború háborúnak, a konfliktus konflitusnak, a szeretet szeretetnek.