Budapesti élmények

Jól esik, hogy fázom. Tel Avivban túlságosan feltöltődtem a meleggel. Most örülök az esőnek, a hárs illatának, ami árad be az ablakon a Népligetből.

Tanítottam. Azt veszem észre, hogy nyersebb vagyok, nem hallgatom végig a lózungot. Szerencsére bírják.

Vezetni fogok a Flow tulajdonosainak egy műhelyt. Megkérdeztem a munkatársakat, hogy hogy élik meg az új folyamatokat. A válaszokban sok minden előjön, ami eddig nem kapott hangot. Mindenki érti a kérdésemet, de az egyik tulajdonos azt írja meg, hogy mivel foglalkozzunk a műhelyen. Visszaírok, hogy nem ezt kérdeztem. Azt válaszolja, hogy szerinte válaszolt a kérdésemre, de ha nem, nem. Megdöbbent ez a nyegleség.

Ami mindig is dühített, de elfogadtam, hogy itt ez van, az most mértéktelenül ingerel. A boyz-club attitűd, a cigányok nem emberként említése. Mintha egy védőréteg lemosódott volna rólam. Ha ilyet élek meg, kimenekülök belőle. Elfogadom, hogy nem tudom megváltoztatni, de nem vagyok hajlandó benne maradni. Micsoda luxus, hogy megengedhetem magamnak a megfutamodást.

De meddig? Ma a kérdésre, hogy nőknek miért nem kell ciceszt hordaniuk, egy szinte gyereklány, szép fiatal nő, aki tájékozottabb, mint sokan, azt válaszolta, hogy mert a nők lelke spirituálisabb, nincs szükségük formális kötelezettségekre. Ez megfelel a legortodoxabb felfogásnak, bár nem tudom, hogy a kérdésre megfelelő válasz-e. A jelenlévő férfiak egy része felröhög. Kimentem. Vajon lesz-e olyan, amikor bent maradok és azt mondom, fiúk, ámhórecek vagytok és bunkók.

Elmentem a meleg-felvonulásra. Azokkal mentem, akiket szeretek és tisztelek. Nagyon jó hangulatú volt, beszélgettünk, táncoltunk, mentünk. Gyerekkoromban a május elsejei felvonulásokat élveztem ennyire. Most a rendőrség és a szervezők nagyon felkészültnek mutatkoztak, a mellékutcákat lezárták, így csak egy helyen hallottam olyan beszólásokat, hogy buzik és állatok. Akik mondták, dühösek voltak, mi vidámak. Ez így rendben is van.