Nem volt kedvem írni. A somroni családgyilkosság után azért nem, mert minden személyes élmény jelentéktelennek tűnt ahhoz képest. Aztán visszajöttem, és mintha okafogyottá vált volna az, hogy írjak.De most mégis írok. Hazahoztak a reptérről a gyerekek, és elámultam, mekkora konyhám van. Rendezett, mindennek van helye. Még ilyet! Aztán kiszámoltam, hogy az itteni lakásom tizedrészéért fizetek ott háromszoros árat. Tényleg nagyon elkötelezett lehetek! Ahogy jöttem-mentem a lakásban, olyan érzésem lett, mintha ki sem mozdultam volna. Lehet, hogy semmi sem történt, csak kitaláltam. Amikor gyerek voltam, mindenféle történeteket meséltem mindenkinek, aki meghallgatott, akkor találtam ki, és úgy adtam elő, mint valóságos eseményeket. Lehet, hogy most is ez történik. Itt ülök Budapesten, és mesélek Tel Avivról. Pedig nem is jártam ott, a Világ közepén.
Nem baj, mesélek tovább. Nem találom a bankkártyáimat. Gondolom, a nagy sietségben a reptéri bevásárlásnál hagytam el. Próbálom megtudni, hogy megvan-e, de a telefonszámok vagy egyáltalán nem működnek, vagy csak héberül. Így inkább letiltatom a bankoknál. A Leumis kártyát Yael segítségével tiltattam le. Meglepő módon nem estem pánikba. Van még egy változás, amit észrevettem. Könnyebben hívok fel embereket, mint korábban. Ha eszembe jut, hívom. Akivel lehet, találkozom.
Juli átküldött egy felvételt a rabbiról és egy interjút vele. A felvételen az énekhang a háttérben az övé. Szeretem a hangját, fakó, halk, tiszta, a lelkemet érinti meg, nem lehet nem hallani. Mielőtt eljöttem, szombaton mondtam, hogy most két szombaton nem leszek. Megköszönte, hogy szóltam, nem tűntem csak el.
http://www.explore.org/videos/
http://www.explore.org/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése