Próbatételek

Az Orange a gyakorló pályám. Rájöttem, hogy túlfizetem őket, és ezt nem akarom. Bementem, hogy nem akarom az eddigi csomagot, annyit akarok fizetni, amennyit használok. Kiderült, hogy a kapott telefonért akkor viszont részleteket kell fizetnem összesen tizennyolc hónapig. Nagyon felháborodtam. Nem is tudom, hogy akarok-e itt lenni 18 hónapig. Mondtam, a főnökkel akarok beszélni. Az ügyintéző valakit odahívott, az mondta, hogy hozzam be a saját telefonom számláját, akkor nem kell részleteket fizetnem. Szereztem számlát, visszamentem. Kiderült, hogy igen, de azért mégsem. Újabb információt tudtam meg, amit eddig nem tudtam. Itt elvesztettem minden erőmet, szomorú lettem és ugyanakkor dühös is. Hülyét csinálnak belőlem, és tehetetlen vagyok. Megkérdeztem, hol tehetek panaszt. Az ügyintéző mondott egy fax-számot. Se név, semmi, csak fax-szám. Mintha a levegőben lebegne. Szomorúan ballagtam a buszhoz, egyszercsak azt gondoltam, hogy hiszen ezt a számomra tisztességtelennek tűnő "együttműködést" akár én is csinálhatom. Ha visszaköltözöm a 18 hónap letelte előtt, egyszerűen nem fizetem, és kinyalhatják. Teljesen felvidultam azon, hogy gondolatilag át tudtam lépni azt a határt, ami nekem az erkölcsösség határa volt eddig. És azt is eldöntöttem, hogy írok panaszos levelet. Otthon megnéztem az Orange honlapját, addig keresgéltem, míg találtam email-címet. Megírtam a panaszos levelet, amit egész nap érlelgettem, azt is belevettem, hogy ha nem találunk kielégítő megoldást, akkor mindenhol kifejezem az elégedetlenségemet, többek között a Facebookon is. Meglátjuk.

Aláírtam a szerződést az új lakásra, és kifizettem a letétet. Június 30-án vagy július elsején költözöm. Az előkert és a ház gondozott, sokkal szebb, mint eddig bármelyik hely. Van valami otthonosan hívogató ezen a helyen. Nagyon kiváncsi vagyok.

Nyitottam postafiókot, amennyit költözöm, kell valami stabil, és féltem, hogy az új útlevelem elvész, ha az Ámoszba küldik, ahol nincs zárható postaláda. Az új lakás postaládái zárhatók, gondoltam, átirányítom oda a leveleket, ne kelljen a Dizengoffon lévő postára elmenni értük. Ma bementem, hogy elintézzem. Elmagyaráztam az ügyintézőnek, mit akarok, ő boldogan mondta, hogy igen, lehet azt, hogy a régi címemről a postafiókba küldjék a postát. Még egyszer elmondtam, mit szeretnék, ő elismételte az ő változatát. Ekkor rájöttem, hogy amit ő mond, az nekem fontosabb, mint amit én akarok, mert akkor nem hányódik el a postám. Úgyhogy mind a két eddigi postacímként megadott címemet bemondtam, hogy onnan az egyetlen postafiókba vigyék a leveleket. Majd ha visszajövök, megint megkísérlem az én változatomat.

Tegnap reggel a strandról visszafelé jövet megszólított egy férfi. Beszélgettünk, aztán meghívott kávézni. Mondtam, nem érek rá. Ma ugyanott megint összefutottunk. Ma elmentem találkozni vele a fagyizóba. Legalább van, akivel tudok héberül beszélgetni. A kiejtésemről rájött, hogy magyar vagyok. Amikor arról beszélt, hogy ma már nem úgy van, mint régen, ma már a tiszteletet megveszik azok, akiknek sok pénzük van, elszomorodtam. Úgy látszik, szükségem van az illúziókra, annyira szeretném azt hinni, ... tulajdonképpen nem is tudom pontosan, mit. Amikor mondtam, hogy ma még elmegyek úszni, mondta, hogy menjek, ne udvariaskodjak. Úgyhogy hamarosan fel is álltam, és elindultam. Annyi elég is volt a Ben Jehuda zajában héberül beszélgetésből.